Szatmári Hírlap, 1903. július-december (2. évfolyam, 147-292. szám)
1903-07-09 / 154. szám
Szatmár, 1903. julius 9. Csütörtök. Második évfolyam Előfizetési árak: Helyben házhoz hordva: Egész évre . . 12 kor. 6 kor. 3 kor. 1 kor. küldve: 16 kor. 8 kor. 4 kor. 2 kor. Fél évre Negyedévre Egy hóra Vidékre postán Egész évre Fél évre . . N egyedévre Egy hóra , . Egyes szám ára 2 kr. (4 fii) Szerkesztőség: Kainczy-utcza 6. szám. Megjeie (hétfi HircJpté'&iRet méltánvosAzabott árban és egyezség szVíqI félvgs/i a kiadóhivatal, 6. Apró hirdetéssé* 10 szóig 40 fillér, minden további szó 3 fillér Nyilttér sora 30 fillér. Kiadóhivatal: Kazinczy-utcza 6. szám. Telefon 106. Lapvezér: URA Y GÉZA Főszerkesztő : BARTHA KÁLMÁN Felelős szerkesztő: HARSÁNYI SÁNDOR A pápa, Szatmár, julius 8. A katholikus világot élénken érdeklik azok a hírek, melyeket a táviró a pápa hanyatló egészségi állapotáról szerte-széjjel visz. XIII. Leó pápa közel három évtizedes lelkipásztori működése által rászolgált arra, hogy az egész világ ro- konszenve kisérje élete fényes pályafutását. Alacsony sorból került fel a legmagasabb papi állásba Szent Péternek utóda, a katholika egyház látható feje : a pápa őrködik, hogy Krisztus tanait híven kövessék, a kereszténység mozgalmaiban a pápának van a leghatalmasabb befolyása, kevés kivétellel maga irányítja azokat, s minden vallásdogmatikai ügyben Krisztus helytartója a legfőbb fórum. Bár világi hatalma sokat veszített, mégis világi dolgokon is nem egyszer érvényt szerezhet nagy erkölcsi suly- lyal bíró szavának s bár a Vatikán, melyben a pápa székel, mintegy elszigetelve és elkülönítve áll a nagy világ politikai és társadalmi zajától, mégis vannak esetek, melyekben nagy események eldöntését a pápára bízzák, éppen mert világi dolgokban közömbös és azért teljesen pártatlan méltóság. Agg kora daczára, XIII. Leó pápa, kitűnő egészségnek örvendett, kivéve a nehány év előtt rajta végrehajtott műtétet, mindenkor frissen, tetterősen és bámulatraméltó bűz galommal látta el fényes hivatalát. Mint az a tündöklő példa, mely a kereszténységnek Jézus Krisztusban adatott, ő is az igaz emberszeretet a hamisítatlan vallási toleranczia erényében bírta azt a morális erőt, mely a vele rém egy felekezeten levőket, sőt ellenségeit is a legmélyebb tiszteletre kötelezte. Meg tudta mindig találni azt a helyes utat, mely a katholicismus hatalmának megtartására, fokozására vezet, anélkül, hogy a politikai tu- sákba, amelyek pedig pápaságának ideje alatt a szokottnál erősebb hullámokba csaptak, belevitte volna a keresztény vallás, a katholikus hit érdekeiért való küzdelem hevességét. Ezt a szenvedélyességet, mely pedig igaz szivéből, áhitatos vallásosságából fakadt, mindig alá tudta rendelni bölcs megfontolásának és hatalmának nagy súlyát nem éreztette volna senkivel. A katholiczizmus sziklaszilárd épületét minden kiilellenség ellen megóvta. Fegyvere: a hit szava, dicsérete: az isteni igének leghelyesebb interpretálása, korholása : — ott, ahol az többé elkerülhető nem volt — a valódi humanizmustól áthatott jó tanács formáját öltötte mindig. Amellett tetteiben, rendelkezéseiben számot vetett a tudományok és művészetek felvilágo- sodottságával és anélkül, hogy Krisztus tanaitól csak egy lépéssel is letért volna, igen jól be tudta illeszteni a vallásosságot a mindennapi életbe, ezzel példát adván arra, hogy a modern, korhadt viszonyok közt is igen jól meg lehet őrizni az Istenbe vetett bizodalmát, az igaz Istentiszteletet és nem szükséges az erkölcsösség ösvényét elhagyni, hogy ezztd a létfentartás eléressék. Mint ember tehát megérdemli az emberektől a feltétlen elismerést. A vallásosságában és erkölcsösségében, bölcs mérséklésében, tapintatos körültekintésében egyaránt nagy férfiúra büszkeséggel tekinthet a mai, materialismusba sülyedt, bűnökbe elposványosodott kor, a biblia szavával mutatván reá: „íme az ember !