Szatmári Hírlap, 1916. január-június (25. évfolyam, 1-51. szám)

1916-06-18 / 48. szám

És ki hitte volna, hogy az önmegtagadásnak, a lemondásnak, a kivárásnak oly jelenségei fognak elkövetkezni itthon is, mint a milyeneknek tanúi vagyunk a háború alatt. A hit, hogy élni fogunk . . . jobban és szebben, mint valaha ; igazságunknak erős és büszke tudata, a mi hőseinknek nagy, felemelő példája . . . itthon is lélekemelő önfeláldozásra, kitartásra, lemondásra segitik a nemzetet. Hogy vannak szomru, sőt szégyenletes kilengések: az a dolog lényegén nem változtat. A napban is foltokat fedezhetünk fel, a liliomnak is van árnyéka.

. . . Nem, nem ... a magyar nemzet lelke, ha egy-egy időre a szalmalánggal lobog is ; de miként a nap izzó hevének eljön ideje, úgy e nemzet lelke is tud ám állandó, benső erejű parázzsá válni. Most ezek az idők járják ....

2

Sz. Péter Pál napja a Vöröskereaztó.

Á Magyar Vöröskereszt Egylet, amely a legnagyob kiegészítő szervezete a hadseregnek, a beszámolóval és kérő szóval fordul a közönséghez. Beszámolóval, mert érzi, hogy számot kell adnia majdnem 2 éves háborús működéséről azoknak, akik oly bőségesen támogatták, de egyúttal kérő szóval is, mert a hosszú háború határtalan feladatok elé állította és hacsak működését korlátozni nem akarja, kénytelen a közönség újabb áldozat- készségéhez fordulni. A Magyar Vöröskereszt Egylet mintegy 2000 kórházban 100 000 beteget ápol egyszerre és eddig több mint

1.000000 katonát részesített ápolásban. Fenntartja a tudósitó irodát, mely a harcztéren levő katonák hollétéről ad értesítést, a hadifoglyokat gyámolitó és tudósitó hivatalt, közvetíti a harcztéren levő katonák részére az adományokat, anyagilag támogatja a sebesült és beteg katonákat, valamint a harczban elesett hátramaradt családtagjait. Sebesült katonákat szállít a hadiszintérről, mely czélra 9 kórházi vonat áll rendelkezésre. Továbbá szállítja a sebesült és beteg katonákat a vasúti és hajóállomásokról a kórházakba. Á hadiszinhelyre küldött a vonatokon kívül 165 sebesült szállító kocsit, 23 társzekeret, 300 hordágyat és hordszéket. Egy 200 ágyas tábori kórházat, tábori kápolnával tábori rakAz orvosok és katonák közt ott van a fekete ruhás asszony az állomáson Irma, Ákosnak felesége is. Na/j ról-napra, éjtszakáról - éjtszakára. Kezében üdít ő itallal. O maga is segit a sebesültek leemelésében,mintha karjai férfi karokká váltak volna. A háború kitörése óta ott van. Járja a kórházakat. Viszi a sebesülteknek a gyűjtött ételt, italt, szivart, cziga- rettát, ruhákat s a mik csak a fájdalomnak enyhületet szereznek. A sebesült katonák elnevezték fekete ruhás angyalnak. Mert más ruhát, mint feketét nem visel. De a fekete ruha alatt hófehér lelke vau, mondották.

A kórházakon kivül gyűjt, hangversenyeket rendez. Pihenése nincs. Így van ez hétről-hétre, napról-napra.

Ákos, a férje mély megindulással szemléli, nézi mindezeket. Nem akadályozza, szemrehányást nem tesz. Hiszen ő megmondotta, előre. Mintha a jóisten megengedte volna neki, hogy egy pillanatra a jövőbe nézhessen . .

*

. . . Egy éjszaka ismét sebesültek érkeztek. Köztük egy gyönyörű szőke ifjú. Az élet májusban, kék szemekkel, leányosvonásokkal. Súlyosan, nagyon súlyosan sebesült. A harcztérről távol lelték fel. Két napig feküdt sebével mozdulatlanul. Kötözetlenül, iszonyú fájdalmak közt. Aztán találtak reá.

