Szatmári Hírlap, 1916. július-december (25. évfolyam, 52-102. szám)

1916-10-18 / 83. szám

2

„SZATMÁRI HÍRLAP

Szatmár-Németi 1916. október 18.

politikai határok eltolódását: az most a nagy kérdés, melyre várakozással tekintünk. Az történelmi nap lesz, mely az emberiség haladásának irányát szabja meg.

A vármegye közigazgatási bizottságnak ülése.

— Bodnár György kir. tanfelügyelőnek átadja a főispán a Ferenoz Jószef-rend lovag keresztjét.

Múlt számunknak zártakor már néhány sorban referáltunk a vármegye közigazgatási bizottság októberi üléséről, melynek középpontja volt, hogy a megye tanfelügyelőjének az elnöklő főispán, Csaba Adorján átadta a királyi kitüntetést, a Ferencz József-rend lovag keresztjét.

Mi ez alkalommal érthető okból átvesszük a „Szatmármegyei Közlöny“ laptársunk tudósilását, mely igy szól:

— A vármegye közig, bizottsági gyűlésének legkiemelkedőbb pontja következett: Bodnár György kir. tanfelügyelő kitüntetésének méltatása és nevezettnek a Ferencz Jószef-rend jelvény átadása.

Elnöklő főispán a legnagyobb melegséggel üdvözli Bodnár György kir. tanfelügyelőt azon alkalomból, hogy 0 Felsége, koronás királyunk a népnevelés terén kifejtett hazafias és eredményes működése elismeréséül a Ferencz József-rend lovag keresztjével tüntette ki. Megfelelőbb helyet, mint a közigazgatási bizottsági ülést, melynek tagjai ismerik legjobban Bodnár György kiváló egyéni tulajdonságait, fáradhatatlan ügybuzgóságát, nem talál arra, hogy őt legfelsőbb helyről jövő kitüntetése alkalmából a népoktatás mezején kifejtett igen eredményes műrészét sem rábízni — a vel8 maradt emberre, aki mindig csudálatosabb lett. Szinte szellemmé változott.

Mentek . . mendególtek aztán a nagy világba. A kisérője minden lépésénél vele maradt.

Kellemetlenül érezte magát a muzsikus. De még nem látta idejét az alkuvósnak, melynek árán megszabadulhasson kísérőjétől. Hát tűrt. Könnyű volt a tűrés a gazdagsággal. Hiszen dúskált a vagyonban. Szórta a pénzt. Alig ügyelt kísérőjére. Aki pedig mindig csudálatosabbá vált . . . De milyen csudálatossá.

Ám, a türelemnek vége szakadt. Mert az történt, hogy most már a kisérője még mordabb, még szigorúbb, ijesztőbb szellemmé vált.

Ha cimborákkal mulatott a muzsikus és kitörő kedve támadt, kisérője füléhez hajlott éa odasugta:

—- Itt vagyok melletted, ha nem is látnak cimboráid.

Ha szaladt a tivornya helyéről és ment, rohant idegen városba, ellenségtől elkerült biztos helyekre s ott kezdett víg életet . . . tüstént hallotta a fülbesugást:

— Ne feledd, hogy melletted vagyok.

És magában azt gondolta a muzsikus,

hogy:

— Nem tudok hát szabadulni tőle.

Pénzt Ígért most neki.

— Úgy sem adok a hazának semmit; ő sem adott nekem még kenyeret sem Elnémította hegedűm húrját. Elvette mindennapi

ködösének legteljesebb elismerése mellett szívélyesen üdvözölje és neki e magas kitüntetési jelvényt átadja. Hiszi és biztosan tudja, ha munkatársai is olyan hozzáértéssel, szorgalommal és lelkesedéssel végzik kötelességeiket, mint a kitüntetett tanfelügyelő, akkora vármegye népoktatása a jövőben is minden dicséreten felül fog állani.

A főispán közvetlen, őszinte szavai után tapsolt minden jelen volt és szeretetteljes, meleg ünneplésben részesítették Bodnár Györgyöt.

A főispán elismerő szavai után az alábbi lendületes beszéddel köszönte meg Bodnár György tanfelügyelő legmagasabb helyről jött kitüntetését.

Móltóságos Főispán Ur /

Tekintetes Közigazgatási Bizottság!

Mélységes jobbágyi hódolattal, hálával és hűséggel fordulok az ón Királyom és Uram fenséges alakja felé, hogy engem, legkisebb szolgáját, kegyelmében részesíteni méltózta- tott.

És háládatos tisztelettel eltelten köszönöm a magas kormánynak, hogy csekélységem munkáját figyelemre méltatni s e kegyelemre bemutatni kegyes volt.

Erős tudatában annak továbbá, hogy Móltóságos Főispánunk igazságszeretete, az ő munkásai iránt mindenkor tanúsított figyelne legfőbb tényező abban, hogy csekélységem e magas királyi kegyben részesülhetett, legyen szabad itt nyilían szivem tiszteletteljes háláját, hódolatos köszönetét Öméltósága előtt is kifejezésre juttatnom.

S mert tudnom kell, hogy ha fakadt valamelyes gyümölcs vármegyénknek népoktatása terén: annak első forrása Kölcsey vármegyéjének, a Tekintetes Közigazgatási Bizottságnak, tisztviselőinek fenkölt gondolkodása, mindenkor készségesen megadott támogatása, a törvényhatóság, a városok, községek egyházaknak a népoktatás nagy érdekeit méltányoló és intéző, sokszor erejükön felül haladó áldozatkázsége, úgy legyen szabad az ón kitüntetésem bő arató részét a Tek. Közig. Bizottsággal, a nemes vármegyével és tisztikarával s az imént elsorolt tesólelmemet. Nem tartozom neki semmivel. A mit neki szántam, neked adom. Csak szabaduljak tőled. A szellem rögtön odasugott a fülébe.