“ ORSZÁGGYŰLÉS. A képviselőház ülése. Szatmár, julius 8. (Saját tudósítónk távirata. A mai ülés ismét az érdekesebb ülések közé sorozható. Mint az utóbbi hetekben állandóan napirend előtti felszólalással vette kezdetét a tanácskozás, melynek folyamán Polónyi Géza tett ismételten kísérletet, hogy Khuen-Hé- derváry miniszterelnököt nyílt, őszinte, egyes nyilatkozatra birja, hogy mi is hát a szándéka, ha az indemnitást megkapja ? Házfeloszlatás, klotür, vagy a házszabályok szigorítása; a szólásszabadság megszorítása, zágrábi statárium, vagy holmi egyebek? Polónyi kérdése egyenes volt, de a miniszterelnök felelete ismét csak—• görbe, titokzatos, a miből még mindég nem lehet tudni, hogy voltaképpen mit is szándékozik csinálni a bán, ha az indemnitást megkapja és időt nyer a szervezkedésre. Azt mondta ugyanis Khuen-Hé- derváry a többek közt, hogy azindem- nitás megszavazását nem szándékozik a Ház feloszlatására fölhasználni, de a következő mondatában már benne volt — ha nem lesz muszáj. Tehát nem ígéri, hogy nem oszlatja fel a képviselőházat ; sőt nagyon is sejteti, hogy ha az ellenzék az indemnitás megszavazása után is, nem úgy fog tánczolni, a hogy ő fog hegedülni, hát — dictum factum — feloszlatja a képviselőházat. A mi a klotürt illeti; a horvát ur nem barátja a száj kosárnak, de csak —• elvben. A gyakorlatban, kérem, az egész más. így gondolkozik a bánus. A házszabályok szigorítására nézve, a legártatlanabb arczczal jelentette ki a miniszterelnök ur, hogy dehogy is van eszében szigorítani a házszabályokat, de végre nem lehessen tudni, hogy mi történik, hát csak nem mondhatja előre, hogy teljesen elzárkózik a házszabályok szigorításából. Jöhet olyan idő, a mikor azt is megcselekszi. Szóval a minisztelnök ismét minden jót és minden rosszat Ígért, a mit körülbelül igy lehet variálni. — Ha jók, engedelmesek lesztek, TARCZA. NYÁRI MESE. Irta: Jean Richepin. Elmondok egy parányi kis nyári mesét, amit nagyon könnyű lesz megérteni, amelynek jó vagy rossz tanácsait nyíltan vagy titokban követheti bárki, a melynek kiszívhatja az ember a velejét anélkül, hogy beletörnék a foga a csontba s amelynek allegóriái végül senkinek az agyát meg nem fogják erőltetni, sem azét, aki olvassa, sem az enyémet, aki irom. Mikor Együgyü János abba a korba jutott, hogy tűzhelyet alapíthatott, hamar elkészült a maga dolgával. Más talán vakarta volna a fülét, vagy kereste volna a prot, a kontrát, a miértet, a hogyant. De Együgyü János nem keresett, semmit és nem kérdezett, hanem egyszerűen kiült a kapuja elé s várta, hogy mi jön. * Mi jött volna? Jött egy kandúr — bizony Isten nagyon szép kandúr volt — s igy szólt Égyügyü Jánoshoz : — Van-e a házadban sok egér? — Nincs a — monda Együgyü János. — Nagyon helyes. Hát van-e erre sok nőstény macska ? — Az sincs. — Nagyszerű — monda a kandúr — mert tudod, én már kissé vénecske vagyok. Nyugodtan akarok élni. Nálad is maradok. — Azután mit fogsz csinálni ? — Semmit — monda a kandúr s mindjárt el is aludt Együgyü János ölében. II. Azután jött egy kutya — bizony Isten nagyon szép kutya volt, — s igy szólította meg Együgyü Jánost: — Vannak itt emberek ? — Hogy vannak-e ? tele van vélük a környék — monda Együgyü János. — Mulattatna-e téged, ha a lábuk kásájáha harapnék?