Szatmári Hírlap, 1915. január-június (24. évfolyam, 1-51. szám)
1915-05-16 / 38. szám
Szatmár-Németi 1915. május >16 SZATMÁRI HÍRLAP 3 szigorúan raegtarják. Gondoskodás van arról is, hogy nagyobb lótelepek körül a lakóházak védve legyenek. Itt, ezen a Deák-téri telepen a gyatra kövezeten tartózkodik a lóállomány. A kövezetek közt a szenny, a vizálladék bejut mélyen a föld talajába és azt átitja, ellátja alaposan olyan anyaggal, melynek folytonos kigőzölgése valójában tűrhetetlen. Nemcsak a közeli lakásokat érijük, mely lakásokat szellőztetni valóban inkább veszedelmes, mint czélszerü. Tehát megvannak fosztva az egészségnek legelemibb követelményétől: a levegőtől. Értjük az arra járó közönséget. A kereskedéseket, a forgalmat, a mely e sarkon elég mozgalmas. Értjük a közvetlen közelben levő tej, zöldség, veteményes és másnemű piaczot, melyre az a kigőzölgés csaknem ráömlik, mely elemeket a miazma természeténél fogva szeretettel keres fel. Kicsiségeken is fenakadunk, mikor az egészségről, az életkérdésről van szó. És e helyre éveken keresztül nem lehet a közegészség őreinek figyelmét rávezetni . . Pedig a hatóság és az egészég őrei nagyon is tisztában lehetnek azzal, hogy ilyen telepeknél mi a kötelesség és mi az okosság. A Pannónia előtt például csak néhány bérkocsival kísérleteztek. Egy mellékdepóval. És ime, itt azonnal betonos talajt húztak. Jól tudván: miért? A főtelepen pedig évtizedeken keresztül hagyják meg a legközönségesebb istállónál is alábbvalónak az állapotokat. Hát kérem, itt nem egyeseknek, nemcsak a közeli lakosoknak érdekéről van szó. Itt a közügy kiált. Csaknem ordít. Itt arról van szó, hogy ha már a Deáktér nem lehet városnak dísztere, de legalább ne legyen az egészségre kártékony központi ronda istállója se. Spektátor. Kormányigóret a mezőgazdaság fejlesztéséről. A képviselőház egyik ülésén az imdemnitás vitája során Telszky János pénzügyminiszter oly fontos kijelentést tett mezőgazdaságunk jövőjét illetőleg, hogy azt a hivatalos napló alapján szó szerint szögezzük itt le: „Ami a magyar munkaeredmény fokozását illeti, e tekintetben felfogásom szerint — mondta a miniszter — első és legfontosabb feladat a magyar mezőgazdaság termelésének nagymértékű fokozása, amire az előfeltételek megvannak, mert akár önálló vámterület, akár közös vámterület van Magyarországon, a legelső, legjövedelmezőbb, legszolidabb ipar nálunk évtizedeken keresztül még mindig a magyar mezőgazdaság lesz, mert ez lesz az alap, melyre nekünk, egész közgazdasági életünket fel kell építenünk.“ Hinnünk kell, hogy ez az egész kormány felfogása s hogy ez a felfogás most már meg fog nyilatkozni a kormány összes intézkedéseiben. De talán észre fognak térni ettől a programmnyilatkozattól azok az ultramerkantilisták is, akik a méltányos agrártörekvéseknek mindenkor halálos ellenségei voltak. Szemelvény egy tiszt beszédéből. Csak a vérzivataros háború mutatta meg nekünk itthonmaradottaknak, hogy a béke idő poshadt légkörében szinte idegenül nézett katonatiszti korunkban mily nemes és ideális jellemvonások domborodnak ki. A számtalan gyönyörű példa közül ime egy újabb bizonyíték derék tisztikarunk lelküle- téről: Az egyik önkéntes iskola vezető tisztje a tisztjelöltektől a következő szavakban vett búcsút: „Barátaim 1 Tanulják meg, hogy senkire ne hagyatkozzanak. Segíts magadon, az Isten is megsegít. Majd ha kidőlnek, a harczmezején, nem jön idegen segítség. Én kolerában estem össze. Mindenki iszonyodva elhagyott, a legénység borzadva került, csak egy tizedesem volt, aki megszánt és segítségemre sietett. Szeressék a legénységet. Ha ételről italról van szó, első Jegyen a legénység. Ez menti meg a hazát, ez ment meg minket is. Nincs nyomorultabb, mint egy tiszt, aki ép bőrrel megmenekül, a legénység pedig elveszett. Tudják mi ennek a vége ? Gyalázat . . . Szeressék a legénységet.