Szatmári Hírlap, 1916. július-december (25. évfolyam, 52-102. szám)

1916-10-15 / 82. szám

XXV. évfolyam. SiatmáF-NémeÉi, 1916, október 45. 83. ssáin. S L Ő F 1 Z E T É S 1 ÁRA K : Egész évrs 10 K — f. I Nogyedérte — 2 K 50 f. félévre — 6 „ — , | Egyes szám ára 6 íillér, Tanítóknak és kézmQiparosoknak egy évre 8 korona- Amerikai Egyesült-Államokba — egész ©vro 8 dollár. Ug*y szólott eddig, sok-sok ideig pedagógusok, államférfiak és az egyház intő igéje is, hogy: — A kié az iskola, azé az ifjúság. Tehát a jövő is. Jött a sajtó-százada, melyet egy bölcs pápa nevezett annak ; jöttek a hihetetlenül merész közlekedési esz­közök, melyek a sajtónak gyors szárnyakat adtak és úgyszólván megszüntették a távolságot. S ime, az egyház, a pedagógusok, állam­férfiak és világnézetek harcainak igéje most már fele igazságot fejezhet ki, ha csak az iskoláknak birtoklá­sát véli eszköznek, nevelő-oktató tényezőnek az ifjúságnak megszer­zésére, tehát a jövő képének kiala- kitására. Az iskolán kívül emelkedett gyorsan és fejlődött az a másik iskola, az a másik nevelési tényező, melynek sajtó, hírlap, újság, könyv, kép, szín­ház, mozi a neve és osztályzata. Az öreg ige ma már kibővült. Az öreg* ige ma már máskép szól, mint szólott ennek előtte, nem is a már beláthatatlan időben. Az iskolák megadják a nevelő­oktatás alapjait. Kezébe adják az uj nemzedéknek az írás és betűolvasás képességét. Es ezzel áldást, de egy­szersmind átkot, veszedelmet, sor­vasztó, sőt elpusztító eszközöket is adott kezébe. Ha a nevelő-oktatás az iskolá­val befejezi a maga kötelességét, a hivatását; ha nem építi fel ama másik iskolát: a sajtó iskoláját; ha nem gon­doskodik arról, hogy a sajtó, a hír­lapok, a többi osztályaival egyetem­ben áldások forrásaivá legyenek : úgy az iskolák, a nevelő intézetek az ellenséges tábornak, irányzatnak, világfelfogásnak nevelnek polgáro­kat, társadalmi tényezőket vagy nyugtalan felforgató elemeket. Nem frázis többé és nem papi­roson maradó programm pontja a nevelő oktatásnak az a kiforrott és komolyan intő igéje, hogy : — A kié az iskola és a sajtó, csak azé lehet az ifjúság és a jövő. így szól ma- már hozzánk a szomorú tapasztalatok egész serege, így kiáltanak felénk a világfelfo­gások küzdelmének eredményei. így és azért teszi felelőssé ez az eleven A kiaddóhivaialt illető összds küldemények, pénzek, hir detések stb. Fiistér Jósesef kiadóhivatali főnök címére Egyházmegyei Alapítványi Pénztár küldendők Pályásai! hirdetések IcSslése 5 korona---------------------Kjrílttár sora 40 fUJésr.-----------------­Me gjelenik minden héten kétszer: szerdáa és vasárnap és folyton bővülő tapasztalat mind­azokat, a kik még ma sem tudják belátni, hogy bár mily alkotásaik, melyeket óriási áldozatok révén hoz­nak az iskolák, az ifjúság részére : csak félmunkák, félsikerek, ha nem bírnak felemelkedni a sajtó hatal­mának, döntő súlyának megértésére és pártfogására. A másik iskola megte­remtésére. * De mikor ezeket írjuk, nem gondolunk csak egyesekre. Vagy nem teszünk vonatkozásokat csak egyes testületekre. ítéletünket, következtetésünket vonatkoztatjuk ez esetben a katoli­kusok, a magyar kereszténységnek egyetemére, összességére. Tagadhatlan, hogy a katholi- kusok, a keresztény világfelfogás alapján álló egyetemesség legmóly- lyebben alapozott és legnagyobb, ál­dozatokat kívánó tettekkel szolgálták és szolgálják a nemzeti nevelés-ok­tatás ügyét. Végtől végig az ország­ban az ő kezük munkája, alkotása ötlik szemünkbe. A nemzet kultú­rájáért a kath. egyház többet tett arányosan, mint maga az állam. Neki is íréit egy Katája. — A Szatmári Hírlap eredeti tárcája. — Irta: NEMO. Mikor az est bontogatni kezdte sötét szárnyait, hogy leszálljon az embervórtől nedves harcmezére : a lengyel síkon is elpi­hentek