Szatmári Hírlap, 1915. január-június (24. évfolyam, 1-51. szám)

1915-03-07 / 18. szám

resztény világnézet térfoglalásai, megindult vérkeringései nem múló tünetek. Hanem uj életnek, uj társadalomnak kezdete, hit és nemzeti életünknek teljes diadalát jelentő tényezője. X

Szocziális lelkiismeret

néven nevezik ma azt az örök erkölcsi értékmérőt, melyet a krisztusi evangélium egyszerűen, világosan és ébresztőén igy fejez ki: „a munkás méltó az ő bérére.“

Ennek az értékmérőnek felbillenése vitte a munkaadókat a munkásoknak kiuzsorázá- sára. A munkásokat pedig a béremelésnek szélsőségeire. A mivel ártottak a köznek. A mivel megsebezték önmagukat is.

A háború talán ezt az értékmérőt is vissza fogja billenteni a maga természetes és örök értékű egyensúlyába.

Az a rendelet, melyet a kereskedelmi minisztériumnak figyelmeztetésére a honvédelmi miniszter kiadott a háború szállítóinak, lelkiismeretlen kapzsiságának és a munkások kiuzsorázásának megakadályozására; mondjuk hát szocziális lelkiismeretességnek, ennek az egyensúly helyreállítására való törekvéséről tanúskodik.

A rendelet most, egyelőre csak egy alkalmi vállalatot von intézkedése körébe. És egy szakmunkát. A szabó iparosoknak munkáját.

Az történt ugyanis, hogy azok a szállítók, a kik a versenytárgyalásokon, a jól ismert szerencsével elnyerték a hadsereg részére szükséges ruhakészitést, szállítást, megbízást (köpenyegeknek, zubbonyoknak stbnek előállítását : kiadták az üzletet első, másod és talán harmad vállalkozó kézbe, fokozatos albérletekbe. És igy annyi üzlet ember (legtöbbször a szakmától egészen távol álló emberek, osztozkodott az üzleti hasznon, hogy a tulajdonképen való dolgozó munkásoknak, a varrást teljesítő iparosoknak igazán — jól ki- uzsorázott. pária-bér jutott.

De dolgoztak, mert éhen nem halhattak. Tűrtek is, mig lehetett. Végre is — úgy látszik — szinte felsírt a kétségbeeső panasz. Kitört — és kinyitotta a szemeket és felébresztette a szocziális lelkiismeretet.

Őrömmel üdvözöljük azt az intézkedést, a mely legalább kikényszeritett uzsora munkától szabadítja meg a mi szabó munkásainkat, igazságos bér megállapításával.

De legyen szabad remélnünk, hogy itt nem állapodunk meg. A baj nem részleges. Általános. És kórusban kiáltó.

Ismerünk más munkatéren való eseteket, itt városunkban is. De azt is elismerjük, hogy egyes munkaszakokban résen voltuk és vannak egyes szakoknak vezető emberei. És pedig a hatóságnak és kormányzatnak pártoló segítségével.

A miből következik, hogy maguknak a munkásoknak, az egyes munkaszakoknak is talpukra kell államok. A mi pedig lehetlen, ha köztük egyetértés, egyöntetű eljárás nincs.

A munkás méltó az ő bérére, méltóbb, mint a szerencsés vállalkozó — az igazán jogtalan és horribilis nyereségre. Jusson neki is, de nem a munkások verejtékén és kiuzso- rázásán keresztül.

Ez a keresztény igazság, melyet ma szocziális igazságnak és lelkiismeretességnek neveznek.

Mentség. Megy a tanyai asszony a városba fiával, mert hát sorozzák. Egy csendőr észreveszi a sorozás idejére várakozó fiút, hogy dadog. Mondja is az anyának, (a ki nagyon büszke lenne rá, ha szerencsétlen fiát, a kit dadogásáért a társai lenéztek — bevennék.)

— Á maga fia dadog.