Mikor a vonat megérkezett, az ifjút leemelték. Irma, a fekete ruhás angyal reá vétó tekintetét: összerezzent, felsikoltott és

.SZATMÁRI HÍRLAP“

tárakat és fiókraktárakat állított fel. Hivatásos és önkéntes ápolónőket engedett át szolgálattételre a kórházaknak. Azonfelül kórházat állított fel Szófiában és Konstantinápolyban is. A jövő programmjai még nagyobbak, hiszen a háború csapásai nem szűntek meg, sőt ellenkezőleg a hosszú háború fokozta annak a társadalomra gyakorolt hatását. Hogy a Vöröskereszt Egylet hivatásának a jövőben is megfelelhessen kéri a közönség áldozat- készségét. Péter és Pál napja, junius 29-e a Magyar Vöröskereszté. Gyűjteni fognak ezen a napon az ország minden részében, az Alföld rónáin, a hegyek bórezein, a dombok vidékein, gyűjteni fognak e napon a templomokban, a hivatalokban, a város tereken és utczákon, gyűjteni fognak mindenütt ahol a magyar szent haza érzése él, és ahol ezért áldozni tudó becsületes emberek vannak, ős reméljük, hogy nem fog kitérni a gyűjtés elől senki, mert lehetetlen, hogy egy ember is legyen, aki megtagadja filléreit a sebesült katonák, a háború borzalmai által sújtott esdeklődőktől. Már pedig a Péter Pál napi gyűjtés minden egyes fillérje a sebesülteknek, a nyomorgóknak jut; mint egy ember fog Magyarország egész népe ezen a napon áldozni és azt amit az ad tulajdonképen nem a Vöröskeresztnek adja, a Vöröskereszt-Egy- lét csak az ut, amelyen az adományok a legszentebb czélhoz jutnak. A Vöröskereszt Egylet ez utón is kéri a jó lelkű, emberbarát és a nagy idők nagy kötolességei elől kitérni nem akaró embereket, tegyék ünnepé a Péter Pál napot, hogy késő unokák is megemlékezve e napról, azt olyannak lássák, ami dicsőséget és becsületet szerez a mai kornak. (Szatmár püspöke, dr. Boromisza Tibor körlevélben rendelte el, bogy a szatmári egyházmegye minden templomában gyűjtést rendezzenek az itt kifejtett jótékony nemzeti czélra. Szerk.)

A városi vizvédmüveknek a Számos- közi Társulat részére való átadása kérdésében nagyon helyesen résen áll a város. Jelentős és messzekiható kérdés ez a kérdés reánk nézve. A városi szakbizottságok olyan feltétellel javasolták a védmüvek átadásáról felvett bizottsági jegyzőkönyv ludomásul vételét, hogy mondja ki a közgyűlés, melyszerint már előre is találkozik az ellen, hogy a város belterületén levő t lkek vagy felépítményekre hozzájárulásuk kivettessenek és a zsilipek használata tekintetében is maradjon a városnak megfelelő ingerencziája. A műszaki tanácsos, Nyárády L. társulati főmérnök azonban a közgyűlésen azt vitatta, hogy a közgyűlésnek nincsen joga jelzett kikötésekhez. A megállapításoktól már nem lehet eltérni, szerinte. De még ez időszerint nem is a hozzájárulásról határoz a közgyűlés. Vajay Károly

pedig oly fájdalmasan, hogy az orvosoknak kellett segítségére menniük.. De csakhamar felalélt és mintha egy rettenetes víziót élt volna át . . az üdilőben mozdulatlanul fekvő ifjúra intve súgta az orvosoknak . . .

— Nézzék ... ez az én fiam. Ilyen lett volna az én drága fiam . . .

És nézte .. nézte sokáig. Könnyes szemmel, fájó érzésekkel. Gyönge, puha kezeit a szenvedőnek homlokán tartotta. És lelke átélésbe esett . . Oh, ha az én fiam igy szén vedne, ha az én fiamat igy látnám. Édes Istenem 1 Most értem végzésedet . . .

S mikor kórházba vitték a sebesült ifjút . .. oda ült mellé. Fejét anyai ölébe fektette, gyöngyöző homlokát törölgette. S ott maradt az éj folyamán is vele.

Az ifjú végóráit éltejSzép szemeit még egyszer-egyszer felnyitotta. S mintha legesutolsó életereje adná ajkára a szót: hangosan rebegte:

— Anyám ! Édes jó anyám.

*

A fekete ruhás angyal halkan imádkozik. Puha édes anyai kezével lezárja az ifjú gyönyörű szemeit, melyből az élet napjának utolsó sugara is kialudt.

A fekete ruhás angyal ott térdelt a halott ifjú mellett. A katonák nézik, nézik . . . De nem a fehér halottat. Az imádkozó fekete ruhás angyalt . . nézik.

polgármester, dr. Veréczy Antal, Ritkovsz ky Pál, dr. Tanódi és Róth L. élénken világították meg a város ezt a jogát a közelebbi közgyűlésen, mire a bizottság javaslatát fogadták el. Az áldozatos felajánlás tehát köny- nyen teherként nehezedhetnék a városra.

