Szatmári Hírlap, 1915. július-december (24. évfolyam, 52-104. szám)

1915-10-31 / 86. szám

Szatmár-Németi 1915. október 31. SZATMÁRI HÍRLAP. 3 mert a mosónők, ha nem figyelik őket, sze­retik kefélni a ruhát. De ez csak egyik része a dolognak. Ott vannak a gyerekek, akiket rendben kell tartani, akiktől, úri mivoltuknál fogva elvárja az iskola, hogy egy kicsit tanuljanak is. Tehát a gyermekek tanításával is kell fog­lalkoznak. Aztán a ruha. Ennek nem szabad ron­gyosnak lennie. De ki győz annyi ruhát venni? honnan? miből? S előkerülnek a szekrényből az ócska ruhadarabok, férfikabát, szoknya. S a nagykabátból kis kabát lesz, régi ruhából uj ruha, rongyos blúzból kalap- disz. Cseléd, varró és nevelőnö s finom uri- hölgy egy személyben: ez a mai tisztviselő- asszony, a czifra nyomorúság mosolygó hőse. S ez nem kivétel, ez a szabály; mi, akik köztük, velük élünk, tudjuk. Csupán a piacz haragos kofaasszonyai nem tudják, ők csak a kalapos, mégis alku­dozni merészlő dámát látják, akit szidalmazni, csúffá tenni: virtus, megéri még a tiz ko­ronát is, amit büntetésből fizetni kell érte. A háború, ez a nagy demokrata, lám, válogatás nélkül ontja a halált fenn és lenn, urak és parasztok között, munkás középosz­tályunk vállaira a legnagyobbat helyezve. A temető kegyelete. Á temető szent hely. Megszentelte azt nemcsak az egyház, de az emberi kegyelet is. A halottak, a kik nekünk kedvesek. Az ő békességük, csöndes porladozásuk és siri álmuk. És mégis évről- évre tapasztaljuk, hogy sokan, akik ott se imádkozni, sem emlékezni, sem sírni, sebe­ket gyógyítani nem szoktak . . megsértik a szent helyet és durván tapodják az emberi kegyeletet. Szórakozni mennek oda, akár a színházba, akár a moziba, vagy más laikus játékokra. A halottak nevében, az emberi érzés nevében is kérjük őket: maradjanak clthon. Egy külföldi temetőnek kapuján ol­vastam egyszer: A ki ide nem hoz csendes, hallgatag lelket, a ki e földben nyugvók ál­mát durva zajjal és kegyeletsértéssel meg­zavarja . . . nem érdemli meg a sir nyugal­mát majd. Annak még a sírban is szen­vedni kell. Istentiszteletek a sz. egyházban: okt. 31 én vasárnap 7 ó. a plébániai misét Sepsy Márton s. lelkész, a szent beszédet K. Kuliffay Mihály s. lelkész mondja. A 9 órai kápta­lani misét Hehelein Károly prelátus kano­nok, 8 sz. beszédet dr. Bakkay Kálmán szem. aligazgató mondja. Nov. 1-én Mindenszentek ünnepén 7 ó. Benkő József apát-kanonok plébános misézik, Sepsy Márton s. lelkész prédikál. 9 órakor Hehelein Károly prel. ka­nonok misézik, Tóth József képz. int. tanár sz. beszédet mond. Este 6 órakor Benkő József apát-kanonok plébános mondja a sz. beszédet, utána hallottakért szóló áj tatosság. Nov. 2 án, halottak napján 7 és 9 órakor az összes elhunyt hívekért ünnepélyes gyász- mise ; d. u. 5 órakor a temetőben Rónai János Géza főgimnáziumi tanár prédikál, utána a meghalt hívekért ájtatosság tartatik. — Az istenitiszteletek sorrendje a stent János plébánián a Mindenszentek és Halottak nap­jain : Mindenszentekkor reggel fél 7-kor csen­des sz. mise. 8 kor csendes szentmise 9 kor szentbszéd, utána énekes szentmise. D. u. este szentbeszéd a megholtakról. Halottak napján: Reggel 6-kor csendes szentmise. 7-kor csendes szentmise. 