Szatmári Hírlap, 1915. július-december (24. évfolyam, 52-104. szám)
1915-08-29 / 68. szám
4 SZATMÁRI HÍRLAP“ Szatmár-Néiíieti 1915. augusztus 29. jussanak. A sebesült katonák egy részét aktiv kereskedőkké, vagy kereskedelmi tisztviselőkké képezik ki és hivatalos utón különféle vállalatoknál elhelyezik őket. Budapesten szeptemberben négy kereskedelmi tanfolyam nyílik, amelyekben tiszteket, altiszteket és legénységi állományba tartozó csonka, vagy béna katonákat oktatnak. Az első tanfolyamba beléphetnek azok, akik érettségi bizonyítvánnyal rendelkeznek, egy hónapig tartó kurzus után a csonka és béna tisztek rendes felső kereskedelmi iskolai érettségi bizonyítványt kapnak, pénzintézeteknél és előkelőbb vállalatoknál, mint tisztviselők helyeztetnek el. E bizonyítvány jogot ad a kereskedelmi akadémiába, keleti, vagy kiviteli akadémiákba való belépésre. A második kurzus a középiskolai négy osztályának elvégzését követeli meg. — Ide azok a tisztek, altisztek, vagy legénységi állományba tartozók jelentkeznek, akik hivatalnoki pályára óhajtanak lépni. A harmadik tanfolyam négy hónapig tart és legénységi állománybelieket képez ki segédhivatali kezelő tisztviselőkké. A negyedik négy hónapos tanfolyam pedig tényleges kereskedőket nevel és inkább gyakorlati irányú lesz. Tankóczi Gyula ügye. A Tankóczi ügyhöz tartozó harmadik főtárgyalás f. hó 31-én, kedden 9 órakor lesz a törvényszék esküdtszéki tárgyaló-termében. Nyugtázás. A Vörös Kereszt Egylet pénztárába az elmúlt héten a következő adományok folytak be: A székesegyházi énekkar hangverseny jövedelméből 218 K. 46 f., Bélteky Lajos névnapmegváltás czimén 40 K., N. N. 20 K., Kovács Lajos esperes, Kó- tay Lajos igazgató névnapmegváltás czimén 20—20 K., özv. Tereh Lajosné hadban levő Lajos nevű fia névnapjáért 20 K. (ugyanő a kárpáti falvak felépítésére 20 K.) Tabajdi György gyógyszerész 10 K., Rácz Pálnó (Császíó), ifj B. Nagy Károly 5—5 K., Róvi Miklós a részére kiutalt átvonulási szállás - pénz fejében 9 K. 80. Bélteky Lajos pénz- tárnok. A búza ára mikor volt legkisebb ? A búza ára a közelebbi évtizedekben a budapesti piaczon az 1882 és 1897. évek közt 1895. esztendőben augusztus havában volt a legkisebb. 6, azaz 6 forint ás 30 kraj- czár. A vidéken pedig ez időben 4 forint, vagy 4 forint 50 krajczárért is pocsékolták a búzát a föld népének pusztulására. Halálozás. Toidai Kádár Árpád, a szi- nérváraljai kir. járásbíróság végrehajtója, életének 34-ik, házasságának 3-ik évében, hosszú és nagy szenvedés után meghalt. — Orosz Ábrisról, a városszerte ismert rikkancsról megirtuk annak idején, hogy a harcztéren kapott sebe következtében lábát amputálni kellett. Az operácziót azonban nem bírta ki, belehalt. Akármilyen kis pontja volt ő a milliós tábornak, mégis azon hősök közé tartozik, a kik hazájukért életüket áldozták. Megbajlunk kegyeletes emlékezettel az ő áldozata előtt s nevét azok közé jegyezzük, a kiknek vérehullása vívta a mi dicsőséges győzelmünket. A bitófán. A bécsi hadbíróság több hétig tartott tárgyalás után meghozta az ítéletet a felségsértés és fegyveres haderő elleni vétség elkövetésével vádolt Markow Dimitrij osztrák birodalmi képviselő, Kurylovitz Vladimir országos főtörvónyszéki tanácsos és öt bűntársuk ellen. A bíróság a vádlottakat bűnösnek mondta ki a vádba tett bűncselekményekben és mindnyájukat kötél általi halálra ítélte. Megállapítás nyert, hogy a vádlottak az orosz nemzeti párt hívei voltak. Szakbírálat. Nézi-nézi a vásári kofa a kirakatban egy hires festőnek a képét, a mely egy piaci tyukvásárt ábrázol. És hallja a körülötte álléktől, hogy e kép ára ötszáz korona. — Ötszáz korona! Micsoda, kiált fel hangosan. Még megszabják a mi maximális árunkat. Én adok tiz koronáért egy pár eleven tyúkot, a melyik még