Szatmári Hírlap, 1903. július-december (2. évfolyam, 147-292. szám)

1903-11-10 / 257. szám

_______ Szűcs Gyula volt hegyi alkapitány nyug- dijélvezetét felfüggesztették, mert bebizonyult, hogy mint képviselőházi terembiztos, állami szolgálatban van. Szatmár, november 9. Hol a kegyelmes ur ? Arról a szatmári kor­mánypárti deputáczióról, a mely Hieronyminek a mandátumot újból felajánlani utazott fel Bu­dapestre, beszélik, hogy bizony csak nagy-nagv viszontagságok után juthattak a kegyelmes ur szine elé, hogy hódolatukat bemutassák, ügy esett a dolog, hogy a küldöttség annak rendje és módja szerint ép egészségben érkezett meg Budapestre és minekutána megreggeliztek, el­mentek egyenesen az országházba, a hol Hiero- nymi Károly miniszter ur iránt érdeklődtek igen élénken. De a legélénkebb érdeklődés sem vezetett eredményre, mert a kegyelmes ur úgy eltűnt kedves választóinak küldöttsége elől, akár a kámfor. A megrögzött küldöttség azonban se nem esett kétségbe, se nem tágitott, hanem az országházból elment a kereskedelmi minisz­tériumba és ott kereste a kegyelmes urat. Hie- ronyrni azonban itt sem volt található és a la­kásán sem találták meg Szóval: a küldöttség már már kétségbeesett, hogy biz ők hasztalan fáradtak Budapestre, mert a kegyelmes ur el­bújt előlük. Egyébre nem gondolhattak, mert hi sz’ Hieronymi értesítve volt jövetelükről. Vég­re — hogy az útiköltséget hasztalan ki ne do­bálják légyen -- este a Lloyd-klubbn mentek fel, a hol csakugyan sikerült a kegyelmes urat megcsípni s az egész napi fáradságos kutatástól — megtörve bár, de fogyva nem — felajánlták a mandátumot, a mit Hieronymi kegyes volt el­fogadni. ORSZÁGGYŰLÉS. A képviseló'ház ülése. Saját tudósítónk távirata. Budapest, nov. 9. Az obstrukczió hullámai Jassan-lassan le­ülepednek. A képviselőház tanácskozásai kezde­nek az obstrukczió előtti megszokott, csöndes mederben folyni. Ma pl. a viharnak még csak nyoma sem látszott a t. Házban, s akárki is azt hihette volna, hogy immár teljesen rendben van az ország szénája. Nyomott volt a hangulat az ellenzéken, szinte félelmetesen nyomott, s a ki­próbált vihar-próféták nagyon aggodalmasan ráz­ták a fejüket : — Ilyen halálos csönd szokta az orkáno­kat megelőzni. . . . Lehet, hogy igazuk volt. Lehet, hogy a mai kínos csünd a közelben kitörni készülő vihart jelenti, hogy az obstrukczió csak rövid fegyver- szünetet tart, hogy aztán annál vehemnnsebben menjenek neki az ütközetnek. A közeli napók mindenesetre eldöntik a további parlamenti küz­delemnek sorsát. Ho//ó Lajos és Zichy János gróf mái beszédei csöppet sem biztatók a Tisza-kor- mányra nézve, s a Kossuth-párt harczias elemeh nek magatartása sem nyújthat valami nagy re­ményt a parlamenti béke megkötésére. A Kos- suth-párt egyébként ma este fog határozni to­vábbi magatartásáról és ettől a határozattól függ a Tisza-kormány sorsa. Tisza István egyébként mai beszédébén tel­jesíteni Ígérte Kossuth Ferencz kívánságait, ami­ből csaknem arra lehet következtetni, hogy a párt ma esti értekezletén a béke mellett fognak dönteni. Az ülés lefolyásáról tudósításunk a követ­kező : A képviselőház mai ülésén Perczel Dezső elnökölt. A napirend előtt Molnár Jenő a szom­2 Szatmár, kedd. S Z