Szatmári Hírlap, 1915. január-június (24. évfolyam, 1-51. szám)
1915-05-16 / 38. szám
2 SZATMÁRI HÍRLAP Szatmár-Németi 1915 május 16. — Hetvenezer qyermek sorsa. Nagyváradról írják : Dr. Edelmann Menyhért, a nagyváradi gyermekmenhely igazgató-főorvosa, tegnap szenzácziós tartalmú beadványt intézett Fráter Barnabás biharmegyei alispánhoz az állami gyermekmenhely gyermekei érdekében. A főorvos elpanaszolja, hogy az utóbbi időben sajátságos dolgok jutottak tudomására. Nevezetésen. a nevelőszülők, akik eddig a legnagyobb odaadással tartották a gyermekeket, most egymásután adják ki a nevelésükre bízott gyermekek útját. Sok helyen megtörténik, hogy a nevelőszülők egész helységekben egyszerre dobják el maguktól a gyermekeket. A gyermekek ilyen tömeges kitaszitása veszedelmet jelenthet a menhelyre, mert a nagyobbszámmal nevelőszülők nélkül maradt gyermekek elhelyezése nagy gondot okoz. Hangsúlyozza az igazgató, hogy hetvenezer gyermek sorsáról van szó, akiknek az érdekében a társadalomnak és a hatóságoknak kötelessége gondoskodni. Az igazgató kéri az alispánt, hogy minden eszközzel hasson oda, hogy a nevelőszülők ne dobják el maguktól a gyermekeket. Egyben arra is kéri, hogy a nevelőszülőket a requirált gabonái a hatóságok részesítsék előnyben, mert az élelmiszerek nehéz beszerzését tartja a nevelőszülők eljárása okának. Hát uraim, mind igaz, amit a gyermekmenhely igazgató-főorvosa mond. De az is igaz, hogy abból a pénzből, amiből csak egy-két év előtt is a nevelő szülők tisztességesen eltarthatták a gyermekeket: ma legfeljebb éhenhalástól menthetik meg őket. Ha az állam nem birja, amint nem is birhatja, akkor a társadalomnak, hatóságoknak, testületeknek és kiilnösen pénzüket gyűjtő, de semmi gyümölcsöt nem hajtó kulturális egyesületeknek kell előállani. Ha nem állanak elő és pénzük van; minden működés nélkül szedik és szedték a rengeteg tagsági dijat és sok helyen el is pazarolták: akkor rekvi- rálni kell. Igenis . . itt semmi jogtalanság nem fog történni. Ezt és igy kivánja a nemzet hálája. X kongregacziót, egy eljövendő időben meg fogják látni, hogy ez a tényező munkás emberekeket, sőt ha kell hősöket termel. 0 régi kongreganista. Tapasztalatai vannak e téren. S képes azok közé vegyülni, akik a kongregacziót nem ismerik, hogy ismerjék meg a kongreganistákat, akik hitért és hazáért ha kell — meghalnak. (Feljegyzéseim után ezeket az akkorri Heti Szemle tudósításában Írtam.) Mi ez, ha nem sejtelem ? Hit és tudat. Szinte vágyik egy martirságot keresztül szenvedő egységesebb, boldogabb egyházi és nemzeti életért. Mondotta ezeket — Szabó Albert. És eljött az idő, mikor ő önként sietett, ment . . . szinte futott ... a hazáért meghalni. És csudálkozott mindenki. Nem bántom azokat, akik talán mosolyogtak is és úgy vélték, hogy Szabó Bérezi itt is extra. Különcz. Pedig ilyet az igazán különcz emberek gondoltak és mondhattak. Szabó Bérezi egy hatalmas egyé niség volt. Hü egész életében, életének munkásságához, törekvéséhez, az emberek Ítéletével leszámoló és ideálokért küzdő egyéniség. Aki ime a hit és honszerelem eszménye marad nemcsak megyéjének, de nemzetének egén is. « * Úgy emlékszem, hogy kívánták,... én is szóljak valamit. Hát szóltam is. És igen, úgy emlékszem, hogy körülbelül ez volt eszmemenetem . . . — A szószékről jöttem ide. Egy feledhetlen napnak emlékével. A hivő nép közt voltam. És láttam, A háború szocziális tanulságai. Giesswein Sándor előadásából. Nagy tévedés azt hinni, hogy a jelenlegi háború a béke mozgalom csődjét jelenti; ép oly kevéssé áll ez, mint ahogy nem lehet az orvostudomány csődjének nevezni valamely