Szatmári Hírlap, 1916. július-december (25. évfolyam, 52-102. szám)
1916-08-16 / 65. szám
2 SZATMÁRI HÍRLAP A tö'rv. h. városi polgár az ország mostoha gyermeke. Négy-öt napi drága időmulasztás, vad és kétségbeesett dulakodás után kezében van a polgárnak végre a vásárlási igazolvány s ime most eszmél csak arra, hogy e papirosra sehol nem kap gabonát, ellenben rideg, nyers elutasítást igen. Ha körülnéz u körülötte levő vármegyében, ahol 80—90 százalék a termelő s ezek 19—20 százaléka nem termelő fogyasztó, fájó szívvel látja, hogy ott mindenki tudja a kenyerét biztosítani, ellenben ő városi polgár, aki a nemzeti kultúra és emberbaráti intézményeknek súlyosabb terűéit viseli s akire súlyosabban nehezednek a háború gazdasági bajai, kénytelen egy eddig be nem vált ellátási rendszer zavarai, bajainak magát kónyre-kegyre kiszolgáltatni akkor, a rendelet úgyis a termelő havi 12 kilogrammos lisztilletményével szemben az ő kenyér- adagját elég szükmarkuan állapította meg havi 7‘2 kilogram liszttel. A város lakosságát megzsarolják. Minthogy városunk fogyasztó polgársága a vármegye területén gabonát nem vásárohat, ki van szolgáltatva védtelenül a helybeli tor- melő gazdák monopol helyzete s önkényének. Ami fölösleg volna is, ez a kereslethez képest aránytalanul csekély, nem hozzáférhető, mert a termelők, tisztelet a kivételnek, akár önző duskálkodási vágyból, akár üzérkedési számításból, sőt tán a többi foglalkozási osztályok iránti ellenszenvből is gabonafeleslegüket visszatartják. Ma mikor a háború a polgárság egy részétől nemcsak véráldozatot, de anyagiakban is sok lemondást kíván, a nyomorúságnak hazafias önmegtagadás és türelemmel viselését épen nem mozdítja elő az a mélységes elkeseredés, amelyet a kormányrendelet kivált, amikor a városi polgárságot az őrlési igazolvány elvének mellőzésével egyoldalúan sújtja. Németek a hadiuzsora ellen A porosz belügyminiszter intékedése folytán egy külön hivatalt létesítenek az uzsora s egyéb tisztességtelen kezelés ellen a mindennapos szükségleti tárgyak forgalmában A központi hivatal, amelyet a berilni királyi rendőrelnökséghez csatolnak, hadiuzsora elleni hivatal nevet viseli. A hadsiuzeora elleni hivatal működését augusztus 15-én kezdi meg és a rendőri hatóságokkal és az államügyészségekkel az egész országban élénk összeköttetés! fog fenntartani és különösen arra fog törekedni, hagy a rendőrségek, államügyészségek és bíróságok között szoros együttműködés fejlődjék. Nálunk természetesen nincs kilátás ilyen intézkedésre. Megharagudnának az uzsorások és azok az újságok, — Itt az üzletben . . . — Itt is, de ott is. — Nem, nem uram, ezt nem tehetem. Hanem itt van Mosolygó. Tessék őt élére állítani a dolgoknak. — Ön ajánlja őt ? — Én ajánlom. És hiszem, hogy a háború meg fogja tanítani. . . — Ön ajánlja Mosolygót ? ' — Én. S úgy lelkében ezt gondolá a főnök: — Énnek az embernek fogalma sincs, hogy az ő legnagyobb ellenségét segíti — kitünőbb pozícióba, mint amilyenben ő maga van. * A posztó, ruha, mimások szállítása pedig csakugyan megindult. És ment, mint a karikacsapás. A főnök mindent elkövetett, hogy lelkiismeretesen, kifogástalanul menjen. Mégis mi történik ? Hivatják a hadkiegészítő parancsnoksághoz. Elébe teszik a névtelen levelet. Felismeri. Az ő Mosolygójának, szállítási vezetőjének gépírása. A tulajdon gépjének betűit, a betűk javításában az ő szállítási vezetőjének, Mosolygónak kezenyomát ismeri fel. Természetesen a névtelen