az egész nap dúló gyilkos rohamok. A csaták kutyái érctorkaikkal vakkan- tottak még egyet-kettőt. Azután csend borult a vérmezőre. A legénység elpihent. Nehéz, mély álom szállt fáradt pilláikra. A tiszti fedezékben pattogó tűz mellett, vacsoránál ültek az urak. Jó étvággyal fogyasz­tották a ropogósra sült, pompás malacot, me­lyet Szabados János a népfelkelő öreg csont, az étkező szakácsa oly Ízletesen tudott el­készíteni, közbe-közbe járta az illatos burgun­dival telt pohár is. Es mikor a kedv emel­kedett, előkerült valahonnan a cigány is, a hangos jókedvtől s vidám kacajtól párás levegőbe ettől kezdve nóták zsongtak, melyek ott teremtek valahol a szép magyar alföld rónaságain. Egyszerű, régi dalok. Isten tudja miért: még könnyeket is tudtak csalni az urak szemébe. Rövid szabadságáról „ csak most tért vissza Vécsey főhadnagy. Ő volt a nap hőse. Ábrándos, kék szemű, szőkefürtü huszár, kit inkább hitt volna • mindenki valami ra­jongó, szelíd poétának, mint hősnek. Pedig a mellén lógó érdemrendek ugyancsak doku­mentálták ebbeii dí voltát Valami huszár- bravurral köszöntött be ma is, hogy meg­érkezett a szabadságáról. Hanem azért oly szerényen, mosolyogva ült az urak között, mintha csak vóleíienségből került volna a mai díszes társaságába. — Annyi lesz már a medál a melleden Gyurka, hogy a szivedhez sem férhetnek a lányok : szeilcmeskedett Suhay a százados. Megjegyzésére mosolyogva tekintett min­denki a kis hősre, aki szinte leányos módra el is pirult. De azután összeszedte magát s gyorsan replikázott: — Nincs is már szükségem nékem arra, kapitány uram. Ez a karikagyűrű megvéd az efféle támadásoktól. És büszkén csillog­tatta jegygyűrűjét. Hangos „vivát“ követte szavait; s a cigány tussl húzott. Mindenki felugrált s sietett kezet fogni a kis Vócseyvel. A sok jó kívánatnak vége hossza nem volt. Maga a kis huszár egészen belepirult a nagy ün- nepeltetésbe. Szerényen mosolygott. Hajlon­gott jobbra is balra is s úgy meglátszott rajta, hogy gondolatai ugyancsak távolba száll­nak, oda röpülnek most is a szépséges ará­hoz, kinek csókjai még ott égtek ajakán. A kérdezősködőknek azután mégis csak elbe­szélte, hogy a trenosónyi főispán leánya, Rónay Katóka lopta magát a szivébe —- s e leány képét zárta be örökre a leikébe ő is és vőlegénye lett a szépséges leánynak. „Ha el kell esnem, legalább lesz egy leány, ki szívből megsirat“ fejezte be szavait. Szavaira összeosendültek újra a poharak. Mindenki ivott az uj pár boldogságáért életéért. De a derűs jó kedvben senkisem vette észre, hogy Wetter dragonyos főhadnagy sze­mében könnyek rezzennek és aztán gyorsan leperegnek a barna arcon . . . A telephon hangosan csengetett e perc­ben. Az ezredest hívták a kagylókhoz. Csak­hamar hallhatták, amint a parancsot ismé­telve visszaadta: „Igen, egy önként vállal­kozó különítmény éjjeli támadásra az ellen­séges állásokba.“ — No fiuk, hallottátok ! Egy rajta ütés 1 Ki akar közületek vállalkozni ? Az ezredes kérdő tekintetét végig hor­dozta az urakon. Wetter és a a kis Vécsey léptek az ezredes elé: — Wetteró az elsőbbség, kiáltják az urak. A kis Vécsey psdig elpirulva áli s várja az ezredes döntését. — Wetter br. jelentkezését fogadom el. ő volt az első 1 Gyurkám ! a babérból hadd vegyen ő is, szólt az ezredes mosolyogva —• Vécseyhez — s ezzel a kérdés már el is volt intézve. Egyszerre elnémult a dóvaj kacaj, elhalt a dal az ajkakon u a tározó Wetter kezét melegen rázták meg . . . Hideg szól süvített a havas lengyel síkon. Komor fellegek szálltak a határon Feteföe «stM'Kesütfi • BODN A \ f GÁSPÁR. Szerkesztőség Arany János-utca 44. Ide kell küldeni minden a lap szellemi részét illető közleményeket, leveleket, Lapiuikjiionoa á SZATMÁR • EGYHÁZMEGYE! IROÖALSi KÖR.

Next

/
Thumbnails
Contents