-- Persze. Más mulatságom úgysem akad. Azután az ő kutyáik is megharaptak engem. — Megfojtom a kutyáikat — monda a kutya. — Nagyszerű — monda Együgyü János s maga mellé telepítette a kutyát. III. Azután arra jött egy páva — bizony Isten gyönyörű páva volt — a farktola tele volt hintve ragyogó szemekkel és igy szólt Együgyü Jánoshoz: — Láttál-e már valaha ily gyönyörű farktollat mint az enyém. — Nem én! — monda Együgyü János. — Szeretnéd-e, ha a portád előtt pompáznám, ha kiáltásaimmal mindenkinek a figyelmét magamra vonnám, úgy hogy mindenki azt mondaná, miszerint kerek e világon e te pávád a legszebb farkú páva ? —• Persze szeretném — monda Együgyü János. — Hát akkor kiállók a kapu elé s világa hirdetem a te dicsőségedet — monda a páva. — Azonnal ki is tárta farkának legyezőjét s rikácsolni kezdé : — Leó 1 Leó! IV. Azután arra jött egy kis gyerek — Isten bizony gyönyörű kis gyerek volt — evett, ivott, majszolt, nagyon piszkos is volt s az illendőséget sem igen tartotta szem előtt. így szólt Együgyü Jánoshoz: — Sokat szoktak itt enni? — Sokat hát — monda János — ha éhesek. — Hát isznak-e ? — Azt is megcselekszik, tudniillik, amikor rájuk jön a szomjúság. Mondá a gyerek : Én eszem, pedig nincs étvágyam : iszom pedig nem is vagyok szomjas. Beavassalak-e a titkomba? — Hogyne ! — mondá Együgyü János. — Csak legyen mindig miből ennein-innom, étvágy és szomjúság nélkül, amennyi csak belém fér. V. Arra jött aztán egy aggastyán, — isten bizony nagyon szép aggastyán volt — a szakálla szépen meg-: volt nyírva, aranyszemüveget viselt s igy szólt Együgyü Jánoshoz: — Van-e pénzed ? Mert anélkül nem lesz miből enned-innod, a nélkül nem veheted semmi hasznát a kis gyermek tanácsának, nem chetsz-ihatsz éhség és szomjúság nélkül. Van — mondá Együgyü János. — Mondá az aggastyán: — Add ide, vagyis inkább bízd rám. Majd én gyümölcsöztetem. Mert a pénz gyümölcsözik. A négy felé vágott tallérból nagy tallér lesz. Mindennek az a nyitja, hogy az ember kölcsön ad egy tallért s visszakap kettőt helyette. Én leszek a pénztárosod s meglátod, nem fogod megbánni. Feleié neki Együgyü János: — De hátha uzsorásnak, fukarnak fogsz nevezni ? — Hát bánt az téged — sivitott egy éles hang. VI. Azután pedig arra jött egy öreg asszony, Isten bizeny nagyon szép öreg asszony volt — már mint maga nemében szép, mert biz azért az utálatosok közé tartozott. Alig volt pár szál haja, piszkos volt, a szeme sebes, véres, az orra görbe, az ajka vékony és pállott, a hátán is púp volt, a mellén is púp volt, görbe volt a lába meg sántított is. Hát szóval ilyen volt. Azt mondja Együgyü Jánosnak : — Mit bánt az téged, ha rosszat beszélnek rólad ? Én majd még nagyob rosszat mondok másokról. H; ludnád mily iszonyú a lehelletem, mily mérges a szám ! Nos, rálehellek minden ellenségedre. Én leszek a gazdasszonyod. Akarod ? — Nem bánom — mondá Együgyü János. VII. Végül pedig egy hölgy érkezett — Isten bizony nagyon szép hölgy. — Higyjék el, csodálatos egy hölgy volt. Nem volt azon ruha, de semmi. Biz úgy, hölgyeim és uraim, teljesen ruhátlan volt. Mily termet, ah! Mily kebel, oh! Mily láb, eh, eh! Mily térd, hi, hi, hi! Hát még az egész asszony, hu, hu, hu ! . . . És a hölgy igy szólt Együgyü Jánoshoz:
