Szatmári Hírlap, 1916. január-június (25. évfolyam, 1-51. szám)

1916-03-12 / 20. szám

2

Szatmár-Némeíi 1916 márczius 12.

ámításoknak: azt a népeknek és nemzeteknek természetes, lelki törvényei hirdették a múltban és igazolni fogják a jelenben is.

Addig is fogadjuk meg Krisztus helytartójának intését, „hogy a szorongásokat és fájdalmas veszteségeket szilárdsággal és keresztényi megadással viseljük.“ Fogadják meg főleg a küzdőknek anyái, feleségei, leányai és nőtestvérei, kikhez ő szentsége külön intelemben fordul, hogy példaadásukkal és szelíd hatalmukkal a házi tűzhely körül családjuk minden tagját arra ösztönözzék, hogy folytonos, izzó fohászokat intézzenek Istenhez, melyekkel Isten igazságos haragját eny- hitsék. A

Rokkantak és a vasúti elárusító

bódék. A vasút elvül mondotta ki, hogy elsősorban is rokkantakat alkalmaz olyan állásoknál, a melyeket rokkant betölthet. Az állam is nagyon helyesen ezt fogadta el elvnek.

Vannak a vasúttal kapcsolatosan intézmények, melyeknél ezen elvnek szigorú megtartását a vasutak igazgatósága megkövetelhetné. Az állomásokon levő árusító bódékban egészséges, fiatal nők helyett rokkantakat alkalmazhatnának, kivéve azt az esetet, ha ez az alkalmazott, a rokkanttá, munkaképtelenné lett harczos családjának tagja.

Ezen esetben nem bántó az elv mellőzése; más esetben azonban a magyar közönség szeme szívesebben látna az elárusító bódékban félkezü vagy sánta rokkant katonát, akinek igy a megélhetése biztosítva van.

Újságot, könyvet, szivart, gyümölcsöt ilyen rokkant katonák árusitanának a vasutak perronjaira felállított bódékban. Ide nem kell befektetés, nem kell biztosíték s a félkezü, vagy féllábu rokkant csak úgy kiszolgálhatná a közönséget, mint a mostaniak.

Ki bírja tovább ? A kisbitüek előtt mint fenyegető rém állott és áll még ma is ellenségeink financziális teljesítő képessége. Hogy ez a rém is csak kisértet, erről nem csak mi, banem-bár nem szándékosan — a North American Review nemrégi számának egyik sokat mondó czikke is ir. Ebből a cikkből vannak kiszakítva az alábbi adatok is. Mc Kenna, az angol kincstár kanczellárja szerint kormányának kiadása az 1915-évben 8,000.000,000 dollár vagyis . 40,000,000,000 millió korona volt. Ez a legnagyobb számla, melyet a történelem valamely állam kiadásairól feljegyzett. Hogy ezt az összeget s a jövő szükségletét Anglia, az entente bankárja maga erejéből előteremteni nem tudja, azt már a külföldön, nevezetesen Amerikában szerzett kölcsöneiből kétségkívül tudják. A háború tulajdonképen a kitartóképessóg küzdelme, kimenetelét tehát egyik vagy másik ellenfél kimerülése fogja eldönteni. Ki bírja hát tovább ? Az entente egyik vezérpolitikusa Hervé már most kénytelen bevallani, hogy ha Németországban idővel egyik-másik cikk biányzani is fog, de élelmiszerrel állandóan el van látva úgy a jelenben, mint a jövőre nézve is; igy Németországot kiéheztetni nem lehet. Könnyű most már levonni a következtetést, bogy a kitünően szervezett Németország, mely addig külföldi kölcsönt nem vett igénybe, élelmiszerekkel az ellenség szerint is el van látva, tovább fogja birni mint az entente s igy az ő, valamint a mi győzelmünk bár az időpont ismeretlen, de teljesen bizonyos.