járványt. Ellenkezőleg: a mostani rettenetes szenvedések meg fogják győzni azokat is, akik eddig az erőszak politikája mellett foglaltak állást, a nemzetek közötti konfliktusok másféle elintézésének szükségéről. A paczifisták sem álmodnak örök békéről, mint azt ellenségeik hiresztelik. De meg vannak győződve arról, hogy választott bíróságok utján, vérontás nélkül intézhetők el a nemzetek közötti pörös ügyek is, mint ezivi- lizált országokban az egyének pőréi. Nem bizonyítja ennek lehetetlenségét a kételkedők tömege; hisz lehetetlennek tartották annak idején a rabszolgaság megszüntetését, a Láncz- hid tervének keresztülvitelét, a vasút meghonosítását stb. is. A kor szelleme pedig az utolsó évtizedben határozottan kedvezett a nemzetközi szervezkedésnek; a fajok kongresszusán még a különböző szinü emberfajok szolidaritása is kifejezésre jutott. Nem felel meg a XX. század szellemének, ha gróf Andrássy Gyula azt a kérdést veti fel: kinek bűne a háború? Inkább azt kellene kérdezni: mi bűne van az egész társadalomnak abban, hogy a háború még egyáltalán lehetséges? Vizsgálnunk kell azokat a jelenségeket, amelyek e szörnyű világfelfordulás mellett is a társadalomra nézve becses fejlődési lehetőségek csirái lehetnek; ami értékes bennük, azt meg kell őrizni a béke idejére, hogy a kultúra hasznára fordíthassuk. Ilyen jelenség a társadalmi szolidaritásnak, a kölcsönös segíteni akarásnak az a fokozott mértéke, amely a közös nagy szenvedések hatása alatt kialakult. A közegészség követelményeivel szemben mutatkozó nagyobb figyelem és áldozatkészség, amelyet a közös veszély tudata fokoltott. A hatóságok erősebb érzéke a közélelmezés szükségletei iránt, amelyet az Ínség réme keltett fel. A hadse- regszállitók üzelmei megnyitották a közönség szemét, megláttatták vele a korrupezió köz- veszélyes voltát. Az alkohol végzetes hatását a harcz veszélyeiben ismerték fel azok, akik eddig nélkiilözheteilennek tartották. A munkásnők bérének hihetetlenül alacsony mértékét az inség-munka szomorú napjaiban vették észre a társadalom széles körei; a bérminitapasztaltam egészen olyan jelenséget, aminőt látni boldogság. A hivő népsokaságnak beszéltem; egy nagy vidék hitét, konfessióját láttam arról: a nép már tudja azt, hogy a hit neki drága kincs. És siettem ide, hogy itt megláthassam az uraknak, az intelligenciának ugyanezt a konfessióját. Hitét, elhatározását, minden poklokkal való szembeszállását. E két látomány nekem és mindenkinek, aki gondolkozik, érez és akar egy harmadik látomány bizonyosságát szerzi . . . hogy ebben az országban, ezzel a nemzettel történni kell valaminek. Valaminek, ami ezt a nemzetet, a nemzetben a kath. világot egységessé, tényezővé és erőssé fogja tenni. Talán szenvedések árán ... de az újjászületésnek, a megújhodásnak ... be kell következni . . Ne vegye senki emberfia szerénytelenségnek azt, hogy e szöveget itt közlöm. Bizonyságra, érvekre van szükségem ahhoz, hogy lássa az olvasó : mily egységes, mily Csodásán összeolvadok azon lelkeknek érzései, akik a Megváltó nevében, hitében, bizalmában ösz- szejönnek, hogy éljenek, munkálkodjanak egyházért, hazáért, a maguknak és másoknak leikéért . . . Hiszen ez az urak Kongregacziója is. * íme egy fellobogó emlékezetben menynyi elem, mennyi gondolat, érzés. íme egy hősnek sírja ... az agynak, a szívnek . . . lélek ez . . . mennyi és mily javait takarja. Azért ha majd megállasz valaha a hős Szabó Albert sírjánál . . . hidd el nem beszéd csak és elhangzó szó ez: Szabó Bertalan nem halt meg. Hiszen . . . ő a hazáért halt . . azért él. A műm kérdése most került először komolyan napirendre a