Szatmári Hírlap, 1915. július-december (24. évfolyam, 52-104. szám)
1915-09-22 / 75. szám
XXIV. évfolyam. Szatmár-Németi, 1915. szeptember 22. 75. szám. (HETI SZEMLE) POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAP ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre 10 K — f. Félévre — 6 , — , Negyedévre — 2 K 50 f. Egyes szám ára 6 fillér. Tanítóknak és kézmfiiparosoknak egy évre 8 korona Amerikai Egyesült-Államokba — egész évre 8 dollár Felelős szerkesztő : BODNÁR GÁSPÁR. Laptulajdonos A SZATMÁR- EGYHÁZMEGYEI IRODALMI KÖR. A kiadóhivatalt illető összes küldemények, pénzek, hir detések stb. Dr. Baltkay KélinÁii kiadóhivatal, főnök czimére Szatmár-Németi Szeminárium küldendőki Pályázati hirdetések egyszeri kttzlése 5 korona ----------------- Nyiltfér sora *0 fillér. ----------------Me gjelenik minden héten kétszer: szerdán és vasárnap Lemondottunk a békés időknek minden igényéről. Gyomrunkat megreguláztuk. És a mit a töltött káposzta nélkül boldogtalan, a bus nélkül ínséges magyar soha sem hitt: immár tudja, hogy zsírban úszó pecsenye nélkül is meg lehet ám élni. Lemondottunk, mert mérőre tettük helyzetünket ős volt és van olyan világos, józan felfogásunk, hogy észbe vettük, szivünkbe fogadtuk és akaratunkat aczéloztuk az eszmélettel, a tudattal, hogy mi csekély a mi lemondásunk, áldozatunk azokkal a mi katonáinknak nélkülözéseivel, áldozataival és vérehul- lásával szemben. Hiszen, ha heten- kint többször lenne kiszabott vagy önként önmagunkra mért böjtünk, még akkor sem közeledünk a mi hőseinknek többször-sokszor való nélkülözéseihez. A csataterek győzedelmének feltételéhez tartozik, hogy a küzdőknek megszakítás nélkül rendelkezésükre legyenek a legszükségesebb, legelemibb táplálkozási anyagok. A melyeket az élet okvetlenül megkíván. Mert A nagymama. — A Szatmári Nőegylet műkedvelő, vasárnapi szinielőadáaa. — Ha a darab szerzője, Csiky Gergely még életben van és jelen volt volna országos, nagy-nagy sikert aratott darabjának vasárnapesti előadásán : gazdag, páratlan sikerei közt nem kicsinylendő babérlevelét aratja. A költő a „műkedvelők“ előadására talán kissé elfogultan, kételkedve, jtartózko- kodással Jépett volna a mi szerény színházunkba. És lelkében azt kérdezhette volna : — Mi fog történni most az én „Nagymamán! “-mai ? És jogosan kérdezhette volna. Hiszen az ő remek darabját a Nemzeti Színházban egy Blaha Lujza vitte páratlan diadalra, vele legnevesebb színművészeink. Hiszen ő a mű főszerepét egyenesen a tüneményes, az örök ifjú Lujza részére, csudás egyéniségének irta meg. És minden, mondhatni, egyes szerepét oly kiváló művészi erőknek, hogy korabeli kritikák szerint Csiky Gergely sikerét e darabbal a soha többé el nem ért sikerig vitték. Nos, hát túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a vasárnap-esti előadás kellemes csalódásban részesítette volna a költőt.' „A nagymama“ előadása remekül sikerült. A maga gyönyörűséges eszméjében, minden legkisebb részleteiben kidolgozott, művészi kvalitással felfogott alakítást élveztünk, mely előadás messze túl szárnyalta a azt minden emberfia tudja, hogy a táplálkozás nem divat, nem szokás, nem kényeskedós: életszükséglet. Ami nélkül pusztító erőfogyás, sőt halál következhetik be. Ha a katonának hús, liszt, zsír és czukor áll rendelkezésére ... a többi táplálék mind csak lukszus reá nézve. Hasonló a helyzet a mi itthon való küzdelmünk között. Lomondunk minden kényesebb természetű táplálókról. Élvezzék azokat a gyermekek és aggok. De, hogy élhessünk, hogy itthon való kötelességünket, a mely szintén a mi győzelmünk elemei közé tartozik : végezhessük, első föltétel, hogy legalább a táplálkozás elemi anyagaihoz juthassunk. A belső ellenség éppen ezekre az elemi anyagokra vetette reá magát. Nem a hús miatt jajdulunk fel. Hiszen ma a vegetáriusok diadalukat élik. A liszt miatt sem kesergünk a