Szatmári Hírlap, 1916. január-június (25. évfolyam, 1-51. szám)
1916-05-03 / 35. szám
XXV. évfolyam 35. szám. Szatmár-Németi, 1916. május 3. (HETI SZEMLE) POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI 3LA.I? •v,~\ * %: \ Ü V 'jtELŐFIZETÉSI ÁRAK; Egész évre 10 K — í. Félévre — 5 , — , Negyedévre — 2 K 50 f. Egyes szám ára 6 fillér. Tanítóknak és kézműiparosoknak egy évre 8 korona Amerikai Egyesült-Államokba — egész évre 3 dollár Felelős szerkesztő : BODNÁR GÁSPÁR. Laptulajdonos A SZATMÁR- EGYHÁZMEGYEI IRODALMI KÖR. A kiadóhivatalt illető összes küldemények, pénzek, hirdetések stb. Fintér József* kiadóhivatali főnök czimére Egyházm. Alapítványi Pénztár küldendők. Pályázati hirdetéseit egyszeri kDzlése B korona ----------------- Nyllttér sora 40 fillér. -----------------Me gjelenik minden héten kétszer: szerdán és vasárnap Negyedik hacükölcsön. Irta: UNGER ISTVÁN. Másodszor zöldül a határ, illatozik a mezei virág, halvány rózsaszínű bimbókkal ékeskednek a gyümölcsfák, kalászba kezd szökni a vérrel öntözött hazai föld gabonavetése : és még mindég pokoli kegyetlenséggel tombol a borzalmas világháború. Naponta esnek el vagy sebesülnek meg a hazaszeretet szent tüzétől felkent hős fiúink, még mindég beláthatlan a titáni küzdelem vége. Ám, egy bizonyos, a mi győzelmünket kiragadni kezeink közül csak úgy volna lehetséges ellenségeinknek, ha az itthonmara- dottak kishitűsége és hazafiatlan- sága vagy nem törődése befolyásolná gazdasági erőkifejtésüket, igy pl. a hadikölcsön sikerét. Szavakba nem foglalhatók a harczmezőn szerzett sikereink sorozatai. De dús aratása az életben és vérben hozott áldozatnak csak úgy lehetséges, ha még eddig el nem ért magasságig emelkednek a, negyedik hadikölcsön jegyzései. Mindnyájunknak magunkévá kell tennünk a felhívást, mindnyájunk szivét, lelkét át kell hatnia azon erős és megingathatlan önbizalomnak, hogy a magyar embernek nemcsak hazaszeretete, hősies önfeláldozó élete, hanem vagyona, pénze és minden jövedelme a haza szolgálatára készen van. A harcztéren győztes központi hatalmak és igy mi büszkeséggel mutathatunk reá, aogy mig ellenségeink a semleges külföldtől csak államjavaik egy-egy darabjainak elzálogosítása, birtokukban lévő amerikai és idegen értékpapírok eladása által szerezhetnek pénzt, addig ami kormányunk bátran jöhet a hazafias áldozatkészség forrásához tőkét meríteni, mert ez f folyton bugyog, duzzad és kimerithetlen. A negyedik hadikölcsön is mint az előző három, minden előnyt, biztonságot nyújt, a mit csak egy államjáradék biztosíthat. Kizár minden risikót, eloszlat minden félénk előítéletet, megdönt indokolatlan kényelmes tartózkodást, kényelmes és bő kamatozást eredményez. A kibocsátásra kerülő hadikölcsön 6°/o-os kötvényei május hó 5-ig 97*20 illetve a megtéríthető jutalék levonásával 96*70 árban, az 5V2 %-os pénztárjegyek pedig 91*90 illetve jutalék levonás után 91*40 árban kerülnek jegyzésre. A május 5-iki határidő lejárata után mindkét típus befizetési ára 30 fillérrel drágább. Mindazok, akik akár teljes összegben fizetik ki a jegyzett címleteket, akár lombardkölcsönt vesznek igénybe, bőséges kamatot kapnak azért, hogy a hadiczélok elérését tőkéikkel támogatják. A kibocsátási árat alapul véve a 60/0-os típus tényleges hozama 6*2%>, az 5Va % pénztárjegy pedig 100 koro- nánkint netto 6%-ot jövedelmez. Ez utóbbi típushoz hozzászámítandó még a 10 év múlva készpénzben leendő visszaváltás alkalmával járó 8 korona 60 fillér 100 koronánkénti tőke nyereség is. Mindkét fajtájú hadikölcsönre 1917. deczember 31-ig, illetve, ha az Osztrák Magyar Bank ugyanakkor lejáró bankszabadalma meghosszabbítást nyer, úgy az öVa °/o-ra A legjobb anya. — A Szatmári Hirlap eredeti tárczája — — Hova-hova nagyságos asszonyom ? A szép, középkorú asszony felemelte fehér kezét, jeggyürüs ujjával a templom torony felé mutatott. — Nem hallja a harangszót ? A májusi ájtatosságra megyek. — Eddig nem igen szokta felkeresni a templomot, mondotta gúnyosan a hetyke férfi. De ugy-e, mióta férje a fronton van, szükségét érzi az isteni segítségnek. A szép asszony elpirult. Az arczán szinte ömlöttek a vérhullámok, mert érezte, hogy ez az ember, ez a férfi, akinek flirteléseit elfogadta nemrég : visszaél vele, gyöngédtelen, sőt kegyetlen az ő szenvedő lelke iránt. Sokáig nem birt szóhoz jutni, de végre mégis kitört a szó reszkető ajkán: — Milyen kegyetlenek az emberek. — Épen maga . . — Ha nem járunk templomba, akkor modern, felvilágosodott és kulturhölgynek neveznek és szembe dicsérnek. S ha mégis az élet fájdalma, a szív nyugtalansága elvisz oda, akkor gúnyos mosollyal vágják szemünkbe, hogy baj van, már a templomot járja. Oh emberek, oh XX. század fórfiai . . már ismerem önöket. A férfi nyugtalanul izgett-mozgott s határozottan látszott rajta, hogy megbánta gyön- gédtelenségét, sőt tapintatlanságát. Szinte hebegve szólott: — De nagyságos asszonyom .. De édes nagyságos asszonyom . . . — Isten önnel, vágott közbe a szép asszony és fakópnól hagyta bámuló lovagját .. * És ment, haladt tovább az apáczák temploma felé. Á templom elé érvén, egyszerre lázas nyugtalanság fogja el. Hideg borzongatás fut végig tagjain . . mintha fülének csengése untalan ismételné a szavakat; — Eddig nem igen szokta felkeresni a templomot, csak mióta férje a fronton van érzi szükségét az Isten házának. É szavak gyors ütemekben ismétlődtek lelkében. És ő homlokához kap ; érzi, hogy forró láz gyötri . . . — Nem, nem megyek hát — szinte suttogja maga-magának. Ä Szűz Anya fog lekiáltani felém a hívek sokasága előtt : — Régen nem voltál templomban. Régen nem láttalak. Kerültél. Az élet örömeibe merültél. Aztán daczosan emelte fel égő fejét, lábával toppantott . . Nem . . nem I Nem megyek. És visszafordult . . . Most már szerette volna, ha flörtölő lovagjával találkozik. Megmondaná neki: — Van igazsága. Nem mehetek én most a templomba. Mikor bajban vagyok. Ah, ez nem lenne jellemes, következetes cselekedet. Ah, a világ rám mutatna: Ugy-e most már járod a templomot, könyörgöd a Szűz Mária segítségét. Majd akkor megyek, ha férjem életben marad. Ha haza jő. Ha ismét boldog leszek. Akkor elmegyek, elmehetek. De lovagja nem jött. Színét sem látta. Sietett tehát haza, csöndes magányába. Üresnek látszó szobájába. Itt még jobban elfogta a nyugtalanság. Érezte, hogy vigasztalásra van szüksége. Érezte, hogy lelke hajtja egy felsőbb lény segedelme, oltalma felé. Érezte, hogy a földön már senki, de senki nem segíthet . . . Könyvet keresett . . Szórakoztatót, hogy lelkét legalább egy órára visszavonja a fronttól, ahova csaknem minden percben el-elszáll visszatarthatatlanul. Imádságos könyve akadt kezébe. Oh mily régen nem látta. Pedig egykor . . egykor . . Habozás nélkül nyúlt utána. Aztán forgatta, forgatta és egyik lapon egy'imádságra talált. Jól ismerte. Egykor sokszor elmondotta. Mindig . . . mindennap. Arcza kipirult, boldog mosoly futott végig ajakán és fokozódó indulattal olvasta, majd imádkozta . . . többször, sokszor : „Emlékezzél meg oh Szűz Anya, hogy soha sem hagytad vigasztalás, segítség nélkül azokat, 9 kik Te hozzád fordultak . . .“ — Sohasem ! suttogja és szemében megcsillant a könny. — Senkit sem: — kiáltott önfeledten. Tehát engem sem, a ki annyi idő óta elfeledtelek. Engem sem, a ki nem mert színed elé lépni. Engem sem . . . Az első imádság, annyi idő óta olyan hatást gyakorolt lelkére, mint mikor a hosszúidén át elapadt forrás újra kibuggyan. Imádkozott újra ő is. És újra. Egyszer csak az éj csendjében azt veszi észre, hogy bensejébe, lelkének mélységébe merül.
