Szatmári Hírlap, 1916. január-június (25. évfolyam, 1-51. szám)
1916-06-18 / 48. szám
XXV. évfolyam. Ssateár-Mémeti, 1916. junius 18. (HETI SZEMLE) POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAP ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre 10 K — f. Negyedévre — 2 K 60 f. Félévre — 5 , — » Egyes szám ára 6 fillér. Tanítóknak és kézmíiiparosoknak egy évre 8 korona Amerikai Egyesült-Államokba — egész évre 3 dollár Ssalmaláng nemzet hírében állottunk mi magyarok azoknál, a kik közvetlen közelről ismerték hirtelen lelkesedésünk lobogó lángjait és aztán mosolyogva, sokszor kárörömmel tapasztalták loha- dásunkat, felbuzdulásaink kihűlését, vagy teljes elhamvadását. Sőt nagyobb nemzeti, politikai benső viharaink kilengéseinél is kicsinylő gesztussal mondották: ki kell várni, miga magyar szalmaláng elalszik. Aztán rendben lesz minden. Mi magunk is ezt a nemzeti vonást tapasztaltuk önönmagunkban. Eszmék megtestesítésénél, társadalmi, szocziális mozgalmaknál, kulturális törekvéseknél, egyesületi életben soha sem hiányzott nálunk a lelkesedés. Ha csak az első felbuzdulásokból kellett volna megítélni mindazt pl. a mi nálunk társadalmi téren, kulturális törekvésekben vagy az egészségügy terén megmozdult, történt: akkor nincs ország, mely velünk belterjes ak- cziókban versenyezhetne. De aztán . . a belső fejlődéseknek vágányain, a kitartásnak vas- akaratán lomhán ment a mi lelkesedésünk, mankón járt és vagy Poioiőe VEOidsesztő : BODNÁR GÁSPÁR. Laptulajdonos A SZATMÁR-EGYHÁZMEGYEI IRODALMI KÖR. átcsapott más eszméknek terére vagy teljesen megakadt. A magyar lélek ezeket a jelenségeket mutatja a történelem folyásában is, mikor szélcsend uralkodott a hazában. Mikor a nemzet egén barna fellegek nem voltak. Veszélyes villámok nem csapdostak és a mennydörgés hangja nem rázogatta a nemzet ősi fáját. Egészen más lelki törvények és folyamatok hatása alatt áll azonban a magyar lélek, ha baj van. Ha különösen létét, szabadságát, határait, emberileg vett halhatatlanságát, örök létét fenyegeti — veszedelem. Ősi egyéniségének vonása, hogy ekkor észbe kap. Haragos, büszke feleszmélése, az öntudatos nemzeteknek dicsőségére váló nagy, hatalmas értékké, erővé, sőt csudás virtussá válik. Olyanná lesz a lelke, mint az aczólrugó, melyet mentői erősebben leszorítanak: annál hatalmasabban, félelmetesebben pattan fel s töri át magát a béklyókba verő erőkkel szemben. És sebez, üt, vág rettenetesen. Ez a virtussá vált életösztön világit be a mi ezer éves múltúnkba. És bevilágít jelen önvédelmi harA kiadóhivaiaít illető összes küldemények, pénzek, hirdetések stb. Pintér József kiadóhivatali főnök czimére Egyházm. Alapítványi Pénztár küldendők Pályázati hirdetések egyszeri kOzlése 8 korona ----------------- Nyllttér sora 40 fillér. ----------------Me gjelenik minden héten kétszer: szerdán és vasárnap czunknak történeti csudájába is. A mi önvédelmi harczunk lelkünk lobogásának magasra csapkodó lángjaival vette kezdetét. Talán ez volt első vesztességeink, csalódásainknak egyik forrása is. De a fájó vesztességek nem oltották a felkerekedósnek magas lángjait. A csalódások nagy és értékes okulásokra vezettek. A lángok nem hamut eredményeztek. Tüzes parázst termeltek, a melyet kitartásnak, erőnek, rettenhetetlenségnek neveznek. A melyet a világharcztéren inegcsu- dáltak ellenségeink és barátaink egyaránt. A frontokon, a milyen frontokat a történelem még nem mutatott fel az idők folyásában, a magyar nejn- zet, a magyar nép fiai immár a harmadik esztendő barázdájánál csudás módon döntötték meg azt a felfogást, hogy mi szalmaláng nemzet vagyunk. Titánokká lettünk. Yasgyurókká. Érczből van a magyar katona teste és isteni szikrából való a lelke. Mert tudja, hogy nemzete életéről van szó. Mert