Szatmári Hírlap, 1903. július-december (2. évfolyam, 147-292. szám)

1903-12-08 / 278. szám

Szatmár, 1903. deczember 8. Kedd. Második évfolyam 278. szám. A SZATMÁRI és SZATMÁRMEGYEI FÜGGETLENSÉGI és 48-as PÁRT KÖZLÖNYE. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Helyben házho» hordva: Vidékre postán küldve: Egész évre 12 K. I Negyedévre 3 K. I Egész évre 16 K. I Negyedévre 4 K. Fél évre . 6 K. | Egy hóra I K. | Fél évre . 8 K.|Egy hóra . 2 K. Egyes szám ára 2 kr. (4 fill.') _________________ Fel elős szerkesztő : BALASSA SÁNDOR. Megjelenik mindennap, hétfő és ünnep után való napok kivételével SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: Kazinczy-utcza 6. sz., a hova úgy az előfizetési pénzek, hirde­tések, valamint a lap szellemi részét illető levelek küldendők. Az egyesülés. Szatmár, december 7. Rámutaltunk már arra, hogv mind­azoknak az öröme indokolatlan, akik ab­ban bíztak, hogy a teslvérharcz a függet­lenségi-párton a párt teljes szakadását és szétesését fogja maga után vonni. A párt tegnapi értekezlete után vilá­gosan kiderült, hogy ország-világ láthatta, hogy akkor, a mikor az ország komoly ér­dekéről van szó, igenis meg van a haj­landóság arra, hogy egyesüljenek az el­vekben. A taktika kérdése csak részben van kapcsolatban az elvekkel. Taktikai kérdések mindig inczidentaliter lépnek és merülnek föl. Az elvi kérdések állandóak és örökös kapcsolatot képeznek a párt tag­jai közölt. Taktika miatt sohasem szabad rést ütni ez elveken és éppen az elvek­nek nem szabad szenvedniük egyes inczi­dentaliter fölmerült kérdések miatt. Most, miután az obstrukczió eredmé­nyeket ér el, a mikor az egy esztendeig tartott parlamenti háború, a melyet az el­lenzék az önfeláldozásig viselt, a nemzeti akarat érvényesülését legalább jórészben Vívja ki, nem volt más várható, mint az, hogy a függetlenségi táborban az elvek­ben való egyesülés következzék be. • Be is következett. És igy csak a mi­niszterelnökön múlik, hogy a parlamenti békét és rendet megint helyreállítsa. Igaz, hogy nem tudni, milyen pouvirja van a miniszterelnöknek és meddig terjed az ? Lehet, hogy a bécsi körök, a melyektől — fájdalom — a mindenkori magyar kor­mány függővé van téve, uj nehézségeket fognak támasztani és a kormányelnök ka- pilulácziójában az udvar kapituláczióját látják majd és nem engedik, hogy a nem­zet akaratának a kormány meghódoljon. Azonban remény van arra, hogy a bécsi körök is belátják, hogy a további el- lentállás kiszámithatlan bonyodalmakat okozhatna. Be kell látnia, hogy mindaz, a mi a bécsi köröknek sürgős és nagyon sietős, belátható időben be nem következ- hetik. Ujonczokat nem kapnak, pedig az egész ország gazdasági érdekeit készek Bécsben elejteni, csak a hadsereg ne érin­tessék. Iidemnitást, költségvetést sem kap­hatnak és igy — kc.i^elen-keHetlen —- alávetik magukat a bécsi körökben is. Mi a magunk részéről hét vívmányát látjuk az eddigi obstrukcziónak. Az egyik az, hogy a választói jogot kiterjesztik. Nem tudjuk még, hogy milyen természetű lesz ez a kiterjesztés. Tartunk tőle, hogy a bé­csi köröknek és a kormánynak szükkeblü- sége a választói jog kiterjesztését csak szűkre fogják szabni. De egy lépés a vá­lasztási rendszer javitás felé már olyan vívmány, a melyért érdemes volt egy hosz- szu harczot folytatni. Az első lépés után következik a többi. És minél nagyobb nép­réteg jut választói joghoz, annál bizonyo­sabb, hogy a népakarat — előbb-utóbb — mégis érvényesülni fog. Ha pedig a kor­mány Ígéretét be nem váltaná, akkor még mindig ott találja majd magával szemben az ellenzéket, a mely a taktikáját most megváltoztathatta ugyan, de a harczot soha be nem szünteti. A másik határozott vívmány a felség­jogok tisztázása. Ezentúl nem lehet majd a felségjogokat önkéntesen magyarázni, ki kell mondani a kormánynak, hogy a ma­gyar államnyelv a hadseregben is érvé­nyesüljön, mert alkotmányunk értelmében minden jog a nemzettől ered, s annak életbeléptetéséhez az alkotmányos ténye­zőknek, de csakis ezeknek együttes hoz­zájárulása szükséges. TARCZA. ZExnléls. — Lilienkron. — Egy szép verőfényes napon Bolyongtunk mind a ketteu, Bejártuk az erdőt s mezőt Karöltve, önfeledten . . . A nap aranysugáritól Tündökölt a völgykatlan, Mily szép, mily csodás volt a nap Ah, mily kimondhatatlan. Mily édes volt az első csók, Mely összefűzte lelkünk, Hogy csillogott sötét szemed S mindketten vágyra keltünk . . . A légben fönnt pacsirta szólt: Dalt zengett, csodaszépet, És újra megcsókoltalak Oh jaj beh sokszor téged. Mily rövid volt, mily édes volt Ez a csodaszép álom. Erdő mező, mily hervatag Nincs harmat a fűszálon. Lenn a földön s a légbe fönnt ügy zug, úgy sivit a szél , . . Értem szavát, hisz a múltról Meg egy leányról beszél. Balassa Sándor.-A.Z orvosság1, i. Az orvos előbb végigmérte néhányszor a szobát, azután, némi melegséget erőltetve hang­jába, azt mondta: — Bizony, komoly a dolog asszonyom, Finom arczélü, fehérhaju urinő volt, a ki­hez az orvos beszélt, anyja az ágyban fekvő fiatal asszonynak. — De veszély nincs? — kérdezte az ősz urinő. Az orvos eleinte szeretett volna kitérő fe­leletet adni, de végül elég szárazon felelte : — Közvetetlen veszély nincs, de sajnálom, ki kell jelentenem, hogy vehet ilyen fordulatot is a baj, — Az istenért . . . — Bocsánat asszonyom, kötelességem igy beszélni, nem áltathatom önt jóval, mikor rossz előtt áll. Az idős úri asszony, Devélesné arczán las­san pergett a köny. — Ilyen fiatalon itt hagyni az életet . . . Az orvos rajta volt, hogy enyhítsen a hangja recsegésén: — No, no, annyira még nem vagyunk. Nem kell okvetlenül kétségbeesni. — Most vigasztal, hogy előbb őszintén megmondta az igazságot . . . — Igazat mondtam előbb is, most is . . . A hol nem tud már segíteni az emberi ész, van ott még remény az isteni gondviselésben. Deveélesné apró kis csipkekendővel szárit- gatta kényes arczát. — Remélek . . . Mondja meg még egyszer orvos ur : közvetetlen katasztrófa előtt nem áll az én szerencsétlen leányom ? Az orvos nyugodt egykedvűséggel szólt: — A fordulópont most délután érkezik el. Estefelé visszanézek. Természetesen, ha addig is szükség volna rám, tessék értem küldeni. Azon­nal itt leszek. Ha ezen a fordulóponton szeren­csésen keresztül ment a betegünk: nem ^lesz baj. Csak reméljünk. — Remélek . . . Suttogva, alig hallhatóan beszélgettek s hogy a doktor elment és abba maradt ez a du­ruzsoló beszéd, a beteg asszony, a ki eddig fá­radtan nézte fekvőhelyéről a szoba padmalyát, anyja felé fordította tekintetét. Arczocskája so­ványra aszott volt a fiatal nőnek, megtört a szeme fénye, hamuszin az ajka. — Elment a doktor? — kérdezte, vagy in­kább lehelte maga elé. — El, édes gyermekem! — felelte az édes anyja. — De később visszajő Csípők!!! Róth ■ sárlási forrást. Közvetlen a Pannónia szálloda mellett. Szatmár és vidéke legnagyobb czipöraktára. Megérkeztek az őszi és téli idényre megrendelt úri-, női- és gyermekczipők és csizmák a legjobb kivitelben.

Next

/
Thumbnails
Contents