— Nem a kérőm szeretettel — mentegeti a jó anya gyermekét. Nem a kérőm. Csak mikor beszél.- " \TMÁRT HÍRLAP“

A franczia kiérne megintése. Nincs elfogultabb s önhittebb náezió a világon a francziánál. A „grand náción“ büszke öntudatában semmiféle idegen nyelvet nem tanul, s igy nevelésének egész szelleme a sovinizmus és túlhajtott nemzeti büszkeség meddő és korlátolt légköréből táplálkozik. Nem csoda, hogy újságjai szellemében az egész jelenlegi világháborút „Attilla ante portásaként fogja fel. így a franczia klérus, bár szinte belefulladt a sok egyházüldözésbe, s a világháborúban ugyancsak felismerhetné Isten büntető kezét: Németország és a Monarkia küzdelmét „a uyugati kereszténység“ vagy pláne a „katholiczizmus elleni harcznak tekinti", s ezen szellemben prédikál a szószékekről fran- ezia temperamentummal fűszerezve a Monarkia és Németország elleni kirohanásait. — XV. Benedek pápa mint az „E“-on Rómából értesül — Msgr. Neufville-t a „La Croix“ római tudósítóját azzal a különös missióval küldte Párisba és Londonba, hogy angol és franczia episkopátusnál hasson oda, hogy a klérus ildomtalan kiszólásai ellen állást foglaljon, és a szószékkel való visszaélésnek véget vessen, különben a pápa Őszentsége indíttatva fogja érezni magát, hogy az eljárás ellen az egész világ előtt tiltakozzék 1 Követendő példa gyanánt a pápa a német és az osztrák, valamint a magyar klérus magatartását állítja oda.

A tavasz minket most nemcsak arra int, hogy szépségét élvezzük, felébredését magasztaljuk. Arra is int, hogy a föld felébredését, röppenő napsugarait, áldásos esőit jól megértsük és a magunk életére fentartá- sára felhasználjuk. A tanács igaz még nem kalács. De a szótfogadás, a tanácsnak nem csak mérlegelése, de követése — már ut — a kalácshoz, az élelemhez. íme egy praktikus tanács : — Termeljünk sok és koraérö burgonyát meg tengerit. A jelenlegi háborús viszonyok közepette rendkívül nagy jelentősége van annak, ha minél korábban tudjuk ezidén piaczra hozni főtermékeinket. Ezek pedig a búzán és rozson kivíil nálunk főként a burgonya és a tengeri. Ma, amidőn minden terméknek jó ára és jó fogyasztó piacza van, igen nagy mulasztást követ el az a gazda, ha legkivált a korai burgonya termesztésére gondot nem fordít. E czélra legjobbak a középnagyságú, egészséges ró^saburgonyák, amelyeket meleg konyhában a tél folyamán csíráztatunk ki, s már márcziusban elültetünk. A nálunk szokásos téli fagyok ellen vagy alomszalma ráhintésóvel védjük éjjelenként burgonyaföldjeinket, vagy pedig a temesi, torontáli termelőgazdák példájára a már kikelt burgonya levelét 100 1. vízben oldott 5 kg. mész és fél kg. kékitő keverékével permetezzük. Ez a óvó réteg ha megszilárdul a legerősebb fagy ellen is óvszer, a nélkül, hogy a növényzetet megtámadná. Végül úgy a burgonya, mint a tengeri földeket tél végén kát. holdankint 200 kg. ammóniakszu- perfoszfáttal. homokos talajon pedig ehhez még külön 50 -60 kg. kálisóval kell szántás előtt behinteni, a mi még gyengébb termő- évben is holdankint 80—150 K értékű terméstöbbletet fog eredményezni, amit a hazánkban legutóbb végzett kísérletek egész sora igazol.

A megmentett zászló. A galicziai harcztérről nehéz sebbel került egy alföldi baka a Felső-Ausztriában levő st.-pölteni katonai kórházba, a melyben Christophory Etiléné már a háborukitörése óta honleányi lelkesedéssel és odaadással ápolja a sebesült katonákat és kiváló gondozásban részesíti a kórházban elhelyezett kedves magyar véreinket. Múlt napokban az említett baka elmondotta Christophoryné úrasszonynak, hogy egy nemzeti szinü zászlót csak úgy tudott az ellenségtől megmenteni, hogy azt a ruhája alá derekára csavarta és megsebesüléséig hordozta magánál, — sőt még a kórházba is elhozta. Ezen nyilatkozata uta.. kivette az ágyából a gyűrött lobogót és arra kérte magyar ápolónőjét, hogy a golyók által erősen megrongált Máriaképet — ha lehetség'’" — cserélje ki ujjal. Christophoryné a zás. .„i

