Szatmári Hírlap, 1915. január-június (24. évfolyam, 1-51. szám)

1915-04-21 / 31. szám

XXIV. évfolyam

Szatmáp-Németi, 1915. április 21

31. szám

SZATMÁRI HÍRLAP;

(HETI SZEMLE)

POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAP

ELŐFIZETÉSI ARAK:

Egész évre 10 K — f. Félévre — 5 , — ,

Negyedévre — 2 K 50 f. Egyes szám ára 6 fillér. Tanítóknak és kézműiparosoknak egy évre 8 korona* Amerikai Egyesült-Államokba — egész évre 8 dollár.

Felelős szerkesztő :

BODNÁR GÁSPÁR.

Laptulajdonos

A SZATMÁR - EGYHÁZMEGYEI IRODALMI KÖR.

A kiadóhivatalt illető összes küldemények, pénzek, hir detések stb. Dr. Ualtkay KAltnáu kiadóhivatali főnök czimére Szatmár-Németi Szeminárium küldendők.

Pályázati hirdetések egyszeri közlése S koron» ----------------- Nyllttér sora 40 fillér. ----------------Me

gjelenik minden Réten kétszer: szerdán és vasárnap.

A faj szeretet

eruptiv erővel tör ki abból a kis könyvből, melynek czime „Háborús novellák1' ; melyet valaki szives volt szerkesztőségünkbe erősen széljegyezve beküldeni. E Háborús novellákkal az „Érdekes Újság“ kedkveskedett olvasóinak. Írója pedig Bródi Sándor.

Bródi az ő határtalan lelkesedését, sőt rajongását faja iránt megmutatta már egyik színmüvében, egy másik fajnak, a magyarságnak rovására. (Ezt a ténykörülményt az Akadémia is konstatálta.) A mely színdarabjában minden magyar alak kulturátlan, bárgyú, erotikummal bőven ellátott; a hol a magyar paraszt fajából kivetkőzve, a kath. káplán hülyeségének ne továbbjában leledzik. Elannyira, hogy a német lapok kritikái szinte megdöbbenve Írták : ha ezek való alakok lennének, akkor Magyarországon minden második ember hülye és gazember. Szerencse, hogy a színműben vannak más alakok is. Kettő. Az egyik a tanítónő, a kinek vonásaiban azonnal felismerjük típusát annak, a mely típusról mondatott, hogy zsidó, a nélkül, hogy izraelita lenne. És a falusi korcs- máros, a zsidó, a ki izraelita is. Okos és alkalmazkodik a miliőhöz.

Megmutatta a fajszeretetnek eruptiv kitörését e háborús időben is, nerücsak hírlapi közleményeinek több, izzó megnyilatkozásában ; hanem határokat nem ismerő faj- szeretete felhasználja az alkalmat arra is, hogy egy püspökről szólván, jót rúgjon nemcsak a magyar kath. püspöki karon, hanem a katholikus közönségnek érzésein is. Püspökről ir, aki nem ül paripára. Hanem ő ül a vessző paripára, hogy igazságtalan, vak lehessen az igazság rovására.

A fajszeretet, az emberrel született ösztön, a mely a czél tudata nélkül már a gyermekben megnyilatkozik. A mely tudatos készséggé, sőt tiszteletreméltó virtussá, nemzeteknek, népeknek hatalmává válik — az összetartozandóságnak csudás érzésében.

Minden népfajnak a maga faja iránt való vonzódását, lobogó lelkesedését, ki nem téphető, el nem pusztítható érzéseit nemcsak értjük, de főleg a zsidó népnél csudáljuk. Példának állitjuk.

A maga fajából származott Írónak is értjük ihlettségét, ha a faja iránt való rajongás'forrásából merit. Csak vigyázzon, hogy ne történjék ez egy más fajnak lekicsinylésén keresztül. Sőt megsértésén át. Mert akkor a hálátlanságnak nem éppen szép salakja közé vegyül azon nép iránt, melynek műveltségét köszöni. Előleg, ha tendencziája szinte kibőg. Mert akkor vét az irói érzék és művészi színvonal ellen. És vét más vallásfelekezeteknek belső élete ellen.

Bródi most említett „Háborús novelládnak elsejében, „Jawsey magyar földön“ címen ir egy magyar fogságba került orosz zsidóról. A fogoly a kenyérmezei fogolytáborban tölti fogsága idejét. Itt egy oly fogolytársával osztja meg a hideg ellen köpenyét takaróul, ki egy pogromban apját, anyját s a „jó illatú, gyönyörű szemű“ húgát megölte. Nagy bűnéért azzal fizet vissza fogolytársának, hogy a maga testével melengiti s köpenyét osztja meg vele a hideg éjszakán.

Szép gondolat. Eszmei tartalom. A nagylelkűségnek, a megbánásnak, az emberségnek, a visszafizetésnek gyönyörű szemlélet-képe.

És ha itt megmarad: tiszta gyönyört, lelki élvezetet hagy az olvasó lelkében.

De izzó fajszeretete, mely kielégítését nemcsak a művészi hatásban keresi, nem elégszik meg ezzel.

