Szatmári Hírlap, 1916. január-június (25. évfolyam, 1-51. szám)

1916-03-26 / 24. szám

Szalmár-Németi, 1915. márczius 26. SZATMÁRI HÍRLAP' 3 elsőben igen sok beteg nyert orvosi segélyt, ideiglenes kötözést és ápolást. Viseli az itteni két ápolónő díjazásának költségeit, fedezi az orvosi és kötőszerek árát, a takarítási költ­ségeket és berendezett egy tiszti szobát is. Ä múlt év felétől tehát 3709 sebesült étke­zett itt. E szám rohamosan emelkedik. Ez év január havában 1545, februárban pedig 1703 átutazó katona kereste fel az üdítő, il­letőleg étkező helyiséget. A felügyeletet előbb bér. Kováts Jenőné, azután dr. Kölcsey Fe- renczné, júliustól fogva pedig Szlávy Dezsőné teljesiti. Örömmel értesült a közgyűlés arról, hogy üaitő állomásunk ma már a vonalon minta intézmény lett s hálás köszönetét mon­dott buzgó fáradozásukért a vezetést és fel­ügyeletet teljesítő lelkes hölgyeknek. A kitüntetések naplója. Kitüntetett 12-ös honvédek. Az Őfelsége király által erre felhatalmazott parancsnokság a hadrakelt seregnél az ellenség előtt tanúsított vitéz ma­gatartásuk elismeréséül a vitézségi bronz éremmel a szatmári m. kir. 12. honvéd gya­logezrednél a következőket tüntette ki: Barta Ferencz őrmestert, Mandi Bertalan egyéves önk. szakaszvezetőt, Keller József szakaszvezetőt, Horváth Pál tizedest, Kir- vai Sándort, Kenéz Sándor és Sátár László őrvezetőket. Papp György, Smitkó Mihály, Bucsurely István, Bisztrianek Mihály, Turza Demeter, Sebestyén Bálint, Puskás Demeter, Habina Ferencz, Fülöp Pál és Csorba János honvédeket, Ludán Sándor őrmestert, Ko- lyásza László őrvezetőt, Pogyina Demeter, Porkoláb Endre, Pólyás János, Hájer József, Nagy József, Varga Ferencz, Kerekes János, Jeney Gábor, Ster György, Strikberger Sá­muel, Bóján Demeter, Fodorues Mihály, Fülöp György, Klubecz József és Elekes Sándor hajtó honvédeket, valamint Csáky Péter szakaszvezetőt. Tanítók a rekvirálás munkájában. A vallás és közoktatásügyi m. kir. miniszter ur folyó hó 6-án 2823/1916. ein. szám alatt kelt intézkedésével egybehangzóan megen­gedtem, hogy a gabonarekvirásoknál a főha­tóságom alá tartozó elemi népiskolai tanítók munkája a felmerült szükséghez képest igéuybevetessék. Ezek a tanítók a tanítási napokra szabadságolandók, de a szabadság 8 napnál tovább nem tarthat. Több tanerős iskolánál a szabadságolt tanítót a tantestület többi tagjai helyettesítik akár osztályössze­vonással, akár pedig váltakozó tanítási renddel. (Egyházmegyei Körlevél V.) A zárórával nem tréfálnak — Bu­dapesten. A fővárosi egyik kapitányság Ko­vács Sándornó kávést 50 korona pénzbünte­tésre ítélte, mert a minap éjjel egy óra után hét percczel zárta be kávéházát. Helyes. De büntetni kellene azokat a vendégeket is, ki­ket 1 óra után ott találtak a kávéházban a rendőrség közegei. Büntetik piaczunkon az árdrágító­kat. Rendőrbiróságunk közelebb a következő árdrágítókat vonta felelősségre és büntette meg: Nyisztor Jánosnét (vevő), Klein Mó- ricznét, Vizsolai Ilonát, Fehér Pálnó szatmári, Erdődi Mihályné amaczi és Katona Mihályné hiripi lakosokat. Nem lesz az iskolákban tankönyv változás. A tankönyv változtató tantestületi értekezletek függőben tartására vonatkozó 1576/1915. ein. számú vk. miniszteri rendelet (1915. évi VI. körlevél 894/1915. sz.) hatályát a nagy mólt. vallás- és közoktatásügyi m. kir. miniszter urnák 2965/1916. ein. számú átirata folytán az 1916/1917. tanévre is kiterjesztem. (Egyházmegyei Körlevél.) Koronás ezüst érdemkeresztesek. 0 Felsége a király Weisz Sándor törzsőrmes­ternek, a másodosztályú ezüst érem tulajdo­nosának és Sándor Ödön őrmester, ezred­törzsvezetőnek, akik a szatmári cs. és kir. hadkiegészítési kerületi parancsnokság körle­téből állandóan kiegészített cs. és kir. 5. gyalogezredben tényleges hadiszolgálatot tel­jesítenek, lelkiismeretes és kötelességhü, pél­dás szolgálatuk elismeréséül a koronás ezüst érdemkeresztet adományozta a vitézségi érem szallagján. Értesítéseket kérünk az Egyház­megye öt politikai megyéjéből olvasóinktól kiváltkép a következő kérdésekre : 1. Községünkben, vidékükön számba vették-e már a létező munkaerőket ? 