Szatmári Hírlap, 1917. január-június (26. évfolyam, 1-26. szám)

1917-04-19 / 16. szám

2

„SZATMÁRI HÍRLAP

Szatroár-Néméti 1917. április 19

szerepének óhajt megfelelni. Szent ágostoni gondolatok motoszkálnak a fejőkben, aki világi tanár korában kezdte szégyenleni, mikor látta, hogy eljönnek a szegények, az egyszerű emberek és elragadják Isten országát az intelligencia elől, ők pedig nyom nélkül tűnnek el a kereszténység talajáról.

Gyönyörű gondolat a cikk az egyéni érdek háttérbe szoritásáról, egy magasabb eszményi világgal, a keresztény világnézettel szemben. Ahol ily magasztos eszmék fogam- zanak meg a lelkekben, ott jó reménységgel nézhetünk a tavaszi megújhodás elé. Az első fecske megérkezett.

Már mikor ez eszményi magaslatról a gyakorlati élet terére lépünk, vesziegzár alá helyeznek bennünket, vagy egyéni felfogásainkkal magunk, magunkat kárhoztatjuk mozdulatlanságra, tétlenségre.

Ezt a vesztegzárt, ezt a rabláncot pedig úgy hívják, hogy mikor azon módozatok ke rülnek szóba, melyekkel a krisztusi gondolatokat a gyakorlati életbe át kellene vinni, hát akkor az egyháziak és a katholikus intelligencia távol állunk egymástól.

Minden esetre nagy baj ez, mert igy hiányzik a sikeres működésnek egyik fő biztosítéka, az együttes működés.

Ennek az okát abban vélik felismerni, hogy az egyháziak energiája inkább befelé munkál, a világiaké pedig kinn az életben vágyódik feloldódni.

Hát igy van ez csakugyan ? Melyik csoport nem akar, nem tud a másikhoz közelíteni? Melyik nem tudja, nem akarja a másikat magába fogadni ? Melyik állja útját az együttes működésnek ? Hiszen mindkettő értékes elem, mindkettő sokat és nagyokat tehetne egyházunk és hazánk érdekében, mig igy két táborra oszolva, a saját zsírjukban fuldokolnak.

Azt hiszem, akik igy gondolkoznak, fölös tépelődéssel epesztik magukat a helyett, hogy az egyházban széjjel néznének és másokon buzdulnának, másoktól tanulnának.

Ne feledjük, az egyház élő szervezet, isteni erő élteti; eddig még minden korban eltalálta azt a kellő módozatot, amely szerint érvényesülni tudott és korát üdvösen befolyásolta, a krisztusi eszméket diadalra vitte.

A mai világnézetek harcába is szépen belehelyezkedett egyházunk, sőt már kipróbált eszközökkel harcol és küzd.

Nem kell tehát az eszünket azon törnünk, vájjon nálunk a katholikus intellgen- cia az egyház ügyét hogyan szolgálja. A világnézetek harcában milyen téren mozogjon s adjon életjelt magáról. Minek az időt ezzel elfecsérelni és tétlenségünket kiszínezni.

A szervezkedés, az egyesületi élet az a kipróbált eszköz, amelynek segítségével a világi hívek szinte csodákat müveinek a külföldön, szép eredményeket érnek el kedves hazánkban is, ahol már nemcsak tépelődnek, nemcsak panaszkodnak, hanem ott fogják meg a dolog végét, ahol épen kapóra jön, ahol épen legjobban érvényesíthetik tehetségüket, buzgóságukat.

Hogy is mondja a költő ? Szóljunk, tegyünk, kinek mint adá Istenük, oltári e hazának hadd füstölögjenek.

Jó volna terepszemlét tartani, a katolikus mozgalmakról tájékozódni; venne tudomást arról intelligenciánk, milyen téren mozognak más helyen katholikus férfíaink? Milyen működési térre vállalkoznak f Az adott viszonyok között a szatmári intelligencia mi- lyon működésre merne vállalkozni ? Mihez volna kedve, képessége? Ép itt egyházunk helyzete mit várna tőlünk elsősorban ?

Egyik katholikus gyűlésen, — nem nálunk, — a külföldön, épp arról tanakodtak, hogyan szervezzék a férfi világot egyházunk védelmére, az intelligencia katholikus szellemének növelésére.

S vájjon miben állapodtak meg? Talán az ájtatos társulatoknak adták az elsőséget ? Talán a többi mozgalmat kicsinyelték ?