8 órakor énekes gyászmise. A székesegyházi énekkar. Minden­szentek ünnepén Gruber: „Messe zu Ehren des göttlichen Kinderfreundes“ ez. miséjét; Leitner: „Timete Dominum“ Graduáléját és „Instorum animae“ offertoriumát adja elő; halottak napján pedig Goller d-mol Requi- emjót. Emlékeztető. Halottak napján, mint már jeleztük, XV. Benedek pápa engedélye folytán minden pap három gyászmisét mond­hat. Ilyen engedély csak karácsonykor van. Őszentsége ezáltal is atyailag akar gondos­kodni az elesett katonák lelki üdvéről és a háború mielőbbi diadalmas befejezéséről. Papi Recolleotió lesz november hó 3-án d. u. 5 órától 6 óráig, a rendházban, a melyre a főtisztelendő papságot tisztelettel meghívja Bóta Ernő S. J. házfőnök. Szatmár. Elhalasztják — nem halasztják. Nem csudálkozunk rajta, ha ezer tízezer em­ber család a legerősebb lelki hullámzások közt várja a híreket a sorozási, a bevonulási időpontot illetőleg. És a hírek szállongnak is országszerte a hírnek természete szerint. Az első hirt kilöki a kívánság — a „talán" szóval. Már a második, harmadik hir a bizo­nyosság erejével kapja meg a lelkeket. Ezen hírek korpoltálásai közt a lelkek, a tűzhelyek még nagyobb izgalomnak, csalódásoknak vannak kitéve. Elhalasztják, nem halasztják, ez a hullámzás teszi meg időnkint útját. íme, a sok közül csak egy. Most legközelebb eze­ket olvastuk: — Nem halasztják el a 39—42 évesek bevonulását. Országszerte elterjedt az a hir, hogy a 39—42 éves népfelkelők november harmadikára kitűzött bevonulását elhalaszt­ják. Ezzel szemben közölhetjük, hogy a 39—42 évesek bevonulásának elhalasztá­sáról szóló hírnek semmi alapja nincs és a legutóbb kiadott hirdetmény szerint no­vember harmadikén mindenki tartozik be­vonulni, a kit ez a hirdetmény bevonulásra felszólított. (Azért mi az ily természetű hírek közlésével a legnagyobb óvatossággal já­runk el.) Száztizenkettőn. Már t. i. ennyien vannak a Szatmárról besorozott katonák kö­zül, a kik különböző czimen felmentésben részesültek. A felmentettek felülvizsgálását a tanács a múlt héten teljesítette. A felülvizs­gálat megállapította, hogy a felmentés alap­jául szolgáló indokok ma is fenállanak. Egy pár esetben pótvizsgálatot rendelt el. A tüzkereszt. Korábban már megírtuk, hogy a király uj rendjelet alapit. Az uj rend­jelet, amelynek neve tüzkereszt, nemsokára kiosztják. A tüzkeresztnek két osztálya lesz: az elsőt az kapja, aki a tüzvonalban, a má­sodikat az, aki a hadtápkörletben teljesít szolgálatot. A tüzkeresztet minden katona megkapja, aki a harcztóren küzdött vagy szolgálatot teljesített. Az uj kitüntetést, mint a németek a vaskeresztet a gomblyukba tűzve fogják viselni. Maximálják a petróleumot. A kor­mány a legközelebbi napokban rendeletet bo- csájt ki, amelyben a petróleum árát maxi­málni fogja. Hir szerint a petróleumnak csak 60 fillér lesz literje. Addig is jól teszi, aki a petróleumvásárlásnál elővigyázatos lesz. Maokensen Ágost, a déli seregek fő­vezére, sűrűn tartózkodik mostanában egyik délvidéki városunkban. A város közönsége nagy tisztelettel viseltetik ritka vendége iránt. A minap egy előkelő ur gratulált Macken- sennek a sok nagy sikerhez, mire ő szeré­nyen a következő választ adta: Az elért si­kereket először is az Ur Istennek köszönöm; másodsorban köszönöm az én 90 éves jó anyámnak, ki érettem sokat imádkozik; har­madsorban köszönöm a hős katonáknak, akik iránt a legmélyebb tiszteletet táplálom szi­vemben. Mackensen minden vasárnap meg­jelenik az ág. ev. templomban és imakönyv­ből buzgón imádkozik és énekel a