levél tartalma valótlan vol. Ezt maga a parancsnok, aki megvizsgálta a szállított anyagot, kijelentette. Indulattal szivében és haraggal lelkében érkezik haza — a főnök. Hivatja — melyek a minap a berlini polgármesternek tanácsát, (hogy irtsuk a közvetítő uzsorás kereskedelmet) azzal utasították vissza, hogy mi csak vendégeket látunk és nem tanácsadókat. A mi hazánkban ezután is úgy fogunk tenni, amint nekünk tetszik. T. i. közvetítő uzsorákkal kopasztani és egyesek számára vagyont szerezni. Körséta»k. — A Koasuth-kertben. — Az állomásnál kezdjük, mintha idegenek lennénk s először jővén Szatraárra, utunkat a Kossuth-kerten át vesszük, nehogy sokáig elidőzvén a városban, visszajövet ne legyen időnk megnézni Szatmár városának ezen egyetlen, közeli üdülőhelyét. A «zatmárhegyi vasút végállomásánál lépünk a Kosíuth-kertbe s mi fogad bennünket ? Papír, szemét, piszok, undorító bűz. Nem kutatjuk kiktől ered, de furcsát gondolhat az ezt látó idegen, városunk köztisztasági ellenőrzéséről. Szétszórt papír különben bőven van az egész kertben, valamikor papírgyűjtő lóckosarak voltak felállítva több helyen, ma alig van egy nehány s éppen ott, ahol legtöbb a szétszórt papír, nincs. * Tovább rnenvén s nézegetvén, kicsinyben múlik, hogy einem vágódunk, vagy lábunkat nem törjük. Ugyanis a vízvezeték földszin alatt levő csapjait fedő vaslapok sok helyen hiányoznak, vagy félig be vannak süppedve a egy ilyen akadt utunkba. Bizony ezek a hiányok nagyon veszélyesek, nemcsak a csendesen sétálókra, hanem még inkább a futkosó gyermekekre. A csónakázó tóhoz jutunk, melynek zöldes, poshadt vizében rothadnak a csolnakok. Nem tudjuk van innen a víznek lefolyása, de egy árok vezet innen, amely a séta utakat több helyen átmetszi. Rozzant hidak vezetnek át ez árkon s egy ilyenen vezetvén át utunk, megütközéssel tapasztaljuk, hogy egyik karfája egészen hiányzik s a másik meglévő is olyan; hogy nem védi meg az esetleg ott elmenő apróbb gyermekeket a vizbeesé«től. * A nagykőröndhöz érünk. Ez a legszebb, leggondozottabk s legélénkebb része a kertnek. De minket a köröridről jól látszó s fenyőfák között levő dombocska csalogat. Oda jutunk, de úgy látszik másoknak is tetszik e rejtett s csendes hely, mert kát ördögbibliáját forgató kompániára akadunk. 12—16 éves fiuk, inasok-e, vagy vakációzó tanulók, nem lehet kivenni, elég az hozzá, hogy pénzre megy a játék s 21-eet játszanak. Rőföst. És elmondja, min esett át méltatlanul. És Rőfös nyugodt maradt. Csak annyit kérdezett: — És kit vél főnök ur a névtelenség köpenyében ? — Hát ön nem tudja, hát önnek azt kérdezni kell. A mi gépünk irta azt a névtelent. És a mi emberünk javította. Oly buta, oly agylágyult ember, hogy nem számított arra, melyszerint merénylete kiderül, napfényre jön. — Ilyenek a névtelen levélírók I — Mega besúgók. Ma megírom a Rőfös elbocsátó levelét. Takarodjék házamból, üzletemből ... — Ne tegye uram ! Én kérem, ne tegye. Az a fiú nem rossz, aljas ember. Ez a fiú törtető. Mindenkit el akar ütni, aki nálánál magasabb helyen áll. Ez a mániája. De hiszem, hogy megjavul. Hiszem, hogy megta nitja ez a háború, illetőleg hábors szállítás emberségre. /— Nem tűrhetem. Vele egy fedél alatt nem lehetek. — Főnők ur, várjon. Csak egy ideig várjon. — Hát ön ilyen ember? Aki önt kővel hajigálía, azt ön kenyérrel viszonozza . . . — Úgy van uram ! — Ez ma ritkaság. Fehérholló számba megy. — Oh uram. Ö nem ismerte az én Szatmár-Németi 1916. augusztus 