Szatmári Hírlap, 1915. január-június (24. évfolyam, 1-51. szám)
1915-04-11 / 28. szám
SZATMÁRI HÍRLAP 8 Szatmár-Németi 1915. április 11. Azt halljuk hogy a villamos müvek igazgatója, illetőleg a villamos-bizottság az áramdijak felemelésének tervezetével foglalkozik. Vagy talán már a 25%- kal való felemelés gondolatát nyélbe is ütötte. Mondjuk, hogy csak hallottuk, de szeretnék hinni, hogy ez a lépés valósággá nem válik. Elismerjük, hogy a drágulás itt is stil- szerü lenne; hiszen nagyon sok mindent csak azért emelnek az árban, mert „minden drága“; de itt a villanyáram emelésének kérdésében az ilyen általános szempontok döntők nem lehetnek. Minden becsületes polgárnak el kell ismerni, hogy a villany müveknek mostani igazgatója villamos ügyünket nemcsak kiemelte kétségbeejtő helyzetéből, de elismerésre méltó szakértelemmel, lelkiismeretes kezeléssel fejlesztette. S hogy ma mégis, legalább városunknak közép területén városunk fejlődéséhez méltó világításunk van, azt neki köszönhetjük, azon felöl, hogy befektetett tőkénknek érezhető jövedelmet is produkálhatott. De ezek az örvendetes tények éppen a mellett szólanak, a minek érdekében most e sorokat írjuk. Nem szükséges, hogy egy közczélra szol gáló intézmény, ha törik, ha szakad, bőséges és fényes eredményt produkáljon akkor, abban az évben, mikor a városnak lakossága a nagy időknek minden megpróbáltatásának kitéve van. Mikor az általános drágaság, a kenyérküzdelem, az áldozatkészségek, miket hoznunk kell... szinte kimerítik a közönséget. Akkor, mikor e városban egy-egy polgárnak, főleg ház- tulajdonosnak akkora terheket kell viselnie, mekkorát alig viselnek egy-egy városban. Visszahatását érezzük ma is annak a kényszer áldozatnak, a mit ez országban talán egy polgártól sem kívánt a városa, hogy a müjárókat az utolsó fillérig a háztulajdonos fizesse. De még évről évre a javítási költségeket is. Visszahatását érezzük ma is, hogy ilyen vizhiányos és nem éppen forrás értékű kutakkal rendelkező városban megadóztatják az ásványvizeket. És igy tovább mehetnénk a terheknek részletezésében. De viseljük, viseltük e terheket. Hanem most már mégis csak elvárhatnék, hogy a város tekintettel legyen a polgárság terhére és azt az áramdijat, mely nem is a legalacsonyabb a városoknak áramdijai közt: most főleg ne emelje. Mit vár ezen 25°/0-kos emeléstől ? Csalódik, naqyon csalódni fog, hí sokat vár. Az annyira zaklatott polgárság, áramfogyasztók sehol jobban nem fognak hallgatni a kiáltó tanácsra, hogy takarékoskodni kell, mint itt, a villanyfogyasztásnál. Fogja tapasztalni a villany igazgató ur. És mi fel is hívjuk az áramfogyasztó polgárságot, hogy ha az áramemelés bekövetkezik, a végsőkig, a jogos reak- cziónak erejével és szívósságával takarékoskodjék ; váltsa fel villanykörtéit és igy álljon el- den a megterheltetésnek. Sőt, ha arra számit a villanybizottság, vagy ki, hogy mégis lesznek kereskedések, vendéglősök, kávéházak, a hol kénytelenek fentartani a mai áramfogyasztást, akkor is csalódhatik. A kereskedők távolítsák el kirakataikból a villanylámpákat. Majd szemléljük azokat a kirakatokat nappal. A vendéglőkben és kávéházakban pedig maga a közönség nyilvánítsa ki, hogy fél árammal is megelégszik, * És ezzel nem a várost akarjuk megká- rositani. A mai dijakkal is ki jöhet a villamve- zetőség. Erről meg vagyunk győződve. És ha nem is fog felmutatni akkora eredményt, mint más években . . . bonyodalom nem történhetik. Ellenben a várostól elvárjuk, hogy egy közintézményt nemcsak olyannak tart, mely neki nyereséget hoz, hanem olyannak is, mely nagy időkben, csaknem elviselhetlen megpróbáltatásaink közt oda nyúl a közönségnek, a polgárságnak küzdelmeihez és kiemelni, átesni segíti azt . . . nem pedig még nagyobb terhekkel nyomni és elkeseríteni. A polgárságtól függ tehát