Szatmári Hírlap, 1917. január-június (26. évfolyam, 1-26. szám)
1917-06-14 / 24. szám
2 resztény, magyar középosztálynak a tőlük különösen a vidéken elfoglalt konoratior-helyeket jogosan visszaszerezni. A rabló tőkére pedig hurok kell. Kemény, állandó ellenőrzés, külön bíróság ; a pénzintézetek uzsorával szerzett nyereségeinek 90°/o-ig való elkobzása. Szóval rend kell minden vonalon. A megbomlás fekélyeinek teljes purifikálása, az erkölcsnek, igazságnak, az örök törvényeknek és isteni rendnek tökéletes visszaállítása. Ezt várja a magyarság az új kormánytól. Most mvg a kis börkötónyasek. Tudjuk, mennyire kompromittálták a ötök, a keieti békeszerzők Stockholmban a békére való nemes törekvéseket. A szociáldemokraták magyarországi vezérei elszomorító módon viselkedtek ; ez ismeretes a hivatalos közlésekből. Hogy mi, a hős nemzet, csókoljuk meg talpát annak az orgyilkos, még eltiproít- ságóban is harapó rácznak és az igazságosságnak még czafatát is dobjuk el fegyvertől kérges, nélkülözésektől, áldozatoktól aszott kezünkből. Hogy hívják az alkudozókat ? Weltner Jakab, Garami Ernő, Buchinger Ma uó. Jászi Oszkár. E nevek sokat beszelnek. Itt nem a magyarság áldozott. Most meg a szabadkőművesek akarnak tárgyalni. Cailiaux, volt francia miniszterelnök, az olasz és német szabadkőművesekkel keres összeköttetést. Ha rágondol az ember, hogy az a rácz revolver a szabadkőműves Princip kezében sült el, a háborús úszitásokat Olaszországban a szabadkömives páholyok intézték, kifejezetten szabadkömives befolyás alatt álló országok : Franczia-, Angol-, Olaszország, Portugália és az állitóan szintén szabadkömi vés Wilson — nem sok jót várhatunk tőlük. — Honnét várjuk tehát a békét ? Isten által segített fegyvereinken kivül saját önmegtagadó egyetértésünktől, egységes kitartásunktól. — Hazaáruló az, aki felrevezetésnek, izgatásnak engedve szétrombolja az egységes kitartást. Vezető állások betöltői. (S. 7.) A köztudatba hamisan beleevő- dött — az a szerencsétlen gondolat, hogy az úgynevezett vezető állások betöltői csak magasabb tekintélyben, magasabb fizetésben részesülnek és az alantasabb .állások betöltőitől annyiban külömbözuek, hogy az utóbbiaknak több a kötelességük, az előbbieknek kevesebb, egy szóval a magasabb, vezető állások a sine cura állások. Ez a köztudat hosszú évek reális tapasztalatának hamis eredménye. A legtöbb közegyén saját tapasztalatából meríthette ezt a tudatot, ha bármely néven nevezendő társadalmi rendszer vezetőivel dolga volt. A vezető állások betöltői vagy választás, vagy kinevezés utján jutnak az állásba. A választás azt mondja, hogy a köz állította oda maga magának. A kinevezés feltételezi a nemzet jóváhagyását, te hát közvetve a vezető állás betöltője szintén a köz által jut oda, másszóval : mi magunk kormányozzuk magunkat azokkal, a kiknek a kezébe a hatalmat adtuk, vagy mással adattuk. — Ez az igazi demokratizmus. A köznek és a vezető állás betöltőinak ez alapviszonyából szigorúan következik, hogy a vezető állások, a főbb hivatalok a közért vannak ; és nem megfordítva, mint azt, sajnos, igen sokszor tapasztaljuk. A hivataloknak a köz iránt való viszonyából két szigorú követelmény áll fenn. Az egyik, hogy az állás betöltőjének abban a lelkiismeretes tudatban kell élnie, hogy felelős nemcsak felfelé, hanem lefelé is. Minthogy azonban a lefelé vaió felelősség nem alapszik törvényes eljáráson, a lefelé való felelősség tudata elvén, a hivatal viselője lassankint megszokja, hogy ő az ur és szerinte kell igazodnia a köznek, és erősen „SZATMÁRI HÍRLAP“ meggyökerezik az a tudat, hogy csak felülről jöhet nyomás, vagy elcsapás. Mi’y sokszor tapasztalhatni sok hivatalban például és pedig országszerte, hogy ha a hivatalos óra percében ügyünk