2. Milyen a hiány ? 3. Az intéző bizottság megalakult s ha igen, permanencziában van-e ? 4. A gyermekek, asszonyok leányok részt vesznek-e a mezei munkákban? 9. A hernyózás rendeletének mennyiben tett eleget a község, város stb. Hálás köszö­net előre is a szives értesítésért. Szerkesz­tőség. A katonák húsvéti ünnepe. A ke­resztény vallásu katonák, amennyiben a szol­gálat megengedi, a húsvéti ünnepek alatt a következő napokon nyernek szolgálatmentes­séget : április 21-én, 22-én délután és 23-án; az izraelita katonák : április 17-ón délután, 19-én és 20 án. Ezek a rendelkezések a hadi- foglyok-táborokra és a táboron kívüli mun­kahelyekre is vonatkoznak. A 18 évesek és az orvosok jelent­kezése. A honvédelmi kormány elrendelte az 1898. évben születetteknek, valamint azon 1898—1865. években született népfelkelőknek, akik eddig valamely okból nem voltak szem­lén, a sorozását és az 1865. évben született és annál fiatalabb orvosok jelentkezzenek. A jelentkezés napját márczius 28-ára tűzték ki, erről a kifüggesztett hirdetések bővebb fel­világosítást nyújtanak. Uj hivatal. Jancsi sógor egyre-rnásra olvassa- az ő újságjában, hogy ez is, az is zsíros konjunktú­rában van. — Mégis szörnyűség, — pattan fel végre — hogy ebben a rettenetes időben uj hivatallal szaporít ják a nemzet terhét. A mieink hősi halála. A m. kir. be­lügyminisztérium a szatmári m. kir. állami anyakönyvbe leendő bejegyzés végett újabban a következő szatmári illetőségű hős katonák haláleseteit közölte: Sulyok Antal, a cs. és kir. 5. gy.-ezred közvjtéze elesett 1914. de­cember 19-én Przybyslanice (Galicia) környé­kén. Kozma József, a cs. és kir. 5. gy.-e. közvitóze elesett 1914. október 24-én a Wolka Piicheska (Galiczia) előtt vívott ütközetben. Szabó József, a cs. és kir. tábori ágyusezred tüzére elesett 1914. november 16 án a Rudki (Galiczia) község előtt vívott harczban. Halló ! A katonai szabadságért folyamo­dók figyelmébe ajánljuk a honvédelmi minisz­ter újabb rendeletét, mely szerint a harctéren katonai szolgálatot teljesítő nópfölkelők, tar talékosok, tavaszi mezei munkára 3 havi felmentést vagy ennél rövidebb ideig terjedő szabadságot nem nyerhetnek. Ugyancsak kiterjed a honvédelmi miniszter ezen ren­deleté a menetalakulásokban vagy a hadra­kelt sereg körletében szolgáló egyénekre is. A polgármester az ilyen katonai szolgálatot teljesítők szabadság iránti kérelmét — a fő­ispántól kapott megbízás folytán — saját hatáskörében el fogja utasítani. Ékes beszéd. Beállít a bírósági szolga a tör­vényszék elnökéhez. — Nagyságos uram — kezdi mondókáját — leköszönök a hivatalomról. — Miért, János ? — tudakolja mosolyogva az elnök. — Hát azért könyörgöm, mert nem vagyok méltó megélni a fizetésemből. A 47—48 éves népfelkelők bevo­nulása. A hivatalos lap közli, hogy az 1868—1869. években született nópfölkelők, akik a népfölkelósi bemutatószemlén, felül­vizsgálaton, pót- vagy utószemlén népfölkelői fegyveres szolgálatra alkalmasaknak találtat­tak, kötelesek 1916. évi április 5-én (legké­sőbb d. e. 11 óráig) — amennyiben nóvsze- rint felmentve nincsenek — népfölkelósi tény­leges szolgálatra bevonulni. A hadiárvákról azonnal gondos­kodni kell. Az eddigi törvényes jogszokás az volt, hogy a hadiárvákról csak akkor gondoskodott az árvaszók, ha a gyermek édesanyjának hősi haláláról már hivatalosan értesült. A hősi halált haltakról azonban a hivatalos értesítések oly későn érkeznek meg, hogy mire azok alapján az árvaszék megtette a kellő intézkedéseket, akkor már rendesen késő volt. Most a belügyminniszter a hadi­árvák érdekében igen fontos rendeletet inté­zett az alispánokhoz A rendelet értelmében mihelyt valamely községben bárhonnan is megtudják, hogy valamelyik gyermeknek az atyja hősi halált