_______Szatmár-Ném<-'; ■ 7

az apáczazárdába sietett, amelyben szintén van egy kedves földink, akinek családi neve Laktis Katalin. Amikor a 78 éves mater meglátta a messze idegenben a büszke nemzeti trikolort és meghallotta annak viszontagságos történetét, — legnagyobb meghatottság vett erőt rajta és a zászlót könnyes szemekkel emelte ajkaihoz. A jólelkü osztrák apáczák szives készséggel teljesítették a vitéz magyar baka kívánságát és gyönyörű Mária-képet hímeztek a nagy viharokat átélt zászlóra, amelyet a vitéz katona hálás köszönettel boldogan kapott vissza és bizonnyára egész életén át, mint drága ereklyét fogja megőrizni.

Ki csudálkozik

azon, hogy a harcztereken oroszlánként küzdő közkatonáinkban is oly erős, sőt hatalmas tudat, erkölcsi érzék él a katonai kitüntetések értéke iránt.

Egy-egy vitéz tett után — mondják — maguk a katonák kiáltanak fel, hogy kitüntetésre terjesztenek fel — öcskös. Es annak: a közkatonának kigyul az arcza. Enyhül a sebe. Megnő a szent büszkesége és annak érzése, hogy ő megtette kötelességét. Es mikor megtörténik, hogy egy-egy hősnek az ő martir halála után érkezik meg a kitüntetése: a családja, a büszke gyászt viselő apa, anya, testvérek örömkönnyek közt veszik birtokukba azt a vasat, ezüstöt vagy aranydarabot; csókjaikkal árasztják el, mint szent ereklyét. És ki tagadja, hogy abban az élettelen tárgyban szellem, étet, erő és hősiesség van.

Mi ez, uraim, ha nem erkölcsi erő ? A mi harczunknak leghatalmasabb alapja, értéke és igazsága. A melynek szikrája ott ól a mi vitéz katonáinknak mindegyikében. És a melynek parázsa, fellángolása minden egyes harczost — hőssé avat.

Vannak hősei a kultúrának. Az irodalomnak, a művészetnek, minden szépnek, jónak . . de a világ népei, a nemzetek mégis csak a harcz hősei előtt hajlanak meg legmélyebben és legőszintébben. Azokban biz- nak, hisznek. Értük rajongnak, eszméiben nevelődnek fel. Tőlük tanulják életüket szeretni és megbecsülni.

Mert érzik, mert tudják, hogy a tábornokok kevesebben vannak, mint a harczoló közkatonák milliói. A kevesek közt könnyebb kitűnni, csatát nyerni.

De ah 1 A közlegények milliói, a lövész árkoknak nótás fiai — azok rengeteg számban vannak.

Nagy, legendás alak Hindenburg, geni- ális hadvezér Hötzendorfi Konrád és mások.

Kisebb vitéz a közlegény, de mindegyik egy-egy oroszlán, egy egy külön hős ga helyén és idején. A milliók közt, nem kevesek, de milliók közt kell kitűnnie annak a közlegénynek. S még az is kell hozzá, hogy egy jóságos őrző angyal megőrizze ezer halál és gyilkos veszedelemtől. Ezt pedig, hej, olyan nehéz kiérdemelni.

Hát ne csudálkozzunk, ha a mi fi; ,k telkében olyan erős, sőt hatalmas, büszke érzet lakik, erkölcsi értékelés ól — a kitüntetések iránt.

Az orosz katona is részesül bizonyosan — kitüntetésben. Milyen értéket tulajdonit annak az érzéketlen vasnak, fémnek? Hiszen ahhoz, hogy az érzéki tárgyakat szellemi, intellektuális gondolatok és érzések tegyék elevenné, értékessé, erkölcsi tudatkapcsolások szükségesek. Hol keressük ezeket a kapcsolásokat azok lelkében, a kik nem tudják miért harczolnak és ontják vérüket. A kiket félrevezetve vittek a harczba.

A román katonák. Egy generális igen melegen és elismerően nyilatkozott a román katonák hősiességéről, mikor a hadi érmet nyújtotta át a román katonáknak.

— Becsülettel és hősiesen harczoltok — mondotta, sok dicsőséget szereztek magatoknak.