hívekkel. A barakk-temető ünnepségének programmja. November 1-én délelőtt tábori mise a temetőben. Celebrálja Pachala Jenő r. kath. tábori lelkész. Ugyanaznap délután 3 órakor a barakk-temetőjében gyászbeszódet tart Kovács ref. tábori lelkész. Utána dr. Damokos Andor h. miniszteri biztos mond emlékbeszédet, majd Csomay Győző szavalja el Szabados Ede tanár alkalmi költeményét. Az ünnepély műsorán szerepelni fog a dalárda is, amely a magyar, osztrák és német him­nuszokat fogja elénekelni. A hősök sírját — a város saját költségén fogja kivilágítani. Hatósági sertéshús és liszt árulása. Megkezdődött a hatósági sertéshús és liszt árulása. Kívánatos, hogy sikerüljön nemcsak a kezdet, de a folytatása és állandósítása is. Egyébként a hatóság következőkép intézke­dett : sertéshús és szalonna a következő mé­szárosoknál : Bölönyi László, Halász István (Attila-u.) Kerékgyártó István (Honvéd-u.) és Szegedy István (Kazinczyi-u.) A sertés­hús ára kg.-ként 4 K. 80 f., 1 db. disznó belső része (tüdő, máj, vér) 20 K. Az áruk csakis készpénz fizetés mellett szolgálhatók ki. Egy család legfeljebb 5 kg. szalonnát kaphat. Húst korlátlan mennyiségben lehet venni. Vidékiek a hatósági sertésárukból nem kaphatnak. A liszt. A város legsürgősebb lisztfedezésére a Haditermény r.-t. a Gözma- lomtársulatnál raktáron levő lisztkészletéből egyelőre 3000 métermázsát kiutalt, minek következtében a Gőzmalom a liszt kiosztását ideiglenesen utalvány nélkül már megkezdte. A kereskedők, pékek és közintózetek részére másfél vaggon liszt már kiosztás alá került. A Gőzmalom a lisztet maximális áron szol­gáltatja ki. Hadi kosztoláfl. Az abonena sürgeti az ebéd­jét, mert sürgőa dolga van. A hadikoaztként kiszabott ebéd pedig igazán alig-alig való. Az éthordó mégis ilyen akasztófára való humorral kérdezi: — Egész ebéd tetszik? — Hogy soha egy darab húst ne egyék életé­ben, válaszolt az abonens indignálódva. Furcsa. A hadseregszállitás rideg fur­csaságai közé tartozik a következő história. A m. kir. honvédgyalogezred központi pa­rancsnoksága pályázatot hirdetett kétszáze­zer darab báránybőr mellénynek a honvéd­ség számára való szállításra. Az országból összesen vagy harminczan pályáztak, köztük a Makói Hírlap szerkeszfősége is s a szerény czőg csak kétszázezer darab báránybőr mel­lény, tehát az egész mennyiség készítésére vállalkozik 420 ezer K összeg erejéig. Tud­valevőleg a kormány az érdekelt iparosok kérelmére megköveteli, hogy a pályázók szak­mabeli czégek legyenek. Miként lehetséges akkor, bogy amíg a munkanélküliség dühöng; addig valamely lapszerkesztősőg pedig kap­hasson katonai szücsmunkára megrendelést, ha mindjárt kormánypárti is az a lap, ame­lyet a takácsredaktorok szerkesztenek ? Sorozás Szatmáron. Szatmáron az 1878—1890 években születettek sorozása no­vember hó 27., 28., 29. és 30. napjain lesz A többi korosztályok sorozása a deoz. 6—31- ig terjedő időben lesz, de a sorozási napok még nincsenek pontosan megállapitva. Milyen az asszony ? Nem volt a vi­lágon semmi nagy dolog, jó vagy rossz, amit nem asszonyok sugalmaztak volna. Az már nem titok, amit két asszony tud. * Nincs hamisabb viz az asszonyok köny- hullásánál. a Ära ßft fillér W Máriapócsi Kis Képes Naptár. VV AAAAVA Bodnár Gáspár gyönyörű tiz népies elbeszélésével. Tömeges rendelésnél jelentékeny árengedmény. Portó a megrendelőt terheli.

Next

/
Thumbnails
Contents