Szatmári Hírlap, 1903. július-december (2. évfolyam, 147-292. szám)
1903-11-19 / 265. szám
Szatmár, 1903. november 19. Csütörtök Második évfolyam 265. szám. ELŐFIZETÉSI ARAK: Helyben házhoz hordva: Vidékre postán küldve: Egész évre 12 K. [ Negyedévre 3 K. j Egész évre 16 K. [ Negyedévre Fél évre . 6 K. j Egy hóra I K. j Fél évre . 8 K.|Egy hóra . Egyes szám éra 2 kr. (4 fillA ____________ 4 K. 2 K. Felelős szerkesztő : HARSÁNY! SÁNDOR. iMegjelenik mindennap, hétfő és ünnep után való napok kivételével SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: Kazinczy-utcza 6. sz., a hova úgy az előfizetési pénzek, hirdetések, valamint a lap szellemi részét illető levelek küldendők. A vasárnapi deputácziók. Szatmár,. nov. 18. Azokról a nagyobbára fölhajtott depu- tácziókról van szó, a melyek vasárnap földig hajoltak Szatmár szab. kir. város nagy tanácstermében Hieromjmi Károly, az uj kereskedelmi miniszter előtt. Sütkérezni mentek mindannyian abba a bizonyos napfénybe, a melyről e lap hasábjain már tettünk említést. Sütkérezni és morzsák után leskelődni, hogy hátha mégis csak kijut egy-egy kis konczocska azokból a bizonyos husosfazekokból, amelyek a Tisza- kormány boszorkánykonyháján Totyognak most. Hát bizony-bizony szomorú jelensége Magyarországon a polgári önérzetnek ekkora sülyedése. Ezúttal nem kizárólagosan magunkról — csupáncsak a vasárnapi tisztelgésekről — beszélünk, hanem általánosságban. A városházán lefolyt vasárnapi tisztelgések csak az impressziót adta nekünk ahhoz, hogy azokról a tömeges de- putácziókról, a melyek az uj miniszterek előszobáit elhalmozzák, mondjuk el a magunk szerény polgári véleményét. Nem mind nap, ami főikéi és az sem mtnd nap, ami lenyugszik. Jó lenne ezt meggondolni azoknak, akik lihegve lohog- nak deputáczióban minden uj miniszter elé és hatalmas flegmával fordulnak el minden lemondó minisztertől. Nagyon érthetjük, hogy az emberek odasietnek, ahol sütkérezni lehet, de azt nem értjük, hogy még emlékezést sem szentelnek azoknak, akik még a hálájukra is rászorullak. Tolong a sok deputáczió az uj miniszierelnök előszobájában, de még fiók-deputácziő sem jutott azoknak a minisztereknek, a kiknek hét-nyolcz esztendeig minden névnapja, még ruhaváltása is deputácziójárásra ösz- tökölte testüleleinket. Hát nem a fölkelő és a lemenő nap komédiáját és tragédiáját akarjuk itt tárgyalni, hiszen megmondtuk, hogy nem tartjuk napnak mind azt, ami fölkel, csak éppen a miniszteri üdvözlések logikáját kutatjuk. Íme lemondott például Wlassics Gyula és Darányi Ignácz. Tudvalevő dolog róluk, hogy a maguk szakmájában jóravaló munkát végeztek és ime beköszönt Berzeviczy Albert, Tallián Béla és Hieronymi Károly, a kikről nem lehetetlen, hogy a dolgukat jól fogják végezni, de csakis nem lehetetlen. Már most azt hihetné a naiv közvélemény, hogy a deputácziók azokat keresik föl, a kiket meg kell jutalmazni érdemes működésükért, hanem azokat, a kiknek még csak ezután kell bebizonyitaniok, hogy értettek a dolgukhoz. De a tanügyi urak Wlassicsnak még a római tárcza-czikkeit sem olvassák el, nemhogy a küszöbét koptatnák, az agráriusok pedig hideg nagylelkűséggel veszik tudomásul Darányi Ignácz búcsúzó leveleit. Az uj miniszterek előszobái tele vannak frakkos urakkal. Csodás beputácziók lögdösődnek bennük. Még részvénytársaságok küldöttségei is ott lesik, hogy kisüt-e reájuk napsugár? És ezek a deputácziók a polgári Magyarországnak képviselete. — Azé a társadalomé, amely dalgozik, vállalkozik, küzd és törekszik. Nemcsak a maga czéljaiért, hanem a magyar kulturnemzet ideáljaiért is. — És ez a polgári Magyar- ország nem rostéi megfeledkezni a polgári érdemekről, csakhogy még mélyebben leborulhasson az uj urak grácziája előtt. Mélyen, le egészen az urak talpáig. A lemondott miniszternek nem jut babér, hanem az újnak útját rózsákkal hintik tele. Nem politikusok, akik a bukott miniszterekkel esetleg egy bukott rendszert búcsúztatnak el, hanem a politikából kivetkőzött polgári testületek, egyesületek, társaságok, csoportok, a melyek tegnap még annak a talpa körül hízelegtek, a kinek ma még hideg udvariasságot sem szánnak. Abba még valahogy beletörődhetünk, hogy polgári elismerés nem jut az érdemnek. Hiszen