Szatmári Hírlap, 1904. január (3. évfolyam, 1-19. szám)
1904-01-18 / 14. szám
2 1904. január 19. SZATMÁRI HÍRLAP 14 szám. Szatmár, kedd Egykoron a báli estéken rózsaszínű párával, lenge ábránddal, andalító harmóniával, üdítő virágillattal volt tele a levegő. Ma sötéflő számvetés szorongatja a lélek könnyed, vidám hevületét, mint az ártatlan tréfát a maró szatíra s az elfo- gódott, szelíd báju flirtet a csiklandós pikantéria. Mintha a vigság erősebb szerekre szorulna, hogy el ne aludjon a fényesen kivilágított termekben. Régebben a hajlott kor is ifjúságával kérkedett s az aggság is kaczérkodotf.: öreg ember nem vénember. Ma az ifjúság koravén s bárha ritkán valóban komolykodik s a blazirtság és unott- ság kiállhatatlan szerepében tetszeleg. A jóizü, gondtatanul csapongó mulatság hovatovább olyan jelenséggé válik, a melylyel a legritkábban találkozunk. A lélek ártatlan örömeit nehézkes kedv váltja föl, nem is keserűség, hanem savanyúság. Ámor nyilait a revolver, a csárdást a — kékvók. Valami hiba van a kréta körül. A mamák panaszkodnak: — Sok fiatalember veszi körül a lányomat. Jóravaló fiuk. Jó családból valók, tisztesek, becsületesek. Egyiknek elég jó állása van, a másik még módos is hozzá. Mégis alig találok lányomnak való férjet köztük. Embernyi embert, olyat, a kire nyugodt lélekkel rábízhatom gyermekem jövőjét, alig találok, bármint meresztem is szememet. De elégedetlenek a fiatal emberek s nem kevésbbé panaszkodnak: — Kedves leányok, csinosak, szépek, ízléssel öltözködnek, zongoráznak; egyik- nek-másiknak szép kis hozománya is van, ennek meg annak pedig a műveltsége meglepő : elvégezte a leány-gimnáziumot s kész tudós. De nehéz az élet és feleségnek, asszonynak valót alig találok köztük. Végre is megalkusznak, a mamák is, a fiatal emberek is és bizonyára a leányok is s keletkeznek házasságok, a melyek olyanok, a méh ékből családi boldogság, gyöngéd egyetértés és nyugalmas, békés tűzhely fakad. Farsang urfi ilyenképpen gyöngén tölti be hivatását a maga idejében s ha ki akarja tombolni magát, akkor elhagyja társadalmi keretét és a közdolgokra veti magát. Ott aztán talál mindig olyan czimbo- rákra, a minőkre szüksége van : tótágast áll, bukfenczet vet és kirúgja a hordó fenekét. Mi tulajdonképpen egész éven át farsangolunk, — hát akkor mirevaló azonkívül még külön hat hét a bohóságra. Csakhogy az országos farsangban nincs öröm és vigaság. Olyan az, mint a mikor az embernek czipőre van szüksége és — korcsolyát kap ajándéka. Az ördög látott ilyen farsangot. közkatona és itt követte el bűnét, melyért halálig bűnhődött. Megirmerkedett egy jómódú család leányával és hevesen udvarolni kezdett neki. A leány viszonozta a baka szerelmet, de mikor ez féltékenységével zaklatni kezdte, el- hidegült iránta és rövidesen kiadta az útját. Koua Konstantin bosszújában egy alkalommal berontott egykori szeretőjének lakására és oldalfegyverével agyonszurta a megrémült leányt. Ä lembergi hadbíróság tizenöt esstendei fegyházra ítélte a gyilkos katonát és büntetésének kitöltésére Aradra szállította a várbörtönbe. Kilenc esztendeig sínylődött ott a sötét kazamatákban és szelídségével, csöndes magaviseletével annyira kivált rabtársai közül, hogy tavaly Jékey Lajos alezredes, a fegyház akkori parancsnoka