Szatmári Hírlap, 1915. július-december (24. évfolyam, 52-104. szám)

1915-09-19 / 74. szám

Szatmár-Németi, 1915. szeptember 19.

SZATMÁR HÍRLAP

5

mondotta úgy és abban az értelemben, a hogyan sokan felfogták és mi is felfogjuk. Nos . . akkor a leggerinozesebb férfiúnak sem esik rovására, ha ezt nyíltan kijelenti és a kifejezés nem szerencsés voltát helyesbbiti.

És mondhatjuk, hogy ezt a lépést a közérdek és sok magasabb érdekért kell megtenni, nehogy az iparos világban is elkeseredés révén az általánosítás útjára lépjenek s olyan felfogással töltse meg az iparos világ a maga, a nélkül is csüggedt lelkét, mintha az összetartás, az együttérzés, a kölcsönös megbecsülés éppen e nagy időben, itt városunkban . . . szinte a lehetetlenségek sorába tartoznék.

Rováson — a kereskedők, A következő levelet kaptuk : Gsudálkozom, hogy a Szatmári Hírlap olyan sok oldalú rovatban karolja fel a társadalom ügyeit és a kereskedők világáról hallgat. (Dehogy 1 Sokszor szóvá tettük, lappéldányainkkal igazolhatjuk. Szerk.) Pedig ők is rováson vannak és főleg majd oda kerülnek. A kereskedők, kicsinyek és nagyok — a hadi időben bő aratást végeznek. Az amúgy is felszökött kereskedelmi anyagokkal nagy százalékra dolgoznak. Úgy gondolkoznak, hogy háború van, tehát az ő nyereség százalékjaiknak is fel kell szökniök. Ha ők pl. ma 50°/o-al drágábban kapják a portékát ? A nyeremény százalékokat is ennek mértéke, aránya szerint dagasztják. Ez nem mese. Nem rómlátás. Valóság. Sokszor rajtacsipett valóság. A régi anyagokat, melyeket még normális áron szereztek be: hadi áron árulják. Ez is bizonyítható. Sokszor nincs árujok. Pedig csak várnak . . . várnak, hogy aztán: „hja! most már felment az ára ennek is“ melléklettel árulhassák. Soha olyan árkülönbség nem volt az egyes kereskedők üzletében, mint most van. De vannak tisztes kivételek is. Ezt szívesen vallhatjuk be. Hiszen a tisztes kivételü kereskedőknél tapasztalt mérséklet és emberség ugrasztja ki a különbséget. Egy és hasonlitbatlanul ugyanaz a minőségű portéka, még egy forrásból eredő anyag is nagy különbségeket mutatnak. Kivétel, czukornál, fűszereknél és más tárgyaknál nincs. A készpénzen vásárlókat semmi előnyben nem részesítik. Vagy talán a „könyvre vásárlók“ érzik a perczenteket (?) Mindezeket közvetlen tapasztalatokkal maga a közönség igazolhatja. Itt csak éppen egyes esetek nagy általánosságban vannak felemlítve, de a részletes adatok még jobban bevilágítanak abba, hogy kereskedő uramék nagy többsége megérdemli a rovást. Egy fo gyasztó. írhatnám: ezer és ezer fogyasztó.

GAZDÁK VILÁGA.

Készüljünk a szüretre . . .

A vörösboros hordó szintelenitése. A vörös bor festőanyagát úgy vonhatjuk ki a hordóból, ha a hordót 5°/0-os szódaoldattal kiforrázzuk és arra vigyázunk, hogy a boroshordó belsejének minden részét jó sokáig érje a szódaoldat. Persze csak akkor vezet eredményre az eljárás, ha nem sokáig volt vörösbor a hordóban.

*

Az ujbor bámulásának megszüntetése. Ha az ujbor olyan hordóba kerül, amely hordót nem tisztítottuk meg jól, akkor az ujbor megbámul. Az éretlen fürtök ugyanezt eredményezik, meg a tisztátlan kezeléssel is ezt érjük el. Az ujbor bámulását meg lehet szüntetni, ha vékony sugárban és a fejtő edénybe tartott nyírfa seprüoskén át fejtjük le, mert igy sok levegővel érintkezik. Az igy leengedett habzó bort gyöngén kénezett hordóba kell önteni, ahol a barna törést adó anyagok kiválása folytán a tisztulás biztosan bekövetkezik.