“ Hová? Évvel a rövidke kérdéssel azt akarja kérdezni egy hirlapiró, hogy hol fogunk nyaralni ? Az az hát igy van a dolog. Paul Busson a neves osztrák iró égyik német nyelvű lapban igen érdekes és felette népies tárczát irt. A czime: Nyári tervek. Azt a minden esztendőben felmerült kérdést tárgyalja benne : — Hol nyaralunk ? Ha minden időben érdekes és kényes probléma Volt ez a kérdés: milyen legyen, lehet most. Persze most. Mikor milliók fognak talán bizony a harczok tűzében és nem ceak kánikulájában — nyaralni. Mások a hadifogságban — égetve nem csak a nap hevétől, de a honvágytól is. A hazafájásnak fájdalmaitól. Most bizony. Mikor számunkra sok sok viláyfürdö, tengeri kikötők és csudás locso- gásu parti fürdők — kész veszedelmek lehetnek . . de meg, no még a’ vón szép. Bizony-bizony azt mondja a neves osztrák iró, hogy — Az idén nyáron és . . . még néhány esztendeig nem igen megyünk idegenbe üdülni és utazni. Hanem maradunk szépen itthon. Illetőleg Ausztriában, Magyarországban és Németországban. Az osztrák iró a legszínesebb leírásban ragad el ebbe a három országba. E három országnak bűbájos, csudás természeti szépségeibe. Jól esik, hogy a mi országunknak, gyönyörűséges Magyarországnak természeti, csudás szépségeiről szinte elragadtatással ir, ír a mi jó osztrák sógorunk is — már. Olvasóink emlékezhetnek, hogy csak néhány hete irtunk arról, mit beszélnek a németek a mi gyönyörűséges Kárpátunkról. És azt a kérdést vetettük fel: — Mi érzés, elragadtatás fogja el majd a nyári őszi Kárpátoknak szemlélésén. Es kifejezést adtunk ama reménységünknek, hogy a mi Kárpátaink ide vonzák majd a mi német testvéreinket is-. . . Hát ugye e hova ? Jelszó : ha az idén nem is ... de mentői hamarább és mentői több esztehdőkig nem csak üdülni ... de történeti emlékek szemléletére és hősi síroknak kegyeletes szent látogatására is a Kárpátokba. Egyházmegyei hírek. Hámon Róbert t. pápai kamarás, az egyházmegye irodájának igazgatója ágyban fekvő beteg. Ezt a hirt csak éppen azért közöljük, mert állapota iránt szerkesztőségünktől széles körökben, egyháziak és világiak egyaránt, nagy érdeklődéssel kérdezősködnek. Nehogy a távolság megnövessze a hirt és hogy az érdeklődőket is teljesen megnyugtassuk, közöljük, hogy az illusztris beteg állapota semmi néven nevezendő aggodalomra nem ad okot. Meghűlt ; izombántalmakat kapott, melyek az erőben teljes embert ágynak döntötték. A betegség bizony nagy nyugalmat és időt kíván ; erős fájdalmakkal kapcsolatos; ám ő kiváló lelki erővel viseli és Isten akaratában megnyugodva tűri a fájdalmakat. Csak talán az esik leikébe kissé súlyosabban, hogy a munka erdejéből csöndes szobájában kell bevárnia azt az időt, a mikor újra teljes egészséggel és munkabírással léphet belterjes műhelyébe. Isten segítségével reméljük : ez az idő rövidesen el fog következni. Szekularizáljak a papi vagyont. A bakkanes és posztószállítók miazmái egyelőre felhagytak a: „szekularizáljuk a papi vagyont“ hangzatos jelszónak világgá kürtölésével', mert ehelyett hasznot hozóbb foglalkozásra adták zsebfájós fejüket vagyis felcsaptak hadiszállítóknak s igy a papi vagyont a közöttük leendő szétosztás helyett „jelentkezők hiányában“ főpapjaink kulturális czé- lokra kénytelenek továbbra is fordítani. Ennek frappáns esetét illetve példáját látjuk az alanti sorokban, — miniszteri köszönő iratban: A vallás- és közoktatásügyi m. kir. miniszter jelen