kegyelemre ajánlotta a hadügyminiszternek. Időközben Koka megbetegedett, sorvasztó kór emésztette szervezetét. Beszállították a katonai rabkórházba, hol már hosszabb ideje ápolták az orvosok. Megérkezett le tegnapelőtt a hadügyminiszter leirata, mely a súlyos bűnéért hühődö rabnak kegyelemképen elengedte büntetésének hátralevő részét. A kegyelem azonban későn jött. Koka Konstantin két órával előbb, hogy a kegyelmi levél megérkezett, meghalt a kórházban. Elköltözött oda, ahol nincs rabság, meghalt anélkül, hogy tudta volna, hogy mint szabad embert fogják eltemetni. Mint rab halt meg és úgy temették el mint szabad embert. Tegnapelőtt folyt le Kota Konstantin temetése, nem mint rabot, hanem mint katonát temették el teljes katonai pompával. Koporsóját zeneszó mellett kisérték a katonák és a szokásos tisztelgéssel vettek tőle búcsút. Ä rabka ona halála. Kegyelem a halál után Nagyváradról Írja tudósítónk, hogy tegnap egy hosszú rabságra Ítélt katona halt meg a katonai rabkórházban. Meghalt a szüntelenül mellette őrködő szuronyok között, darócruhás rabtársaitól körülvéve, anélkül, hogy visszanyerte volna szabadságát, ami után annyira vágyódott. Nem nyerte vissza, mert meghalt — két órával azelőtt, hogy megérkezett a kegyelem. Koka Konstantin bukovinai illetőségű katona 1894-ben került az aradi vár fegyházába. Egy galíciai kisebb garnizionban szolgált, mint A csodagyerek. Egy franczia bohózat került szinre szombat este a szatmári szinházban. A nagyszámú közönség egyrésze az adott helyzetekből vastag sugárban kibuggó kaczagtató részleteken kitünően mulatott, mig a másik része az irodalmi Ízlés és a közönség tiszta erkölcsi érzete ellen irányuló merényletnek, vakmerő botránynak, botrányos vakmerőségnek és Isten tudja még mi mindennek minősítette a darabot. És már az első felvonásban, a bájos kis szobalánynak a cocotteságra vágyó ambi- cziójának sajátságos megnyilatkozása után leplezetlen őszinteséggel tárult fel a közönség előtt a darabnak izzóan pikáns szelleme, mely később egyik-másik álszemérmes asz- szony szeme elé odacsalfa a — legyezőt, hogy annak védelme alatt annál édesdedeb- ben kaczagjon. Vannak, kik azt állítják, hogy egyik-másik vallásos erkölcsiséggel rendelkező anya a szokatlan hang hallatára ijedten menekült haza leányával, jóllehet e sorok Írója, ki megfigyelte a közönség hangulatát és az előadás tartama alatt tanúsított viselkedését, egyáltalában nem tapasztalta, hogy a színházból valakit haza kergetett volna a darab — szelleme. Ellenkezőleg, a közönség mindvégig feszült érdeklődéssel kisérte az előadást és ha valamit sajnált, hát az nem volt más, minthogy egy váratlan fordulattal a darab befejezést nyert. Ilyen körülmények között tehát mi értelme volna annak, ha a kritikus Cato Can- torként lépne fel? Hiszen akkor nem a darabot kellene ostorozni, hanem a közönséget, a ferde irányban fejlődött Ízlést, az általános erkölcsi elfajulást, mely valósággal szülőanyja és ápolgató dajkája a darabban megnyilatkozó frivolitásnak. Sajnálatos valóság az, hogy manapság a közönség bizarr hajlamait kénytelen az irodalom kielégíteni, ha azt akarja, hogy a társadalomnak ezerféle viszonylatban szereplő elemei a közös jellemvonásokat visszatükröző darabban megtalálják a szájuk izének megfelelő