A TMARI Hl IR LAP 1903. november 10. .257. szám. bati ülésen Tiszára, vonatkozó kpzbeszólására hi­vatkozva, kijelenti, hogy Tiszpt. sérteni nem volt szándéka, mire Tisza Molnár, kijelentését tudo­másul vette és az ügyet befejezettnek jelen­tette ki. Kubik Béla és Vlád Aurél személyes fel-, szólalásai után Ho//ó Lajos beszélt hosszasan a miniszter- elnök programmja ellen. Nagy hatást keltett be­szédét azzal végezte, hogy ő és pártja a magyar vezényszóhoz ragaszkodnak, s addig, mig ezt ki nem vívják, a fegyvert nem rakják le. Zichy János gróf a néppárt névében bírálta Tisza programmját, a mely sem őt, sem pedig pártját nem elégíti ki. Tisza — úgymond — sok­kal következetesebb, mintsem múltját megtagad­hatná. A néppárt tehát, a Tisza rendszere ellen minden parlamenti eszközzel küzdeni fog to­vább is. Tisza István röviden reflektált Holló és Zichy beszédeire, majd hosszasan foglalkozott a Kossuth Ferencz által előterjesztett követel­ményekkel, s kijelentette, hogy valamennyi kö­vetelmény a kormány részéről megszivlelésre fog találni. A kormány teljesen egyetért a követel­mények czéljával és azokat teljesíteni fogja. Ezzel az ülés véget ért. TÁVIRATOK. üwS ot>str\3.1rcziót folyta,tjáls:. Budapest, november 9. (Saját tudó­sítónktól). A függetlenségi párt ma vélután 6 órakor Kossuth Ferencz elnöklete atatt értekezletet tarlóit, amelyen az ellenzéki képviselők közül hatvanötén vettek részt. Az értekezleten elhatározták az obstruk- czió folytatását, mégpedig olyképen, hogy a párttagok szabad akaratára bízzák, hogy kiki tetszése szerint vegyen részt az obstrukczióban. Kossuth Ferencz az értekezleten kijelentette azt is, hogy Tisza István gróf miniszterelnöknek el képviselő' házban ma elmondott beszéde, nem elé­gítette ki- a pártot. Menyezet Tosomlás a, IKIáurOly körúton. Budapest, november 9. (Saját tudó­sítónktól.) A fővárost ma ismét nagy szerencsétlenség tartja izgalomban. A ká- roly-köruton lévő Orczy féle régi ház másodemeletének mennyezete ma délután óriási robajjal leszakadt. A szerencsétlen­ség színhelyére csakhamar kivonultak a a mentők és két század katonaság s meg­kezdték a mentési munkálatot. Az első pillanatban azt hitték, hogy a romok kö­zött igen sokan halálosan sérültek meg. E feltevés azonban szerencsére nem bizo­nyult igaznak. Mindössze egy halott van. A földszinten lévő vendéglőben, a hová a kőtörmelékek bezuhantak, egy 14 éves borfiu sérült meg halálosan, Másnak nem történt baja. Érdekes, hogy a régi ház ta­tarozásához éppen ma akartak hozzá kezdeni. ZMIerérrylet egy T^rossuitlx- szotoor ellen.. Budapest, november 9. (Saját tudó­sítónktól.) Zalaegerszegről vakmerő me­rénylet hírét jelentik. A nagyatádi Kos­suth szobrot, melyet ez év nyarán leplez­tek le, a múlt éjjel ismeretlen tettesek megcsonkították. A vizsgálatot megindí­tották. Távozó főispán. Budapest, november 9. (Saját tudó­sítónktól.) Puky Chula Hajduvármegye főispánja tegnap beadta lemondását. A le­mondást Tisza István gróf miniszterelnök elfogadta. Képviselőválasztás előtt. A központi választmány ülése. Szatmár, nov. 9. (Saját tudósitónktól.) Rövid két hét választ el bennünket csupán a képviselőválasztástól, s a város külső képén alig látható méf a