Szatmári Hírlap, 1903. július-december (2. évfolyam, 147-292. szám)

1903-11-19 / 265. szám

Szatmár, 1903. november 19. Csütörtök Második évfolyam 265. szám. ELŐFIZETÉSI ARAK: Helyben házhoz hordva: Vidékre postán küldve: Egész évre 12 K. [ Negyedévre 3 K. j Egész évre 16 K. [ Negyedévre Fél évre . 6 K. j Egy hóra I K. j Fél évre . 8 K.|Egy hóra . Egyes szám éra 2 kr. (4 fillA ____________ 4 K. 2 K. Felelős szerkesztő : HARSÁNY! SÁNDOR. iMegjelenik mindennap, hétfő és ünnep után való napok kivételével SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: Kazinczy-utcza 6. sz., a hova úgy az előfizetési pénzek, hirde­tések, valamint a lap szellemi részét illető levelek küldendők. A vasárnapi deputácziók. Szatmár,. nov. 18. Azokról a nagyobbára fölhajtott depu- tácziókról van szó, a melyek vasárnap föl­dig hajoltak Szatmár szab. kir. város nagy tanácstermében Hieromjmi Károly, az uj kereskedelmi miniszter előtt. Sütkérezni mentek mindannyian abba a bizonyos nap­fénybe, a melyről e lap hasábjain már tettünk említést. Sütkérezni és morzsák után leskelődni, hogy hátha mégis csak kijut egy-egy kis konczocska azokból a bizonyos husosfazekokból, amelyek a Tisza- kormány boszorkánykonyháján Totyognak most. Hát bizony-bizony szomorú jelensége Magyarországon a polgári önérzetnek ek­kora sülyedése. Ezúttal nem kizárólagosan magunkról — csupáncsak a vasárnapi tisztelgésekről — beszélünk, hanem általá­nosságban. A városházán lefolyt vasárnapi tisztelgések csak az impressziót adta ne­künk ahhoz, hogy azokról a tömeges de- putácziókról, a melyek az uj miniszterek előszobáit elhalmozzák, mondjuk el a ma­gunk szerény polgári véleményét. Nem mind nap, ami főikéi és az sem mtnd nap, ami lenyugszik. Jó lenne ezt meggondolni azoknak, akik lihegve lohog- nak deputáczióban minden uj miniszter elé és hatalmas flegmával fordulnak el minden lemondó minisztertől. Nagyon ért­hetjük, hogy az emberek odasietnek, ahol sütkérezni lehet, de azt nem értjük, hogy még emlékezést sem szentelnek azoknak, akik még a hálájukra is rászorullak. To­long a sok deputáczió az uj miniszierelnök előszobájában, de még fiók-deputácziő sem jutott azoknak a minisztereknek, a kiknek hét-nyolcz esztendeig minden névnapja, még ruhaváltása is deputácziójárásra ösz- tökölte testüleleinket. Hát nem a fölkelő és a lemenő nap komédiáját és tragédiáját akarjuk itt tárgyalni, hiszen megmondtuk, hogy nem tartjuk napnak mind azt, ami fölkel, csak éppen a miniszteri üdvözlések logikáját kutatjuk. Íme lemondott például Wlassics Gyula és Darányi Ignácz. Tudvalevő dolog róluk, hogy a maguk szakmájában jóravaló mun­kát végeztek és ime beköszönt Berzeviczy Albert, Tallián Béla és Hieronymi Károly, a kikről nem lehetetlen, hogy a dolgukat jól fogják végezni, de csakis nem lehetet­len. Már most azt hihetné a naiv közvéle­mény, hogy a deputácziók azokat keresik föl, a kiket meg kell jutalmazni érdemes működésükért, hanem azokat, a kiknek még csak ezután kell bebizonyitaniok, hogy értettek a dolgukhoz. De a tanügyi urak Wlassicsnak még a római tárcza-czikkeit sem olvassák el, nemhogy a küszöbét kop­tatnák, az agráriusok pedig hideg nagylel­kűséggel veszik tudomásul Darányi Ignácz búcsúzó leveleit. Az uj miniszterek előszobái tele van­nak frakkos urakkal. Csodás beputácziók lögdösődnek bennük. Még részvénytársasá­gok küldöttségei is ott lesik, hogy kisüt-e reájuk napsugár? És ezek a deputácziók a polgári Magyarországnak képviselete. — Azé a társadalomé, amely dalgozik, vállal­kozik, küzd és törekszik. Nemcsak a maga czéljaiért, hanem a magyar kulturnemzet ideáljaiért is. — És ez a polgári Magyar- ország nem rostéi megfeledkezni a polgári érdemekről, csakhogy még mélyebben lebo­rulhasson az uj urak grácziája előtt. Mé­lyen, le egészen az urak talpáig. A lemon­dott miniszternek nem jut babér, hanem az újnak útját rózsákkal hintik tele. Nem politikusok, akik a bukott miniszterekkel esetleg egy bukott rendszert búcsúztatnak el, hanem a politikából kivetkőzött polgári testületek, egyesületek, társaságok, csopor­tok, a melyek tegnap még annak a talpa körül hízelegtek, a kinek ma még hideg udvariasságot sem szánnak. Abba még valahogy beletörődhetünk, hogy polgári elismerés nem jut az érdem­nek. Hiszen azt mondhatjuk, hogy az az ér­dem csak kötelességteljesités volt s hogy ennek nem jár elismerés. De hát annak a kötelességleljesitésnek, a mely csak ezután fog megpróbálkozni, miért jár ki polgári ünneplés? Ha a kötelességteljesitése nem is érdem, a kötelességteljesitésre vállalkozás­nak miért jut ki tömjén? Valahogy el ne bízzák magukat az uj miniszterek, a miért a sok ünneplő deputácziótól nem férnek el a szobájukban. Azok a deputácziók már legközelebb más körül keresik majd a tisztelgő érintkezést, majd ha másokat tesznek meg legfelsőbb kézirattal fölkelő napnak. Mert a polgári Magyarország le- mondolt az érdem megbecsüléséről és már csak azt a grácziát becsüli meg, a melytől valamit várni lehet. Szózat az áüami tisztviselőkhöz. Szatmár. november 18. Állami tisztviselők, nyissátok fel szemeite­ket s lássatok, nyissátok ki füleiteket s hallja- ! tok. Hallhattátok a miniszterelnök ur feleletét, hallhattátok a kegyelmes ur programmboszédét, mely a kormány üres szavakkal telt programm- jának kiegészítéséül Ígérkezett. Hallhattátok, hogy a kormány a nemzeti követelések melletti érzelmeit keble mélyén el­rejtve tartja. Hallottátok a sok semmit, a sok csalfa ámítást, hitegetést ; s mégis meg sem moz­dultok erre? Az ijedség, a félelem, vagya meg­lepetés dermesztett meg, némitottel benneteket? Ne tespedjetek! Vegyétek fel a harczot a hatalommal, mely visszavonja a fizetés javítást, a beruházást, elveszik szájatokból a kenyeret, ! hogy taraczkütegekkel lőjje szét az áldásihozó 1 esőfelhőket. Miniszterelnök ur, ön a nagy nemzelgazda | és financzier Széli és Darányi munkáit piszkálja hol áll ön azoktól. Nem oláh bank, nem petroleumforrás ez, itt nem lehet merész spekalácziókkal játszani. Ismerjük már a Tiszák politikáját, ismerjük már a jelszót: egyenek krumplit s meg is adtuk már rá egyszer a feleletet. Vigyázzon a minisz­terelnök ur, Várad, szelleme kisért. Szatmári állami tisztviselők, ragadjátok meg a fegyvert s mutassátok meg, hogy a nem­zeti törekvések megbizható őrszemei vagytok. Egy ilyen kormány, mely a nemzeti törek­vések harczát meddőnek mondja, melynek lelki­ismerete nem engedi az ily harcz felvevését, nem lehet életképes, nincs létjoga. Vártatok a létminimumra a magyar haza javáért, a nemzeti vivmányokért ; s most jön egy trupp, mely mindkettőt elvetve, az osztrák zol- dateszka karjai közé dobja magát s aljas eszkö­zül kínálkozik a magyar haza megrontására. S ime a mi kegyelmes jelöltünk is büszkén vallja, hogy tagja a kormánynak és azt ezégérül akarja használni győzelméhez. Mutassátok meg, hogy rossz ezégért válasz­tott, a ti kezetekben van a győzelem és bukás. Ne féljetek a miniszterelnök ur kijelentésétől : „Sok függ attól, hogy a kormány a tisztviselői karnak tettre kész, odaadó támogatására meny­nyiben számithat.“ Az ilyen pressióra csak vádalá helyezés­sel lehet felelni! Hogy mer ön felelős miniszterelnök ur ilyen kijelentést tenni ? Az államnak hü szolgái vagyunk, de nem hitvány eszközei a kormánynak! Elmúltak már azok az idők, midőn baromi módra vitték édes atyja választóit a kolomposok az urnához. Jog, törvény, igazság kezdi felütni fejét. Jogainkat nem hagyjuk, pressiójukat vissza­utasítjuk Tisza-virág nem kell követnek. Itt az idő, az ország szeme Szatmárra tekint, követ- kezetlen lesz minden polgár, önmagához ki e fekete sárga programúira adja szavazatát, a szat­mári hires pontokban körvonalozott nemzeti követelések után, melyet a többi megyék elé követendő példaként állítottak. Sajnos nincs meg már a megyék utasítási joga, de választás előtt viszont megválogathatja az emberét. Azok után a hires pontok után elfogadjuk e az ilyen programmot ? Nem — soha ! Kegyelmes ur ne is jöjjön ide, nekünk ön nem kell, kivívjuk még mi a váradi nevet. Az öreg Tiszában a kor bukott meg, önben pedig az osztrák szellem fog bukni! Mit hozott ön ? Semmit, mint vezére. Vá­rad és Arad lebegjen szemei előtt, ha ránk gon­dol. ügy ön, mint az oly kormány, mely a liszt­viselőktől a szájakhoz emelt kenyerei elrabolja, nem számíthat támogatásunkra. Az ellenzék felirta zászlajára a nemzeti követelések közzé a fizetés rendezést ; itt az al­kalom ragadjuk meg e zászlót, s vigyük győze­lemre, adjunk követendő példát a közelgő vá­lasztásokra.

Next

/
Thumbnails
Contents