tojik is. Aprópénz elrejtésének megtorlása. Az aprópénzhiány még ma sem szűnt meg, bár a belügyminiszter erélyes rendeletet adott ki a vidéki hatóságokhoz, hogy világosítsák fel a lakosságot plakátok utján is, milyen oktalannl cselekszik az, aki odahaza felhalmozza az érczpénzt, egyébként az ilyent szi- gornan büntetik. Úgy látszik, némely vidéken nagy eréllyel hajtják végre a belügyminiszter rendeletét. Eszéken a rendőrség házkutatást tartott egy vendéglősnél, akinél 5265 korona értékű ezüst nikkel és rézpénzt találtak. A pénzösszeg felét a kincstár javára elkobozták. A hitetlen magyar. — Miért van úgy elke- serodve szomszéd ? — Hagyja el szomszéd, még ogyszer borba akarom fojtani — bánatomat. — Hát mi a ménkű bánata vagyon kigyelmednek ? — Mi ? Hát mán látom, hogy a ki dolgozik itthon is boldogul ám ! — No, megadja neki, hát akkor inkább vigadjunk. — Igen ám, de ezt ennek előtto is tudhattam vén’. — Mondtam én szomszédnak. — De ha nem httöm! A falu hazafiassága. Mig a harczte- reken fiaink a legszebb babérokat szerzik, addig az itthonmiradottak sem pihennek. Soha annyi áldoza.készség nem nyilatkozott meg a közönség részéről, mint most, a mai nehéz időkben. Kilönösen méltánylandó és elismerésreméltó az a nagy áldozatkészség, mely a hősök árvá iránt nyilatkozik meg. Nemrég Borszegrő jelentkezett egy gazda, Kovács András, alá a nagyváradi árvaszékhez fordult hazafes szándékával. Kovács András arra kéri Siharvármegye árvaszékét, hogy járjon közb), hogy ő egy 8—11 éves fiúgyermeket örökle fogadhasson. Egyedüli feltétele csak az, logy a gyermek apja hősi halált halt legyen. A gazda kötelező nyilatkozatot tesz arra lézve, hogy a gyermek részére az örökbefogadás után 15 hold földet fog telekkönyvileg biztosítani, Érti a nyelvé. Kirándult a földbirtokos egy tanyájára s rögtön hiwtta az öreg béresgazdát. •— No, Mihály, lem láttuk egymást nyár óta — hát eljöttem kendet tneglátogatni és a tanyát megtekinteni. Mi újság a gzdaságban, hogy állanak a vetések ? — Már tekintetes ram, izé ... . hogy hijják .... nem lehet őppenséesen azt mondani, hogy igy vagy úgy, ez, vagy az . . egy, vagy kettő . . . több, vagy más, hanem hát, hcy mégis hát, hogy éppen hát, hogy no ' — No, most már étem. A Vidék. Ung megfböl. Magyar isteni tisztelet volt Izsókon, a háború alatt híressé lett községbei a király születése és szent István napján, z volt e községben az első magyar istenitiszllet, melyen a katonák is megjelentek tisztik vezetése alatt. — Mármaros megyéből. Lpunk már jelezte, hogy Kiss Lajos nagykároli tekintélyes iparos az aknaszlatinai temetőin nyugvó hősöknek díszes síremléket állitt. Ezt a síremléket kegyeletes ünnepségé szent István napján áldotta meg a helybelrk. lekész. Ugyancsak Akna-Szlatinán a kirái neve napján a helybeli előkelő úrnők a ibesülteknek szeretet lakomát rendeztek, idyen Vizner Alfréd bányatanácsos üdvözöl a hősöket. ISKOLA. Hány tanár, tató esettel? Az Iskolák újságja czimü ujanügyi újság összegyűjtötte a hadbavonustanárokra, tanítókra vonatkozó adatokat. Azi közlése szerint eddig több mint 500 tanáés tanító esett el a haza védelmében. A lajelső számában meg is kezdi a névsor közlést Azonkívül nagyon sok fogoly, sebesült, hbavonult nevét is közli. A lap kiadóhivala Budapest, VI., Gömb-u. 53. sz. alatt va honnan bárkinek ingyen küldenek mutatvyszámot. Belügyminiszter í iskolákért. Csak napok választanak el iskiink megnyitásától s még mindig vanna, intézetek, ahol a lefoglalás miatt a tanitásheg nem kezdhetik. A m. kir. belügyminisirnek 170400/914. sz. rendelete a többek köz; ily esetekre vonatkozólag ekként szól : ;órházi czélokra lefoglalt iskolák amint ilytczélra alkalmas helyiségek rendelkezésre állanak, azonnal visszaadandók.