Szatmári Hírlap, 1915. július-december (24. évfolyam, 52-104. szám)
1915-07-18 / 56. szám
2 SZATMÁRI HÍRLAP Szatmár-Németi 1915 julius 18. Képek a szatmári piaczon uralkodó állapotokról. Tekintetes Szerkesztőség! Tisztelettel kérem, hogy alábbi soraimat egész terjedelmében közölni méltóztassók. Csupán közügyet akarok vele szolgálni, minek becses lapja mindenkor tért nyitott. Lehetetlen tovább szó nélkül hagyni azon megbotránkoztató állapotokat, melyeknek ki van téve a piaczon a szükségleteit beszerző nagy közönség. Az árszabályt semmiben sem veszi a kofa népség, igy az, uzsorának tovább is áldozatai leszünk. És ez azért van igy, mert a hatóság nem hozott szigorú paragrafust az ármegállapítás kérész tülvitelére ; mi nélkül az egész eddigi intézkedés csak írott malaszt, sőt porhintés lesz a közönség szemébe. Ha a hatóság a város közönségének javát komolyan akarja előmozdítani s megvó- delmezni — amit joggal elvárhatunk, — akkor tessék szigorú és gyors végrehajtásról is gondolkodni, mert az eddigi eljárás czélra nem vezet, ezt két heti gyakorlat és tapasztalat eléggé igazolta. Hogy minő fonákságok és anomáliák uralkodnak, azt közvetlen tapasztalás után az alábbiakban részletezem, annak előrebocsátása mellett, hogy a helyzet igy tarthatatlan, a tovább uralkodó piaczi uzsora pedig tűrhetetlen. Hogy élethűen rajzolhassam a piacz kópét, több adattal, illetve megtörtént dolgokkal kell előhozakodnom. Az árszabály megállapítja ugyebár, hogy a legszebb sütni való pár csirke maximális ára 4 korona. Ezzel szemben az eladók 5—6 koronára tartják a kissé szebb csirkéket. Nagy alkuvások után, egyes úri nők — röstelve csendőr után nézni, meg azon czélból, hogy ebéd legyen,— kifizetik a jóval magasabb árt. Akadnak olyan vevők is, kik felháborodva a kofa re- nitentkedésén, csendőrt hívnak. A csendőr megnézi a csirkét és kijelenti, hogy miután ez nagyobb fajta csirke, ez többet ér 4 koronánál és igy szabad 4 koronán felül kérni a kofának. Ez az eset számtalanszor ismétlődik. Ez faktum. mögé vitték, ahol az orosz tüzérség volt elhelyezve. A káplárnak sikerült a figyelem elkerülésével megszökni s négykézláb 7 kmétert mászott, mig a mi hadállásainkhoz tudott eljutni, ahol felfedte az orosz tüzérség pozícióit. Jutalmul aranyérmet kapott. Három szatmármegyei népfölkelő, (mindnyájan egy gör. kath. magyar faluból valók), elfogott merész rajtaütéssel egy orosz tisztet, akinél egy nagy táska volt. Valami nagyon fontos dolog lehetett benne, mert a tiszt ur igen megdicsérte őket, kitüntetést Ígért s azt mondta, hogy „kiíratja az esetet az újságba“. Megkérdezik a csupaszképü vitézt, hogy hogyan került a lövészárokba. Azt feleli, hogy besorozták, novemberben már bevonult, már- cziusban már fent volt a hegyekben. Nem akarták engedni, mert hogy gyönge, de ő megkérte az orvos urat, hogy hadd mehessen ő is, ha már a többiek is mennek, a kik az ő falujából valók. — Hozott-e magával valami emléket Lengyelországból ? — Hoztam biz’ én 1 — hangzik a válasz, előhúz egy kopottas imakönyvet és mutat néhány szentképet. Az utcán találta őket, meg a házak udvarán, ő tehát felszedte, hogy „ott ne maradjanak.“ A képek már nem újak, nagyrészt a Szent Szüzet ábrázolják, a hátlapjukon lengyel ajánlás. Névvel ellátott névnapi és egyéb emlékképek voltak. Mellette áll a magyarnak egy sárosi tót. Az már kevesebbet beszél, de annál többet mosolyog, ha barátságosan közelednek hozzá. A faluja (fönt egészen a határnál) teljesen elpusztult, négy ház maradt belőle, a nép szétszéledt. Ilyen a háború — mondja végül, sóhajt és — mosolyog tovább, pedig látszik, hogy fáj neki, amit mondott. Odébb osztrákok, románok olvasnak, tréfálkoznak, czigarettáznak. Oly jól esik a pihenés a nyitott ablaknál, a kellemes, nyári esti szürkületben! Ez a csendőri eljárás pedig nyíltan ellentétben áll