azt mondhatjuk, hogy az az érdem csak kötelességteljesités volt s hogy ennek nem jár elismerés. De hát annak a kötelességleljesitésnek, a mely csak ezután fog megpróbálkozni, miért jár ki polgári ünneplés? Ha a kötelességteljesitése nem is érdem, a kötelességteljesitésre vállalkozásnak miért jut ki tömjén? Valahogy el ne bízzák magukat az uj miniszterek, a miért a sok ünneplő deputácziótól nem férnek el a szobájukban. Azok a deputácziók már legközelebb más körül keresik majd a tisztelgő érintkezést, majd ha másokat tesznek meg legfelsőbb kézirattal fölkelő napnak. Mert a polgári Magyarország le- mondolt az érdem megbecsüléséről és már csak azt a grácziát becsüli meg, a melytől valamit várni lehet. Szózat az áüami tisztviselőkhöz. Szatmár. november 18. Állami tisztviselők, nyissátok fel szemeiteket s lássatok, nyissátok ki füleiteket s hallja- ! tok. Hallhattátok a miniszterelnök ur feleletét, hallhattátok a kegyelmes ur programmboszédét, mely a kormány üres szavakkal telt programm- jának kiegészítéséül Ígérkezett. Hallhattátok, hogy a kormány a nemzeti követelések melletti érzelmeit keble mélyén elrejtve tartja. Hallottátok a sok semmit, a sok csalfa ámítást, hitegetést ; s mégis meg sem mozdultok erre? Az ijedség, a félelem, vagya meglepetés dermesztett meg, némitottel benneteket? Ne tespedjetek! Vegyétek fel a harczot a hatalommal, mely visszavonja a fizetés javítást, a beruházást, elveszik szájatokból a kenyeret, ! hogy taraczkütegekkel lőjje szét az áldásihozó 1 esőfelhőket. Miniszterelnök ur, ön a nagy nemzelgazda | és financzier Széli és Darányi munkáit piszkálja hol áll ön azoktól. Nem oláh bank, nem petroleumforrás ez, itt nem lehet merész spekalácziókkal játszani. Ismerjük már a Tiszák politikáját, ismerjük már a jelszót: egyenek krumplit s meg is adtuk már rá egyszer a feleletet. Vigyázzon a miniszterelnök ur, Várad, szelleme kisért. Szatmári állami tisztviselők, ragadjátok meg a fegyvert s mutassátok meg, hogy a nemzeti törekvések megbizható őrszemei vagytok. Egy ilyen kormány, mely a nemzeti törekvések harczát meddőnek mondja, melynek lelkiismerete nem engedi az ily harcz felvevését, nem lehet életképes, nincs létjoga. Vártatok a létminimumra a magyar haza javáért, a nemzeti vivmányokért ; s most jön egy trupp, mely mindkettőt elvetve, az osztrák zol- dateszka karjai közé dobja magát s aljas eszközül kínálkozik a magyar haza megrontására. S ime a mi kegyelmes jelöltünk is büszkén vallja, hogy tagja a kormánynak és azt ezégérül akarja használni győzelméhez. Mutassátok meg, hogy rossz ezégért választott, a ti kezetekben van a győzelem és bukás. Ne féljetek a miniszterelnök ur kijelentésétől : „Sok függ attól, hogy a kormány a tisztviselői karnak tettre kész, odaadó támogatására menynyiben számithat.“ Az ilyen pressióra csak vádalá helyezéssel lehet felelni! Hogy mer ön felelős miniszterelnök ur ilyen kijelentést tenni ? Az államnak hü szolgái vagyunk, de nem hitvány eszközei a kormánynak! Elmúltak már azok az idők, midőn baromi módra vitték édes atyja választóit a kolomposok az urnához. Jog, törvény, igazság kezdi felütni fejét. Jogainkat nem hagyjuk, pressiójukat visszautasítjuk Tisza-virág nem kell követnek. Itt az idő, az ország szeme Szatmárra tekint, követ- kezetlen lesz minden polgár, önmagához ki e fekete sárga programúira adja szavazatát, a szatmári hires pontokban körvonalozott nemzeti követelések után, melyet a többi megyék elé követendő példaként állítottak. Sajnos nincs meg már a megyék utasítási joga, de választás előtt viszont megválogathatja az emberét. Azok után a hires pontok után elfogadjuk e az ilyen programmot ? Nem — soha ! Kegyelmes ur ne is jöjjön ide, nekünk ön nem kell, kivívjuk még mi a váradi nevet. Az öreg Tiszában a kor bukott meg, önben pedig az osztrák szellem fog bukni! Mit hozott ön ? Semmit, mint vezére. Várad és Arad lebegjen szemei előtt, ha ránk gondol. ügy ön, mint az oly kormány, mely a lisztviselőktől a szájakhoz emelt kenyerei elrabolja, nem számíthat támogatásunkra. Az ellenzék felirta zászlajára a nemzeti követelések közzé a fizetés rendezést ; itt az alkalom ragadjuk meg e zászlót, s vigyük győzelemre, adjunk követendő példát a közelgő választásokra.
