Szatmári Hírlap, 1915. január-június (24. évfolyam, 1-51. szám)
1915-02-17 / 13. szám
2 Egy német hős katona halála és temetése. A mi fiaink ott harczoltak és harczol- nak a hős német hadseregben. Csudás ágyúink mellett, világot bámulatba ejtő vitézséggel. A messze távolban vérüket ontották és ontják az igazságért, melyet együttes harczban, testvéries harmóniában vívunk azok ellen, a kik Európát vérbe, öldöklésbe kergették. A hős német nemzet még az ellenségnek sebesültjeivel is nemcsak a nemzetközi humánus szabályok szerint bánik el, de lapunk is közölt leveleket, melyekben főleg a német nőknek anyai szeretete és gondossága elragadóan nyilatkozik meg. Oh hát mily meleg érzéseket visznek be ezek a nők, ezek az orvosok, ezek az ápolók a kórház íkba, a hol a mi sebesült magyar vitézeink szenvednek. S el kellett jönni az időnek, mikor a mi szövetséges hadseregünk egy vitéz, dere- kas különítménye a testvéries, a bensőséges, a mi közös igazságunknak kapcsai által, törhetetlenné vált átérzése során . . . eljött a mi Kárpátunk bérczei közé, hogy a pusztító kozák csordának velünk együtt adjuk tudtul, hogy: Ne bántsd a magyart se, mert — megbánod. * A szövetségesünk derék hadseregével jutott Kühr József, a porosz kir. 231. gy. e. közvitéze (eslingeni születésű) is a kárpáti harczokba. És harczolt vitézül, mig nem egy golyó a szive fölött röpült testébe és keresztül szakította a nagy Aortát. Elhozták őt is ide hozzánk Szatmárra, mint annyi mást a mieink közül ... a mi Reserve-Spitálunknak szerető gondozásába. Mert, a mit vele az ápolók és az orvosok tettek, az több volt, mint a köteles humanizmus. Az valóságos harcz volt az ő életéért, megmentéséért, bár az orvosok látták, hogy a veszedelem nagyon is közvetlen; hiszen bal karja és válla már üszkösödött. Levágták a karját és vállából kiszedték az infi- cziált izmokat, hogy a porosz közvitéz megmentését megkíséreljék. Mindezen események közt vitézünk — úgy látszik — tisztában volt közeli sorsával. Lelke haza, otthonába szárnyalt, a hol öt árvajelölt gyermek talán nem is tudja, vagy a leikek sejtésével érzi, hogy apjuk lelke ott jár láthatatlanul közöttük. Még egyszer visz- szaidézi hü feleségének, Rózának, a jó, a szelíd, a takarékos anyának szomorú arczát, emlékében végig jár az otthon hagyott kis gazdaságán, földjén, s aztán mintha a földiekkel végzett volna ... a jó Istent keresi, hívja . . . s mint buzgó katholikus papot kér, hogy meggyónhasson. Mert ember voltam — úgymond — bűnös ember. S mikor a nagy örökkévalóságba indulok — Istenemmel óhajtok számadást végezni. És a tábori pap azonnal megjelent. Meghallgatta gyónását és feladta az ütols - kenet szentségét. Aztán . . . aztán újra kezdődött az ope- ráczió. Az életért, a megmentésnek csaknem minden reménye nélkül. Az orvosok kése két és fél óráig küzdött az életéért. Ámde hiába. A vitéz porosz katona, a ki a magyar haza védelme közben sebesült meg — kiszenvedett. Mély megindulással állottak kihűlt teteme mellett az orvosok és ápolók s érezték, hogy a messze földről érkezett vitéz nemcsak a német hadseregnek, nemcsak a tőlünk ismeretlen családnak, öt árvának és hü feleségnek a halottja, hanem — a mienk is. És jól és igazán érezték. * A mi halottunk volt. Nem idegenben, itthon az ő testvérnépénél szenvedett és halt meg. Szatmár városában, a hol minden ember, a ki csak hallott az első szövetséges vitéznek elhunytáról ... a maga halottjának tekintette. Temetése szombaton d. u. V23 órakor ment végbe. írjam, hogy szép temetése volt. Oh .. hiszen egy temetés sem szép. Írjam hogy gyászpompával temették. Mi a gyászpompa a lelkek benső érzéséhez képest ? Mi a czií- raság . . a lelkeknek melegségéhez és a szemek könnyeihez mérve ? Ez a temetés egy nemzethez, egy test„SZ ATMÁR1 HÍRLAPvérnéphez méltó, bensőséges végtisztesség volt. Azt az egyszerű katona koporsót az élő virágoknak nemes koszorúi borították. Babérnál is értékesebbek. Azt a koporsót Szatmár városának ezernyi közönsége állotta körül — a közös laktanya udvarán. S ott voltak honfitársai is, a kik sebzetten tartózkodnak városunkban. És felhangzott a növendék papságnak szivet fogó gyönyörű éneke, mikor Benkö József apát-plebános a czirkumdederuntot in- tónálta. Azt a megrázóan szép éneket, a mely az egész világon felhangzik, tehát az elhunytnak hazájában is a meghalt kath. hívők ko porsójánál. Szertartás és a klerikusoknak szép gyászdala után magyar beszédre nyitja ajkait a temetést teljes segédlettel végző apát plébános. A beszéd gondolatmenete körülbelül ez volt. — Ha volt valaha hangos, beszédes koporsó, — úgy bizonnyára ez az, a mely előtt állunk. Egy katona fekszik abban, aki — bár távol hazájától — mégis saját hazája szabadságáért halt meg, mint meghalnak a mi fiaink is a mi hazánkért a távol idegenben. Ne sírjatok e koporsó felett s ne ültessetek majd e sirhalomra gyászlombokat, hanem ültessetek égretörő büszke pálmát s zengjetek dicsénekeket, mert egy katonának a hazáért meghalni a legnagyobb dicsőség. Egy hős sírjánál világosabban szól hozzám a népek sorsát intéző Isten! Itt egy soha és sehol nem érzett nyugalom szállja meg a lelkemet, a közös nagy áldozatok árán megszerezni remélt dicsőséges béke nyugalma s ha kételkedtem volna valaha, kétségeim hullámai elsimulnak a hős sírjánál. — Mert igaz ugyan, hogy a koporsóra zuhanó rögök tompa dübörgése félreérthetetlenül hirdeti, hogy — akit eltemettünk — azt visszavinni többé nem lehet, de a hitnek a sir túlpartjára álló angyala az égből hozott világosság meggyőző erejével azt tanítja, hogy a halál nem megsemmisülés, hanem csak átmenet egy más hazába, hol, örök béke van. — Az igazságot is el lehet nyomni egy időre, de feltámad az a béke áldásos napjaira. Isteneddel kibékülve e hittel haltál meg, elköltözött vitéz testvérünk. — Ez a hit, melynek utolsó lehelletedig vallója s követője voltál, — ez a hit virrasszon sírod felett és a mi részünkről ugyanezen hitből fakadó hála és szeretet, mely melegíteni fogja hamvaid felett a rögöt, hogy ne legyen neked oly nagyon hideg az idegen föld. És ha majd otthon a te bánatos özvegyed s árván hagyott öt gyermeked előtt feltűnik a te legendás hősi alakod, ott lesz majd az ő képzeletűkben egy sir, melyen a messze idegenben a hála és szeretet virágai nyílnak. Menj tehát békével, — a te bited és a mi hálánk és szeretetünk tegye neked édessé és csendessé nyugalmadat! Kinek lelkében ne ébredt volna fel a jelenet, mikor a Deák-téren tüzes beszédével lelkesítette az apát ur harczba induló katonáinkat. S ki ne érezte volna, hogy e tüzből most is bőségesen van a lelkes magyar főpapnak beszédében, de felriadva, ellágyulva és belekapcsolva azokba a nagy, emberfeletti küzdelmekbe és érzésekbe, mikkel két hatalmas 1 "p, világtól megesudált vitézeivel’ féléven túl, mint két óriás küzd . . . hősiesség, halálmegvetés és Európa minden égtája alatt dombüi uló sirhalmok közt ... A közönség lelke oda tapadt a szónok ajkára ... és sokaknak szemében könny rezgett. * Aztán megindult a gyászmenet a temetőbe. A hol már annyi hős pihen csendesen. Megszólaltak a magyar harangok, mint szólanák a magyar ágyuknak bömbölése ott — a harcztereken. És a németeké a Kárpátokban. Mintha képzeletünkben összevegyülnének hangjaik. És a sir öle előtt újra felhangzik — az ének. Az imádságnak szent hangja. És felhangzik a temetést végző magyar főpap ajkán a német szó és beszéd. A harmóniának, az együttérzésnek, a közös büszke gyásznak meleg érzéstől összeforrott beszéde. Szatmár-Németi 1915. február 17. A koporsót pedig leeresztik csendesen, kegyeletesen. És lelkűnkben mindannyian úgy érezzük, úgy Ítélünk, hogy vitéz porosz, te megszerezted a jogot, hogy e földben pihenjél meg és aludjad hősi álmodat. Te eljöttél, hogy ezt a földet védjed. A miénket. A magyar földet. Ez a föld, mint ős anya fogad téged ölébe. Életet hoztál érte; dicső halállal búcsúzol tőle. Ez a föld nem idegen számodra. Testvérek földje, a kik a te koporsódnak virágait nem fogják hagyni, hogy elhervadjon. És a te hited, melyről halálod előtt tanúságot tettél. . örökké tartó babért biztosit számodra. Igazi hős e babér nélkül senki sem lehet. És ha meghallják majd a tieid, a te nemzeted, a te árván maradt családod, hogy le reájuk emlékezve, a hit angyalának karjai közt haltál meg s ha gyermekeid az élet forgatagában egyszer ide találnak .. e temetőbe hozza sorsuk . . . meg tudják majd, hogy te a mi kegyeletünk és köunyeink közt itthon voltál és a te sírodnál második otthonukat lelik meg. A A háború. Hőfer altábornagy hivatalos jelentése február 13 áról. Oroszlengyelország- ban és Nyugatgalicziában említésre méltó esemény nem történt. A kárpáti arczvonalunk nyugati és középső szakaszán a helyzet általában nem változott. A Dokla szoros közelében az oroszok erős ellentámadásai ritkábbak lettek. — A keleti szakaszon előbbre haladtunk. Bukovinai sikeres előnyomulásunkkal egyidejűleg csapataink, miután az ellenséget Kőrösmezőnél vissza vetették, átkeltek a jab- lonicai hágón és az ettől az úttól mindkét oldalra fekvő átjárókon. Mialatt Bukovinában előnyotpuló hadoszlopaink számos ütközet közben elérték a Szereth-vonalat, a felső Pruth vidékén és Nadworna irányában előnyomuló csapataink elérték a Kivitak hegység völgyének kijáratát és Wisnitz, Kuty, Delatyn és Pasieozme helységeket, ahol az oroszok jelenleg különböző ponton megállották. Az utóbbi időben naponta beszállított foglyokkal a jelenlegi harczokban foglyul ejtett oroszok száma 29,000 főre emelkedett. Február tizennyolcz. Hiába esünk oly távol a világtengertől . . lelkűnkben nagy érdeklődéssel tekintünk— a holnapra, a febr. 18-ára. E napon kezdődik meg a végső és nyilván elkeseredett harcz Angolországnek tengeri kalózuralma ellen. II. Vilmos császár a katonáihoz. Á hatalmas uralkodó, mikor a konginai csapatokat meglátogatta igy beszélt a katonáknak „Bajtársak ! Nektek és valamennyi csapatnak, a melyet ti képviseltek, császári köszcnetemet és határtalan elismerésemet fejezem ki derék magatartástokért és nagyszerű működésiekért. Sokat követelhettem a hadseregtől és ti vi- tézségtekkel és kitartástokkal teljesen megfeleltek várakozásomnak. Mindig túlsúlyban lévő ellenség ellen küzdve, éppen úgy, mint elődeitek Nagy Frigyes idejében, makacsul ellentálló ellenségnek győzedelmes harczokban megmutattátok, mit tud a német hősiesség és a német fegyelem. Megköszönöm nektek, amint az egész haza megköszöni, hogy a német Kelet meg van védve. De még nem végeztünk el minden munkát. Még mindig ez a jelszó : kitartani, kitartani, az ellenséget a földre teperni mindaddig, mig becsületes békéhez jutunk ! Ehhez azonban szükségünk van nagy szövetségesünk segítségére ott fönn az égben. Atyáitok és elődeitek nagy Istene csak jámbor hivő hadsereget segít. A hogy száz évvel ezelőtt és később Nagy Vilmos császár alatt Istenük segiségében bízva indultak harczba és a Midenható meg is adta nekik a győzelmet : úgy lesz veletek js és fegyvereitekkel! A kárpáti harczok. A kárpáti har- czok tovább is teljes erővel folynak. Délkeleti Galicziában tegnap elfoglaltuk Nadvor- nát. (A kőrösmezei vonalon.) Az ellenséget Stanislau irányába nyomtuk vissza. A déli hadszíntéren jelentéktelen harczoktól eltekintve nyugalom van. (febr, 15. Hőfer altábornagy.
