Szatmári Hírlap, 1915. január-június (24. évfolyam, 1-51. szám)
1915-05-09 / 36. szám
XXIV. évfolyam. Szatmár-Németi, 1915. május 9. 36. szám. (HETI SZEMLE) POLITIKA.! ÉS TÁRSADALMI LAP ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre 10 K — t. Félévre — 5 . — . Negyedévre — 2 K 50 f. Egyes szám ára 6 fillér. Tanítóknak és kézműiparosoknak egy évre 8 korona. Amerikai Egyesült-Államokba — egész évre 3 dollár Felelős szerkesztő BODNÁR GÁSPÁR. Laptulajdonos A SZATMÁR-EGYHÁZMEGYEI IRODALMI KÖR. A kjadóhivaialt illető összes küldemények, pén*. detések stb. Dr. Bakkay Kálmán kiadóim-Ln főnök czimére Szatmár-Németi Szeminárium küldendők. Pályázati hirdetések egyszeri közlése 5 korona ------------------- Nyilttér sora 40 fillér. ------------------Me gjelenik minden héten kétszer: szerdán és vasárnap. Erdély felől. Bár megnehezedett felettünk az idők járása, a remény nem veszett el, csak a vágy növekedett meg a békés, csendes idők után. , A háború idegzsibbasztó fáradalma nem nagyon látszik a föld népén. A tavasz uj munkakört adott. A föld illata tölti el az embereket. A lelkesedést a megélhetés izgalma váltotta fel. Ez teszi forróvá, izzóvá a nép életét. Nem ingott meg a bizalom a győzelmes jövőben. Aggasztóvá csak a megélhetés jövője lett. Az életösztön rég tapasztalt erővel támadt fel. Sajnos, ezzel a megfertőzött korszellem is megkapta a lelkeket. Mig a harctéren százezrek vérzenek, itthon a pénz ördögével kacérkodnak. A háború lassan megszokott dolog, de a pénzszerzés mániája rabszolgává tett kicsit és nagyot. E nép fiait nyugodt megadással küldi a hadak útjára, sebesültjeit szereti, szívesen áldoz értük, de már pénzes ládáit, termény kamráit a közszükség előtt féltékenyen őrzi. Itt már elzárkózik, bizalmatlan. A mérhetlen drágaságot a nép kevéssé érzi. 0 inkább elad mint vesz. És a pénz bősége megtéveszOrgonanyitáskor. Irta : BODNÁR GÁSPÁR. Alig akad ember, akinek, ne volna valami külön, kedves virága. És ha valaki erre az általánosításra olyan gőgösen sivár lélekkel azt mondja, hogy . . . — De bizony nekem nincs ! Akkor csak arról tesz bizonyságot, hogy szive rostájából hiányzik az az egyetlen szál, amely az ember kis világát a nagy világgal: a természet csodás világával összeköti. E szál, ez összekapcsolás híján, bizony nagy érzéktől fosztja meg magát. Viszont — alig van virág, melyet oly általánosan, olyan nagy területeken kedvelnek, szeretnek mint, — az orgonavirág. A tavasz ime teljes pompájában bontakozik. A gyümölcsfák hivalkodnak a hamvas virágok díszében. Az ember szinte csalódásban él egy-egy perezre. Mintha szűz hópihe hulldogálna a fákról és behamvazná a pázsi- tos földet. Itt-ott egy-egy rózsaszín baraczkfa tarkázza a festői képet. De a tavasz pompátette. Gyanúsan csóválja fejét, mikor egy jószágért annyi százast adnak, amennyit emberemlékezet óta sohasem. Ezt rósz jelnek tartja. Ma már egy százast is elenged a kialkudott árból, csak ezüstben kapja. Mint az ország legtöbb részén, itt is csak az élelmezés okoz némi nehézséget. Bár a hatóság biztosította a legszükségesebbet de nagyon meglátszik a szervezetlenség és főkép, hogy a nép bosszú évtizedeken nem lett előkészítve a jelen nehéz napokra. Mig a német nemzet nemcsak 42 cm. ágyukat gyártott és Zeppelineket alkotott, hanem a népet előkészítette, ránevelte a válságos idők megpróbáltatásaira^egészséges testbe becsületes lelki életről, jellemképzés, akaraterőről gondoskodott, addig ezt nálunk nem lehet elmondani. Népünk nem lett ránevelve, előkészítve a nehéz napokra. Nem is érti meg kötelességét. Kevés az önbizalma, ezért