Szatmári Hírlap, 1916. július-december (25. évfolyam, 52-102. szám)

1916-12-10 / 98. szám

XXV. évfolyam 6asatnxáF-Németi, !8í6 december 10. SS, saséin. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Égész övre ,10 K -- f. Negyedévre — 2 K 50 f. Félévre — 5, ~ , Egyes szám ára 6 fillér. Tanítóknak és kézmfiiparosoknak egy évre 8 korona’ Amerikai Sgy esfilt-Á Siam okba — egész évre 8 dollár. Felelős szerkesztő : BODNÁK GÁSPÁR. Szerkesztőség Arany János-utca 44. Ide kell küldeni minden lap szellemi részét illető közleményeket, leveleket. •L&t>eu. i «id onos A kiad s Uivatrt.it illető összes küldemények, pénzek, hir detósek ti». Pintér József kiadóhivatali főnök címére Egyházmegyei Alapítványi Pénztár küldendők Pályázati totjpc8etos«>fc egyszeri közlése & kdross----------Mr-'M'Ay sorn ZO fillér.-----------­Me gjelenik minden beten kétszer: szerdán és vasárnap POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAP (HETI SZEMLE) ^■^KKatBaxMSSBBBBBOiKaaaamamKBmttuUKKaBaat Hí üké Béla, dr.... (—?—) . . . nevét tesszük vezércik­künk élére. Ez a hasáb arra való, hogy országos, vagy legalább is szükebb értelemben mindnyájunkat érdeklő közügyeket tárgyaljon. A mi .lapunk ezzel sohasem élt vissza, pennánk sohasem szegődött magán­érdek szolgálatába, ezért bátran Írjuk Líikő nevét cikkünk élére. Amit róla akarunk írni, az köz­érdek, mert nemcsak a biint, visz- szaélést meglátni, hanem az elrejtett áldásos működést észrevenni is köte­lességnek tartjuk. Közérdeknek tartjuk ezt azon oknál fogva is, meri mindnyájunk hálája, szeretete, elismerése kell hogy az ő működése felé forduljon; erre nem kaptunk méltó alkalmat azoktól, akik hivatva volnának, ezért a polgárság elismerése a sajtó utján nyilvánul meg, ez a mi „Pour le Merite“ és „Mária Terézia“ ren­Megnyitó beszéd. A Kaíh. Társadalom december 8-án tartott estélyén mondotta Dr. Szentgyörgyi Jordán Károly, apát-kanonok. Mélyen tisztelt Urak és Hölgyek! É nemes város KathoJikus Társadalmá­nak Képviselete, egy műsoros estély keretében, ma ismét kilép a nyilvánosság elé, hogy a háborús jótékonyság nevében meglobogtatván fehér zászlóját, könnyeket töröljön, sziveke- vigasztaljon, a csatatéren megsebesüli, a ha­záért vérüket ontott katonák fájdalmas arcára, legalább karácsonykor, egy vidám, derült mosolyt varázsoljon ! És mikor tehette volna ezt jobban, mint ma, az Immakulata kedves, szép ünnepén. — Már rég lehullott ugyan a rezgő nyárfa le­vele ; — a természet már elvesztette minden dí­szét, báját; de az ember lelkét mégis úgy eltölti ma valami kegyes érzés, valami édes hangulati Én nem ludom hogyan van; — de nekem úgy tetszik, mintha már előtűnne a távolból a betlehemi csillag ragyogása; — mintha már énekelni kezdene a földre szálló dűlik, mi csak igy tudjuk elismerő szere tetőnket kifejezésre juttatni. Lökő Béla dr. a mi fiunk, az ő országos hirü műtökbe testvéreinek, a mi fiainknak, ezek ezreinek adta vissza az élelet, az egészséget, a munkabírást. Tudunk a legmeré­szebb operációról, tudunk arról, hogy éjjel-nappal rekordokat állít fel hány embernek lehet visszaadni az egész- ségét, tudjuk azt, hogy Istenadta tehetségével kórházának halálozási arányát a bécsi egyetem kórházának eredményénél jobbá tette s mindezt a mi fiaink, testvéreink élvezik. Az ország sajtója hasábokban emlékezik meg azoknak az érde­meiről, akik jól rekviráltak, jól jegyeztek hadikölcsönt, jól alakítónak központokat, hát hol kell leni a mi szemünkben Lükö érdemeinek ezekkel szemben! Van-e hát fontosabb közérdek az em­berek életénél, kötelesség volt-e hát ezt a nevet a cikk élére