Szatmári Hírlap, 1915. január-június (24. évfolyam, 1-51. szám)
1915-05-19 / 39. szám
2 .SZATMÁRI HÍRLAP' Szatmár-Németi 1915 május 19. A hús. Nem kell valami, nagyon sok idő — és húst nem estünk. És pedig nem azért nem fogunk enni, mert nincs. Hanem azért, mert már villanyvonat gyorsasággal emelik az árát azok, a kik mindig hídnak húst szeretni. Tehát hús van. Húst nem enni: még nem Ínség. Tehát nem is halál. Ha le tudtak róla mondani a főváros egyes kórházainak orvosai, lemondhatunk mi is. A mi húst még szerezhetünk, azt hagyjuk, adjuk a gyenge gyermekeknek és öregeknek ; a betegeknek. Elvégre éppen a mai idők igazolják, hogy hús nélkül is meg lehet pompásan élni. Hogy házi asszonyaink a leleményességnek szinte bámulatos eseteit mutatják be, mint lehet mégis ebédet, vacsorát terem teni. Jól teszik. A történelem fog róluk megemlékezni, mikor ezeknek az időknek képét rajzolja majd. Hogy nem volt ám húszezer koronás jövedelmük, hogy nem adhattak 30 40 koronát egy libáért; 5—7 koronát egy pár csirkéért — csak azért, hogy az álmos könyvnek tanácsa szerint éljenek : liba pecsenyét enni pedig igen jó . . . (Mert tessék elhinni, ha kevesebben volnának a nagyságáék, kik 30—40 koronákat fizetnek a libáért és 5—7 koronát a csirkéért: minden bizonnyal olcsóbban eresztenék a szárnyas árát is. De vannak. Szerfölött sokan vannak.) Tehát mondjuk, húst nem eszünk. Hanem azért, ha húsevők nem vagyunk is, fentartjuk jogunkat arra, hogy megkérdezzük : Tehát nincs senki, a ki mégis útját állaná annak, hogy itt e városban a mészáros urak teljes szabadjára szabják meg és rohantassák a hús árát ? Előkelő vendéglősök állítják, hogy mi drágább húst eszünk, mint a fővárosban. Ott is magas a húsára. De hús.. Pesti hús. Vághat, szelhet belőle a konyha. Ám nálunk ? Tessék annak a búsnak 40°/o-át csaknsm kivonni és úgy elmélkedni, hogy mibe kerül egy kis gyatra porczió hús. Itt van a külömbség. Itt van a jövedelemforrás. Es itt van az oka, a miért húst nem fogunk enni. A lisztnek árát megszabták. Mindennek árát szabják. Csak a hús . . no ez a hús ... ez legyen kivétel ? Könnyű annak jótékonynak lenni, a ki önmagához már nem lehet jótékonyabb. * Ne higyj a mézes-mázos embernek. Rejtett tőr van annak ujjasa alatt. És nem fogod észre venni, hogy mikor arcza mosolyog, te már meg vagy vórezve. * Hogy milyen értéke van a hallgatásnak, azt csak akkor érezzük igazán, ha sokáig fecsegő eihberek társaságában kellett tartózkodnunk. semre, melyet a taliánok szinte mohósággal tolmácsoltattak maguknak . . csakugyan veszedelmes helyzetbe jutottunk. A taliánok újra felugráltak és az egyik már fejem búbja körül járt . . mint később megtudtam avval gyalázott le, hogy tőlem ezt úgy veszi, mint semmi embernek a badarságát, a mint hogy semmi papi méltóságom sincs . . és kereste, ujjával bökött oda a fejem tetejére, a honnan bizony hiányzott a tonsura. Utitársam . . Jankó barátom egy dróttá - lan sürgönyt röpített felém ... a miből megértettem, hogy bizony jobb lesz — elinalni. Vettük is kalapunkat és a Gambrinusból még hevültebben távoztunk, mint a hogy oda mentünk. Így volt e ez Jankó barátom-uram ? * Ez a kis bohóság, apróság pedig most jutott eszembe, mikor . . no ne szólj szám, nem fáj a fejem. Mikor ezek a Gambrinusbeli párbeszédek bizony hihetetlenül nagy világkérdé- dósekeá ásnak-vágnak, lökdösnek. És igy eszembe jutva . . . kérdezgetem magamtól: — Talián urak . . meggondoltátok igazán, valóján mi: lesz Rómából, ha a pápa az egész keresztény világgal — egy reggelen ott hagyna benneteket . . . drága babáim . . . talián barátaim