nem bízik másban sem. Nem tud őszinte lenni. Kis- lelkü, minden kósza bir félénkké teszi. Nem él lelkében a törhetlen nemzeti öntudat. Mikor pedig a zsir, posztó, papircsizma, hús, kávé stb. szállítók óriási csalásairól olvas, jának fönségét mégis az orgona bokrok lila menyezete teszi egésszé. Milyen szomorú az a tavasz, mikor az orgonafák nem nyílnak. Mintha hiányoznék a tavasz pompájából a szárnyas fantázia, a léleknek az a viláya, mely ujjáteremti az elviselt világot. Micsoda érzés, micsoda megrezgése az érzelmek húrjainak, mikor az orgona nyitásának első meglátásában felkiáltunk csudás titokra: — Nyitik az orgona 1 Itt ülök kis udvaromon. Pompájukban duskodó orgonafák lila erdejében. Egy-egy bokor olyan, mint valami hatalmas menyasszonyi bokréta. De nem 1 Hiszen emberi kéz, világhires kertészek müvészkeze, Ízlése ilyet kötni nem tud. Az Isten keze maga kötötte. Az ég könnye öntözte. Örömében, hogy végre a föld kicsattant a tavasz ébredésében. Hogy a mogorva, komoly természet — mosolygáshoz jutott. Á királyi nap nult rügyeihez. Sugarait küldte, hogy szőjje álmait. Hogy aztán ébredjen .... lila köntösében ébredezzen, kibontott szépséges fürtjeivel elbájoljon. Miért is szeretjük úgy ezt az apró ajkú, akaratos fürtös virágot ? A maga egyszerűségében. Kedves üdeségében, édes egyszerű bájában. Talán lelkűnkbe szórja illatát és úgy szuggerál magához ? Vagy a mi lelkünkelveszti még azt a kis bitét is, amit vezetői iparkodtak benne fentar- tani. Beigazolva látja, hogy a mi közéletünk, egész társadalmi berendezésünk nagyon ingoványos talajon épült. Üzlet minden, még a nemzeti érdekek szolgálata is elvész, ha a basznothajtó üzérkedésről van szó. Évtizedek erkölcstelenségei most bo- szulják meg magukat és lassan ölő méreg gyanánt pusztítják a nép lelkében a jövőbe vetett hitet, reményt és bizalmat. Talán sehol sincs rombolóbb hatása a felfakadt fekélyeknek, mint a nemzetiségi vidékeken. Mikor hallja a nép „szegény hazám, sokat szenvedő katonák“ féle sóbajtozást és látja, hogy egyik nevét, másik pénzét adja vállalatokhoz és a só- bajtozók vagy mint csendes üzlettársak vagy mint vállalkozók fejtenek ki közéleti tevékenységet, bizony meginog a gyenge kis erkölcsi alap s a nép is siet kihasználni az amúgy is eléggé szerencsétlen helyzetet. Nem tudja ma már mit kérjen árucikkeiért, mit munkájáért. Azért, hogy a szegény földjét ingyen megmunkálja vagy emberbaráti és a ben van valami külön titok, amely a virág titkával rokon. Ki tudná azt megmondani. * * * Szeretem a városokat, községeket, a melyeknek utcái, udvarai tele vannak ringó lila erdőkkel. Bokrokkal, becéző orgonafiiríök- kel. Itt, ezekben a városokban és községekben még vannak ideális lelkek. Van szárnyas, színes, magyar fantázia. Érző és értő lelkek, melyek kinyiinak az orgonafák nyitásakor. Az ákácfa proletárfa, mondják. Talán mert minden talajban megél. És mentői jobban irtják-vágják, annál dusabban nő. De az ákác- nak későbbi nyílására a lila orgona előkészíti a lelket. Meglágyítja, elringatja, vasárnapi hangulatra ragadja. ... A mi városunkban sok, sok orgonafa van. De még több is lehetne. Kellemes, hogy Kossuth-kertünk tele van ringó lila bokrokkal. De kellemetlen, bántó, amint tépik, szakgatják és ahogyan bánnak az orgonafákkal. Szinte felsír az ember lelke, mikor látja, mint bánnak velük a durva kezek. Nem — a gyöngédtelen lelkek 1 Mert é léleknek bizonyos érzéke szükséges még ahhoz is, gyöngédség kell igen ahhoz, hogy valaki virágot tudjon szedni. * * * Vájjon fáj-e a fának, mikor virágát, ágait durva kezek tépik, törik? Vagy talán