kimerülésig. Valahogyan csak van és lesz mindennapi kenyerünk. De a mit most a zsírral, czumükedvelés niveauját és határozottan a művészi fokra emelkedett. Azt a nagy, tekintélyes publikumot, talán magának a darabnak friss üdesége, értéke, emléke gyüjthette színházunkba — mondhatta volna valaki — az előadás előtt; talán a mi műkedvelőinknek megbecsülése vagy a jótékony nőegyesűlet megsegítésének lelkessége. De már előadás közben s főleg végeztével a közönség egyhangú lelkes Ítéletévé lett, hogy művészeti előadásban, alakításokban, páratlanul ügyes rendezésű estében volt része. Valójában, a mi közönségünk a hivatásos szinelőadások során nem szokta meg az ilyen lelkiismeretes készültséget, mely a súgó szerepét egyszerűen passivitásra kárhoztatja. Az a biztosság, természetesség, átélés, a mi a szereplők fellépésében, egyéniségében elömlött; az a póz nélkül, bosszantó deklamáiások, szavalások nélkül való előadás, tiszta magyarsággal való kiejtés és hangsúlyozás ; az a finom diskréczió, őszinte, természetes illemesség, mely mindenkor és minden fordulatosságban megnyilvánult. . mindnyájunkat meglepett és lelkesedésre ragadott. Igazi értelmi érdeklődés volt itt, mely órákig, mindig jobban és jobban fokozódott és sűrűn ömlő, humoros, derűs, kaczagtató majd könnyes hangulatban kellemesen, szinte önfeledten ringatta el a közönséget. * Szeretném, ha minden egyes alakításról úgy írhatnék és olyan érdemlegesen, mint ahogyan ezen alakításokat a házat korral, fával, télire való táplálókkal megcselekesznek, embertelenül és vad ösztönösséggel: azt már a történeti lemondások és nélkülözések is megsokalják. Ha egyszer nincs . . . nincs! Lemondunk az eszméért, koplalunk a hazáért. A végsőkig feszitjük a nélkülözések csodás kitartását. De van ám! Van czukor és eldugják, hogy magyar testvéreiket gonosz, kapzsi ösztöneinek szolgáltassa ki a karteles spekuláczió. Van zsír, de mig azzá lesz.. öt, hat ragadozó körmein keresztül megy, sajtolódik. Van fa igenis, tessék csak a rekvi- rálást megkezdeni; csattanósan kisül, hogy a gonosz kapzsiság nagy rakásokban tartja, hogy aztán, mint a polip, mint a pók hálójukba kerítsék a vergődő, gyermekeiket féltő közönséget. Bizony igaz, hogy Magyarországon sohasem volt annyi jó ember. Annyi lemondani tudó ember. De sohasem volt annyi vad ösztönökkel, kapzsisággal eltöltött ember. A fény és árny sohasem állottak ilyen ellentétekkel egymással szemben. És ez az árny nemcsak a háteljesen megtöltött közönség tapsos elismerése megjutalmazta. Tartok tőle, hogy csa- igen gyenge kifejezője leszek az igazi érték kelésnek. Ha például a „nagymamádról (Szerényi grófnéról — Szeles Váliról) azt irom, hogy igazi mágnás nagymama volt: keveset és sablonosat irok. Az az őszbe borult, de még mindig ifjú és jóságos nagymama. A kinek fejét galambfehérré tette az életidő utolsó évszakának lehulló hava; akinek arcza rózsapirban mosolyog még akkor is, mikor nagyon komoly akar lenni. A ki olyan, mint a hó alatt nyiló virág, mely itt is tavaszt ünnepel. A ki gyermekké leszen, valahányszor unokáit beczézi, csókolja. És a ki, a maga ifjúsága első szerelmének csak rózsáit szúró tövisei nélkül akarja plántálni a maga áldozatos lemondása árán. A ki akkor is kényeztet, mikor feddni akar. A ki legyőzi lelkét, hogy legalábbb a kiengesztelés szentelje meg . . amit tőle idők, körülmények és főúri család gőgje elvett. Ez a nagymama volt Szeles Vali. Egész egyéniségében. Minden megnyilatkozásában, mozdulatában. Az igazán áldott, jóságos nagymamák közül való, akikről mondják, hogy a gyermekek azért közelednek úgy hozzájuk és azért szeretik őket a gyermekek, mert érzik, hogy senki e világon nem védi és szereti őket úgy — mint a nagymamák. Igazán szerette meg tehát a közönség Szeles Valérban az igazi nagymamát. Ünnepelte, tapsolta. No hát igazán beczézte is. Azt hisszük, hogy a mostani színpadi nagy