az Urban. A A liszt. Nagyon rosszul teszi városunknak népe, ha a lisztnehézségekért a városi hatóságot vagy pláne a polgármestert okolja, sőt szidja. A lisztkérdés ma csaknem minden városban a legnagyobb és legnehezebb kérdés. Sőt csak a közeli városokban is még nehezebb kérdés, mint nálunk. (Azt csak nem kell külön mondani, hogy igy van ez az egész világon.) Még rosszabbul teszik azok az intelligens emberek, kik a népet erről nem hogy felvilágosítanák, de még olajat öntenek a tűzre. El kell ismerni, hogy a hatóság, főleg a polgármester teljes erejével, sőt az erő megfeszítésével van rajta, hogy a liszt dolgában a lakosság szükséget ne szenvedjen. S ha mégis megtörténik, hogy egy-kót nap fennakadás áll be, azt bizony azon legyőz- hetlen akadályoknak kell tulajdonítani, melyek ma, a nagy, nehéz időben mindenfelé előfordulnak. Égészen más szempontok alá esnek azon körülmények, melyek akkor állanak elő, mikor lisztkészlet van és mégis sajnálatos tömegtorlódások, elégedetlenségek, fordulnak elő. Ezen körülményeken szívesen ismerjük el, a polgármester segíteni törekszik. Meghallgatta a lapokhoz érkezett panaszokat ; bővitette a hatósági lisztkiosztó helységeket. Hogy mégis felüti fejét az elégedetlenség, hogy tömegtorlódások vannak, hogy elkeseredett panaszok hangzanak szét, az bizony a kiosztás gyakorlati nehézségeinek és sok más apróbb körülményeknek tudható be újra, melyek miatt bizony megtörténik gyakran, hogy gyermekes családok liszt nélkül maradnak. Hozzánk igen sok panaszos levél érkezik. Elkeseredett emberek jönnek szerkesztőségünkbe ezer bajjal, keserűséggel. Igyekeztünk személyes tapasztalatokat szerezni, hogy legalább nómikép szólhassunk hozzá e jelenséghez, melyről a sajtónak hallgatni többé nem szabad. Az a hit van például elterjedve a közönség körében, hogy a lisztet a hatósági összes személyzet részére a hajdúk hordják bőségesen. Hát természetes, hogy a hatósági személyzetnek is enni kell. Hogy ők sem élhetnek levegőből. Nekik is éppen úgy szükségük van kenyérre, mint azoknak, kik azt követelik. És hogy a hatósági személyzet részére is kell, hogy valaki elvigye azt a lisztet éppen úgy, mint te, vagy a feleséged vagy a szolgád. Ma azonban tapintatlanság valójában a liszt elvitelére hajdúkat alkalmazni, mert ez az alkalmazás igen érzékeny hatással van a tömegre. Forrása oly mende-mondáknak, melyeknek egyáltalán alapjuk nincs. Hiszen nem kell ezt bővebben magyarázni. Élég ha az a hajdú elébb juthat be a lisztosztó helységbe. Élőbb kapja a lisztet, kész az elégedetlenség, a zugás, a mindenféle monde-monda. Ezt már régen meg akartuk Írni, de vártuk hogy maga a fejlemény vétesse észre a hatósággal. Az is baj, hogy a lisztkiosztó helységben nem mindenütt szakértő, gyakorlott csomagoló, gyakorlott, e téren gyorskezü emberek dolgoznak. Lim-lomolnak. A pénzt minden gyakorlottság nélkül számlálják ; egyes boltokban egy ember csak egy ember. Jusson csak eszünkbe mi bámulatos munka folyik egy-egy nagyobb üzletben pd. csak a húsvéti ünnepek előtti napokon. Megy a csomagolás, mint a parancsolat. Igaz, marad mindig, hogy a ki minek nem mestere, gyilkosa az annak. Ajánlottuk azt is, hogy csomagoljanak bőségesen előre. Mi az oka hogy nem teszik ? * Egyik olvasónk azt Írja, hogy czélszerü lenne, ha az egyes lisztkiosztó helységben csak annak a városrésznek, kerületnek lakosai válthatnák be lisztutalványukat. Helyes. De ezt az eszmét akkor kellett volna gyakorlatilag érvényesíteni, mikor a lisztutalványok készültek. Most már szinte legyőzhetetlen akadályok merülnek fel. Másik olvasónk azt