iebenyoiitása végett jelentkezünk, rendesen azt a választ kapjuk, hogy az illető hivatalnok még nem jött fel. Vagy ha a hivatalos óra vége fölé jelenünk meg, hogy már nincs ott. És ezt természetesnek kell találnunk, holott az ilyen eljárás a legtermészetesebb vétség, a hivatal elhanyagolása. A lefelé való felelősség tudatának hiánya okozza továbbá, hogy a vezető állások betöltői nem szívesen, sőt rossz néven veszik a köz bírálatát. Még a társadalmi érintkezésben is éreztetik neheztelésüket. Pedig megjegyezhetnék, hogy minél magasab állást töltenek be, annál több ezer, vagy millió szem kiséri működésüket ; ha a köz megelégedése kíséri, nyer tekintélyt és tiszteletet, sőt ezt joggal meg is követelheti De amint az elismerést követeli, el kell tűrnie az elégedetlenség megnyilatkozását is, akár minisztere a nemzetnek, vagy bírája egy falunak. — Ismételten a minisztertől kezdve a falusi bíróig a nemzetért, a közért van nak a hivatalok s nem megfordítva. A másik szigorú követelmény, amely & vezető állások a közzel való viszonyából következik, a rátermettség kérdése. Aki valamely vezető állásba kerül, még nem, következik, j hogy azt be is tudja tölteni. És itt van a ‘ legkényesebb kérdés, mert a logika azt mon- | dana : aki nem képes betölteni azt a hiva- | tásí, amit a köz tőié megvár, az mondjon j le és adja másnak a helyet, aki azt betudja ! tölteni. Ha egy miniszterből egy pillanat | alatt lehet közönséges képviselő vagy vidéki földbirtokos, miért ne lehetne egy vezető hivatalnok, vagy nyugdíjas tisztviselő ? Épen a háborús viszonyok tanítottak meg mindnyájunkat arra, mily fontos egy vezető állás betöltőjének a rátermettsége, amikor fokozott munka, vagy gondok, nagyszabású elméleti problémák nehezedtek a vezető állások betöltőinek ,vállaira. — Hogy csak szőkébb téren maradjunk, mindenki tudja, miért jobb Szatmár városának közellátása még ma is, mint akár Debrecené, akár például a KanaáD közepén fekvő Szegedé, vagy Aradé f Felelősség érzete lefelé, felfelé, egyaránt! És felelősség érzete lelkiismeretben. Azzal szemben, aki egyedül lát bele veséinkbe ! A „hasátlam bitangok.“ Mert csakugyan azok a stockholmi Manók és Jakabok, a Népszava óriásai. Es hozzá még tanulatlanok mindenben a fényes anyagi megélhetést biztositó népbolonditáson kivül. Emellett vakmerők az önhittség minden határán túl. Most ők a magyarság nevében a világbéke leendő megteremtői. A béketörekvések minden hazaszerető, keresztény szivében régen ott égnek, de tiltakoznia kell az egész magyarságnak és meg nem engednie, hogy e mozgalomból bárki is bandabaridázást rendezzen, ezégéreskedjék és úgy állítsa be hamis alapokon az egész ügyet, mintha a béke megteremtése csakis neki, a teljesen avatatlan odatolakodőnak lesz majd köszönhető. Különben is holmi komolytalan elemek, e munkában ugyancsak korlátolt kaftánosok, a kiknek különösen a háború alatt való iua- guktaríása őket erre hivatottakká teszi, leg- kevésbbé akarjanak e kérdésnél vezetők, megalapítók lenni, mert az amúgy is játókszerü mozgalmat, egészen fölborítják és bolondság gá változtatják, Egy-két külföldi, neves szo- cziáldemokraía föllépését a béke ügyében ugyan együttérzéssel fogadtuk, de e társaságból a „magyar“ pajeszes vezéreit kivettük, mert a Népszava-konsorciumot nem is szabad a külföldiekkel egy napon emlegetni. Mert nálunk a szocziáldemokráciát a tisztességes ipart megúnt és könnyebb, semmittevő megélhetést kereső renegát munkásvezérek kormányozzák s szinte teljesen az antiklerika- lizmus mellékvágányára terelték és ma is azon élősködnek, látva, hogy nálunk a szűk- látókörű munkássággal e czimen nagyon szépen és jól jövedelmezően lehet szembekö- tősdit játszani. Különben a háború alatt ta Szatmár-Németi 1917. juuius 14 