Szatmári Hírlap, 1903. július-december (2. évfolyam, 147-292. szám)
1903-07-15 / 159. szám
2 Szatraár, szerda SZATMÁRI HÍRLAP 1903. julius 15. 159 szám. az újabb generáczióban fejlesztené a kereskedelmi vállalatot és megteremtené a harmadik generáczióban a gyáripart — javakorban menekülnek a le pocskondált kereskedő foglalkozástól, nem csak azok a kiknek gyermekük nincs, hanem gyermekökkel együtt azoK is, a kik kellő tudással ós munka szeretettel jó nevet és biztos jövőt teremtettek a jövő generácziónak. Ez a munka és ennek eredménye kárba vész ha a korifeusok megszakítják a munkafonalat, abba hagyják a kereskedelemmel való foglalkozást, gyermekükből pedig, a kik hivatva leitek volna a szép és hasznos munkát foly tatni lateinereket, technikusokat, föld- birtokost ; sőt bankhivatalnokot is nevelnek, tehát minden egyebet, csak kereskedőt nem. Ennek az állításnak a valóságáról meggyőződhet mindenki a ki a Deáktér fizognomiáját figyelem mel kíséri. Szebbnél-szebb kirakatokat látunk és ezek felett, remekművű ezég- táblák díszelegnek ideig-óráig, hogy a ezég festőknek újabb, meg újabb mun kát biztosítsanak. De mi keressük az egyszerű, de régi firmákat! Hová lettek a Losonczi, Freund Ábrahám, Jákó, Antal testvérek, Lengyel Endre, Haller, Gillyén és több ilyen elismert jónevii ezégek a kik mindannyian a kereskedelem terén vagyont és megérdemelt jó hírnevet szereztek? Ezeknek a ezé- geknek az utódai mind idegenek s igy elölről kell kezdeniök a küzdelmet. Ezeket azért tartom szükségesnek feltüntetni, hogy lássák földbirtokosaink, nemcsak az okozatot, hanem az okot is, amely útját állotta kereskedelmünk természetszerű fejlődésének, holott ezt a kereskedelem, a mely máskülönben hivatva lett volna a földurakkal karöltve a mezőgazdasági gyári ipart megteremteni és fejleszteni. Ezen a téren tehát ma, és lehet hosszú időre még magára van hagyatva a földmivelő osztály, a mely osztály azonban szerintem egymaga elég erős ahhoz, hogy testületi utón a gazdasági egylet erélyes működésével a szántás vetésen kiviil egyes produktiuma ipari téren való feldolgozással szervezkedik. Több évi rossz termés mégis csak rá tereli földbirtokos osztályunkat annak felismerésére, hogy Szatmár megyében „épen nem boldog a magyar“ és addig nem is lehet boldog mig mezőgazdasága mellett nem fejlődik ki az a gyári ipar, a mely hívatva van a termelést iparszerüleg feldolgozni és az által nem csak a termékek értékét fokozni, de azoknak jobb kelendőségét is biztosítani. Régi nóta biz ez. Minél kevesebb magot adott a búza, annál keservesebb hangon dudolgatták gazdáink ezt a nemzeti nótát, de tenni sohasem tettek semmit arra, hogy annak a várva várt mezőgazdasági iparnak keletkezését előmozdítsák. Czukorgyárat akart egy idegen vállalkozó létesíteni vidékünkön, az ország legmagasabb répa árát kínálta a termelőknek, és nem akadt elég gazda ember, aki a répa termelést elvállalta volna. Kendertörö és áztató telepet akart itt létesíteni egy másik idegen vállalkozó ós daczára annak, hogy tömérdek lápi birtok lett a lecsapolás által a kender termelésre mintegy prae- desztinálva, még sem ragadták meg gazdáink az alkalmat, hogy megvalósuljon az az áldásthozó vállalat. — Magam is tárgyaltam ez ügyben azon külföldi ezég budapesti megbizottjával és propagáltam ez eszme hasznosságát a lápi vidék birtokosai