meglátása van, hogy mi veszély fenyegeti. Újra történet csinál tehát, újra a maga-maga lényének erejében, ősiességében él. Á fekete ruhás angyal. — A Szatmári Hírlap eredeti tárczája — Irta : BODNÁR GÁSPÁR Nagy és szívós küzdelmek után lehettek egymáséi. Szülők ellenzése mindkét részről és sok más eléjük vetett akadályok késleltették is a házasságot. Végre győztek 1 Boldogan tértek az uj tűzhelyre, egy kedves kis fészekbe, a hol végtelen örömükre csalódás nem érte őket mindabban, a mit egymás lelkében jegyes korukban megismertek, megszerettek. A férfinek, Ákosnak nem volt valami nagy jövedelme. De szorgalmas, törekvő ember ám, a ki felé szép jövő integet. A nő, Ir- muska kitűnő háziasszony, a ki valósággal paradicsommá varázsolta a különben egyszerű lakásukat, a ki úgy főzött, mint talán kevesen a vármegyében. Ezt a kvalitását sokan ismerik a városban s nem egyszer úgy emlegetik, mint a ki a jó gazdasszonykodást póldaadó módon tudja összeegyeztetni az irodalmi műveltséggel. Égy esztendő után kis angyalka repült a fészekbe. Kedves fiueska. Boldogságuk fokozódott. Irmuska, mint aDya is az eszményi anyák sorába lépett. Egészen kis fiának élt, szinte önkéntes börtönben élt távol szem s világtól. A kis fiúcska aztán nőtt, fejlődött. Gyönyörű gyermekké fejlődött. Csicsergésével betöltötte aházat, Vidámságával, még édesebb boldogságot hozott a szülőknek. Ákos is előlépett. Most már elég jó módban voltak, anyagi gondok nélkül élhettek. * De maradtak volna inkább az anyagiakban szegények, csak . . . csak legnagyobb kincsüket — a kedves gyermeket ne veszítették volna el. Jött a gyilkos járvány s kegyetlen He- ródásként ragadta el a szép fiúcskát. A kik huzamosabb ideig boldogok, a kiknek életük egén sokáig nem kószálnak barna fellegek, azokat, ha hirtelen vihar sújtja, ha a fellegekből váratlanul lecsapó villám éri: azok egyszerre a boldogtalanság, a vigasztatlanság karjaiba esnek. így történt a mi házaspárunkkal is. A férfi megdöbbent, de mégis elég lelki ereje maradt. Öszeszedte magát és talpra állott. Nem úgy az anya. Elvesztette lelke nyugalmát. Kitört a gondviselő Isten ellen. Hivatkozott az égre, mely ellen soha nem vétkezett. Rettenetes lelki állapotba került. Ákos minden erejét mozgósította, hogy Irmáját ebből a kétségbeesett állapotából kiragadja. Igyekezett megértetni vele, hogy az Isten végzése ellen zúgolódni nem az igaz lelkek tulajdona. Nem tudhatjuk, mit akar velünk a Gondviselés. Ki tudja nem-e nagyobb fájdalomtól mentett meg, hogy elvette. Nagyobb szenvedésektől szabadított meg, hogy életben nem hagyta gyermekünket. A nő sokáig hallgatta . . hallgatta. De egyszer csak tudatára ébred, hogy ő mily vétket követett el az Isten ellen való zúgolódással. Megdöbbent, lelkiismerete fölriadt. És fekete ruhájában Járta a templomot. Már imádkozni is tudott. És naponkint imádkozott is. Úgy kérte, kérlelte az Istent, nyújtson neki módot, alkalmat arra, hogy bűnét, az ég ellea való rettenetes zúgolódást jóvá tehesse. Hiszen tépő fájdalmában elhagyta még az imádságot is. Letépdeste a Szűz Anya képeit szobájuknak falairól. Templomba sem járt soha. Ah — sóhajtotta fájdalmában, ez a lélekviharzás valósággal kihívás volt az ég ellen. S ilyenkor, mikor igy visszagondolt, mit tett.. szeme megtelt köny- nyel, ajka mozgott s azt suttogta, imádkozta: Istenem, adj módot, alkalmat, hogy azt a nagy bűnt jóvátehessem. * Az alkalom pedig megjött. A nagy világháború kitört. Nemzetünk ,flai csatába indultak. Vigan, felbokrótázva, dalolva. De kevés idő kellett, hogy azok a virágos, dalos vonatok szomorúan érkezzenek vissza. Lassan . . . csendesen, méltósággalteljesen. Mert ezek a vonatok sebesülteket hoztak. Súlyos sebesülteket. Napról-napra, az éjszakáknak nagy, zuhanó csendességében is.