Ö szándékos és félre nem érthető ten- dencziát keres. Sőt fegyvert, mellyel sebezzen ; keresi az érdeket, a tövisét is, mellyel szúrjon, ha az igazságnak a rovására is.

Üstökénél fogva vonja bele a tárgyába a foglyokat őrző magyar tanitót, a ki tótul tud, tehát oroszul is csaknem és a következő párbeszédben tárja ki az ő önnön-maga lelki világát, melyet többé elrejteni nem képes.

— Ha szabad nekem megkérdeni — szól a fogoly az őrhöz — és szabad magának válaszolni, mik azok a nagy paloták amoda ?

— A legnagyobb, a legfőbb magyar papé. A másik a barátaié, a harmadik a jő Istené.

— Milyen vallásuak, ha szabad kíváncsiskodnom tisztelt katona ur, galambom ? — kérdé ős pillanatra reménykedett a bolond zsidó katona. A magyar viszont minden jelével a megvetésnek fölvilágosította :

— Olyan nagy pap az, aki berczeg. Az összes pópáikat kifizetheti az öve hasadékából. Olyan, aki lóra szokott szállni és úgy megy a háborúba, külön serege van, azért kapott az országtól olyan temérdek vagyont. Négy ilyen paripás, pénzes papunk van, de most nem tudni miért, se paripán nem ülnek, se pénzüket nem mutatják. Majd ha igazi baj lesz, azt várják. Most bírunk veletek, levágunk, megsemmisítünk mind, abányan vagytok.

Hát ki nem érzi meg itt a szándékos tendencziát, a megvetés érzetének felkeltését is ; a mely őzéiért feláldozza novellájának művészi értékét és a tuczat Írók szolgálatába áll. Mert sokkal igazságosabbak, elfogulatlanabbak vagyunk, hogysem el ne ismernők, hogy Bródinak sok-sok, értékes, magas irói színvonalon levő müveihez ez az Írás nem méltó.

Nem méltó; nemcsak irodalmi mérték szerint, de azért sem, mert benne igaztalan- ság, vakság és olyan fajszeretet nyilvánul meg, a mi őt vallási türelmetlenségbe, gyűlölet keltésbe is beleviszi, hajszolja.

Hát vájjon ez a nagylelkűség a zsidóság iránt csak abban a fogolytársban nyil- vánul-e meg?

Mutathatunk Bródi urnák okmányokat, melyek arról tanúskodnak, bogy azokat az üldözött zsidókat', rettenetes korszakokban, senki más nem védte és fogadta be — csak a római pápa. Az a fehérruhás főpap, a ki kinyitotta ajtaját a véres üldözések elől menekülő zsidóság előtt és fehérköpenyével melengette őket. Kolostorok nyiltak meg és ha kell bizonnyárajmost is megnyílnának, az üldözött zsidóknak befogadására. Szabadság- harczunknak mindig felemelő epizódjai maradnak azok az események, melyek arról szóknak, hogy kath. plébánosok rejtegetik — a zsidó menekülteket. És talán megfordítva is.

Nem olvasta Bródi, mit tettek és miként viselkedtek most, e világharczban is kath. érsekek és püspökök — a zsidóság iránt. Az inváziókban.

Hogy püspökeink paripára nem ülnek; hogy hadakat nem szerveznek ? Fizetnek annyi adót és a kultúrának építenek oly sok hajlékot, szegény embernek tűzhelyéről kiemelnek sok-sok tanulót, hogy ezen áldozatokból bőven szervezhetnének századokat is. És ráülnek a jótékonyságnak és kötelességeknek paripájára itthon és igy vesznek részt a nemzeti önvédelemben.

Hogy a magyar kath. püspökök pénzüket nem mutatják ? Azért, mert Bródi nem akarja ezt a pénzt látni? Hát Bródi szándékosan takarja el látását ? Hát Bródi nem olvasta volna a királyi elismerést ? Mert lapjai nem szeretik a püspökök nagyobb áldozatait közölni. Csak egyes kisebb adományaikon nyargalnak érezhető kicsinyléssel. Hát Bródi nem olvasott a magyar püspöki kar nemzeti adományáról, a hazafias szerzetesrendek felemelő áldozatairól? A püspököknek a nemzeti adományokon kivül eső nagy pénzáldozatairól. Csak a minap adtunk kimutatást pl. a szatmári püspöknek nagy áldozatairól, melyekre csudálattal jegyezte meg egy tekintélyes úri ember:

— Valóban, velem együtt nagy tévedésben van a püspökkel szemben sok-sok ember.

Ilyen tévedésben leledzik Bródi is. És a tévedés annál súlyosabb, mert tévedését egy országos nevű, sőt európai hirü iró, tollával a világ piaczára dobta. Mert itt, e pia- czon az ő tévedése szétröpül, mint a kibontott párna pihéje, melyet “összeszedni, a közönség tudatából kiemelni: szinte a lehetetlenségek közé tartozik.

Hát arra akar minket Bródi Írása kényszeríteni, hogy mi is ily fegyverekhez nyúl-