előtt, de addig sem bírtam eredményt érni, hogy ingyen vetőmagot vessenek el próbakép egy bizonyos mennyiségű területen. De mindennél érthetetlenebb előttem az a jelenség, hogy Mandel, Szálkái, Klein, és Markovitson kívül egész nagy megyénkben egyetlen gazdasági szeszfőzde sem létesült, pedig a kincstár ezen a téren oly adóengedményeket ós előnyöket kínált az agrárius eszmének a támogatására a nagy szeszgyárakkal szemben, hogy két kézzel kaptak utána, megyénket kivéve, az ország minden részén ugyannyira, hogy kontigentálás által kellett a kincstárnak korlátozni a gombamódra szaporodó gazdasági főzdéket. Gazdáink azt mondják, hogy azért nincsen gazdasági szeszfőzdénk, mert kevés a tengeri termelésünk, a gazdasági élet pedig voltaképen arra tanít, hogy a fokozódó kereslet teremti a produkezió szaporodását és általa a nagyobb kínálatot. Megyénknek egyetlen nagy ipar- vállalata gőzmalma, a mely a mező- gazdaság érdekét szolgálja: a Szatmári gőzmalom. Ezt is városunk kereskedői teremtették, a félértékre lebélyegzett első részvény veszteségét is ők viselték túlnyomó részben. Elment tehát a kedvök kereskedőinknek újabb gyári ipar teremtésről, a mikor látják, hogy földbirtokosaink régtől hívei a közelmúltban divatba jött passiv ressistencziának — mert bizony nem szeretjük a sült gesztenyét, mások részére a parázsból kikaparni. A gazdasági egyesület, úgy hallom, foglalkozik is a tervvel, hogy sörfőzdét, kenderáztatót, sajt és vaj gyárat létesítsen. Ezek mind olyan dolgok a melyek a mezőgazdaság emelésére hivatva vannak és helyesen kezelve hasznot hozók is lesznek. A gazdáknak, kellően egyesülve, meg lesz a jogosult igényök a szükséges olcsó hitelre és a gombamódra szaporodó szatmári pénzintézetek bizonnyal csak úgy kínálni fogják a pénzt — addig én is otthon leszek — közben pedig köszöntőm a szatmáriakat. Teitelbaum Herman. SZÍNHÁZ — (Popini Olivia — szatmári származású. Lapunk vasárnapi számában megirtuk, hogy Popini Olivia, a külföldön hires magyar énekes művésznő, Magyarországon hangverseny- kőrútra indul és e kőrútjában Szatmári is érinteni fogja. Ugyanakkor nehány budapesti lap híradása nyomán, azt is megemlítettük, hogy a művésznő egy előkelő magyar gentry családból származik és jelenleg Budapesten tar' tózkodik rokonainál. Mint feltétlen hiteles helyről most értesülünk, Popini Olivia származását illetőleg, a budapesti lapok tévedésben vannak, mert Popini Olivia szatmári származású, egy volt szatmári előkelő kereskedőnek : Freund Ábrahámnak a leánya, Kálmán Arthur budapesti ügyvédnek a felesége. Kálmán Arlhurné ugyanis, miután nem régiben férjétől elvált, a tavasszal, állítólag Abbáziában, egy előkelő és müértő társaság előtt énekelt, s miután énektudásáról a kritika rendkívül kedvező volt, elhatározta, hogy nagyobb hangverseny körutat tesz s e körutat, Popini Olivia név alatt a napokban meg is kezdi, és pedig — mint értesülünk — Nagyváradon. Popini Olivia (Kálmán Arthurtné) szatmári hangversenye elé — a mennyiben itt mindenki ismeri a gyönyörű szép asz- szony — annál nagyobb az érdeklődés. UJDONSÄGOK * A püspök itthon. Meszlényi Gyula püspök, v. b. t. t. hétfőn érkezett haza Mármarosmegyóböl, hol a hivőket a bérmálás szentségével látta el. A püspök az egész nyarat idehaza, a székhelyén fogja eltölteni. * Fogyunk! A kivándorlás csatornáján