Szatmári Hírlap, 1916. július-december (25. évfolyam, 52-102. szám)

1916-09-06 / 71. szám

XXV. évfolyam.

isatmáF-Mémeti, 1916. szeptember 6.

71. szám.

916 iK V

(HETI SZEMLE)

í

POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAP

ELŐFIZETÉSI ÁRAK:

Egész évre 10 K Félévre — 5 ,

Negyedévre — 2 K 60 f. Egyes szám ára 6 fillér. Tanítóknak és kézmüiparoeoknak egy évre 8 korona. Amerikai Egyesült-Államokba — egész évre 3 dollár.

Felelős szerkesztő :

BODNÁR GÁSPÁR.

Szerkesztőség Arany János-utea 44. Ide kell küldeni minden a lap szellemi részét illető közleményeket, leveleket.

Laptuíftj (ionos

A SZATHÁR - EGYHÁZKEGYEI ÍR0DAL1S1Í KÖR.

A kiaddóhivaialt illető összes küldemények, pénzek, hir detések stb. Pintér Jóasef kiadóhivatali főnök címére Egyházmegyei Alapítványi Pénztár küldendők Pályázati hirdetéseit egyszeri közlése 5 korosa ----------------- Nyllttér sora 40 fillér. -----------------Me

gjelenik minden héten kétszer: szeráán és vasárnap

Jutalmul a hősi halálért,

Mindennap ismétlődik az eset: A névtelen hős Szegény János elesik a harctéren. Jól talál a muszka golyó s Szegény János hősi halott iesz. Kiveszik a zsebéből a nacio- náléját, haza hozza a tábori posta és elkönyvelik katonáéknál, civiléknél egyaránt annak rendje-módja szerint. Megiródik azután egy átiratnak nevezett levél, amely a hadi- segélyirodának megy. Az van Írva a levélben: tessék beszüntetni Szegény Jánosné hadisegélyét, mert férje hősi halott már. A hadisegély, amely mondjuk havonkint 60 korona volt, erre az Írásra megszűnik. Jön helyette a nyugdíj. Szegény Jánosné saját személye részére 10, mond tiz koronát kap havonkint. Három gyermeke számára pedig — Szegény Jánoséknál ennyi a legkisebb szám, ha gyerekről van szó — havonkint 1—1, mond egy-egy korona jár. Szegény Jánosné ügye ezzel teljesen elintéződött.

Illetve még sem. Mert Szegény

Jánosné minden filozófia nélkül az első részlet megkapásakor megállapítja, hogy ő ebből nem tud megélni. Dologból sem tudja magát fen- tartani, mert jómaga beteges, a gyerekek meg aprók. Szegény Jánosné tehát kérni megy.

Bejön a városba. Hallotta, hogy itt valami jótékonysági intézmény van, az segít rajta. Fölveszik a panaszát, kap egy kis segítséget, előbb azonban meg keU kérdezni a falu jegyzőjét, igaz-e a panasz. Mindez egy-kettőre készen van s Szegény Jánosnón egy időre segítve van.

Álljunk meg egy kissé Szegény Jánosné eseténél.

Azt irta a jegyzője, hogy szóról- szóra igaz a panasza. Tényleg havi tizenhárom koronát kap jutalmul a hősi halálért.

Amíg férje harcolt a hazáért, hadisegélyt kapott: legalább is any- nyit, hogy valahogyan megélhetett belőle. Es bizonyára azért adták neki a segélyt, mert hivatalosan is köztudomása volt, hogy megélhetése hadisegély nélkül nincs biztosítva. Mikor férje meghalt, ugyebár nein

javult az anyagi helyzete Szegény Jánosnénak, sőt. Hogy lehet akkor azt kivánni, hogy ezután rongyos tizenhárom koronából éljen meg?

Mikor erre a kiabáló anomáliára felhívjuk a figyelmet, menten kész a válasz; ez a havinyugdij csak ideiglenes, háború után úgyis rendezve lesz. No és a háború utánig mi lesz Szegény Jánosnéval? Vagy már vége a háborúnak? Vagy nemsokára vége lesz? Vagy addig mindig a jótékonysági intézmények pótolják a megélhetéshez hiányzó ösz- szeget? Es ezek az intézmények miből pótolják? Amijük ezeknek van, azt a háború kiuzsorázott osztálya adta össze, amely csak koronákat tudott adni és nem százezreket. így tehát azoknak pénztára nem varázs wertheim, amely sohsem fogy ki. Meg azután sokkal több a Szegény Jánosné, mint ezeknek a jótékony- sági intézményeknek a pénzük.

