Szatmári Hírlap, 1916. január-június (25. évfolyam, 1-51. szám)

1916-05-17 / 39. szám

2

SZATMÁRI HÍRLAP

Szatmár-Németi 1916. május 17.

be a természeti örök rossz uralmát. Az eszmónyiség híveinek a dolga most, a nemzet neveléséhez fáradhatatlan munkával hozzálátni. — Küzdeni kell katonáinknak a lövészárokban, nekünk pedig itthon, ép a rossz felszabadult hatalma miatt kétszeresen kell dolgozni, a nemzet nevelésén krisztianizálásán s akkor, egyedül akkor lesz újjászületett Magyarország.

Francziaországért

„meghalni annyi, mint a kereszténységért meghalni; Írja a Combriai érsek.“ Istennek szüksége van. „Franczia ország a katholicis- mus védője“ olvassa a világ a franczia újságokban — nem a béke, de a mostani háborús időben. Franczia ország a kereszténység leghűségesebb országa — hirdetik hangosan a franczia népnek.

Úgy látszik, hogy a franczia nép vezetőinek van szüksége most a kereszténységre és az egyházra. Mert nemcsak a béke idején, de most a nagy európai harczok idején is a tények, az állapotok éppen azt igazolják, hogy Európában a francziák üldözik nemcsak a kereszténységet, de a kath. egyházat is. Valósággal csúfság számba megy tehát az a valótlanság, a mivel Franczia országot úgy tüntetik fel, mint a kereszténység és a Kath. Egyház védőjét,

Ám vegyük csak számba a való tények alapján a franczia dicsekvéseknek:

1905 óta a franczia állam teljesen szakított az egyházzal. A törvény magánügynek jelentette ki a vallást, a hitközségeket olyasféle privát czélból történt egyesülésnek tartja, mint pl. a sportegyletet. A katholikus vallás gyakorlását magántársulat czimén az állam ott akadályozza, ahol csak tudja. Ismerjük a franczia állam magatartását, elveit és tetteit az egvházzal szemben. Nemcsak templomán, a.tu.yneit, alapítványait rabolta el, hanem még az istentiszteletet is rendőrileg szabályozta. Az iskolából eltiltotta a hittan tanítását. Vannak ugyan u. n. „szabad iskolák“, hol tanítanak hittant, de állásával játszik az az állami hivatalnok, ki ide járatja gyermekét. Egy franczia földre menekült belga nőtől, kinek férje franczia fronton harczol, megvonták a hadisególyt, mert katholikus „szabad iskolába“ járatja leánykáját.

A franczia kormány viselkedésében a háborúban sem látunk változást.

A lyoni érsek 180.000 aláírással kérvényt nyújtott be a köztársasági elnökhöz, hogy engedélyezzen közös imákat „Franczia- ország nevében Francziaországért", minthogy u. i. a vallást, magántársulatnak tartják, nyilvános összejövetelt s istentiszteletet csak rendőri engedéllyel szabad tartani. Áz érsek kérését elutasították. Ugyan ő kérte, hogy az elűzött apáczák visszajöhessenek sebesült katonákat ápolni. Elutasították. Kórházba békében sem volt szabad papnak bemenni, ma sem: csakis ha egy beteg írásban kérelmezte a pap bebocsátását és akkor is egyedül a kérelmező beteggel volt szabad beszélnie. így ez ma is. Sőt minden katonai kórházban felhívást függesztettek ki, mely szerint a katonának joga van megtiltani, hogy pap lépjen ágyához és egyetlen katona megtilthatja, még ha a szobában fekvő bajtársa ágyánál bármiféle vallási cselekedetet (gyónás, áldozás, utólsókenet) végezzenek s ezzel őt „izgassák“. Egyházilag csak az temethető el a katonák közül, ki azt életében írásban kérte.

Minthogy csak Írásbeli hívásra léphet be a pap korházba, a franczia papság, hogy a sebesüllek helyzetén segítsen, nyomtatványokat osztott ki. A kormány betiltotta. Senkinek sem szabad a kórházakban rózsafüzért, szentképet vagy érmet adni, még ha kéri is a katona. Egy plébánost törvény elé vittek, mert egy elesett katonáért ünnepélyes gyászmisét mondott, holott erre nem volt engedélye.

Egy liberális német lap megbotrányko- zással nyomtatott franczia levelezőlapokat közöl, melyek a franczia katonák Miatyánk- ját és Hiszekegyét mutatják be. Miatyánk igy szól : „Mi Jeffreunk, ki a lövészárokban, vagy, legyen dicsőítve neved, legyen meg a te akaratod. Add meg nekik (németeknek( mindennapi kenyerüket (75 ös gránátot). Add meg nekünk is ismét az offenzivát. Ne engedj minket a teutonok martalékául, hanem szabadíts meg a boschektől.“ Ez valóságos káromkodás. Hasonlóképen parodizálják a Hiszekegyet. E képeslapokat ezrével terjesztik a katonák között. S ezt a kormány nem tiltja be, de a nyomtványokat melyen gyóntatását s egyházi temetését kéri a katona, azt igen.

S még a francziák féltik tőlünk a kat- holicizmust 1 A francziák hirdetik, hogy ők a kereszténységet védik ellenünk 1

A franczia kormány viselkedése nekünk nagy momento. Nálunk nincs úgy, mint a francziáknál. De köztünk élnek s nagyobbrészt a front mögött küzdenek azok, kik a franczia állapotokat akarják nálunk is megvalósítani. Ébren legyünk. Szervezkedjünk. Szervezkedésre, szervezkedéssel felelünk. Bármennyire is igaz, hogy a forum katholiciz- musa a templomból táplálkozik, a csata nem a templomban, hanem a fórumon fog eldőlni.

Ne gondoljuk, hogy a franczia elvek apostolai nálunk alusmak.

Mi a műveltség1?

emberség; miben foglalhatjuk össze a kul- tur embernek fogalmát, hacsak azt az általános műveltséget, társadalmasulást értjük is, amellyel valaki a nemzeti társadalomba, a nemzet testébe és leikébe beilleszkedni tud.

A feleletben, tehát a meghatározásban okvetlenül alkotó-jegyet kell, hogy képviseljen az a követelmény, melyszerint a műveltség abban is áll, hogy tudjon valaki indulatain. szenvedélyén uralkodni. De főleg ösztönein.

Ha ezen szempontból mérlegeljük a műveltség fogalmát, bizony szomorú eredményre jutunk.

Az életfenntartás ösztöne kétségtelenül egyik leghatalmasabb ösztöne egyeseknek éppen úgy. mint nemzeteknek.

De éppen ezen ösztönön való uralkodás ezen ösztönnek kielégítési módja, szabályozása, megnemesitése mutatja meg: mit ér számunkra a műveltség és mit érnek az ösztön körül csoportosuló emberies vonások.

Alnémet nemzetnek van egy közmondása : Élj, de hagy mást is élni. Úgy kell élni, hogy más is élhessen.

Ebben a szálló igében már benne van a német nép műveltségének bizonyos fokú mértéke, sőt szocziális, társas érzékének alapja, amelyen felépült egy nagy nemzetnek lelkében, kultúrájában, közgazdaságában a közösségnek érzete. Az a nagy nemzeti elv, mely nélkül nép örök életű es nagy so hasem lehet, hogy mindenkiért és mindenki egyért.

Ha most már a fogalom benső fejlődését tovább vive: ebből a szempontból mór legeljük a müvelt-éget, a kultur emberek feltételeit: a mostani nagy, nehéz időkben szinte megdöbbentően szomorú eredményre kell jutnunk minálunk ami mostani társadalmi életünkben a kultúrát, a kuiturembe- reket illetőleg.

Nálunk most ezer és szer ember úgy él, hogy másokat nem hagy éliti. Úgy viselik magukat, hogy más milliók nem élhetnek.

Az életfenntartás ösztöne megvadult. Valósággal állatias lett. Mint a farkas falkák mikor gazdag prédára kapnak vad ösztönnel rohannak neki annak a prédának , és nem törődnek azzal, jut-e a falka minden egye sének s még azzal sem törődnének, ha a gazdag préda mellett éhen kellene elpusztulnia egyiknek másiknak: ilyenfóle sötét, emberieden, kultúrálatlan eseteket, vonásokat szemlélünk a mi itthon való életrendszerünkben.