képviselő- választást rendesen megelőzni szökött élénk moz­galom. A kormánypártnak meg van a jelöltje a lemondott képviselő, Hieronymi Károly mi­niszter szefnélyében. A függetlenségi párt még nem állapodott meg végkép a jelölt személyére nézve, de 1—2 napon belül okvetlen meg lesz a jelölt, s azt hisszük, hogy akkor már mozgal­masabb lesz az élet, mert a kormánypárt is tudni fogja, hogy'kiveí szemben kell a harczot fölvennie. Odaát egyelőre nagyban reményked­nek a miniszter-.győzelmében, de ezek a remé­nyek, a mint a függetlenségi párt jelöltjének né­vével teljes erejéből akczióba lép, bizonyára nagyban csökkeni fognak. A polgárság széles ré­tegeiben nagy ellenszenv nyilvánul Hieronymi személye ellen, s jelentős táborra tehető azok­nak száma, akik a kormánypárt somiból ezút­tal fognak először a függetlenségi párt jelöltjére szavazni. Az önérzetes polgárságnak ez az ellen­szenve egyébként Hieronymivel szemben teljesen indokolt, mert az, aki mint képviselő nézte le választóit, mint miniszter méy kevesebbet fog fürödni azoknak érdekeivel. Az e heti eseményekről egyébként az aláb­biakban számolunk be : (A függetlenségi párt gyűlése.) A függetlenségi párt vasárnap délelőtt 11 órakor ig*n látogatott gyűlést tartott a Vigadó nagytermében Uray Géza és Csamay Imre ket­tős elnöklete mellett. A gyűlést Uray Géza nyi­totta meg, üdvözölvén a megjelent választókat, s beszámolt a végrehajtó-bizottságnak előző este megtartott üléséről. A jelölésre nézve előterjesz­tette, hogy az országos központ több, országos hirü jelöltet hozott ajánlatba, akikkel úgy a köz­pont, minta helyi végrehajtó-bizottság most foly­tatja a tárgyalásokat. A gyűlésen a többek közt Hoitsy Pál jelölése találkozott a polgárság köré­ben a legnagyobb rokonszenvvel, de jelölni egye­lőre őt sem lehetett, mert a vasárnapi gyűlés le­folyásáig nem nyilatkozott egész biztosan a jelö­lés elfogadását illetőleg. A gyűlése tehát egyelőre esek azt hatá­rozhatták, hogy a végrehajtó-bizotts g folytatja munkálkodását és ennek eredményerői egy a legközelebbi napokban újabban megtartandó pártgyülésen számolnak be. E pártgyülés napjáról a »Szatmári Hírlap«-ban és külön plakálok ut- jpm is értesíteni fogja az elnökség a választópol­gárokat. (A központi választmány ülése.) A központi választmány tegnap, hétfőn dél­előtt 10 órakor ülésezett Papp Géza polgármes­ter elnöklete alatt. Az ülésen jelen voltak Ko­rányi János, Jáikó Sándor, Jákó Mihály, Uray Gáspár, Antal Kristóf, Lehoczky János dr., IJt- teczky Endre és Tankó zz y Gyula jegyző. Pap Géza elnök jelentette, hogy a képvise­lőház elnöke hivatalosan értesítette a várost Hieronymi Károly lemondásáról s egyben kérte, hogy az uj képviselőválasztás iránt tegyék meg a szükséges intézkedéseket. A központi választ­mány tudomásul vette az elnök leiratát és a vá­lasztás napját e hó 24-ére tűzte ki Mivel pedig Az ó'szi és téli idényre érkezett angol gyapjúszöveteknek ULjd.onsá.g’alra,, felhívja a m, t. úri közönség b. figyelmét. .......-..... — Sz atmár. Deáktér, FeMáz mellett. posztó és gyapjúszövet kereskedő. Ugyanott az egész konjinensen elismert nagynevű Martin C. Ltd & Sons angol gyapjúszövet gyárosnak egr3red.^AlI raAsttára.-

Next

/
Thumbnails
Contents