A háború. Oroszországnak csak akkor kell a nép, mikor hadat visel. A katonákra nagy szüksége van, de a katona árvák nagy terhére vannak. Éljenek, tartsák fenn magukat, mint a vadaknak kölykei, ha az öreg vadak idő előtt elpusztulnak. A dicső franczia, meg a büszke anglus azért szövetkezett hát az orosszal, hogy az emberiség és kultúra ideáljait diadalra vigye. Gyönyörű banda. A mi

„SZAiMARI HÍRLAP,

közönségünk is lázas türelmetlenséggel várja Verdun elestét. A pesszimisták már végzik ís lemondó gesztusaikat. Sokan, a kiket sose láthatni a korzón, csak azért mennek a Pannónia elé, hogy vájjon nincs-e a „háborús táblán“ valami. De hát csak bizalom. A nagy diadaloknak érniök kell! Hogy Verdun eles- tével valaminek történni kell, hogy fordulatokat várnak a tulfeszült idegek . . az kirezzen, kicsillan a lelkekből. Úgy hisszük, hogy dicső szövetségesünk, a német is igy gondolja. De maguk a francziák is. Nincs íran- czia kritika a verduni csatákról, melyben a lemondásnak aggodalma ne sötéíienék. S ha a végső akordban meg-megszólal a dacz, a büszke gőg, a reménytelen remény . . ott a pedált a — cenzúra kezeli.

A ínrsák,

akik e testvérgyilkos háborúnak borzalmait Európa, sőt a világnak népeire zúdították, a vatikáni fogolynak békeszózatát nem valami nyugodt, kellemes érzésekkel fogadták. Vagy legalább is nagy a különbség a központi hatalmaknak megértése és az ententének elmagyarázásai közt — a bókét illetőleg.

így például egy ta'lián lap, szószólója, szócsöve a szalmaszálhoz is kapkodó bandának azt Írja, hogy nem időszerű — a pápa szózata.

Hát még most sem időszerű ? Persze, mert a pápa isteni és emberi jogok nevében vonja kérdőre, hogy adjanak feleletet arra, mi czélja ennek az öldöklő háborujoknak ? A népek felszabadítása? Hiszen a tények, a borzalmak, a vadság, a kis népek szabadságának, országának elrablására vonatkozó tények, ideálok megcsúfolásai erre a kérdésre csak megvetéssel és undorral válaszolnak.

*

Egy másik talián lap úgy magyarázza a pápának intelmét, hogy ez az intelem a németeknek szól. Mert íme ők azok, akik a háborút Verdunná! újra kezdik a borzalmas támadásokkal. Meghisszük, azt a kutyafáját. Csakhogy a nép filozófiája is réges-régen tisztában van azzal, hogy aki szelet vet, vihart arat. Ez a vihar az entente nyakán van; fojtogatja, hörgő mellét dömöczköli. Azt feledik, hogy a német támadás épen döntőre akarja vinni ezt a háborút, melyben ellenfeleinket már megvertük, csak még le nem győztük teljesen.

„Az Újság“ Írja, egy országos közvéleménynek kifejezósekép, hogy a mi lelkűnkben és agyunkban élénk és áhitalos, visz- hartg támadt a pápa bókeszózatára.“ Állam- férfiaink is tiszteletreméltóan fogadják, vették az Egyházfejedelem békére való intelmét. Hiszen nekünk kezdettől fogva nem voltak hóditó, nemzeteket megalázó és eltipró aspi- ráczióink. Az önvédelem á mi kényszerítő és szomorú kötelességünk. De ha ez az önvédelem kötelességünk is és ezt a kötelességet becsülettel teljesítjük is : e kötelességgel szemben jogot szereztünk arra, hogy le ne mondjunk áldozataink ömlő vérünk árán megszerzett és elért eredményekről.

*

A magyar sajtó általában elismeri a pápa szózatának jelentőségét „Minden szava szent igazság.“ „A mélységes fájdalom rezdülését érezzük, amikor XV. Benedek pápa feljajdul a ezivilizált Európa öngyilkosságán.“ „A pápának nem szabad hallgatnia, igazsága van.“ — az emberiség igaz érdekét, a kultúrának helyes útjait ő képviseli.“

Hogy van egy kis világ, mely a pápa szózatával is úgy bánik el, mint nemzetünk legszentebb érzelmeivel, azon csodálkozni nem kell. De bizonyos, hogy ebben a kis világban is vannak lelkek, akik [tisztán látnak és őszinte beismerésben vannak. A szabadkőművesek legutóbbi nagy gyűlésén a hivatalos Kelet révén pl. ilyen nyilatkozatokat tudtunk meg:

Szund tv. a Nagypá)ioly működésével nincs megelégedve. Kifogásolja azt, „hogy a mikor külföldi szabadkőmives kötelékek egy részének óriási része volt abban, bogy népünket bevitték a háborúba — nem találta a mi részünkről az ennek a munkának megfelelően erélyes és hathatós eilenmunkát. *

— Majd szemrehányással illeti a Nagypáholyt, „amiért a drágaság leküzdése érdekében absolute semmit sem tett. Szóba hozta azt, hogy a hadsereg- szállítási csalással vádoltak közt testvérek is szerepelnek. A Nagypáholy elemi felháborodása azonban hiányzott s nem közösítette ki azonnal az illetőket.“

A hol ilyen tartalmú nyilatkozatok történnek, azoknak világában bizony, hogy nem fogadhatják a pápa szózatát sem méltányossággal és igazságszeretettel, mint az a nagy, tekintélyes magyar lap, mely azt irta, hogy „a pápa jól tudja, hogy a népek értik és értékelik az ő szózatát . . . És ba ma „valami csoda által lehetséges volna a népeket a pápa szózata kapcsán megszólaltatni, .... már holnap megindulhatnának a béketárgyalások.“ A fúriák pedig egy-kettőre elvetnék Ítéletüket.

A pápa levele Csernoch hercegprímáshoz. Az elmúlt év őszén a magyarországi latin és görög szertartásu püspökök konferenciát tartottak, Budapesten. Ebből az alkalomból a püspöki kar báláját tolmácsolták a Szentszéknek a béke érdekében kifejtett munkásságáért és a foglyok kiszabaditását szorgalmazó törekvéseiért. A levélre a bibor- nokhercegprimás Rómából a következő feleletet kapta : „Kedves fiunk és tisztelendő testvérek, üdvöt és apostoli áldást! Ti is fájlaljátok a háború rettenetessógeit és Ígéritek, hogy mindazt megszívlelitek, amit Mi, a Krisztus iránti szeretettől sarkalva a bábom szerencsétlenségeinek csökkentésére és enyhítésére tettünk és hogy Istenhez esedezve könyörögni fogtok a mindannyiunk által hőn óhajtott békéért. Leveletek és a méltóság, amelyet betöltiök mindarról biztosit minket, amiket bőn szeretett testvéreink buzgóságától óhajtva várunk és amiket hálás szívvel fogadunk, hasonló érzelmekkel viszonzunk s a mennyei javak zálogául egyrészt, a Mi jóakaratunk bizonyságául, másrészt, úgy nektek mindnyájatatoknak. Kedvelt fiuuk és tisztelendő tesvórek, valamint nyájaitoknak, melyek felett a ti gondoskodástok és buzgóság- tok öröködik, apostoli áldásunkat az Urban szeretettel adjuk. Kelt Rómában, Szent Péternél, az 1915. óv december havának 12. napján, pápaságunk második esztendejében.

XV. Benedek pápa.

Kitüntetések. Kottyéri Keller Aladár szatmári állatni polgári-iskolai tanárát Ferencz Salvator kir. herczeg a Vörös Kereszt bronz- diszérrnével tüntette ki. — Ferencz Salvator főherczeg Tóth Vilmos szatmárgőzfürészi vasúti állomásfőnöknek, a Vörös Kereszt ha- diókitményes ezüst diszérmét adományozta díjmentesen.

Királyi kitüntetés. A király Bartha

Györgynek, a csu és kir. 3. népfölkelő csendőrzászlóaljánál Beosztott 12. honvéd gyalogezredbeli főhadnagynak az ellenség előtt tanúsított vitéz magatartásának elismeréséül a badiékitményes 3. oszt. katonai érdemkeresztet adományozta és elrendelte, hogy Gáspár Istvánnak a III/12. népfölkelő zászlóaljánál beosztott 15. honvéd gyalogezredbeli népfölkelő hadnagynak a legfelsőbb dicsérő elismerés tudtul adassék.

Halálozás. Huszár Bernát újpesti lakos, Huszár Aladár helybeli könyvkereskedőnek és Huszár Vilmos dr. egyetemi magántanárnak édes atyja, életének 72. évében elhunyt.

Előléptetés. A király Barna Sándor szatmári lakost, a 44. gy.-e. zászlósát hadnaggyá nevezte ki.

Olvasó-közönségünknek tájékoztatására. Múlt számunkban értesítettük olvasóinkat arról, hogy mily nehéz viszonyok közé jutottak a hírlapok, főleg a vidéki ujHÍREK