Az életfenntartás ösztöne vad, brutális

szenvedéllyé lett sokaknál, mely a meggazdagodás fvágyát túllépve, kielégíthetetlen őrültséggé válik. Amely nem hallja embertársainak sóhajtását. Nem látja verejtékét. Nem törődik éhenhalásával. Nem látja a gyermekeknek tejért esdő karjait; nem törődik az öregeknek, az anyáknak éhségével, hanem könyörtelenül és folyton drágít, spekulál, nyerészkedik, zsebel. Nem ismeri a nagy nemzeti czólt, nem törődik a haza nagy és mérhetetlen szükségleteivel, hanem mint a kártyás csak nyereségre gondol, csak szenvedélyét, a nyerést akarj kielégíteni.

Müvettség, kultúra ez ? Kultur emberek ezek a zsebelők vagy kulturruhába öltözött 'vérszopók ?

Hiszen az igazi műveltségnek, kultúrának, társadalmulásnak legszebb, legbiztosabb vonása éppen az, hogy fájdalmat érez, ha embertársát szenvedni, nélkülözni látja. Az a legbiztosabb jele igenis a műveltségnek, ha meg tudja osztani lelkét, szivét azokkal, akiknek az élet nem juttatott még kenyérre valót sem.

Vigasztaló örömmel látjuk, hogy társadalmunkban ilyen igazi krisztusi lelkek sokasága van. Igazi müveit lelkek, akik épen most ezekben a nagy időkben nemesedtek meg, erősödtek meg a szeretet tüzében, hatalmas próbájában.

Ámde a kulturruhába öltözött hiénák, ösztönös zsebélök bitorolják a kultur ember nevét. Ezekre nézve okvetlenül be kell következni a nemezis reakcziójának, büntetésének. Miként a természet semmit sem hagy büntetlenül, ha ellene vét valaki : úgy az emberiség törvényei is megfogják találni a maguk elégtételüket.

Az orosz cár békekiáltványa.

Az általános béke fenntartása és a túlságos hadikészülődés lehető mérséklése, amely minden nemzetre nehezedik, a jelen helyzetben valóságos eszményként tárul az egész világ elé, amelyre minden állam kormányának törekednie kell.

Fenkölt uramnak, a császár ő felségének emberi és nagylelkű törekvése egészen ennek a feladatnak van szentelve. Abban a meggyőződésben, hogy ez a fenkölt végső cél megfelel minden hatalmasság számottevő érdekének és jogos kívánalmainak, a császári kormány a jelenlegi pillanatot rendkívül kedvezőnek véli arra, hogy nemzelközi értekezlet utján keresse a leghathatósabb eszközöket avégből, hogy az igaz és állandó béke áldásait a népeknek biztosítsa és mindenekelőtt, hogy a jelenlegi hadi felszerelés fejlődésének határt szabjon.

Az utolsó húsz év alatt az általános megnyugvás után való vágy a civilizált nemzetek érzületében mély gyökeret vert. A béke fenntartását a nemzelközi politika végső célja gyanánt állították fel. A béke nevében nagy államok hatalmas szövetségeket kötöttek. A béke biztosabb megóvása czéljából katonai hatalmukat eddig ismeretlen mértékben fejlesztették és azt még egyre erősitik anélkül, hogy bármilyen áldozattól is visszariadnának.

Daczára minden fáradozásuknak, az óhajtott béke megalkotása áldásos eredményét még sem tudták megérlelni. Miután a pénzügyi terhek emelkedő irányzatot követnek és a népéletet gyökerében támadták meg: a nép szellem és fizikai erői, a munka és a tőke, természete feladataikból nagy-részben elterelődik és terméketlen módon elhasználódik. A milliók százait fecsérlik rettenetes romboló gépek megalkotására, melyeket ma a tudomány legnagyobb vívmányainak tekintenek, de amelyek holnap már egy újabb feltalálás folytán minden értéküket el vesztik. Á nemzeti kultúra, a közgazdasági haladás, a vagyonnövekedés ezek folytán fejlődésben meg van akasztva és tévútra van vezetve. Amilyen mértékben növök-dik valamely hatalmasság hadikészültsége, éppen olyan mértékben és mind kevésbbé felel meg az illető kormány által kitűzött célnak.

A közgazdasági válságokat legnagyobb részben a tulságba vitt hadi készületek rend szere idézte elő; és az állandó veszély, ame-