16. Szemünkbe ötlenek az elhagyatott tennis pályák, magasan benőve gyommal, mintha lekaszálni nem lehetne, vagy nem szabadna. De tovább megyünk s illem helyhez érünk. Hajdan volt idő, mikor a környéke is botrányos volt, ma az tiszta, de bent kimondhatatlanul piszkos, undor belépni, mert keresni kell a cipője talpa alá ez embernek a tiszta helyet. É hely szégyene a városnak, id8 jobban felfórne egy rendes nyilvános illemhely, mint a város belterületének bármely helyére. Vanuak, akik a délután egy részét gyermekekkel itt töltik s akiknek szükségük lenne a meglévőtől tisztább helyre. * Még csak egyet. Valamikor Ízléses, fehér porcellán táblák jelezték a különféle fák és bokrok neveit, ami természettudományi szempontból főleg a tanuló ifjúságra nézve uagyon hasznos volt. Ma keresni kell egyet is. Hová lettek ? Rakoncátlan subancok tördelték össze. De e rombolás nem történt máról-holnapra. Évek óta folyik e pusztítás, amit kellő felügyelettel meg lehetett volna akadályozni s a hiányzó táblácskákat apránként pótolni. Ma már sokba kerülne a pótlás, de nem kellene sajnálni azt az áldozatot, tekintve a tanuló ifjúságra fontos célt. Ennyit figyeltem meg. Mondhatja valaki, hogy háború van, nem lehet mindent úgy rendben tartani, mint béke idején. Nem, — a nagy kőrönd s a kert elején levő virágágyak, amelyek meglehetős sokba kerülhetnek, azt mutatják, hogy a költség nem számit. Nem kívánunk több kiadást, csak a meglévő költség keretén belül inkább kevesebb virágot s több tisztaságot éa rendet kérünk. Mert az oda sétálni menő lakosokra, gyermekekre nézve »okkal fontosabb lenne a virágnál az, ha a Kossuth-kert inkább meg- felelne/a közegészségügy és a közbiztonság kívánalmainak. Szép, szép a parkírozás és a virág, de fontosabb az egészség! J. Z. * (Munkatársunknak riportját a következő megjegyzéssel közöljük. Él kell ismernünk, hogy a háborús időknek nehéz viszonyai a Kossuth kertre is ránehezedtek. Elsőben, mert annak kioszkját és a kert egy részét a katonaság csaknem állandóan lekötve tartja. Másrészt, a főkertészt ia hadba hívták; a munkások száma is megcsappant. De azért még sem lenne szabad, hogy ezt a kertet úgy elhanyagolják. Hiszen a mi városunknak ez az egyedüli kiránduló helye, a hol pihenhet és jó levegőt élvezhet. Érre az egyetlen üdülő helyre a város közönségének nagyobb életszíiksóge vau, mint a cirkusra, mozira, színházra, muzsikára és mimásra. Szerk.) helyzetemet. Hogy a munka, a rettenetes munka idegbeteggé tottt. Hogy van idő, mikor úgyszólván nem az vagyok, a^i vagyok. Ezt ő nem tudta szegény. És nem tudta azt «óm, hogy mikor ón éjjel kimaradok, édes anyámnál dolgozom . . . Hogy rendben legyen minden. S ha olykor megtörtént, hogy éjjeli munkáim közben a boros üveghez nyúltam ... ez bizony gyengeség, de nem, nem bűn . . az én bűnöm ! A főnöknek megcsurrant a szeme. Kezét nyújtotta hü emberének . . . — Hallgatok a szavára. Még nem küldöm el . . De . . — Köszönöm uram. * Mosolygó azonban valahogy neszét vette a dolgoknak. Elsurrant Körösi főnökének üzletéből. És nagy nyomorban, állás nélkül bolyongott sokáig. Beteggé lett. Rőfös János volt az egyedüli, aki felkereste. Hűsítőt vitt neki és minden jót. A beteg, aztán, üdülő Mosolygó végre felzokogott: — Igaz ember vagy 1 És ón szerencsétlen besúgó, névtelen leveleket firkáló — gazember. Aztán . . . felgyógyulása után újra üzletbe jutott. Rőfös kerítette neki, Mosolygónak, akinek lelkében egészen uj világ keletkezeit.