az értékes munkaerő megdöbbentő következetességgel szivárog ki a hazai földről idegen talajba. Sok véres háború vihara vonult már el a magyar nemzet felett, de ezek egyike sem vitt végbe oly kegyetlen pusztítást mint az egyre tartó kivándorlás, mely mint a szú a viharral daczoló tölgyet, alapjában, gyökerében támadja meg a magyar államélet organizmusát. És a legszomorubb a dologban, hogy ez ellen az erőveszteség ellen nincs orvosszer, hiszen most, midőn az egész országban lázasan folynak az aratási munkálatok és a midőn minden egyes dolgos kézre égetően szükségünk van, még most is szédületesen nagy a kivándorlók száma. Csak a szatmári járásban ötven útlevelet adtak ki a múlt hóban. És ez igy tart ős idők óta és igy lesz mindig az idők végeztéig! * Szatmári gubások balesete. Iparosaink nagy része, hogy árukészletét értékesíthesse, rendesen felszokta keresni a közel és távolabb fekvő községek vásárait. Vasárnap délután is útra indult négy szatmári gubásiparos, Baráta József, Szabó András, Oláh István és Vas András; a téesői vásárra mentek. Minthogy nagy utat kellett megtenniük, meglehetős sebes hajtással igyekeztek mielőbb czélhoz jutni. Utjokban igen gyakran akadályozva voltak az előttük haladó szekerek által, melyek lassan haladtak és a melyeket minduntalan ki kellett kerülniük. Ez azonban nem volt valami könnyű dolog, mert a szekerük ugyancsak megvolt rakva nehéz áruval. A Dezső hídnál aztán egy ilyen kitérés ugyancsak szerencsétlenül végződött, mert a kocsi annyira közel került az árokhoz hogy egyensúlyt vesztve beleborult az árokba és a négy iparost maga alá temette. Mind a négyen érzékeny sérülést szenvedtek, de legsúlyosabban Baráta József sérült meg, a kinek jobb karja eltört. Természetesen Baráta József nem folytathatta útját, hanem vissza kellett szállítani Szatmárra, a hol Muhi Zsigmond dr. vette ápolás alá. * Nagyvárad csöndes. Az országnak Nagyvárad szokta rendszerint a botrányokat szállítani. Fontos szerep ez, hisz egy ősrégi igazság szerint a botrányok kellenek. Valahogy amerikaia- san, mindig messzehatóan csinálódnak meg a nagyváradi szenzácziók. A nagyváradiak határozottan hors concours állanak temperamentum dolgában. És amilyen könnyen teremnek a botrányok Nagyváradoo, olyan könnyen térnek fölöttük napirendre. A vasárnapi forradalom után — írja tudósítónk — hétfőn már olyan békés volt Nagyvárad, mint valami becsületes, erkölcsös német városka. Itt ott még beszéltek kékzülő tüntetésekről. Egy két házat őriztetni kellett a rendőrségnek. Nem volt rá szükség. A botránynak most már a sablonos konzekvencziái következnek : A vizsgálatok. Khuen-Héder- várv táviratban kért Bordó polgármester-helyettestől jelentést. Hogy a kon zesvencziákat, melyek engedik magukat tereltetní, merre terelik, erről még csak konbinálgatnak az emberek. * Dávid veszedelemben. Hogy ki az a Dávid, bizonyára szükségtelen megmagyarázni azoknak a fiatalembereknek és jó kedvű szalmaözvegyeknek, akik az éjszaka misztikus leple alatt néha-néha rózsás utakon kalandoznak. Dávid az az általánosan ismert és kedvelt bérkocsis, a ki éjjeli pasassait li feral ja egy ós más helyre. Hogy hova, azt mondani sem kell neki. A gyakorlót tudássá tette a maga szakmájában ós kitalálja a vendégeinek még a gondolatait is. Sőt e tekintetben még a lovának is van némi rutinja, mert mint