“ Elvi jelentőségű határozat. A kir. tanfelügyelőségtül vett értesülésünk szerint, a közoktatásügyi mininiszter több vitás esetből kifolyólag véglegesen döntött a gazdasági ismétlő iskolai tanítók fizetésének kiutalása tekintetében. Az elvi jelentőségű határozat értelmében a katonai szolgálatra bevonult gazdasági ism. isk. tanítók, ha az ism. iskola vezetéséért kapott tiszteletdijuk nyugdíjigényükbe betudatott, igényt tarthatnak e tisz- teletdijra még az esetben is, ha nem is tanítottak s tiszteletdijaik levonás nélkül ki- szolgáltatandók. Zárdái képzőintézetek. A polgári iskolai tanitónőkópző intézetben szept 1-én tartatnak a javitó-vizsgálatok, 3-án és 4-én délelőtt 11 órakor a beírások. Beirási dij 17 K. Havi tandijrészlet 10 K. — Az elemi iskola tani- tónőképzőben szept. 1-én tartatnak a javitó- vizsgálatok, 3-án és 4-én d. e. 9-kor a beírások. Beirási dij 16 K. Havi tandijrészlet 8 K. Az óvónő képző intézetben szept. 2-án tartatnak a különbözeti, felvételi és javitó-vizsgálatok, 3-án és 4 ón délután 3-kora beírások. A különbözeti és felvételi vizsgálat dija 10 kor. Beiratási dij 14 kor. Havi tandijrészlet 6 kor. Az igazgatóság. Beiratások a zárda iskoláiba. Az óvóba, az elemi és polgári iskolákba a beiratások szept. 1., 2. és 3. napján lesznek reggel 8 órától déli fél 12 óráig. Szeptember 4-én lesz a Veni Sancte és szept. 6-án megkezdődnek az előadások. A beiratás a polgári iskolába keresztlevél, illetőleg származási bizonyítvány és az előző osztályról szóló bizonyítvány alapján történik. A polgári iskola I. osztályába oly növendékek vétetnek fel, akiknek az elemi iskola IV. osztályáról jó bizonyítványuk van. A beiratás dija a polgári iskolákban 10 K; a tandij egész évre 60 K; havi részietekben is fizethető. A javító és felvételi vizsgálatok a beiratás napjainak délutánjain 3—6 óráig tartatnak. Szat- már Németi, 1915. aug. 26. Az igazgatóság. Felhívás. Kérem a szatmármegyei állami, felekezeti és községi iskolák igazgatóit és tanítóit, hogy ahol a madarak és fák napját megünnepelték és arról jelentést nem tettek, azt pótlólag jelentsék s ahol nem tartolták meg az ünnepélyt, annak okát közöljék. Szatmár-Nómeti. Kir. tanfelügyelőség. A szatmárnémeti állami polgári fiúiskolában az 1915—16. tanévre szóló beiratásokat szeptember hó 1., 2., 3. és 4-én délelőtt 8—12 óráig az igazgatói irodában fogjuk eszközölni. Ezen időn túl csakis a késedelmet igazoló alapos okok mellett fogunk tanulókat felvenni. A behatásnál minden tanuló köteles bemutatni: Iskolai bizonyítványát, anyakönyvi kivonatát és oltási bizonyítványát. Ha a tanuló 12. életévét már betöltötte, ujraoltási bizonyítványt köteles bemutatni. KelUner Fülöp, igazgató. Iskolai beírások. A helybeli áll. el. iskolai beírások szeptember hó 1., 2., 3., 4., 6. és 7. napjain d. e. 8 órától 12 óráig a következő helyeken eszközöltetnek: a Rá- kóczi-utczai iskola körzetében lakó növendékek beírása a felső kereskedelmi iskola egyik tantermében—, a Halász Ferencz utczai iskola körzetébe tartozó tankötelesek beírása ugyancsak a felső keresk. iskola másik tantermében—, a Kinizsi-utczai iskolai növendékeinek beírása a Kinizsi-utozai áll. óvodában — és a Wesselényi-utczai iskola tanköteleseinek beírása a németi ref. egyház tanácstermében. Figyelmeztetnek a t. szülők, hogy a gyermekek az el. iskola első osztályába csak a 6. életév betöltését igazoló s a városi anyakönyvi hivatal által díjmentesen kiállítandó tanúsítvány felmutatása esetén vehetők fel. A felsőbb osztályba lépő növendékek a beírás alkalmával értesítő könyvecskéiket bemutatni tartoznak. Miután a megfigyelő állomás által rendeltetésűknek visszaadott iskolai épületek fertőtlenítése és kitakarítása időt igényel, a tanítás kezdetéről a t. közönség kellő időben hirlapilag fog órtesittetni. Az igazgatóság.