Szatmári Hírlap, 1903. július-december (2. évfolyam, 147-292. szám)

1903-11-17 / 263. szám

izatmár, kedd SZATMÁRI HÍRLAP 1903. november 17 3. DON SÁGOK. agények öremnapja. Jegiiyilt a Népkonyha. .ezetes napja volt a mostani vasárnap •nak. Mozgalmas, eleven élet uralkodott jütt. A politika zajló hullámverése talpra jtta az egész várost. Ettől a szenvedélyes, almas tusakodástól szinte észrevétlenül, lehel- tszerü finomsággal vonult vissza Zrinyi-utczai hajlékába a jótékonyság fehérszárnyu nemtője hogy — rikitó ellentétként a künn folyó önző érdekharczczal, — fényesen igazolja, hogy a jó­ságos szivekben élő könyörületes emberszeretet még a nyomorban tengődőkben is örömöt tud fakasztani és kedvessé, szeretetté tudja számukra, varázsolni ezt a földi életet, mely pedig csak kínlódást, testi és lelki gyötrelmet és szenvedést juttatott nekik osztályrészül. Szatmár város szegényei vasárnap valóság­gal ünnepnapra virradtak. Ezen a napon nyílt meg ugyanis a Népkonyha," amely vallásfelekezet nélkül istápolja, segíti a szükölködőket. A meg­nyitás lélekemelő ünnepség keretében történt meg, a melyen a népkonyha lelkes támogatóin kivűl szépszámú hölgyközönség is jelen volt. Az ünnepélyt Jordán Sándor dr. a szat­mári statusquo izr. hitközség főrabbija nyitotta meg szép beszéddel és Isten áldását kérte a ne­mes szivü emberbarátokra. Ezután Teiielbaum Herman üdvözölte a megjelenteket, felkérve min­denkit, hogy a humánus intézményt a jövőben is támogassák. A megnyitó ünnepély után a szegények ebéde következett. Az ebédet a népkonyha vá­lasztmányának egy magát meg nevezni nem akaró hölgy tagja adta. Csupa öröm volt nézni a mint a szatmári úri társaságok ismert szépségei felszolgálták a kopottas ruháju embereket, a kik hálás pillantá­sokkal tekintettek a nemes szivü hölgyekre. A megnyitás alkalmával adományok is ér­keztek a népkonyha elnökségéhez s a szép ered­mény csak azt bizonyítja, hogy a jótékony em­berek minden tekintetben érdeklődnek az üdvös intézmény iránt. A befolyt adományok a következők: Fried Dezső, N. Szekeres 50 kor., Teitelbaum Herman 30 kor., Klein Miksáné, Fuchs Bertalanná, gr. Dégenfeld Sándor, Lővy Miksa 10—10 korona, Reiter Jakab 20 korona, Cs. Mayer Károlyné és Mayer Sarolta 5—5 korona. Cs. Mayer Samuné 4 kor., Fischer Jenő. Egy naplopó és egy nap­számos czimen 2—2 kor., Deutsch Margit utján 1 kor. Ezenkívül Cs. Mayer Samuné egy nagy fazék mézet adományozott a népkonyha czéljaira. A népkonyha körül tanúsított fáradozásaiért első sorban Teitelbaum Hermant és a szatmári urias-zonyokat illeti a dicséret, a kik lankadat­lan buzgalommal hatottak oda, hogy ez az in­tézmény az eléje tűzött czéloknak minden te­kintetben megfelelhessen. * A Kossuíh-kert kibővítése. Lapunk múlt számában megírtuk, hogy a város a kényszerki- sajátitás utján nyakába varrt három hold terü­lettel a Kossuth-kertet kibővíti és hogy e terü­let parkirozására, fásítására és sétautjainak megállapítására Ilein János és Lorencz Pál vá­rosi kertész már terveket is terjesztettek be a városhoz. A terveket ma bírálta felül a Kossuth kert rendező bizottsága s a mi előre látható volt, a Hein János tervét fogadta el, mivel ez a terv az uj területet harmonikusan kapcsolja bele az anyaterületbe, mig a Lorencz-féle terv olyan dolgokat akar az uj területen megvalósitani, melyekre semmi szükség sincsen. Az uj terület az egész kertnek tetszetősebb formát ad, beosz­tása minden tekintetben arányos és symmetrikus lesz. Az uj terület kegyetlenül sok pénzébe ke­rül a városnak, de ha figyelembe veszszük, hogy ezáltal egyetlen üdülő és nyári szórakozó he­lyünk külső szépség tekintetében