Szatmári Hírlap, 1916. január-június (25. évfolyam, 1-51. szám)
1916-02-27 / 16. szám
XXV» évfolyam. Szatíraáp-Néméti, 1916. február 27. V i M i 16. s^árn.- (HETI SZEMLE) POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI L.AP \>../ V V; ' " ‘H ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre 10 K — f. Félévre — 5 . — . Negyedévre — 2 K 50 f. Egyes szám ára 6 fillér. Tanítóknak és kézműiparosoknak egy évre 8 korona Amerikai Egyesült-Államokba — egész évre 3 dollár Felelős szerkesztő : BODNÁR GÁSPÁR. Laptnlajdonos A SZÄTMÄ8 - EGYHÁZMEGYEI IRODALMI KÖR. A kiadóhivatalt illető összes küldemények, pénzek, hirdetések stb. Pintér József kiadóhivatali főnök czimére Egyházm. Alapítványi Pénztár küldendők. Pályázati hirdetések egyszeri közlése B korona ----------------- Nyílttér sora 40 fillér. ----------------Me gjelenik minden héten kétszer: szerdán és vasárnap. Bolond ideálistának nevezték el azt a puritán lelkű magyart, a ki közelebb olyan hadszálliíó vállalatot utasított el magától, a melyből a legelemibb számítás alapján, rövidesen félszázezer tiszta hasznot fejthetett volna le. De neki nem kellett! Mikor a harcztéren milliók és milliók óriási áldozatokkal, egészségüknek, az élet legdrágább kincsének elvesztésével, sőt magának az életnek koczkázatával küzdenek ; mikor a harczíereket viruló ifjaknak és deres, őszfejü népfelkelőknek hullája borítja; mikor itthon imádkozó anyák lesik — remegik a szivtépő híreket ; mikor tűzhelyeinken hadi-árvák várják a gyámolitó kezeket: akkor ez a bolond ideálisía magyar büszkén utasítja el magától a fél százezret s talán a milliót is. Mert úgy érzi a lelke, hogy ehhez a jövedelemhez nincs joga annak, aki nemzeti küzdelemben két karjával részt nem vehet. Mert úgy ismeri a lelkiismeretét, hogy hátralevő életében soha nyugodt nem lehetne abban a gondolatban, hogy neki a nagy vérvesztésnek, a nagy áldozatoknak, a mély gyásznak, a mérhetlen vesztességeknek idején csak nyeresége volt. Nagyrétü bankók, ezrek, félszázezrek. Bolond ideálista — fogják újra mondani sokan, a kik e sorokat olvassák. Hát hiszen elvállalja más. Es zsebre vágja majd más. Mert hiszen szállítani, eladni, a hadsereget élelmezni, ellátni éppen olyan nemzeti, önvédelmi szükséglet, mint harczolni. Zsebre vágja más? Ebben igazságuk van. Ez a dolog folyása. Más, kinek vagyonát a háború előtt való spekulácziók, könnyelmű élet tönkre tették. Aki már leszámolt avval, hogy valaha talpra állhasson. Más, aki ütött, kopott ruhában görnyedve tónfergett s most biegyenesedett ge- rincczel hirdeti, hogy mi változásokat tud produkálni a háború. De azért ez a bolond ideálista magyar akaratlanul is nagy leczkét adott ezeknek a másoknak. Mindegyiknek, minden másoknak. És ha a dolog rendjénél és természeténél fogva nem minden más ilyen ideálisán gondolkodó ember . . . ennek a bolond ideálistának az esete üssön minden olyan magyar embernek a szive közepébe és jutassa eszébe, hogy ha a vérözön és nagy nemzeti vesztesség között neki csak nyereséget adott a háború . . . nagy, mérhetlen kötelességet is rakott vál- laira. Evvel a kötelességgel számolnia kell . . . Okvetlen számolnia kell. Isten a nemzet és az önmaga lelkiismerete előtt. A„Brak“ és „parasztok“ A háború nagy kilengései osztályhar- ezokat is termettek. Korlátokat állítottak fel, melyek egyáltalában nem lehetnek a közjó javára. „A komoly idők ellenére is folyik a különböző foglalkozási ágak háborúja“ — mondta Mandorff Géza képviselő minapi képviselőházi, beszédében. ügy látszik, igaz megállapítás, hogy