a kifüggesztett táblán látható paragrafussal és árral. Tehát a csendőrség maga sincs tisztában azzal, hogy mit is kell hát tennie tulajdonképen ? Radikális eljárás helyett bírálatába bocsátkozik a hatósági árszabályzatnak. Egy másik csendőr pedig úgy fogja fel a dolgot, hogy a feljelentés után elkergeti a magasabb árt kérő eladót a pi- aczról; de ez a kofa a piacz másik végén ismét előáll és folytatja uzsoráskodását A harmadik csendőr pedig már felírja a kofa nevét a könyvébe, de mellesleg figyelmezteti a vevőt, hogy kifizesse a magas árt, a többletet majd visszaadja a hatóság. Ha a vevő kéri a csendőrt, hogy kötelezze a kofát árujának a megállapított áron való átadására; a csendőr polemizál, magyarázgat s végül kimondja, hogy ezt nem teheti Ővele, csak a saját csendőri hatósága parancsol. Szóval csak tuláron vehetünk csirkét, de a tulfize- tett pénzünkért várhatunk. Kérdem, nem helyesebb dolog volna e nyomban kényszeríteni a kofát a meghatározott árért átadni portékáját, vagy azonnal végrehajtani a büntetést, mint nevét felirni s futni engedni. Az ilyen eljárással a hatóság csak a munkát szaporítja eredmény nélkül. A legközelebbi szerdán és pénteken szemem láttára adták a kofák a tejfölt 1 K 60 f.-ért literenként, holott a hatóság a második heti táblázaton 1 K 20 f.-ben állapította meg. Csendőrt hívtak. Mire ez odaért, a kofa eldugta a tejfölt, vagy elszalad vele a piaczról. Elégtételt itt sem szerezhettek. Egy tojásárus 12 filléren vesztegette tojását darabonként. Fölhívtam rá egy csendőr figyelmét. A csendőr nagyon helyesen kurtán bánt el vele. A tojást 10 filléren adatta el darabonként az eladó tiltakozása ellenére. Akik többet fizettek előbb, azoknak visszaadatta a többletet. Miért nem járhat el ily módon a többi csendőr is minden árunál és mindeu kofával szemben ? Azért mert nincs egyöntetűség, nincs szigorú precziz utasítás kiadva. Ez az egy csendőr találta el csak a helyes eljárást az egész piaczon. Nos, hát fenntartható-e tovább is igy ez az állapot ? Engedelmet kérünk ez igy nem lehet. Ha a hatóság ezt tovább tűri, maguk a kofák nevetik ki a hatóságot árszabályával együtt; a közönséget pedig eheti tovább a méreg és bosszúság. A csendőrsóg- nek ezen többféle, nem egyöntetű eljárása, mondhatni tehetetlensége a piaczon, valósággal boszantó és érthetetlen a közönség előtt. Itt csak egy módon leh8t segíteni a bajon. Adjon ki a hatóság egy rövid, de szigorú utasítást az elleuőrző csendőrségnek és piaczi biztosoknak, hogy vagy azonnal bírságolhassa meg a magasabb árt kérő kofát, ha nem akarja az áruját átadni a vevőnek a meghatározott árért; vagy pedig jogosítsa fel a csendőrséget arra, hogy kényszerítse nyomban átadni a megszabott árért. Szóval vagy, vagy. Ma már csak radikális eljárás segíthet. Amely kofa magasabb árt kért, azt már nem szabad futni engedni vagy elkergetni a piaczról, mert megkísérelte az uzsoráskodást. így meg lesz könnyítve a csendőrség és a hatóság helyzete is. Le kell törni a kofauzsorát. Anomália uralkodik a krumpli és gyümölcs mértékmegállapitása körül is. Az árszabály kilogrammokban állapítja meg a mértéket, a piaczon pedig azt látjuk, hogy a legtöbb kofa literrel móri a krumplit és gyümölcsöt. Ebből is sok kellemetlenség támad. Tessék azért kötelezőleg behozni az egész piaczra a kilogramm mértéket, vagy pedig tessék az ármegállapitó táblázatra fölvenni a liter mértéket és ennek árát is. Vagy egyöntetűség legyen, vagy mindkét mérték ára ott szerepeljen. Abszurd helyzetet ne csináljanak. Elvárja ennek a városnak a közönsége, hogy erélyes és radikális eszközzel fogja kezeltetni a városi hatóság a piaczi állapotokat és nem csupán végrehajtatlan árszabállyal. Ennyit megérdemlőnk. Nem írott malaszt kell, hanem tények kellenek. Eqy a szemlélők közül. Az egészség őrei. Az egészségnek őrei egy