tenni, keli-e hát nekünk szatmáriaknak ilyen angyaloknak örömet és békét hirdető kara! Hiszen közel vari, szinte itt van már a kará­csony, mely az ember szivét annyi boldog­sággal árasztja el! De hajh! — mint a költő mondja: Háború van most a nagyvilágban! És a há­ború hogy megzavar itt minden örömet! — Es mennyire marcangolja elménket az a gon­dolat, hogy ott, a csataterek mentén, — tá­vol, ismeretlen helyeken, hány elesett hősnek sírját borítja be fehér szemfedővel a tél hava! — És hány kis családban mondják a szent éjszakán: Bizony, — hiányzik valaki! — Az­tán könnybelábadnak a szemek és zokogva tör ki az ajkakon a fájdalom! — Oh, mert sokaknak karácsonyi boldogsága elszállt a vándor madárral, az efesz alatt csicsergő feeskepárral, a lehullott csillagokkal. Ara, ti hősök ! Nemzetünk vértanúi! kik­nek sóhaját idegen földről hozza el hozzánk a hideg téli szél, kiknek arcáról a szent ünnepek alatt meleg féiflkönnyek peregnek le és hul­lanak a doberdői véres sziklaóriásokra, — a Visztula jégvirágos partjaira, — a Kárpátok hóval behintett fenyőfáira, — ti no aggódja­tok ! — Tekintsetek inkább imádkozva az égre és legyetek biztosak abban, hogy kará­csonykor a ti szeretteitekhez is ellátogat aján­dékaival a jótékonyság angyala: beköszönt a ti családotokba is a mi fehér zászlónk, — a mi irgalmas szeretetünk ! * fiunkról megemlékezni, szeretőiün­ket, hálánkat kifejezni neki? Kell, mert Lökő Béla az ő rend­kívüli kötelességtudásáért, működé­sének óriási eredményeiért, azért a nagy fontosságért, hogy emberek életét tartja meg, a méltó elismerést jelen körülményei között nem kapja meg s s ezt a hiányt akarjuk pótolni, mikor Szatmár város polgárainak szere tetet, elismerését, háláját tolmácsoljuk neki. Jól tudjuk, az orvosi működés önmagában hordja jutalmát, az orvos lelkében terem meg. Lükö Bélának nem volt szüksége erre a külön elismerésre, nekünk volt szükségünk rá, mert éreztük, nyomott bennünket, hogy méltatlanok len­nénk különben ! A mi lapunk a vallás szolgála­tában áll, de vallás különbségre való tekintet nélkül megtaláljuk azokat az embereket, kik embertársaik jó­voltáért élnek és dolgoznak. 0 ilyen ember, veyye tőlünk a babért! Háború van I Háború van nemcsak ott, kint a csatatéren, hanem itt is, a ha re vonal mögött mindenütt! Mert mi, kik itthon va­gyunk, csak úgy küzdünk, szenvedünk, mint azok, akik sasokként szállottak oda, hol agyuktól feldúlt harcmezőkön karöltve jár a dicsőség és a halál. Küzdünk, szenvedünk mindnyájan ! — És hála Istennek, még mindig bírjuk ! Mert minket a háború nehéz megpróbáltatásai sem ott, sem itt meg nem törnek, áldozatai kinem merítenek I Sőt azok még jobban megerősítik lelkünket, megszilárdítják hitünket, fokozzák szeretetünket. Minket a materiális erőkkel szemben megvéd egy még nagyobb erő: a nemzeti lélek erkölcsi ereje! Nálunk a gazdasági és technikai erők felkészültségén túl még a lelki erők következnek ! Az izmok, karok, öklök, szuronyok kimerülése után a lelkek vere­kednek 1 Hiszen láttuk és tapasztaltuk, hogy mi­kor az ellenséges túlerő már majdnem elnyo­mott minket, a nemzeti energia uj Csabase- regeket állított elő, melyek szembeszállva minden vésszel bajjal, kiverték innen a bdto- lakodott ellenséget s megmentették ezt, az annyi vérrel megszentelt drága földet, — az édes hazát. Igen, mart ellenállhatatlanná tet­ték őket azok a gióriás nemzeti erények : az önfeláldozás, a hazaszeretet, a királyhíiség — s amit talán legelőbb kellett volna említenem, a te hatalmas oltalmad, oh, Immaculáta, — hazánk Nagyasszonya, Pátrónája!

Next

/
Thumbnails
Contents