szakszervezeteken kívül álló tényezők körében. A nők nagy és értékes segítő munkája meg fogja nyitni azok szemét is, akik eddig nem látták még be, hogy amint nélkülözhetetlen a nő a nevelés terén, úgy föltétlenül szükség van befolyására az államügyek vezetésében is. Az internaczionális vonatkozások pillanatnyilag szünetelnek ; de befellegzett a túlzó chauvinismusnak is, bár a nemzeti érzést erősen felcsigázta az egyes országokat fenyető veszedelem. Hogy mennyire távol áll a mai kulturembertől a más nemzetbeliek vak gyűlölete, azt legjobban a harczvonalban álló ellenfelek egymás iránti emberséges viselkedése bizonyitja. Csak a sajtónak egy rövidlátó része törekszik gyűlöletet szítani — az otthon maradottak között. A nemzetközi szervezkedés hatalmas fellendülését remélhetjük, mihelyt a fegyverek zaja lecsendesül. Százszoros erővel vésik majd a szomorú tapasztalatok mindenkinek emlékezetébe, hogy az emberiség mind egyéneiben, mind nemzeti egységeiben, egymásra van utalva. Körséták. — Kezdjük meg a küzdelmet a járványok ellen. — Lapunk — nem rég — általánosan irt arról, mily kötelesség vár nemcsak a hatóságra, de a polgárságra is azon küzdelemben, - mellyel a belső ellenségnek, a járványnak is eléje állhatunk és azt szerencsésen visszatessékelhetjük vagy ha szerencséltet, megfojthatjuk. Most részletesen kívánunk hozzászólani ez ügyhöz. Előre kijelenthetjük, hogy itt nem arról van szó, melyszerint a hatóságoknak kellemetlenségeket okozzunk. Ezt sohase tesszük, tettük. Mi inkább segíteni akarunk abban, hogy a hatóság ne maradhasson magára. Hanem a közönséggel, ha szükséges együttes áldozatkészséggel és munkával dolgozzunk, vigyázzunk azon, hogy a prevenczió el ne maradjon. Vagy a már meglevő baj orvosoltassék. Mi a közönségnek mulasztásaira, közönyösségére, sőt a tisztátalanságra, higiéniai szempontok merónyletes cselekedeteire éppen úgy rá fogunk mutatni, mint a hatósági közegeknek kötelességmulasztásaira. Kezdjük tehát körsétánkat a Deák-téren. Csaknem a székesegyháztól a térnek a Vecsey- fé e házig húzódó sarkáig a bérkocsik állanak. Most csak mellékesen jegyezzük meg, hogy nagyon helytelen és czélszerütlen rendelkezés az, amely bérkocsi települ ma is a Deáktórnek ezt a legrövidebb szakaszát jelöli ki; megfeledkezve arról, hogy ma már nem a Korona vendéglő a városnak legkeresettebb vendéglője; hogy a bérkocsik száma sem ugyanaz, mint három-négy évtizeddel ezelőtt volt, hanem legalább is háromszor akkora — szemet hunyva az előtt a valóság előtt, hogy ma igenis a bérkocsi állomásnak a Pannónia szálloda előtti soron volna legtermészetesebb helye, ha már a kisvárosias felfogás egyáltalán nem tud, vagy nem akar arra a jó gondolatra jutni, hogy a bérkocsikat a városnak több forgalmi pontján ossza szét. Úgyszintén egyelőre csak mellékesen jegyezzük meg azt • a különben fontos dolgot is, hogy ez a nyilvános istálló amennyire aesthetikátlanul néz ki a székesegyházi templom közvetlen közelében, ép annyira kellemetlen a templomot látogató közönségre Ízléstelen látványosságaival és tolakodóan egészen a templomig kísérő bűzével. Mostani felszólalásunkban csupán az egészségi szempontot akarjuk kiemelni. Kérdezzük: mióta van ott a bérkocsi-telep? És minő talajon, kövezeten? Egy egész generáció itt látta, látja ezt a telepet. A bérkocsiknak egész sora, a lovaknak sokasága évtized óta fertőzteti ezt a helyet. Napról-napra. Éj- szakáról-ójszakára. Egy valamire való istálló kellékei közé tartozik, hogy becsületes hid- lása legyen. Hogy ezt a hidlást időről-időre váltsák. Nagyobb számú lóállomány istállót betonozva vannak. Az egészségi tekintetekei