a háború az ő kérlelhetlenségével frontra állította egymás ellen az uriosztályt és a parasztságot. Az úri osztály most legnagyobb uzsorásnak a parasztot tekinti, az meg viszont az urban ellenségét látja. Mikor ezeket az állapotokat szemléljük, megpróbáljuk keresni az inditóokokat. Egyiket sem védjük. Mert hibás mindkettő. Ilikor a csillagok hullanak. — A Szatmári Hirlap eredeti tárczája. — Irta: Richter Mihály. Sugár Péter czigány káplár a front mögött teljesít hadiszolgálatot. Ügyes raffinérozott ember Sugár káplár. Csak egy hibája van: egyszer-egyszer görbe napot csinál. E hibájáról szeretett volna leszokni már csak azért is, mert határozottan megmondották neki: ha még egyszer kirúg a hámból: ledegredálják. Pedig nem adta volna azt a két csillagot a világ minden kincséért. Hej pedig volt Sugár káplárnak egy harmadik csillaga is. Ott fent a magas égen ragyogott, mint egy tüzes pont. Estenként felnézegetett rá Péter. És úgy hitte, hogy ez az ő Rózsija. Lévén neki otthon, a kis vityilóban egy kö- kényszemü, fehérfogu Rózsija — két apró gyermekének anyja — kit nem hozhatott ide a háborús fergetegbe. Föltekingetett hát a magas égre. Órákon át bámulta a fénylő csillagot. Rózsinak tüzes, fekete szeme, fehér foga és sugár termete volt, de oly gyenge, mint a harmat. A nyári szellő is elfujta volna. Egy napon, mikor hazajáróban volt Péter, igy szólott Rózsihoz. — Káplár vagyok Rózsi. — Látom. — Nem örülsz a csillagoknak ? — Mi hasznom belőle ? — Nézd csak, hogy ragyognak, akár csak a te szemeid. — Ne hízelegj, Péter. — Aztán milyen ur leszek ón ezekkel ott. — De ha azok a csillagok lehullanak, szólott az asszony félénken s szép szemeit lesütötte. — Félre beszélsz Rózsi. — Igazat mondok Péter. Megírta a Rezes Marczi. Ő is ott szolgál, ahol te. Megírta, hogy le akarnak fokozni. Tudd meg Péter, ha azok a csillagok lehullanak, én is lehullok, elpusztulok. Megöl a bánat. Aki a katonaságnál nem becsüli magát, nem fogja az becsülni magát itthon sem. Az én apám szegkovács volt, a tied zenész. Mi pedig koldusok. Gyermekeink rongyosak. Pedig te télen hegedülhetsz, nyáron vályogot vethetsz. Tiszta kereset mind a kettő. Rendesen megélhetünk belőle. Péter csak hallgatta, csak hallgatta az asszonyt. Nem szólt, de érezte lelkében^ nagy leczkót. Megnyugodva tért vissza szolgálatába. * Egy napon hadnagya üzenetet küldött Sugár káplárral a szomszéd faluba. Lovon száguldott Péter. Rendben el is végzett mindent. Már visszatérőben volt, mikor éppen a „Becsali“ előtt megszólítja valaki. Hátra nézett. Jónás korcsmáros volt. — Káplár ur I Vitéz káplár uram 1 — No mi baj ? — Álljon meg csak egy szóra. — Nincs időm ! — Csak egy szóra, vitéz, hős káplár uram! — Mit akar ? — Újságot mondok. Igen nagy újságot. Hir, dicsőség, kitüntetés. — Ne beszéljen? — Biztos forrásból tudom. Kifogják tüntetni. Fürer lesz, vitéz káplár uramból, — Na, mondja el szaporán mit tud? — Itt nem lehet. Ha bejön mindent elmondok. Meg aztán fizetni is akarok erre a nagy örömre. Már ott is várja egy félliter káplár uramat az ivóban. Azt én fizetem. Ma én fizetek. Az „öröm ital“ becsalta a káplárt. Jött aztán üveg — üveg után. Mikor jól bekupiczázott, felült a lovára. Mivel minden test sulypontyánál fogva a föld felé törekszik, Sugár káplár is elvesztvén egyensúlyát, lepottyant a lováról, — szájjal egy hegyes kőre és — oly szerencsétlenül, hogy egyszerre két fogát ütötte ki. Ily véres ábrázattal érkezett meg hadnagya elé, ki azonnal kiadta parancsban, hogy Sugár káplárt két nap múlva lefokozzák.