most, hogy felfogja-e a maga legközvetlenebb érdekeit. Es a közgyűléstől, hogy lelkében hordozza-e a polgárság súlyos helyzetét. Polgár. Sikerek a Kárpátokban. Szorongó szívvel várja a közönség mindennap a hivatalos jelentéseket a szörnyű kárpáti küzdelemről. Ideges aggodalommal olvassa, ha csak „tüzérségi harc, általános csend“ van a Hőfer-jelentésében. A húsvéti ünnepekre bejelentett némi csapateltolások pedig egészen kedvét szelték. A gyengébbek komolyan félni kezdettek s álmukban már kozák vendégeket szolgáltak ki. Most ismét fellélegzett. Hőfer jót irt. Hőfer bebizonyította, hogy a csapa tvisszavonás siker érdekében történt és ennek a sikernek szellője már is érezhető. Ezrével hessegeti át az orosz katonát a magyar táborba. A húsvéti sikerek 10—15 ezer fogoly. Jóllehet már az egész Przemyslt körülzáró orosz erő a Kárpátokban van s a rettene- netes túlerővel próbálja az orosz a magyar érczfal keresztültörését, mégis álljuk a harczot, sőt eredményről is beszámolhatunk. Igaz, hogy a duklai hágótól nyugatra az oroszok átlépték a magyar határt és a határ mentén fekvő Czi- gelka nevű községet megszállották. A múlt heti harczokból azonban tudják már, hogy előrenyomulásuk Bártfa felé teljesen reménytelen. Ezen a ponton tehát nem támadtak, sőt ellenkezőleg, Szemelnye körül elfoglalt állásaikból mi vertük vissza őket. Az ellenség minden erejét most a duklai hágótól délkeletre fekvő pozicziónk ellen csoportosította. Az óriási túlerővel szemben Írja az Est csakugyan kénytelenek voltunk néhány kisebb községet kiüríteni. A ki a területi viszonyokat ismeri, az hamarosan tisztába lesz azzal, hogy ezeknek a kisközségeknek a feladása semmi jelentőséggel nem bir, mert hiszen csapataink ezekből a mögöttük fekvő és biztos védelmi pontot nyújtó magaslatokra vonultak vissza. Hasonló erővel támadnak az oroszok a Labore mindkét partján is: a küzdelem itt nem egy helyütt a mi győzelmünkkel ért véget. Hasonlóképpen sikerrel végződtek azok a támadások, a melyeket Zemplénmegye nyugati részében az osztrák-magyar és német csapatok együttesen indítottak az ellenség ellen. Hadvezetőségünk tisztában van az orosz támadás jelentőségével. Nyilvánvaló előtte, hogy miután az oroszok Bártfa felől Eperjest és a kassa-oderbergi vasúti vonalat megközelíteni nem tudták, most kárpáti frontunk balszárnyán előrenyomulva, igyekeznek czéljukat: az osztrák-magyar és német erők együttműködésének megtörését elérni. Természetes, hogy az összes intézkedések megtörténtek a terv keresztülvitelének meggátlására. A harcokhoz legközelebbi vidék polgári lakossága nyugalommal és bizakodva várja a legközelebbi napok eseményeit. Rövid leveleket küldjünk Oroszországba. A hivatalos lap közli a kereskedelemügyi miniszter közleményét, melyben fölhívja az érdekelt feladókat, hogy saját érdekükben az Oroszországban levő hadi fogoly katonáinknak csak rövid leveleket és lehetőleg levelezőlapokat küldjenek, mivel a beérkezett hírek szerint az orosz czenzura bizottságnak nagy nahézségeket okoz az ott hadi fogságban levő katonáinknak szóló levelek nagy száma és hosszú tartalma, mi által a levelezések igen nagy késést szenvednek. A munkás czélokra alkalmas 17— 50 év közötti egyének összeírása. Dr. Vajay Károly kir. tan., polgármester ma a következő hirdetményt tette közé : A magyar királyi honvédelmi Miniszter Ur 72186—915. sz. rendelete szerint a hadszolgáltatási törvény alapján munkásczólokra alkalkalmas 17—50 év közötti egyének összeirandók. Felhívom ennélfogva az 1898 és 1897., továbbá az 1872—1865. évben született és városunk területén tartózkodó egyéneket, hogy folyó hó 12-től 17. napjain összeírás végett a katonai ügyosztálynál okvetlenül jelentkezzenek. Azoknak az 1896—1873. évben szüle- tetet B népfölkelőknek, akik az elrendelt népfölkelői szemle alkalmával