Szatmári Hírlap, 1915. január-június (24. évfolyam, 1-51. szám)

1915-03-10 / 19. szám

XXIV. évfolyam.

Szatmár-Németi, 1915. márczius 10.

19. szám.

(HETI SZEMLE)

POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAP»

A kiadóhivatalt illető összes küldemények, pénzek, hir detések stb. Dr. I inkkiiy Kálmán kiadóhivatali főnök czimére Szatmár-Németi Szeminárium küldendők. Pályázati hirdetések egyazeri közlése S korona -------------- Nyllttér sora 40 fillér. -------------Me

gjelenik minden héten kétszer: szerdán és vasárnap.

Az üzlet

ELŐFIZETÉSI ARAK:

Egész évre if él évre

10 K 5 .

f.

Negyedévre — 2 K 50 f. Egyes szám ára 6 fillér.

Tanítóknak és kézmfiiparosoknak egy évre 8 korona Amerikai Egyesült-Államokba — egész évre 3 dollár.

Felelős szerkesztő:

BODNÁR GÁSPÁR.

Laptulaj donos

A SZATMÁR - EGYHÁZMEGYEI IRODALMI KÖR.

*

m

fekete árnyai járnak, bujdosnak a telkeknek felébredt, fényesebben és melegebben sugárzó napjai közt.

Lépten-nyomon találkozunk felemelő, vigasztaló, fényeskedő érzésekkel, tettekkel, reményekkel, áldozatokkal. De érezzük, hogy a régi, a csak iminti rossz szellemektől nem vagyunk mentesek. Lépéseink között, tekinteteink közben meglátásaink nyomán kiki vigyorog az üzletnek, a salakos önzésnek és önérdeknek, a minden nemesen keresztülgázoló barna, feketéi!ő üzleti szellemnek arezulata.

Napról-napra olvassuk, hogy üzérkedőket, csalókat, a törvényeket, és rendeleteket megkerülő és'kijátszó üzletembereket és csalókat Ítélnek el. És érezzük, tudjuk, adatokat adatokra halmozunk, hogy közelünkben és távolunkban is járnak olyanok, a kik csak élelmességüknek, kacskaringós bujdosásaiknak köszönhetik, hogy még szabadon vannak. De lelkűnkbe be kell fojtani az igazságnak és bizonyosságnak fájó keserűségeit és felháborodásait, mert a nagy idők itt is nyugalmat, hallgatást és várakozást parancsolnak. Látva-látjuk, hogy egyesek, sokak a közeli pénzpiacz veszteségeit, sőt tragédiáját a háborús időknek zajló hullámaiba dobott hálókkal akarják lázasan pótolni. Megnyugodnánk, ka a szerencsés vállalkozók, élelmezők becsületes munkájuknak,fáradalmaiknaksorán jutnának tisztes munkabérükhöz és jó módjukhoz is. De mikor tapasztaljuk, hogy sürü egymás utánban magának a had vezetőségnek, a minisztériumoknak kell vaskapcsokat kovácsolniok, hogy a szabadosságnak, a kiuzsorázásnak legalább gátat vessenek, hogy hatóságainknak úgyszólván harezot kell íolytatnia piaczunkon a fékvesztett üzletek ellen: akkor bizony elborul lelkünk és szinte félve kérdezzek:

— Mint fogunk beszámolni itthon való lelkiismeretünkkel azoknak a millió és millió katonáinknak, a kik ott a hareztéren megtették és

megteszik kötelességöket és feláldozzák a hazáért nevüket, sőt életüket? Mint fogunk igen beszámolni, ha haza jönnek és kérdőre vonnak mindazokért, a mi még most is megtörténhetik itt — e hazai földön.

Jöjjetek végig a vasúttól azon az utczán, mely a városba vezet. Jöjjetek azután, mikor láttátok az érkezett sebesülteket vérükben, elhaló tekintetükkel és iszonyú fájdalmaik közt és hallani fogjátok a dorbézolást annak az utczának korcsmáiban, vendéglőiben. A muzsikaszót, vad kurjantások közt, az eszeveszett tánezokat halljuk munkahiányról panaszkodó munkások és utczai nők tivornyáiból. Nem mi panaszkodunk, háborodunk fel. Hiszen mi már megtettük kötelességünket ez irányban. Egy hangos közvélemény felháborodását, kifa- kadásait tolmácsoljuk. Feljegyzéseink egész seregét, szóról-szóra való tartalmát mutathatnók be.

A városban tisztes, munkás családok aggódva tűnődnek a mindennapi kenyér megszerzésén. Hatóságunk feje gondokban zug mint ossza ki igazságosan a megélhetésre szükséges adagokat.

S ott a korcskmákban szórják a keresményt, mert annak az üzletnek nemcsak élni, de híznia is kell, ha mindjárt százaknak és százaknak koldussá tevése árán is. Egy korcsma száz és száz munkanélkülit dob a hatóságnak vállaira. Tessék eltartani aztán. Mert ez a humanizmus. Pedig igaz neve üzlet. Üzlet, mely hamis felfogások és szabadipar révén — éppen magái a humanizmust csapja arczul.

Az üzlet árnyai járnak, bujdosnak, vagy nyíltan rombolnak a lelkeknek felébredt, melegebben sütő és fényesebben sugárzó napjai közt.

Az üzlet a mi legnagyobb ellenségünk és itthon való győzelmünk gyümölcseinek kerékkötője.

o

Kétszeresen szereti a hazáját, aki különösen most takarékosan él.

A jótékonyság:

nyilvánosságra való hozatalának ne legyen senki sem ellensége. Szigorú kritikusa. Legfeljebb a mód, ahogyan egyes jótékonysági cselekedetet nyugtázni szoktak, bánthatja a jó ízlést és az igazi jótékonyságnak szellemét.

De az adományoknak közlése példaadásra szolgálhat. Tevékenységre buzdíthat. És sokaknak felébresztésére.

A legeslegnagyobb adománynak éppen úgy megvan a benső ereje, mint a szegény embernek, az uzsonnáját feláldozó gyermek filléreinek. Ilyen nagy időkben ezt az értékes erőt fel kell használni.

De viszont, abból, hogy valakinek nevét nem olvassuk a hiriapok hasábjain a jótevők közt: egyáltalán nem következik, hogy az a névtelen nem cselekszik jót és nem adakozó.

Isten őrizzen, hogy csak annyi jóté- jótékonyság teremjen a mi szivünkben, a miről a hiriapok beszámolnak. Vagy, a miről a nyilvánosság tud.

Vannak jótékonyságok, melyek csendben, úgyszólván észrevétlenül hintik áldásaikat. Mint a kora reggeli harmat, melynek értékét, kedves ragyogását igen kevesen értik, látják. Mert későn kelnek. Mert nem tapasztalják az észrevétlen hatást, miket a növény életre és egyáltalán a természet életére gyakorolnak.

Ezek az észrevétlen, csendes jótékonyságok, adományok ott teremnek a családi tűzhelyeken. Mint kis emberek, ott teremnek, ott fejlődnek hatalmas, nagy egyéniségekké a családoknak talajában: úgy azok a kis, apró, ntipi, észrevétlenül is áldásos adományok, segítségek ott nőnek, izmosodnak. Eredményük egyes egyének lelkében, testében lesznek áldásoknak forrásává.

Ismerünk családokat, a hol azért esznek szerényebb, igen szerény ebédet, hogy az ő szegény emberük gyermekeinek naponként főtt ételt adhassanak. Kolostorokat nevezhetünk meg, a hol más, nyilvánosan tudott áldozatokon kívül. . sok szegény eszik naponként és kap kenyeret. Egész véletlenül jutott tudomásunkra, hogy egy igazgató, teológiai dr. és tanár százakat adott arra, hogy össze kovácsolhassa az ő speciálisan praktikus adományait. . . fehérnemüeket és más műhelyből kikerült dolgokat hős katonáinknak. így folytathatnék egész lapokon azon jótékonysági cselekedeteket, melyekről konkrét alakban nem ir és nem beszól senki. Csak ott írják fent. Az élet könyvébe, az örökké tartó és nem kérész módjára elvonuló napi hírek közt.

#

Még az élelmezők és hadiszállítókról is feltételezzük, hogy bár ritkán olvassuk nevüket a nagyobb, vagy kisebb adakozók közt.. feltételezzük, hogy Isten előtt tudva van, mit cselekszenek. X