mily jelentéke­nyen fog emelkedni, bizonyára senki sem fogja sajnálni, hogy annak a darab területnek a meg­vételére a bíróság a szó valódi értelmében rá- kényszeritette a városi. * A felszerelt kettős óvoda. A Rákóczi-ut- czai kettős óvoda felszerelése végre megtörtént és a városnak 23b8 koronájába kerülő felszere­léseket tegnap vették át. Az óvoda felszerelésére tudvalevőleg a kultuszminiszter kötelezte a vá­rost. A város e kötelezetségnek eleget tett s most már nincs egyéb hátra, minthogy a kor­mány e felszereléseket a várostól leltár szerint átvegye és aztán az óvodát megnyissa. Ennek a rengeteg pénzbe kerülő óvodának megnyitása különben is olyan boszantóan hosszú időt vesz igénybe, hogy a lassú eljárás miatt a közönség jogosan méltatlankodik s teljesen érthető és in­dokolt az a türelmetlenség, melylyel e hires óvodának megnyitását várják. Körülbelül igaza volt annak a törvényhatósági bizottsági tagnak, a ki a nyáron, midőn az óvoda felszerelésének kérdését tárgyalták a közgyűlésen, ironikusan jegyezte meg: „Majd csak készen lesz szüret előtt, de a jövő szüret előtt /“ ügy látszik, hogy az óvoda megnyitása tényleg csak a jövő szü­ret előtt fog megtörténni. * A honvéd-utczai vámház átvétele. A mai naptól kezdve a Honvéd-utczai régi kedélyes sorompóbeli állapot megszűnik. Évtizedekre visz- szanyuló apró panamák szűnnek meg a mai na­pon, a midőn a hivatalos város a 300 méterrel kijebb épített uj vámházat átveszi és rendelteté­sének átadja. A vámház kitolásával most már a város vámterületébe esik az a szabad tér is, a hol ezelőtt a vásárra jövő vidékiek, hogy a vámpón- zeket ne kelljen megfizetniök, tanyát vertek, a kocsit, lovakat ott hagyták és begyalogoltak a városba dolgaik elintézésére. A vásárosok ezen csalafintasága a városnak évenkint jelentékeny kárt okozott, a mi hosszú évtizedek alatt száz­ezreket tett ki. Ez indította a várost arra, hogy a vámházat 300 méterrel kitolják. A vámmen­tességre pályázó vidéki közönséget az uj vámház felépítése nem érinti valami kellemesen, mert most már a vámfizetés kötelezettsége alól kitérni lehetetlenség lesz. * Uj vizsgálat Papp Lajos ügyében. A szat­mári gör. kath. egyház válsága már legközelebb meg fog szűnni. Lapunk egyik számában ugyanis megírtuk, hogy Papp Lajos lelkész a püspök át­helyező határozatát a balázsfalvi érsekséghez fe- lebbezte meg. Az ügyben tegnap fordulat állott be. Az egyház kebeléből a napokban küldöttség indult az érsekhez és kérte, hogy az áthelyezést változtassa meg. Az érsek a küldöttségnek kije­lentette, hogy az ügyet áttanulmányozta s meg­bízza a püspököt, hogy az egész ügyben uj vizs­gálatot folytasson, a melynek eredményéről azon­nal értesítsék. Papp Lajost már tegnap értesí­tette a püspök, hogy e héten ismét kiküldi meg­bízottját és a vizsgálatot újra meg kezdik. A hir az egyház körében általános megelégedést keltett s csaknem biztosra veszik, hogy Papp Lajost az uj vizsgálat rehabilitálja. * föagy tűzvész Szinyérváralján. Szinyérvá- ralján, mint levelezőnk jelenti, tegnapelőtt óriási tűzvész pusztított. A tűz eddig meg nem állapí­tott okból a kir. járásbiróság épülete mellett lé­vő házban keletkezett. Az ég felé törő lángok mihamar átcsaptak a járásbirósági épületre is s alig egy félóra múlva lángokban állott a járás­biróság. Iszonyú zűrzavar keletkezett a tűz kö­rül, mert azt se tudták mihez fogjanak először A járásbiróság épületének földszintjén ugyanis a telekkönyvi hatóság van. Legelőször tehát a já­rásbíróságnál őrzött telekkönyveket kellett ki­menteni. A hivatalokba azonban a nagy füst miatt roppant nehezen lehetett bejutni, de azért mégis sikerült