nusiíott, fölháboritó és komolytalan viselkedésükre emlékezzünk, s mindjárt világos, mennyire lehetetlen ez operetta társaságtól valamit is várni a bákemozgaloraban. Három évi kerge táncz után a mellet verni, hogy a békét csak mi tudjuk s akarjuk megcsinálni, mégis e«ak silány operetta macska- zenével. A macskazenét a „magyar“ sajtó szolgáltatta hősköllernényeivel, Ódáival, amelyeket a Weltnerek Stock hol mozásáról irt. Ilyen ostobaságokat persze csak ilyen . „magyar“ sajtó írhatott az öt darab békemesterről. A legkacagtatóbb az Egyenlőség volt, a mikor az öt darab Jakabnak oltárt emelt. — Hanem történik vala, hogy a stockholmi öt Jakab száját az evésen és ivason kivül még szóra is kinyitja vala. A mit mondtak, tudjuk. A közfelháborodást miatta szintén ismerjük már. Ugyanaz a sajtó, amely még három nappal előbb mint valami ultra-emberekre tekintett a honi öt Jakabokra, felháborító locsogásuk után szidja őket. — \ stockholmi Jakabok esztelen szószátyárkodása után — hivatalosan ugyan ez a leggaládobb hazaárulás — arra vagyunk kiváncsiak, mit tesz a sajtón kivül a hatalom a fecsegő Járatokkal, ha hazatérnek. Elfogják-e őket ? Ez a legkevesebb. Az osztó igazság mást is követei számunkra. Hatósági-kereskedelem! Békében a legnagyobb furcsaságnak tekintettük volna, ha ilyen van. Nemcsak furcsa lett volna, de egyenesen merénylet az adót fizető polgárság megélhetése ellen. A nemzetgazdasági elveknek ilyen átformálását, az uj tényezőknek kialakulását az áruhiány — s ennek következtében az igazságos elosztásra vaió törekvés hozta létre. A bábom okozta nemzetgazdasági változásoknak, dacára a szabad kereskedelem súlyosan érzi a hatósági beavatkozást. Mikor a sérelem megvoltát készséggel ismerjük el — és a lehetőség határán belül keressük a megoldást, ezen célból vissza kell tárni a hatósági kereskedelem előidézőjére, vagyis arra a törekvésre, hogy az áru a fogyasztók között igazságosan osztassák el. Nem lehet azt mondani, hogy kizáróan a szabad kereskedelem nem tud megfelelni ennek a törekvésnek, bár az áruhiány, a halmozásra való hajlandóság mind olyan tényezők, amelyek nagy haszonnal kecsegtetvén, a konkurrenoiát ma nem ismerő kereskedelemben erős elhajlást idéztek elő azoktól az elvektől, melyeket békében kereskedelmi tisztesség fogalma alatt ismertünk. Ugyanez áll a fogyasztókra is. — A félelem, a túlzott gondoskodás önössé tette a fogyasztókat, a hazafiság, a gazdaságos beosztás, a takarékosság elveit szívesen sutba teszik és a köz rovására áthágják azokat a követelményeket, amiket a háború állított fel a fogyasztás korlátozására. Amint nem lehet a kereskedőkre általánosítani a közt sértő magatartást, úgy nem lehet ezt tenni a fogyasztóknál sem, ámde a mai gazdasági berendezkedésünkéi mindkét tényezőnek szórványos visszaélései olyan nagy kihatáfssal jártak és járnának, hogy a rendszabály, — amelyet egyedül ismertünk meg alkalmasnak, — az elsőrendű élelmi cikkek kereskedelmének hatósági kézbe vétele, — kénytelen volt a szabadkereskedelmit általánosságban érinteni. Szatmár-Németi szab. kir. város szerencsés kézzel nyúlt a kérdés megoldásához, megteremtett egy széleskörű, hatékonyan dolgozó hatósági közélelmezést., amelynek működése annak vezetői — azok előtt a kik jól ismerik ilyen üzem nehézségeit — minden dicséretet megérdemelnek. Ismerjük más város hatósági közélelmezését s éppen öly jól tudjuk mi, mint tudják és hangoztatják Budapesten, hogy az országban a szatmári rendszer a legelső helyen áll. — Ennek a hivatalnak működése mentette meg polgárságunkat attól, hogy távolról sem kellett a közélelmezési mizériákat átszenvedniök, mint azt más városokban sajnosayi átszenvedték. Ha néha tájékozatlan forrásból napvilágot is iát egy-egy alaptalan panasz, az