Eszök ágába se jutott. Habár a Mária kongregációnak megadták az elsőséget, min- azáltal minden egyesületi mozgalmat felkaroltak, sőt kimondották, hogy ami egyik helyen beválik, az esetleg másik helyen nem vezetne célhoz. Nincs az az egyesület, amelyben szép működést nem fejthetnének ki annak tagjai, ha komolyan veszik vállalkozásukat, és nem tüntetni, nem panaszkodni, hanem dolgozni szeretnek, valami üdvösét, hasznosat alkotni akarnak.

Valóban, ha szétnézünk honi egyesületeink közt, mindenfajta egyesületünk mutat fel nagyszerű eredményeket. Rég mondta a magyar : embere hordozza.

Vannak helyek, ahol a népszövetség lett az a hálás tér, ahol eredményekkel dicsekedhetnek ; vannak helyek, ahol a katolikus körökben melegszenek össze embereink ; vannak vidékek, ahol a néppárt váltja ki bátor fórfiainkból az energiát; máshol a keresztény szociális mozgalmakkal próbálkoznak ebben a szociális világban ; máshol ismét a hitel, vágj' fogyasztási szövetkezetekkel mozdítják elő híveinknek jólétét. Egy időben a katholikus kaszinók is jó szolgálatot, tettek ügyünknek. Újabban a sajtó mozgalmak se csépelnek üres szalmát. Utól- jára említem a kongregációkat, melyek a tizenhárom próbás kaíholikusokat nevelik, különféle egyesületeinkbe a leginkább használható elemeket szolgáltatják.

Van tehát bőviben intézményünk, ahol a katholikus intelligencia más városaink példájára érvényesítheti képességét és buzgósá- gát. Ne válassza a legjobbat, válassza azt, amit az adott körülmények közt a legalkalmasabbnak talál. Ne építsünk légvárakat, ne lovagoljunk eszményi magaslatokon, ami arra jó, hogy elriassza az embert a kezdet kezdetétől. A papság nem fog visszahúzódni a sekrestyébe, boldognak érzi magát, ha az intelligencia maga közé hívja komoly munkára valamelyik kipróbált szervezetünkben. A pap szívesen lesz lelke egyházi egyesülésüknek, csak aztán az urak legyenek keze, lába, feje, férfiasán dolgozzanak az elfogadott eszme érdekében.

Volna nekünk kathohkus kaszinónk, legényegyesületünk, irodalmi körünk, katholikus iskolaszékünk, egyháztanácsunk, no meg népszövetségünk, még kongregációnk is. Nincs azokban élet ? Miért nincs ? Kin múlik? Hát vigyen bele életet az intelligencia és lesz öröm Izraelben és hálásan fogjuk emlegetni nevűket még a késő unokák előtt is.

Mi papság az egyesületi életet nem tudjuk felvirágoztatni világi híveink, főleg intelligenciánk nélkül. Ez nem papok működési tere, ez az intelligenciára várakozik. Külföldön is minden egyesületnek van papja, de a munkásságot világiak fejtik ki. Nem panaszkodhatnak, van terök, hol mutassák ki buzgóságukat, egyházias felfogásukat.

Ne sokat tanakodjunk tehát, hanem cselekedjünk. Sok ily gondolkozó teremjen közöttünk, mint a cikkező s akkor az apostolok kisded csapata összeverődik és lesz nálunk is katholikus intelligencia, le9z katholikus élet. Kezdj buzgón s már sokra ménéi, halad, aki megindult. Mig porban íet- reng a henye, gyáva erő.

P. Bóta Ernő S. J.

A magyar sajtó! Még januárban történt, hogy a budapesti Újságíró Egyesület választmánya egy fogyasztási szövetkezet alapítása érdekében 75000 korona erejéig a nagybankok „áldozatkészségét vette igénybe.“ Mindenesetre nagyon furcsa, hogy az újságírók nem munkáltatóiktól, a kiadóktól kérték helyzetük javítását, mint a dolgozók minden más rétege, hanem a nagybankoktól. Azt csak gondolhatták az újságírók, hogy ezt a pénzt nem ingyen adják, hogy ezeket az ezreseket meg kell „szolgálni.“ — Komoly és aggasztó kortörténeti tünet, hogy az újságírók szervezete elmegy a nagybankokhoz — kalappal a kezében. S ezek az urak küzdjenek a tőke túlkapásai ellen?! — Nem tudjuk megállani, hogy a sajtónak és a nagytőkének egymáshoz való viszonyát találóan jellemző részletet ne közöljünk a Huszadik Század ból. „A sajtó: nagyhatalom* cimü cikkben ezeket irja:

„A belpolitika, a napihirek, az irodalmi és művészeti rovat is pénzt jelentenek ma már a sajtónak, — nincs rovata a mai napilapnak, amely a közönségnek valóban azt adná, amit vár tőle; elfogulatlan, igazságot

kereső, megbízható hírszolgálatot, útmutatást és irányítást. És ha a nagyközönség keres támogatást valamilyen bajában, könnyen úgy járhat, mint nemrégiben az egyik biztosítótársaság tisztviselői, akiknek a mozgalmáról beküldött közleményt az egyik napilap sietett az illető társaságnál — hirdetésre becserélni . . . (Biztosítási Tisztviselők Lapja, 1917, 1—3. sz.) de a lapkiadókhoz özönlő milliók inellett jut a sajtó egyszerű napszámosainak is, a laptőke zsebébe özönlő nagy-nagy, kiapadhatatlan áradatból kis, kedves, mindig jóleső cseppecskék csurrannak az újságíróknak is. Ha valamelyik bank, biztosítótársaság, iparvállalat vagy más tőkés vállalat bajba kerül, avagy népszerűségre vágyik, és erőt vesz rajta a jótékonyság, mindig elsősorban az újságb ól érdekképviseleteknek durran cseppen valami. Ha már nem juthat minden újságírónak egy-egy közgazdasági rovat, ha már nem mehet el minden tintakuli a sajtó nevében tőkés vállalatok közgyűlésére, legyen része a tőke jóindulatából az uj sági ró-egyesületnek.

Ha halálát érzi a közélet valamelyik jelese, bizony sohasem habozik, hogy végrendeletében nóhányszáz koronát, esetleg ezret is oda ne lökjön az Újságírók Nyugdíjintézetének, avagy más ilyen egyesülésének, mert hiszen mégsem mindegy, hogy az ember milyen nekrológot kap ... Es hány v illalat gondoskodik imigyen magáról, ha agonizálni kezd, bár ezek nekrológjai sohasem gyászról, temetésről, hanem ejlenkezőleg: életerőről, virágzásról szólnak. És hány naiv újságolvasó veszi készpénznek az életerőről és virágzásról szóló híradást és bízza rá megtakarított koronáit az illető megbízható vállalatra.“

ü,z uj adókról.

Irta: NAGY JÓZSEF városi adóhivatali főnök.

II.

Múlt számban közölt cikkemet folytatva szólok a hadi nyereségadóról, a vallomásadási kötelezettségről és a vallomási ivek kiállításáról, mind a három adóra vonatkozólag.

Hadi nyereségadót azok tartoznak fizetni, akiknek 19Í4, I915,és 1916. években vagy ezek valamelyikében 13.000 koronát meghaladó jövedelmük vált.

Az adóal apját az a jövedelem többlet képezi, mely az 1913. évi jövedelemmel szemben 1914. 1915. és 1916. évben, vagy az adóköteles fél választása szerint az 19lí, 1912 és 1913 évek átlagával szemben előállott.

Vallomásokat adni kötelesek :

a) a magyar állampolgárok összes jövedelmeik, adóköteles vagyonuk és hadinyereségeik után ;

külföldön lakói magyar állampolgárok az ország területéről élvezett jövedelem után — és hadi nyereségük, illetőleg az ország területén levő adóköteles vagyonuk után;

c) külföldi állampolgárok, ha az ország területén laknak ;

d) külön kezelt vagyontömegek (csődtömegek. zárgondnoki kezelésben lévő vagyon stb.)

Nem kötelesek vallomást adni:

Közszolgálatban állók, katonák, csendőrök, állami nyugdíjasok, ha illetményeiken kívül sem maguknak, sem a velük közös háztartásban levőknek egyéb adóköteles jövedélmüb, hadi nyereségük nincs s vagyonuk tiszta értéke 50.000 koronát meg nem halad, valamint a magánszolgálatban levők, ha az előbb felsorolt jövedelmi, illetőleg vagyoni viszonyok fenn nem forognak és illetményeik a 20.000 koronát, meg nem haladják, ideszámítva a velők közös háztartásban élők vagyonát és jövedelmét is.

A vallomásokat ott kell benyújtani, a községi elöljáróságnál, városi adóhivatalnál, ahol az adózó lakik.

Jogi személyek nevében az igazgatóság, illetőleg törvényes képviseletük székhelyén adandók be a vallomási ivek.

Több lakhely esetén ott adandók be a