Írja, hogy sorszámokat kellene kiosztani. Ezt már mi is ajánlottuk, úgy látszik nem tartja a hatóság, kivihetőnek. Egyszóval nagy nehézségek állanak elő a liszt kiosztása körül. És mikor ezeket mérlegeljük, vegyük számításba, hogy a hatóság a polgármester is emberek ... a kik minden néven nevezendő nehézségeket még csudás emberi erővel sem képesek legyőzni. A közönség pedig gondolja meg, hogy e nehéz, nagy időben sokkal inkább van szükségünk türelemre, kitartásra, mérsékletre mint valaha. Isten a gazda 1 És úgy látszik ez a kegyes, jóságos gazda felénk tekint és elhozza — az uj kenyeret. Munkás csapatba sorozzák a csavargókat. Nagyot néztünk, mikor a minapi posta meghozta nekünk a vidéki lapokat. Nagy, vaskos betűkkel olvassuk egyikben — másikban a fent Írott híradást. Az egyik újság például ezeket Írja e czim alatt: — A közveszélyes munkanélküliekre és csavargókra elkövetkezett a dér, összefogdos- ták, beosztják a munkáscsapatokba és a harctérre viszik őket. Eltekintve attól, hogy egyszer végre ezeknek is valami hasznukat lehet látni, a közönség igazán hálásan fogadja ezt a felette okos intézkedést, mert legalább egyidőre megszabadul az enyveskezü útonálló és betörő népségtől. Á rendőri hatóságnak is könnyebb lesz a dolga, nem lesz kénytelen csaknem minden nap egy részét ezekkel eltölteni. A székesfehérvári rendőrség tegnap szedte össze ezt a notórius társaságot A városház udvarán sorbaállították őket s átkisérte'k a gyalogsági laktanyába, ahol beosztották őket a munkáscsapatba. Nem egynek sehogvsem volt ínyére ez a kényszerintézkedést, de különösen a hírhedt Lakatos Gyurka czigány tiltakozott a besorozás ellen. Csaknem hogy összecsapja az ember két kezét ennek a hírnek az olvasására. — Gúny ez? Valóság? Itt nálunk is megtörtént talán már ez az elitte sorozás. Nálunk, a hol nem mehet ki az ember az utczára, hogy tagbaszakadt, szinte félemlete- sen egészséges csavargékkai ne kerüljön bizonyos szocziális viszonyba. Napról-napra van szerencsénk a lakásunkon is ilyen munkáscsapatba való „elemhez“. Szinte fenyegetőig kövelelik a (— nem is kenyeret —- hiszen ez még most sem számbavehető „adomány“ reájuk nézve) hanem a segítséget. Az Írják, mondják nálunk, hogy nincs aki az utczákat seperje. Az öreg, bágyadt utczaseprők nem birják; pláne a mellókut- czákon alig lehet arra gondolni is, hogy seprő érintse a másodrendű talajt. Még az első rendűek is csak úgy ni . . két hetenkint akad. Meg aztán krumplit is kell nekik, jó öreg seprősöknek válogatni, meg mimás „rendkívüli“ munkát teljesíteni. Hát uramfia, olyan nagy, csudálatos dolog volna, ha nálunk is csinálnának egy sorozást a csavargók közt. Milyen derék dolog lenne, ha ott látnok őket a városháza udvarán. Sorba állítanák őket. Kezükbe seprűt adnának. Aztán elhangzanék Bartha őrmester stentori hangja: — Élőre . . direkczió Méllék-utcza 1 — Csapat II. Előre Direkczió Károlyiköz 1 és igy tovább. Micsoda étvággyal rendelkeznének ezek a csapatok estére . . És meg is érdemelnék. Mert hát — a munkás méltó az ő bérére . . . . . Igazán . . . tartunk tőle, hogy mire ezek a sorok napvilágot látnak . . . látomá- nyunk már valóságra válik. Dixi. Az olasz kérdés a képviselőházban. A május 17-iki országgyűlésen Andrássy Gyula gr. a következő interpellácziókat terjesztette elő : — A német lapok szerint Olaszországnak területi engedményeket ajánlottunk. Ennek a részleteit nem kutatja. Bármi történjék, a magyar nemzet nyugalommal, férfias elszántsággal várja a bekövetkezendőket; (taps mindenfelől) nem ijed meg senkitől, (általános taps és helyeslés) Ha igaz a né-