városunkból összeirattak, valamint azoknak az egyéneknek, akik már egészségügyi, vagy más népfölkelői szolgálatot teljesítenek, nem kell jelentkezni. Szatmár-Német, 1915. április 8-án. Dr. Vajay Károly kir. tanácsos, polgármester. Háborús képek. Husvét utáni számunkban csak érintettük, hogy — úgy látszik — a kárpátokban a szeretet ünnepén is támadott az orosz. Most már a jelentésekből egész bizonyosan tudjuk: — A húsvéti ünnepek alatt a harcz változatlanul folyt. Nagyszombat estéjén az oroszok egyik helyen heves támadást indítottak, jelezve ezzel, hogy a feltámadás napját is háborúval akarják ünnepelni. Támadásaikat kíméletlenül visszavertük és jellemző, hogy mikor vasárnap hajnalban mi kezdtünk ellentámadást, a mely nagy veszteséggel járt reájuk nézve, parlamentair utján kérték a husvétnak ágyuszó nélkül való megünneplését. Vájjon a parlamentair sikeresen járt-e el, vagy pedig a mi hadvezetőségünk arra az álláspontra helyezkedett, hogy te akartad komisz muszka . . . arról nem szól a tudósítás, mely a duklai szorostól keletre . . . folyt harczokról számol be. Mi azt hisszük, hogy a mi ellentámadásunkon kívül az a szegény orosz katonaság zudult fel lelkében, hogy még a húsvéti ünnepen is mészárszékre viszi őket a lelketlen hadvezetőség. * Hős katonáinknak húsvéti ünnepeiről is kaptunk értesüléseket. Szinte örömkönny szökik nekünk, itthonmaradottaknak szemébe, mikor olvassuk, mint végezték húsvéti gyónásukat. Hja — igaz, a mit egy tiszt irt a harcztérről: — A hadgyakorlatokon megtanultunk káromkodni. Itt a harezban megtanultunk a jó Istenben bízni és imádkozni. Egy tudósitó, a ki a húsvéti ünnepeket hős katonáink közt töltötte igy ir ; — A húsvéti ünnepeket katonáink között töltöttem. Hangulatuk emelkedett, változatlanul lelkes. Az olvadó hóban, nyakig érő sárban önfeláldozásuk földöntúli csodálatot érdemel. A front mögött fekvő falukban a parancsnokok húsvéti istentiszteletre rendelték ki legénységüket. A kis tiszta falusi templom körül gyűltek össze a katonák ragyogó tiszta egyenruhában. Szemben velük a falu asszonynépe, akárcsak a boldog béke idején. A templomból feltámadás éneke, a hegyek mögül ágyudörgés hallatszott. És igen, a templomból imádság az égbe; sóhajok röpültek a földön végtől-végig a nagy utón, harezokon törve, törtetve haza. A tűzhelyekre. A családhoz. A gyermekekhez... falvakba és a városokba egyaránt. * Tehát a mi katonáinknak hangulata emelkedett, változatlanul lelkes. Szövetséges német vitézeink is oroszlánként és a győzelem biztos reményében harczolnak. Ezt a történeti csudát, a kárpátoknak ilyetén való védelmét másmilyen hadsereg nem is tudná, nem is bírná végig csinálni. Csak az ilyen hadsereg, csak az ilyen hős katonaság. Mi pedig itthon két tipúsu lelkeket figyelünk. Az egyik : bízva remél, szent büszkeséggel kiséri hőseinknek minden lépését, Lelkében szinte csendes, szelíd aggódással veti fel a kérdést: — Ki bírjuk e ? Azzal a csordával szemben, mely mindig friss tartalékot vet a harezba. De ez a kérdés helyesen van feltéve, azért már maga a kérdés is megnyugtatja, hogy a kik bírták nyolez hónapon keresztül, a kik végig csinálták ezt az igazán történeti csudát, azoknak karja nem hanyatlik le; azoknak lelkét csüggedés nem nyűgözheti le . . . Bízva küzdenek ők, és küzdve remélnek. így kell tennünk nekünk is. A másik típus: Lemondó gesztusokat produkál. Nemcsak az önmaga lelkét tölti meg a kishitűséggel, kicsinyei minden akkora jelentős eredményt is ... de egy-egy érthető és laikus által is méltányolt visszavonulásnál már kétségbe esik és kétségbe ejteni igyekszik másokat is. Szinte lesi a sorok közt a rossz híreket, mintha önmaga balvéleményét akarná megerősíteni a maga-maga lelkében úgy, mint a másokéban is. S ha akkora örvendetes hir is érkezik: az ő ismétlő órája csak azt üti:
