Szatmári Hírlap, 1903. július-december (2. évfolyam, 147-292. szám)

1903-12-03 / 274. szám

Szatmár, 1903. deczember 3. Csütörtök Második évfolyam 3?4- sz A SZATMÁRI és SZATMÁRMEGYEI FÜGGETLENSÉGI és 48-as PÁRT KÖZLÖNYE. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Vidékre postán kGIdve: Egész évre 16 K. I Negyedévre 4 K. Fél évre . 8 K.|Egy hóra . 2 K. Egyes szám ára 2 kr. (4 fill.') _________________ He lyben házhoz hordva: Egész évre 12 K. I Negyedévre 3 K. Fél évre . 6 K. | Egy hóra I K. Felelős szerkesztő: BALASSA SÁNDOR. Megjelenik mindennap, hétfő és ünnep után való napok kivételével SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: Kazinczy-utcza 6. sz., a hova úgy az előfizetési pénzek, hirde­tések, valamint a lap szellemi részét illető levelek küldendők. A megszorult róka. Szatmár, deczember 2. (X.) A Tisza-Perczel-Feilitzsch alkalmi czég elkövette tehát a vérlázitó erőszakos merényletet s a házszabályok és a paktum megkötése alkalmával lekötött becsületszó szemérmetlen megszegésével megszavaz­tatták a kormánypárttal a délutáni ülése­ket. Minden egyes tényező, mely a magyar parlamentnek ehhez az eléggé el nem Ítélhető tettéhez hozzájárult, önmaga látta el magát azzal a bélyeggel, mely örök időkre meg fogja különböztetni őket azok­tól, kik a nemzet jogaiért harczolnak, kik lelkűk meggyőződését követik, kik az al­kotmányos szabadság, a szabad és füg­getlen Magyarország tántoríthatatlan hivei. Nemcsak testükön, hanem lelkükön is fog égni a rabszolgaság bélyege, mely azt hir­deti, hogy a hatalomért, kicsinyes önérde­kért képesek voltak a magyar nemzet al­kotmányos szabadságának legerősebb vá­rát feladni. Feláldozták a házszabályokat, csak azért, hogy megmaradhassanak azon a hatalmi polczon, melyre őket egy szeren­csétlen pillanat szülte, szerencsétlen gon­dolat helyezte. Kiragadták a nemzet kép­viselőinek kezéből a legerősebb fegyvert, melylyel még a kisebbség is képes volt a nemzet ellen támadt minden merényletet sikerrel visszaverni. A prókátori fogások kétes értékű frázisait vonultatták fel a ki­sebbség igazságos és értékes argumentumai ellen. A legnyilvánvalóbb erőszakot alkal­mazták, mert érezték és tudták, hogy a jog és törvény alapján mit sem érhet­nek el. Az „erős kéz“, mely az „erőszakos“ jelzőt is jól kiérdemelte, méltó fegyvertár­sakra talált. Perczel elnök és Feilitzsch alelnök megértették a „mester“ akaratát s mint hü tanítványok, eszeveszetten segítet­ték tervének megvalósításában. A kor­mánypárt pedig őrült rohanással sietett szavazni, mert hisz ez az egyedüli tevé­kenysége, ebben nyilvánul minden akarata, szándéka és tudása. Ez a párt készséggel szegődik minden gazdához, legyen az Bánffy, Széli, Khuen vagy Tisza: neki mindegy. Csak hozza a húsos fazekat! Mert. a derék szatalesek éhesek, nagyon éhesek . . . Ám jó! kivívták a nagy diadalt! Tom­bolhatnak örömükben, hogy sikerült az el- J lenzéket leszavazni. Járhatják a kánkánt, j hogy a nemzet alkotmányának egyik leg­erősebb garancziáját elpusztították. De minden mámornak vége szakad egyszer. Előbb vagy utóbb, de minden bizonynyal, elkövetkezik a kijózanodás is, a midőn a „győzők“ be fogják látni, hogy győzelmük tulajdonképpen a legcsunyább vereség. Mert mikor az ellenzéket gondolták gyen­gíteni, akkor a maguk erejét is elfecsérel­ték, mivel mindnyájunk közös kincse volt a házszabályoknak az a rendelkezése, mely­nek oly vakgyülölettel vették vérét, önként és szántszándékkal ad^ák ki kezükből azt a biztosítékot, melynek az egész nemzetre üdvös voltát ők maguk is már többször tapasztalhatták s melynek meggyilkolásáért talán majd egyszer még könnyeket is fog­nak ejteni .. . A mi pedig azt illeti, hogy elérte-e czélját az erőszakosság: arra már is meg­adta a feleletet a harczoló ellenzék, Ti- száék az obstrukczió erejét akarták a ke­resztül erőszakolt házszabály indítvány nyal megtörni. Ámde éppen ellenkezőjét érték el. A kormány eljárásával szemben ma már minden eszköz jogosult. Erőszakkal szem­ben: erőszak! Brutalitással szemben: tek- nikai obstrukczió. A kormány megkezdte a késhegyig menő harczot. Az ellenzék felvette azt. A brutális erőszakra az ellenzék már meg­adta az egyedüli méltó választ. Megkezdte a teknikai obstrukcziót. Ezzel szemben mit sem tehet a kormány. Nem érte tehát el czélját. Ellenkezőleg. A róka meg­szorult. Ez egyszer aligha menti meg a bőrét. TÁRGZA. Ifju-ság*. Irta: Fényes Samu. Verőfényes májusi nap volt, a mikor elő­ször megláttam. Félig gyerekleány, félig asszony­mód kifejlett hosszú selymes pillákkal, de tétova, félénk tekintetű, mint az őzike, — igazi csitri- leány. Az erdőben sétálgattam és sétaközben buk­kantam reá, azaz hogy reájok. Valami nagyobb társasággal került ki ide azok ott lenn egy kies völgyecskében tüzet rak­tak, vagy főztek, vagy játszottak. Ez a kis leány félre ült a völgyike peremére, koszorút fonni pimpó virágból. Szemrevaló fiú volt a legényke is — akár gránátosnak is beillett volna széles vállaival, akár leánynak is beillett volna selymes tekin­tetű, nagy kék szemeivel. Én azt hiszem, hogy a legtöbb nő nem ké­pes ellenállni a kékszemü férfiak csábitó vará­zsának, olyan hatással van az ilyen szem pillan­tása, mint a hegedű síró flageolet hangja, nincs olyan pánczélozott kebel, amelyik elludna zár­kózni hatása elől. A kisleány hát koszorút font pimpóvirág- ból, a kékszemü fiú pedig hordozta neki a pim- póvirágot, nagy halmocskányit öntött belőle a donna elé. Aztán melléheveredett .... segitett neki. Nem értett-e a virágfüzéshez, vagy egyéb tette-e, biz én nem tudom, —- nem is igen les­hettem meg minden apróságot a fák közül a hova leheveredtem, csak szakadozott, töredezett sugár hatolt át a lombkoronán, — annyi bizo­nyos, hogy egyszer csak összeakadt a két kezök és úgy összekulcsolva maradt is. Az őzike szem meg belenézett a kék szembe, — ki melyikbe mélyebben, nem tudom, de hát a kék szem va­rázsa működött, a hosszú szempilla meg rábo­rult az őzike szemre . . . csókolózott a két mi­haszna. Nekem meg akkora gyönyörűségem telt benne, mintha az a két égő eperajk én bennem gyújtott volna lángot. * Május elmúlt. — Tél ideje volt, épp far­sang évadja — az ember legnagyobb csalfasága. A május pezsgő élete, üditő melege elhal, kioltja a természet, hogy példázza az embernek a ha­lált. És az ember fogja magát, megcsalja a ter­mészetet és az emberi és hazudik pezsgő életet, üditő meleget és ezt farsangnak nevezi. És hogy még májusabbnak lássék, a táncztermek szélére zöld lombu, eleven bozótot teremt a rnükerté- szek jóvoltából. Én ide szoktam húzódni e mükertek mögé, nem azért, mert a májust mimelik, hanem mert itt meg nem látnak. Nem tudok fánczolni. Ez még nem érdem, de nem is tánczolok — ez meg már érdem. Hát ne is lássanak. Itt láttam meg másodízben az én őzike szemű kis leánykámat. Most nem olyan tétova, félénk a pillantása, mint az őzikéé, tágra van kinyitva — no lám, hová bujt az a két nagy szempilla ? — meg nem is barna ez a szem, ha fekete, izzó a tánczhevületétől, meg tán egyéb­től. A tizenkilenczedik év rajongó, repeső, élve­zetsejtő, csába szerelme virágol benne, egy ed­A. ls:spvrlseló:tiá,z ülése. Nincs kibontakozás. Saját tudósítónk távirata. Budapest, deczember 2. A képvisolőházban a harcz változatlan ki­tartással folyik tovább és nincs rá kilátás, hogy a sokak által annyira óhajtott leszerelés hama­rosan bekövetkezzék. ■WUMllinMilBWiUMm—SP8 dig csöndes tűzhányó krátere. Az arcza is kipi­rult a táncztól, a szerelemtől, attól a két reá­bámuló kék szemtől. Mert a legény is ugyanaz, annak a szeme most még varázsosabb. A leány visszahúzódik, jobban a bokrok közé búvik — lombozat közé dugja forró arczát, hűsíteni akarja a lombokon, — s közelébb akar lenni ahhoz a fiúhoz. Ezek bizony szeretik egymást: az Isten is egymásnak teremtette őket. Valamit sugdos neki a legény, valami édeset, fontosat, mert a leány roppant figyelemmel hallgatja, egyetlen szavát nem akarja elveszíteni, hát közel hajlik hozzá, mindig közelebb. . . . Bizony isten, mégse csa­lás ez a farsangi szalon-kerf, igazi, hamisítatlan kikelet ez élettel, gyönyörrel, szerelemmel .... lám ez a fiatal pár idevarázsolja a tavaszt, az igazándit. Szereti egymást a két szép ember — a fiú erős, karcsú, mint a huszonötéves tölgysudár, a leány édes, reátapad hódítón, mint a komló isza­lagja, ma még neki támaszték a fa — de ha majd egyszer korhadt lesz, a reá folyó folyondár fogja megóvni a Iedőléstől .... ... No lám, a két imposztor már megint csókolózik, valósággal csökolózik. No lám, mégis csak hamis ez a tavasz, ha itt künn nem is. hát itt benn ... az én szivemben. Vájjon mi is van egy kiégett tavasz helyén ! . . . Fölkeltem. Nem is az irigység hajtott, igaz gyönyörűséggel töltött el e két tiszta lélek tiszta szerelme. Böjt után, vagy pünkösdre egy pár lesz belőle, ha ez idén nem, hát jövőre. . . . * A farsangnak csak vége szakad — hama­rabb, mint az influenzának. Legalább az én in­fluenzám tovább tartott. És ha a farsang elmúlt

Next

/
Thumbnails
Contents