a fáma rebesgeti, megesett már Dáviddal az is, hogy holmi szeszes italoktól édes álomba merült a bakkon, de azért, mihelyt a passas helyet foglalt a kocsiban, a ló elindult és a vendéget éppen oda vitte, a hova az menni akart. Dávidot tehát ismeri mindenki. De nemcsak ismerik, hanem szeretik is, mert Dávid becsületes és diszkrét ember, a kiből tüzes harapófogóval sem lehetne egy áruló szót kipréselni. Bizonyára nagy lesz tehát a konstarnáczió híveinek hatalmas táborában arra a hírre, hogy Dávid komoly veszedelemben forgott. A veszély tegnap reggel fenyegette erősen, a mikor is éles nyelvű élettársával, a kitől külön váltan él és a ki tegnap reggel 6 órakor érkezett haza Budapestről, a Deák-téren találkozott. A viszontlátás öröme helyett olyan szóváltás támadt köztük, hogy végre is rendőri beavatkozásra volt szükség. Kanyó Károly közrendőr ugyancsak csititgatta a pörlekedő házasfeleket, a mikor Dávid rémülten vette észre, hogy a felesége kezében egy üveg viti'iol van, mely bizonyára neki lett szánva. A bátor Dávid halálsápadt lett a felfedezésre, de nem vesztette el lélekjelenlétét és figyelmeztette a rendőrt a gyilkos folyadékra. Az asszony az üveget egy mellette álló asszony kezébe csempészte, de a szemfüles rendőr észrevette a turpisságot és a mint ettől az asszonytól az üveget elakarta venni, nehány csepp a kezefejére cseppent. így hát Dávid megmenekült a nagy veszedelemtől és a vitriolos drámából a rendőrnek jutott egy kis Ízelítő, a ki a fájdalmas tapasztalatra kettőzött rendőri erélylyel vitte a két asszonyságot a rendőrségre, a hol az esetről jegyzőkönyvet vettek fel. Az eset folytatása a járásbíróság előtt lesz. * Mi minden történik Szat- máron ? A budapesti lapokban az utóbbi hetek óta furcsa híreket olvasunk, a melyek állítólag Szatmáron történnek, de ezek az események valójában csak a budapesti lapok riportereinek, vagy valaki másnak élénk fantáziájában születnek meg, mert itt Szatmáron senki sem tud róluk s a mi közönségünk váltig csodálkozik rajta, hogy honnan a manóból is veszik a budapesti lapok azokat az itt scha meg nem történt híreket ? A múlt héten pl. azt olvastuk egynémely „jól- értesültu budapesti lapban, hogy Szatmáron olyan rémületes vihar volt, hogy a szélvész gyökerestől (?) sodort ki százados (!) fákat és a háztetők, mint a könnyű pehely röpködtek a levegőben. A reá következő napon pedig már arról újságoltak a budapesti lapok, hogy Szatmáron az emberek téli kabátban járnak és a szobákban rendszeresen fütenek. Nem utolsó kacsa volt, ugyancsak a múlt héten a ,Szatmár-Erdődí h. é. vasutu-nak vasúti katasztrófája (!) Arról regéltek ugyanis a fővárosi lapok, hogy az eső 80—90 méter hosszúságban elmosta a „Szatmár-Erdődi“ vasút sínjeit, egy kocsi kisiklott és csak a véletlen csoda mentette meg az utasokat a legborzalmasabb hatasztrófától. Valójában pedig annyi történi, hogy a pályatest 8—10 méternyire kissé megrongálódott és az igazgatóság — noha nem lett volna szükséges — túlságos elővigyázatból, egyetlenegyszer átszállással bonyolította le a forgalmat. Any- nvira jelentéktelen eset volt, a mit a budapesti lapok élénk fantáziája vasúti katasztrófává léptetett elő, hogy az igazgatóság be sem jelentette az üzlet- vezetőségnek, mert igen gyakori eset, hogy a pályatest azon a helyen kissé megrongálódik. Az ilyesmiből azonban