kelet és ügyszám alatt a szatmári püspökhöz intézett iratának másolata: — Szatmárvm. kir. tanfelügyelőjének hozzám intézett jelentéséből örömmel értesültem arról, hogy Méltóságod és Méltóságod bölcs főhatósága alatt álló szatmári rk. elemi népisk. tanítóképző intézet részére megvásárolt rk. gimnáziumi épület átalakítási és berendezési költségére 47.293 K-át, ugyanezen tanítóképző intézet gyakorló iskolai kertjének megszerzésére 25.000 K-át és a gyakorló iskola kertjében eszközölt építkezésekre és felszerelésekre 17.277 K-át, összesen 89 570 K-át mól- tóztatott adományozni. Nagy örömömre szolgál, hogy Méltóságodnak a hazai közoktatás- ügy érdekében kifejtett, felemelkedett gondozástól vezetett nemes áldozatkészségéért őszinte köszönetemet és elismerésemet nyilváníthatom. A másolat hiteléül: Ebergényi Ednre igazgató. A bankjegyeket nem szabad szétszakítani. Figyelmeztetjük a közönséget, hogy a bankjegyeket széjjelszakitani — amint ezt többen a váltási nehézségek miatt a két koronásokkal teszik, nem szabad és az osztrák-magyar bank minden szétszakított két koronás értékéből tiz fillért levon a helyreállítás költségeire. Molnár Mihály Városunk társadalmának és a katholikus egyháznak egy régi, derék polgára halt meg. Azok közül való volt, a kik a szomszédos Nagykárolyból ide, városunkba telepedtek le évtizedekkel ennek előtte és itt a maguk szorgalmukkal, kitartó munkásságukkal mutatták meg, mint szerezhetnek a magyar társadalomban polgárok nem csak vagyont, de közbecsülést, tekintélyt s miként alapíthatnak családot, melynek kebeléből szárnyra kelt uj nemzedék a nemzet tagjainak nemcsak számát, de erősségét is gyarapítják. Molnár Mihály bátyjával egyetemben (Morgenthal Mihálylyafi a ki szintén tekintélyes iparos polgára volt városunknak) fiatal korában telepedett le és itt fűszer üzletet nyitott — a mostani (akkor földszintes, egyszerű házban) Európa vendéglő helyén. Az üzlet kitünően ment, mert tulajdonosa szolid, becsületes és kiváló érzékű kereskedőnek bizonyult, a ki példás családi életet élt és hivatásából fenmaradt idejét családja és a közügyek közt osztotta meg. A vasúthoz vezető útnak rendezésekor megvette azt a telket, melyre szép házat épített; ahova a maga üzletét is berendezte. Ez a telekvó- tel és soha nem szűnő munkássága vagyonban csak növelte; úgy, hogy később egész sor üzlethelyiséget épített a házához. Talán három évtizedes kereskedői pályájától, főleg gyakori és hosszabb betegsége miatt, mely betegség többször fürdőhelyekre kényszeri- tette — megvált, de pihenni most sem tudott. Szívesen vállalt tiszteletreméltó foglalkozásokat. így évek óta tagja volt az adókivető bizottságnak, a hol mindig lelkisme- retes és igazságos embernek bizonyult. Tevékenykedett a Szatmári Gazdasági és Iparbankban. Itt is mindig a nép érdekét viselte szivén és a nehéz időkben — ismervén a falusi népet -n áldására volt a gazdáknak. Egyszóval tevékeny, munkás ember volt és buzgó katholikus, a ki éveken keresztül vitte nemes büszkeséggel a b ildaehiumot, a mely alatt a Legszentebbet hordozza az Egyház körmenetei alkalmával. Még legutóbb -r- a föltámadás alkalmával is. Utóbbi nyugalmasabb éveiven naponkint eljárt a kath. kaszinóba, a hol ártatlan kaláber asztalnál vetették egymásnak (Hirli bácsival egyetemben) szemére, hogy rettenetes ma milyen (néhány fillér)’veszteségem volt. Pontos időben pedig családja körébe tért, a hol gyermekeinek nevelésére nagy gondot fordított és érettük páratlan áldozatot hozott. (Égyik katonatiszt fia orosz fogoly) Kicsiségek ezek, mondja talán valaki. De nagy értékek, A polgári életnek, a becsületes óletküzdelemnek értékei.