— Sose megyek.. . Soha, de sohasem! Mindig melletted leszek.

Rémitő felébredése volt most a muzsikusnak. Üldözi őt ez a szellem. Nincs más hátra, mint hogy elszórjam a pénzemet. Még egyet mulatok, aztán újra a hegedűre borulok. Rongyosan, ütötten, kopottan . . .

— Akkor is veled és melletted leszek — súgta a szellem.

*

Rongyos ruhában, ütötten, kopottan megy, mendegól a muzsikus az ő régi városába. Leül ismét a malom melló. Ráborul a hegedűre. Vállára üt valaki . . .

— Itt vagyok. Melletted vagyok.

— Ki vagy te, ordított fel a muzsikus, hogy engem üdlözesz, ölsz, gyötörsz . . .

— En vagyok a nemzet lelkiismerete. En, aki mindenkihez elmegyek . . . háború alatt és után és örökösen mellett« leszek.

A muzsikus rémülve hallotta ezt a beszédet. Kétségbeesve ugrott fel s rohant, futott végig a mezőkön.

De a szellem könnyedén lebegett mellette. És mindig mondogatta:

— Itt leszek, mindig veled leszek és mindazokat kisérem és gyötöröm, akik a nemzet ellen vétettek.

tületekkel megosztanom, hálás érzelmeimet és köszönetemet itt kifejezésre juttatnom.

Móltóságos Főispán Ur és Tek. Közig. Bizottság I A munka, melyet az uj nemzedék róván a jövő számára eddig végeztünk, a nemzeti élet és erőinek természetes folyománya volt. De a munka, melyet e nagy vórbulia- tások és nemzeti erőknek feláldozása után vállainkra kell vennünk, csak most következik.

A nemzet veteményes kertje, a gyermek világ, most latt, és lesz igazán a nemzet jövője, élete és örök fennmaradása, mikor ez a veteményes kert vérrel megöntöz- totik és a dicsőség, a győzelem virágaival behintetik.

E kitüntetés tehát nem nyugalmat jelent ! Ennek a kitüntetésnek ereje nem a múltra kall, hogy vesse magyarázatát. E kitüntetés a jövőnek, jövő feladatainak, munkájának kell, hogy szóljon.

Legyen szabad tehát itt Tek. Közig. Bizottság előtt kijelentenem, hogy agyamnak, szivemnek és akaratomnak teljességével tudatában vagyok annak, mit vár tőlem hazám, Felséges Uram és Királyom és' mindazok, kiknek én e kitüntetést köszönhetem és kiknek ón ismételten kifejezem háládatos köszönetén!.

E szép beszéd elhangzása után élénken éljenezték a kir, tanfelügyelőt és ismételten a legmelegebben ünnepelte a Közig. Bizottság.

*

A „Szatmári Hírlap“-hoz, — (miként láttuk a megye csaknem minden lapjához) — a kir. tanfelügyelőnek kitüntetése alkalmából számos — igazán önzetlen, őszinte lelkek bői fakadó cikkek érkeztek a vidékről, városok ós falvakból. Ezek közül nem tagadhattuk meg az alább következő üdvözlő költemény közlését . . .

Fenkölten érző hoßui kebled A szép lovagkereszt ékíti már,

Nemes Lovag, joggal megérdemelted, Egyéniséged ezrek közt lávái.

Ha volt, ki a fölséges Ur kegyére Ítéletünk szerint méltó vala,

Te vagy — ki a tanügy javának éle, Hogy boldogíts sokakat általa.

Te vagy — kinek szerénység jelleméke;

A gőg szivedbe' sohse lelt helyet; Elismerésért lelked sohse égé,

Tömjénekért az sohse esdekelt.

Te vagy — ki lényed mély áhítatából Szereted Istent, buzgón féled Öt;

Iránta kebled égi lángot ápol,

Ó Néked elsőbb minden más előtt.

Te vagy -— kinek szép honfiúi lelke Édes hazánkért úgy ég, úgy eped; Szemeidet többször meg-megfigyelve Láttunk azokba' honfi könnyeket.

Te vagy — a ki szived nemes tüzévél Szereted azt úgy lenn, mint fölfelé,

Ki tenni nem, hanem rest lenni szégyel,

S elismerésedet megérdemeli.

Csoda-e hát, ha szép kitüntetésed Mint a futó-tűz terjedt szerte el És mindenütt — Te is jól esve nézed Örömbe’ úszik mindenik kebel.

Áldjon meg Isten, ezt szeretőn óhajtjuk, Etted legyen boldogsággal teli,

Légy a tanítóknak sokáig atyjuk,

Hogy tudjanak soká örvendeni.

Festi Emmánuel O. 8. Fr.

A kitüntetést a király szentesíti. A minisztere jegyzi ellen. De a kitüntetés ragyogása akkor igazán szép ós értékes, ha pecsétjét az igaz emberek Ítélete is megüti. Egy tanító.

*

A vezérember kitüntetésének csak akkor van igazi jelentősége, ha e kitüntetésre a katonák is büszkék. És mi büszkék vagyunk. Egy katona-tanító.