a telekkönyvek eredeti példányait megmenteni, a melyeket egyelőre össze-vissz a hányva a kir. adóhivatalban helyezték el. A tűz az egész épületet elhamvasztotta. A kár jelenté­keny. * Tolvaj czigányok. Az amaczi gazdák már hetek óta arra ébredaek fel reggelenkint, hogy a magtár, vagy a pincze fel van törve. Termé­szetes, hogy a feltörés mellett még azt is ta­pasztalják, hogy a búza és a bor meg van dézs­málva. Sokáig nem tudták, hogy kik a vakmerő tolvajok, a kik minden éjszaka egyik másik ház­ban garázdálkodnak. A csendőrség végre tegnap elfogta Varga József és Szűcs Eszti szatmári czigányokat, a kik bevallották, hogy éjszakánként Amaczra rándulnak és ott lopás utján szerzik be a napi szükségleteket. A tolvajokat letartóz­tatták. * Tambura hangverseny a Sörcsarnokban. A „Honvód“-hez czimzett sörcsarnokban mától kezdve esténkint egy szabadkai elsőrendű tam­bura zenekar fog hangversenyezni. A jónevü zenekar pompás változatos műsorral fogja szó­rakoztatni a közönséget. Belépti dij nincsen. ERODÁLOM. A Kölcsey-kör irodalmi szakosztálya tegnap, d. u. 5 órakor ülést tartott a városháza kista­nácstermében, Orosz Alajos elnökletével. Az uj elnök ezen az ülésen mutatkozott be a szakosz­tálynak, tartalmas beszéd kíséretében. Körvona­lazta azon irányt, amelyben működni fog uj tisztében s buzgó munkásságot Ígért. Garancziát nyújtanak erre úgy az uj elnöknek eddigi állandó tevékenysége, mint jeles képességei. Az ő ambi- cziózus cselekvési vágya örömmel töltötte el a szakosztály tagjait, a kik az uj elnökkel élükön bizonyára termékeny munkássággal teszik mind fontosabb kulturális tényezővé városunk társa­dalmi életében a Kölcsey-kör irodalmi szakosz­tályát. A szakosztályi ülés a matinék sorozatára nézve akkép választatott múltkori határozatán, hogy az első matinét nov. 29-én, vasárnap tartja meg, még pedig Deák Ferencz emlékezetére. E matinén való közreműködésre a Dalegyesület is fel fog kéretni. Több, részint a város kulturális érdekeit érintő, részint a vidék erkölcsi életének tanulmányozására vonatkozó praktikus indítvány tétetett még az ülésen. TÖRVÉNYKEZÉS. Cme mintye! Esküdtszéki tárgyalás. (Saját tudósítónktól.) A szatmári kir. tör­vényszéknél tegnap vette kezdetét a novemberi esküdtszéki cziklus, a mely az utolsó ebben az esztendőben. Szinte meg szoktuk már, hogy mi- nálunk minden esküdtszéki cziklus egy-egy avasi rémdrámával kezdődjék és igy — mint rende­sen — tegnap is az avasi vad románok bűncse­lekménye fölött mondottak verdiktet az esküd­tek. A törvényszék épületébe csaknem egy egész kis román falu ifja vonult fel, hogy tanúként szerepeljenek egyik társuk bűnügyében, A bün- per különben a legközönségesebbek közzül való. Az egész tárgyalás során nem merült fel valami érdekes mozzanat, legföllebb az igazolódott be ismét, hogy a román kegyetlen a bosszuállásban s ha valakire megharagszik, úgy nincs nyugta, a mig ki nem oltja az ellenfele életét. Ez év augusztus havában történt, hogy Girityi György turvékonyai suhancz estefelé be­vetődött a nagykorcsmában tartott tánczmulat- ságba a hol berúgott fővel a falu minden legé- ' nyét inzultálta. A legények azonban nem hagy­ták magukat, megfogták Girityit és kegyetlenül elverték. Ezt igen szégyelte Girityis minthogy minden legényen nem vehetett elégtételt, elhatá- i rozta, hogy Drágos Péter nevű társán, a ki leg­jobban verte, bosszút áll. A bosszú kielégítésére nem kellett soká várnia. A következő vasárnap lesbe állott Drágos Péter lakása előtt és a mikor az ellenfél haza tartott egy doronggal főbe verte, majd egy kés­sel megszurta. Drágos sérüléseibe belehalt.

Next

/
Thumbnails
Contents