„Akinek nem inge, ne vegye magára,“ mondja a közmondás s ezt úgy is lehet érteni, hogy akinek nincs köze az uzsorához, ne sajnálja, ha egyszer a törvónylátás lassú keze is Je lecsap a hiénákra. A „Világ“ sohasem szokott érzelegni, amikor más fajtabélinek a bele kitaposásáról van szó. Ellenben elér- zékenyül, mihelyt az uzsorás tartolczi bank- igazgatókat ítéli el a Kúria. A „Világ“ siet megjegyezni, hogy „az Ítélet meglepően szigorú.“ Másfélmilliós büntetés ! jajgat. Tudniilik összeadva: 7 vádlott mindenike 995 uzsoravétségben találtatott bűnösnek, ami összesen igenis 6965 uzsoravétség; amiért a valóban nem túlsók 200 koronás büntetés csakugyan kitesz közel másfélmilliót. De miért jajgat a büntetés nagyságán ? s miért nem háborodik fel inkább ennek a horribilis bünmennyiség- nek a nagyságán ? A nagyváradi Strasser féle kórházélelmezési pörnek apróbetüs, megkur- titott ismertetésénél azt hangoztatja, hogy „le kell csapni a fejét mindenkinek, aki a másik keserves bőrén akar feltollasodoi“, még „ha a tisztelt magyar közélet (!) száz fejét kell is lecsapni egymásután, sőt az se lesz b j, ha egyszerre agyonütik az egészet.“ Micsoda „asszimilált“ fantázia kell ahhoz, hogy előbb a Strasserék és üzlettársaik kórháziizel- meit megtegyük a magyar közélet egyik sze rónyen felpattant fekélyének“, aztán huszáros nekilendüléssel a „magyar közélet“ száz fejét akarjuk pallossal lecsapatni, sőt legszívesebben „agyon is ütnők“ az egész tisztelt magyar közéletet — ellenben azonnal „meglepően szigorúnak“ találjuk a 200 koronás büntetést, mihelyt a „magyar közélet“ uzso- ravétségekkel olyan diszmagyarok képviselők, aminők a tartolczi uzsorások. M. K.

Szatmár-Németi 1916 junius 18.

Azokról a küzdelmekről,

melyeket a mai háborús időben viselniük kell a középosztály, latainer fix fizetésű embereknek, sokat iitam már. De nem lehet ezekről a kis tragédiákról eleget Írni. Hiszen napról- napra súlyosabbá válik helyzetük.

Ezer és ezer, talán millió más társadalmi osztálybeli embernek fogalma sincs arról, hogy él ma a járásbiró ur, a bho ur, a tanár ur, a tanító ur, a bankhivatalnok ur, az adó hivatali tisztviselő ur és sok-sok más urak, a kik azt a fizetést kapják, a mely nekik kiszabva volt már a háború előtt. (No az a kis drágasági pótlék, csakugyan még flast- romnak sem vált be.)

Azok, a kik a maguk jövedelmét úgy és olyan fokban emelik, amilyenre akarják (pl. egyes termelők, kereskedők, iparosok, napszámosok és sok mások) hihetetlenek tartják, hogy mi helyzetben vannak az „urak“ s bent családi tűzhelyükön hogyan élnek napról-napra, hónapról-hónapra.

Nem mese, valóság, hogy négy, öt, hat ezer koronás fizetésű hivatalnokok, tisztviselők örülnek, ha családjuk hetenkint az egy vasárnapi napra juthat hús ételhez. Az alsóbb rendű hivatalnokokról meg ne is beszéljünk. A kik pedig vendéglőkben étkeznek, azok nem bírják fizetni, fizetésüket csaknem a „koszt“-ra kell költeniük. Mi marad ruházatra, czipőre és más egyéb szükségletekre? Mosolyogva fogadjak ennek a valóságnak elmondását azok, a kik ma talán jobban élnek, mint éltek a békességnek idejében. Pedig ismétlem, nem mese, de valóságról van itt szó.

Tessék csak elgondolni, hogy hova jnt egy hivatalnok, egy tisztviselő, ha családjának, mely 3 —5 tagból áll, csak hetenkint 4 szer 1 kiló húst hozat. És mi az a kiló hús ebben a „nyomtatókos“ mészáros világban.

Hát bizony nem esznek húst. Hiszen még a másnemű élelmiszerekre is csak igenigen okos beosztással jut. Drága a kávé,