kaviárt. Nos, a Csodagyerekben megtalálja a közönség azt, a mi tökéletesen megfelel az ő gondolkozásának, érzésének és viselkedésének. Ne bolonditsuk kérem egymást, hanem valljuk meg őszintén, hogy kávéházakban, klubbokban, társaskörökban és a magán érintkezésben olyan üres, léha, ledér és igen gyakran trágár társalgás folyik, a mi mellett a Csodagyermek valóságos böjti pré- dikáczió. így van ez általánosságban. Férfi társaságban nincs is másképpen. A hölgyek pedig, ha nem is oly triviális módon, de finomabb formában, valamivel diszkrétebben ugyancsak erősen kultiválják ezt a társalgásban legújabban meghonosodott szellemet. Nem mondom, hogy nincsenek kivételek. Szomorú lenne, ha nem volna. Vannak. De a kivétel még sohasem gyöngítette a szabályt. Most sem gyöngíti. Mert mondjon bárki bármit is, elvitathatlan tény marad, hogy az emberek erkölcsi felfogása a czivilizá- czió létrafokán való előhaladás mellett kitágult és olyan mezőkre kalandoznak el gondolatokban és tettekben, melyek a szigorú ethika és a tisztes életmódot követelő morál területéből ki vannak szakitva. Ha tehát ezt mutatják és bizonyítják a tények, mire való légyen az a müfelhábo- rodás, mely a Csodagyermek előadása nyomán egyik-másik álszenteskedő egyé* részéről megnyilatkozott? Ha mérlegelni akarunk és pedig helyesen, ne használjunk akkor hamis mérleget. És ha vizet prédká- lunk, akkor ne igyunk bort. Elvégre is a színház a felnőttek szórakozó helye. Sohasem hallottam még, hogy a színház terjesztője lett volna a moral in- sanitynek. Ellenkezőleg, a színház mindig javait, még akkor is. a mikor a színpadról a Csodagyermekbgn megnyilatkozó szokatlan hang árad a közönség felé. Hogy mire tanít ? Vagyok olyan jó véleménynyel a közönségről, hogy e kérdésre a feleletet elhallgathattam. s. k. ÚJDONSÁGOK. TD a, 1 A mikor elment a kertekben, Nyiladoztak a virágok még. A falombok közt madár csicsergett. És illatos volt a föld s a lég. • Az idő már ősz felé hajlott S volt a fákon sárga falevél. Esténként a múltról a boldogságról Suttogott, regélt a szél. Tél idő van most, midőn visszajött. A hideg nagy, az utczán köd ül. Én mégis úgy érzem, hogy a szivem Tavaszi meleg veszi körül. Balassa Sándor. Felhívás előfizetésre. Az újév beköszöntésével harmadik évfolyamába lépett a »Szatmári Hírlap«. Az elmúlt időre bátran mondhatjuk, — büszkén tekinthetünk vissza, mert a »Szatmári Hírlap« mindenkor lankadhatatlan erővel, az igazságba vetett hit elszántságával állott abba a sorba, a mely kitartással küzd mindenki jólétéért. A »Szatmári Hírlap« az országos politikai elvek hirdetése mellett sohasem feledkezett meg arról, a mi bennünket közelről érdekel. Szatmár város és Szatmárvármegye törekvései, mozgalma, ha a köz javát czélozták, mindig bátor volt, szókimondó harczosra találtak a »Szatmári Hírlapiban. így leszünk ezután is. Ez az újság mindig a közönségé volt és az is marad a jövőben is. A »Szatmári Hírlap« távirati és telefon rovata a legkorábban számol be olvasóinknak az ország és a világ eseményeiről. Hírrovatunk iriss, változatos és eleven. Tárczarovatunkban a főváros és helyi irók adnak találkozót egymásnak Ez volna talán rövid vázlata munkásságunknak és ha hozzá tesszük még azt is, hogy olvasóközönségünknek olyan ajándékokkal ked-