*

Szivárgó hordók. A hordó szivárgásának helyét be kell tömni tiszta gyapottal. Lehet a keskeny hézagokat külsőleg faggyúval is bekenni, melyet lehetőleg mélyen benyomunk.

Nagyobb hézagokat portlandczementtel tömünk ki. A hordót úgy fordítjuk, hogy a hézag fölfelé kerüljön, ebbe végig czement- port töltünk és azt hajlékony késpengével bele is nyomjuk. A czementet a kiszivárgó folyadék megnedvesiti és ezáltal megkeményedve, kőkemény tömést képez. Szu állal okozott lyukakat kis fadarabbal betömünk. *

Penészirtás a pinczében. A pincze-penész irtásának egyszerű és mégis tökéletes módja abban áll, hogy a pincze földjének azon részeit, pl. az ászokfák alját és közeit, továbbá a fák tövét stb., hol a penész állandóan fészkelni szokott, tenyérnyi vastagon behintjük közönséges hamuval. Ez, amint nyirko- sodik, a belőle fejlődő lúg megöli a penészt, holott a pinczében semmi másnak nem árt. Szüret előtt jó lesz a pinczében körülnézni. *

Inkább papirost, mint rongyot. Vannak, kik a hordó dugóját (akna) ronggyal is szokták körültekerni. Rossz eljárás, mert általa a bornak megeczetesedése mozdittatik elő. Mégjobb ugyan, ha a nyílás oly kerek, hogy az esztergályozott dugó éppen beleillik és a levegőt elzárja: de ha már segíteni kell rajta, akkor is inkább papirt használjunk, mintsem rongyot vagy gyékónysást.

Háborús-apróságok.

Bakanóta. Magyar katonák tarka nótabokrétájából közlünk itt egyet, amely aktuális, friss és magyar:

Ferencz Jóska öreg király Álmodik a Burgba,

Fehér párnán az álmában Fiatal lesz újra.

Végigjárja kis pej lován Széles birodalmát,

Fölveszi a koronáját Meg az arany almát.

Belovagol Varsővárba S csodálkozva mondja,

— Jó Istenem, álmodom-e?

Rólam szól a nóta!

Magyar bakák, német bakák Köszöntenek engem,

Muszkaország szivébe tart Az én regimentem.

Áruló öszvér. A véres világháborúnak egy nagyon kedves, humoros részletét mondta el egy magyar tüzéraltiszt, aki a montenegrói harezokban sebesült meg.

— B. mellől nyugat felé rendelték el ütegeinket, ahol sürü csetepaté volt. A mon- tenegróiak kétségbeesetten védekeztek. Sok czókmókat szedtünk el tőlük, többek közt tizennégy öszvért is. Tudni kell, hogy a montenegróiak a lovak helyett összvéreket használnak. Mi eleinte idegenkedtünk tőlük, de aztán összebarátkoztunk a furcsa, korcs, de nagyon kedves és okos állatokkal. A legényeink különösen egy fakó öszvért kedveltek meg. Amint észrevettük, elcsíptek lovaink zabporcziójából is egy-egy keveset és a szegény állatnak adták a zabot. Az öszvér nagyon hálásnak látszott a csemegéért. Mikor a betörés megtörtént, a csatározás közben több állat megsebesült. Ezeket persze el kellett hagyni. Nagy volt a tüzérek szo- morkodása, mikor csapataink visszatértek s a fakó öszvért nagy sebbel Montenegróban hagyták.

Egy hót múlva megint odavezényeltek bennünket, mert akkor a montenegróiak készültek látogatóba. Nagyon ébereknek kellett lennünk. A régi tiizérpoziezióinkban pihentünk, amikor egy este koczogást hallottunk a kemény sziklauton. Hallottuk az őr kiáltását is, azután vig nevetést odalentről. Pár perez múlva hozták az embereim a sárga öszvért, csahogy szépen felpakolva. Egy szerb gépfegyvert hozott át az okos állat, átszökött hozzánk, még jó, hogy le nem lőtte az őr, mert nem tudta a jelszót. Azóta ez az egész tüzérségünk kedvencze, zabbal háláljuk meg neki az elhódított, elárult gépfegyvert.

Öreg népfelkelők mint bányászok.

A tiroli hős honvédek között mint a lapok dicséretre méltón közlik, nem ritka az 50, sőt 60 esztendős katona se. Ami 43—50 éves népfelkelőink se rosszabbak, ha rá kerül a sor, megmutatják majd ők is, hogy ki a legény a gáton. De hát a rosszmájú incselke- dők soh’ sincsenek nyugton, csipkedik az öregeket, ahol és amivel csak tehetik. Égy ilyen vegyes korú nagyobb társaságban is, éppen a vén fiuk kerültek a nyelvcséplő alá. A hangadó ur végre a 43—50 évek beosztását mesélgeti és sohse hallott magyarázatokkal fűszerezi,

— A 43—50 éveseket — úgymond — nemcsak nem szabad, de egyenesen vétek volna hareztéri szolgálatra küldeni. Ezek bányász szolgálatra lesznek rendelve.

— ?

— No hát mert majdnem valamennyinek bányász jellege van: ezüst haj, rezes orr ős arany ér 1

— Ne fecsegj kölyök 1 — vágott vissza mérgesen egy 50-es népfelkelő — a ti soraitokban vannak még csak a nagy maskarák 1 Akárhánynak tisztára csupasz a feje, nem hogy ezüstös volna; az orrát nem lehet látni, mert mindenbe beledugja; az ereiben pedig viz van, a mi nem aranyat, de még egy rozsdás szeget sem ér.

Lyon Lea.

Bródi Sándor háborús színdarabot irt a fenti czimmel. Múlt heteken adták először Budapesten — gondolom — a Magyar Színházban.

Ahogy a kritikákat olvasom, úgy sejtem, hogy erős komoly alkotás. Az „Alkotmány“ keresztény szemüvegen át nézve, a darab értékes tulajdonságai mellett a zsidó allűröket is meglátja rajta. Többi nagy lapjaink kivétel nélkül elismeréssel szólnak róla. Szász Zoltán a Pesti Hírlapban pláne valóságos ára- dozással önti ki az ő turáni keblének perverz érzelmeit, mikor a galicziai zsidó rabbi szépséges leányának erotikus históriájáról referál.

Kiváncsi voltam, mit szól a darabhoz a zsidóság lapja, az „Egyenlőség.“ S hogy elolvastam, szeretném odaadni minden keresztény testvéremnek. Hadd tanulna belőle. Azt gondoltam örömmel, tapssal üdvözli a hitsoros sikerült alkotását. Nem, a színdarab értékéről egy szó kevés, annyit sem ir.

De éles szemmel, meg nem alkuvó vallásos érzékkel veszi bonczkós alá az egész darabot. Azt nézi, miben sérti a zsidó vallásos felfogást. Megkritizálja a czimét, a Lyon-ban az ypsilont, a Leanak színpadi kiejtését, a rabbi megszólítását, a leány haja- lenyirását stb. Lépésről-lépésre. Tépi, vágja, marczangolja a zsidó Bródit, azokért az apró hibákért, bűnökért, tévedésekért, amelyeket darabjában a zsidó vallás ellen elkövet.

S ha valaki most azt gondolná, hogy én ezért a kritikust megrovom, elfogultságról vádolom, nagyon tévedne. Nem; én dicsérem azt az öntudatot, mely nem hagyja magát megtévesztetni a Tart pour Tart elvétől, nem törődik a művészettel, nem a Bródi stílusával, szerkesztő készségével sem a Gombaszögi Frida idomaival, hanem azt érzi ki a darabból, hogy az itt és itt, meg itt bántja a zsidó vallást, a zsidó érzést, a zsidó ha- hagyományokat, fátyolt vet a zsidó erkölcsökre.

Szeretném tudni, mikor tanuljuk meg mi keresztények ilyen szemmel nézni azt a sok léha, ezéda irodalmi póvlit, amivel az a sok csepürágó a színházban a mi vallásunkat gyalázza. A mi egyházunkat sértegeti. A mi szertartásainkat gúnyolja. A mi szerzeteseinket pellengérezi. A mi erkölcseinket rongálja. X.

MINDENNEMŰ ELEMI ISKOLAI NYOMTATVÁNYOK ÉS TANSZEREK KAPHATÓK A PÁZMÁNY-SAJTÓ KÖNYVNYOMDÁBAN SZATMÁR- NÉMETIBEN, ISKOLAKÖZ 3. SZ.