Ezen a képtelen anomálián a legsürgősebben segíteni kell. Amíg nem tudunk nagyobb nyugdijat adui Szegény Jánosnéknak a háború

Apró, háborús regények.

A megelégedés.

— A Szatmári Hírlap eredeti tárcája. —

Irta: BODNÁR GÁSPÁR

í.

A férfi meglehetősen terjedelmes birtokának számadásaiba merült el. Eszter nagyságos asszony, az ő hü felesége pedig már harmad Ízben nyitott be a szobába, azt a bujósdit játszó kulcsokat kereste újra. Ez a keresés megszokott kellemetlenség ebben a házban. Azért Bálint, a férj uram már fel sem vetette fejét, hanem dolgozott tovább zavartalanul. Hanem mikor negyedikszer, sőt ötödikszer sem szűnt meg ennek az átkozott kulcsnak a keresése. Bálint tisztában volt, hogy a kulcs itt csak amolyan ürügy. Az asszonynak begyében van valami. Beszélni akar.

Jól sejtette.

Az asszony rátelte kezeit férje vállaira és szinte remegve szólította. . .

— Apuka, mondani akarok valamit.

— Mit, édes lelkem?

Olyan jól esett Eszternek ez a szelíd, kedves hang. A negyven éves asszonynak viruló szépsége, boldogsága ömlött el arcán, hogy az ő férje még számadásának gondjai közt is ilyen kedves, szelíd és szerető iránta.

— Látod apukám, neked is élelmesebbnek kellene lenned.

— Hogy érted ezt lelkem, mondotta a érj , szinte rábámulva az asszonyra.

i

— Mintha nem tudnád? — kötekedett Eszter édes szemrehányással.

— Sejtelmem sincs róla, hogy miben legyünk élelmesek.

— Látod, Ferenci már kapott dúsan jövedelmező hadiszállítást. Tőkési élelmezést. Zágonyi lovakat iiferál.

— Nos? mi következik ebből, kis kon- junkturás?

— Csak te vagy tótlen; csak te nem szállítasz, csak te nem élelmezel; csak te nem liferálsz lovakat.

— Nem kelll kiáltott fel a férj.

— De Bálint 1 . .

— Sas Bálint sohasem fog szállítani: Sas Bálint nem fog élelmezni. Sas Bálint nem fog lovakat liferálni. Mert meg van elégedve avval, a mije van. És hálát ad az Istennek, hogy ennyije van. Énnél többre nem vágyódik.

— Bálint, hiszen két gyermekünk van. Észre sem vesszük eladó leányunk lesz. Hozomány, staffirozás . . mimás. Hát nincs-e jogunk nekünk olyan jövedelemre, a mi megmentene minket attól, hogy gyermekeink szárnyra- bocsátásáva! birtokunk érintetlenül maradjon.

— Van. De e joggal nem akarok élni.

— Pedig látod Bálint, tegnap mikor a tanyán voltál... itt voltak Ferenciek . . . Fel akarták neked ajánlani, hogy légy társuk . . . a szállításba.

— Ahá . . . értem!

— Es azt mondották, hogy százezrekről van szó . . .

— Süssék meg 1 .. .

Az asszony szép, fehér kezeivel férje

haját simogatta. Küzdött magával, hogy be- valljon-e mindent. Azt, hogy Ferenciét őt kérték fel, nyerje meg számukra férjet... Sas Bálintot.

Nem kellett sokáig küzdenie. A férj, a nyugodt lelkiismeretű, a rendben levő emberek mosolyával fordította fejét felesége felé... s amolyan gúnyosan vegyes mosollyal mondotta :

— Tudtam, hogy téged fognak megkör- nyékezni .. .

— Engem? adta a tudatlant Eszter.

— Igen, igen — téged. Nekem nem mertek szólani. Ismerik elveimet . . .

— Elvek ... elvek — egyengette jobbra- balra vállait az asszony. Hát micsoda elvek lehetnek itt, ezekben a világos, tiszta ügyekben. Hiszen ez a ténykedés hazafias szükség és kötelesség. A szállítás is a háborúhoz tartozik. Ha te nem fogsz szállítani, élelmezni fog más.

— Tessék. De ón nem 1

— No Bálintkám, ne lágy már olyan elfogult, makacs.

— Itt, ebben az ügyben konok vagyok. Es leszek.

— De édesem, milyen nagy tévedésben, túlzott idealizmusban vagy.

— Hát már egyszer mondottam. Most ismétlem. En nekem nem kell a dús jövedelem. Á százezrek sem kellenek. En nem akarok gazdagabbá lenni. Nem különösen akkor, mikor a nemzet fiai a csatatereken vórzenek. Mikor ők oda adják azt a hazáért, mit nekik soha senki sem adhat vissza. Az életüket.