halt, azt azonnal tartoznak az árvaszéknek bejelenteni. Az ilyen bejelen­tések alapján az árvaszék nyomban intéz­kedik az árvák védelme érdekében. Nem lesznek tavaszi fagyok. Az időjárás megfigyelői, a természettudósok az­zal biztatnak, hogy az idén normális lesz a tavasz. A késői fagyok, melyek nemcsak a gyümölcsökben, szőlőkben, de a vetemónyek- ben is nagy kárt szoktak okozni, az idén a legnagyobb valószínűséggel elmaradnak. A tél a legenyhébb volt: aránylag sehol sem vol­tak rendkívüli havazások, hosszabban tartó fagyok s igy a tavaszi olvadás túlságos erős lehűléseket nem fog okozni s nálunk se hül le a levegő annyira, hogy kárttóvő fagytól kellene tartanunk. Á normális fagymentes tavasz valóságos áldás lenne ránk. Tehát., csak bizalom. Isten a legjobb gazda. A záróra nem engedi. Látja a boros fiú a város egyik vendéglőjében, hogy a vendéglősné ásít és szunyókál, (vendég hijján) pedig még csak tiz óra. — Talán zárhatnánk nagysága. És haza mehet­nénk aludni. — Mit gondolsz ? pattan fel az asszony. Hiszen a záróra rendelet nem engedi. A mulatóknak egy óráig nem szabad lefeküdniök. Hát még nekünk. Az önkéntes szigorló orvosok sza­badságolása. A cs. és kir. közös hadügy­minisztérium következő rendeletet intézte a magyarországi katonai parancsnokságokhoz: A hadügyminisztérium megengedi, hogy a hadiszintér mögött levő, a magyar kir. tudo­mányos egyetemen tanuló egyéves önkéntes szigorló orvosoknak (népfölkelósre kötelezett szigorló orvosoknak) kik 1915. deczember 15-én vagy 1916. január 17-én vonultak be katonai szolgálatra és kilencz beszámítható semestert absolváltak kedvezmények nélkül, doktorátusok elnyerése czéljából II—III. rigo- rosum letevésére 8 heti szabadságot engedé­lyezzenek márczius 15-től kezdve. Maximálják a jeget a fővárosban. A főváros már a napfényes márcziusban tapasz­talja, hogy mit. müveinek a jéggel a konjunk- turás bandák. És még mit fognak művelni. Tehát idejében maximálja — a jeget. Hát a kávét? Talán engedik, hogy jó summa gyűl­jön össze — aztán rekvirálják. Mert ha igy megy, rákerül a sor. Hiszen a verebek is csiripolják, hogy dugókészitők, rézöntők kik- mások — kávéval spekulálnak. Jelenet. Egy isméit fényképészhez beállít na­pokban egy asszony és kérdi: — Kérem, maga a fényképész ? — Igen. ■— Gyermekképeket is csinál? — Természetesen. — Mennyi az ára ? — Tizenkét korona egy tuczat. — Úgy ? szólt az asszony elgondolkozva — hát majd máskor jövök, mert most még csak tizenegy gyermekem van. ,, Peleske. A termények rekvirálására YluSS. ugyanoly tudósítást Írhatnék a Nagy- peleskén megtartott tárgyalás eredmónyekép (A tárgyalást Nemestóthy Szabó Tibor szol- gabiró folytatta le.) a szatmári szolgabirói járásban, mint amilyet e lap közölt a Károly- erdődi járás tárgyalásáról. Csak néhány gaz­dánál bizonyult be a szándékos elrejtés. Töb­beknél ugyanazon jelenségek fordulnak elő, mint már jelezve volt. Tudatlanság, a rende­let félreértése, a rekvirálásra való előkészítés hiánya stb. A nyilvánvaló elrejtőket bünte­tik. \Rl.) — Józsefháza. A szerkesztőség kérésére örömmel jelezhetem, hogy a tava­szi munkák itt lázasan folynak. Asszonyok, leányok értenek itt a mezei munkához, a földek parlagon nem maradnak. A nép itt munkás, dolgos és felfogta a gazdasági harcz jelentőségét. (E.) — Aranyos-Medgyes. Bizony itt nem épen kívánatos módon folyik a tavaszi munka. A nép közt sokan vannak, a kik többet tehetnének és serényebbek le­hetnének. (L.) — Halmi. Határunkban élénk és örvendetes mozgalmassággal folyik a ta­vaszi munka. Ha Isten is segít, reménység­gel nézünk a jövőbe. (Rl.) — Nagykároly. A vármegye házánál levő hivatalokban, va­lamint a nagykárolyi járás főszolgabírói hi­vatalban a hivatalos órák hétköznapokon (április 1-től) reggel 7-től, délután 1 óráig tartanak. — Réztelek. Ősziek elég gazda­gon vetve; tavaszi munkálatok szépen nagy terjedelemben sikeresen folynak. (Gitta K.)

Next

/
Thumbnails
Contents