kis összejövetelt tartottak egy helyi újságban — Írja lapunknak egy előkelő olvasónk — és ennek az összejövetelnek olyan jegyzőkönyv lett az eredménye, mely —• mondhatom — igen káros hatást gyakorolt a közönségre. A közönség azon részére, a mely tudja : mi erő van a harmonikus, együttes működésben és főleg a kölcsönös megértésben. Elkezdve a légy kérdésétől — a barakk és járványokon keresztül egész a rendőrség rendeletére leadott válaszokig azt a benyomást keltik, hogy azok, akik vezető helyeken vannak és működnek, nem rendelkeznek a lélek nagy, értékes, egyen-sulyá- val; nem érlelik meg ítéletüket, nézetüket, véleményüket a jó megfontolással, körültekintéssel, megbízható adatokkal, hanem lobogó indulatuk hatása alatt terítik ki a maguk véleményét nemcsak másokról, de önmagukról is. Csak egy kis körültekintés és a laikus ember is észreveszi, hogy a helyettes főkapitánynak nem kellett a tisztifőorvos su- galmazása, a városi tiszti főorvosnak sem kellett tájékozatlannak lennie a járványok terjedése felől. Hiszen ez a főkapitányi hivatalos hirdetmény semmi más, mint a belügyminisztérium egyik rendelkezésének — a helyi városokra való — (ezt már el kell ismerni) nem is jól, szerencsésen lemásolt „rendőrségi rendelete“. A baj tehát nem ott történt, hogy a tiszti főorvos sugalmazott, hanem ott történik, hogy a tiszti főorvos nem ad tiszta, határozott és orvoshoz méltó képet, tájékozást a közönségnek. E helyett a megnyugtató és a közönség támogatását munkáló tájékoztatás helyett ott tartunk, hogy a közönségnek látnia, olvasni és tapasztalnia kell egy diszharmóniát, a mely őt izgatja, ítéletét és bizalmát megingatja. Mi sok szépet hallottunk továbbá dr. Szöllös Henrik barak- kórházi vezető-orvosnak működéséről. De ezzel szemben is az a véleményünk, hogy teljesen tökéletes intézmény nincs e földön. És igy higyje el nekünk, hogy a barakkkórháznak is van Achiles sarka. Erről talán még beszélünk, Írunk máskor. Most csak annyit, hogy azok a főczimek, miket ő bátorkodott röviden leadni, mint: Köztisztaság, Udvarok-szemétdombok, Piacz, Ivóvíz stb. — azok éppen e lap hasábjain igen bőségesen és érthetően tárgyalva voltak. Azok nyugodt, az ügyhöz méltó komolysággal részletezve voltak. És reájuk a belügyminiszter figyelme is felhiva volt. A mi pedig a hangot illeti, a mivel az egészségnek őrei, tényezői tárgyalnak, írnak bocsánatot kérünk ez szokatlan ; ebben valami kilengést, valami önérzeti tulten- gést vagyunk kénytelen konstatálni, ami ami ügyeinknek, harmonikus együttérzéseinknek, a társadalmi erők megnyerésének nem válik hasznára. Egységes cselekvést, munkát, érzést hangoztatunk minden téren. Rettenetes szükségünk van reá. De azt higyjék el az urak, hogy a közegészségnek őreitől a harmonikus működést, az együttható működést, az egymást szeretettel való megértés példáját különösen elvárjuk. ' * (E sorok már ki voltak szedve, mikor megjelent egyik napilapban Vajay Imre dr. tiszti főorvosnak nyugodt önmérsékletről tanúskodó nyilatkozata. E nyilatkozattal az egész kérdésbe világosságot visz és azt az örvendetes lehetőséget, hogy városunknak egészségi ügyét vállvetve, egymást megértő erőkkel és hatáskörüket ismerő közegekkel lehet legalább is előbbre vinni. Szerk.) Magyar észjárás. Még most is nyomja a kórházi ágyat..egy eleven tekintetű, fiatal huszárgyerek. Osszeroncsolt tagjai lassan helyreigazodnak, lelke pedig mint a villám: sziporkázik, ötletes és örökösen vig. Mikor megkérdezik tőle, hogy hol sebesült meg, nagyon megharagszik, mert megelevenedik a lezajlott csata emléke s igy világosit föl: „Hát ott abba a nyomorult Szerbiába, hogy öntse el az Isten akkora vízzel, hogy a falu tornyát is vasmacskéval kék megkeresni.“ Sok részvényes ma részvétet kap részvényeiért. * Némely ember olyan, mint a sündisznő. Ha simogatják is — szúr.
