Szatmári Hírlap, 1903. július-december (2. évfolyam, 147-292. szám)

1903-11-05 / 253. szám

2 Szatmár, csütörtök. SZATMÁRI HÍRLAP 1903. november 5. 253. szám. Erre ismét olyan lárma tört ki, hogy az elnök kénytelen volt az ülést felfüg­geszteni. Szünet után Rakovszky, Ho//ó Lajos : és Kossuth Ferencz beszédjeikben kijelen- ; tették, hogy a királyi kézirat bemutatásé- j nál a házszabályok megsértését látják. (Nem kell programra.) Tisza István tagadja, hogy a házsza- I bályokon sérelem esett volna s kéri, hogy j hallgassák meg program inját. Kérelme azonban nem talált meghall- i gatásra. A folyton zajongó eljenzék nem j volt kiváncsi programmbeszédjére s e he- \ lyett hosszas házszabályvita indult meg. Ez ' a vita az ülés végéig tartott. Holnap az Apponyi lemondása fölötti vitát folytatják. Zsidó fiúból - pápai gróf. Egy festőművész karrierje. dőn az összes ellenzéki pártok tiltakoztak a lemondás ellen s kijelentették, hogy azt nem fogadják el. Dániel Ernő rendkívül melegsza­vakban méltatta Apponyi érdemeit, a melyeket az elnöki székben szerzett, de végül is azt javasolta, hogy a Ház vegye „sajnálattal“ tudomásul az elnök távozását. Az ellenzékről többen állottak fel szólásra s egyértelmüleg kijelentették, hogy a jelentést nem veszik tudomásul. Apponyi maradjon az elnöki székben. Majd maga Apponyi is felszólalt és gyönyörű beszéd­ben megköszönte az ellenzék bizálmát, de nem maradhat meg elnöknek — mondotta — mert aktív részt akar venni a politiká­ban. Ez az első vihar csak szelíd előszele volt annak az orkánuak, a mely akkor tört ki elementáris erővel, a midőn Tisza Ist­ván miniszterelnök emelkedett szólásra és bemutatta az uj kormány kinevezéséről szóló királyi kéziratot. Ezzel kapcsolatban, persze, programmját is előadta volna, ha egyáltalán szóhoz engedik. Annyit tudott mondani csupán, hogy kötelessége volt a királyi kéziratot bemutatni s programmját is kész előterjeszteni, ha meghallgatják. . . Dehogy hallgatták, sőt nagyon is tilta- kóztak balról: — Nem hallgatjuk! — Ismerjük ! Nem vagyunk kiváncsiak. — Hozott nemzeti engedményeket? — Hol a magyar vezényszó ? — A nemzetet nem csapja be. Nem kell a programmja . . . Ezek és ezekhez hasonló felkiáltások röpültek felyton feléje, mig az elnök a nagy lármában kénytelen volt az ülést berekesz­teni s folytatását holnap délelőtt 10 órára kitűzni, a mikor az Apponyi lemondása fö­lötti vita lesz az ülés napirendje. A viharos ülés lefolyásáról tudósítá­sunk a következő: (Apponyi lemondása.) A képviselőház mai ülésén Dániel Gá­bor alelnök elnökölt. Az elnöki előterjesz­tések kapcsán bemutatja Apponyi gróf le­mondó levelét, a mire váratlanul nagy vi­har keletkezett a baloldalon. Szederkényi Nándor felszólalásában azt indítványozza, ne fogadják el Apponyi lemondását. Kossuth Ferencz, Darányi Ferencz és Hellebronth Géza felszólalásaikban csatla­kozik Szederkényi indítványához. A jobboldalról Dániel Ernő méltatta Apponyi érdemeit s ajánlja, hogy lemon­dása sajnálattal vétessék tudomásul. Ezután sorra szólaltak fel Zichy Jenő gróf, Rakovszky István, Ugrón Gábor és Bock János, akik szintén Apponvinak az elnöki székben való megmaradását aján­lották. Apponyi Albert nagyon köszöni a bi­zalmat, de a leghatározotabban jelenti ki, hogy nem maradhat meg az elnöki székben, mert aktiv részt akar venni a politikai életben. Szünet után. (Tomboló vihar.) Tisza István gróf miniszterelnök ál­lott fel szólásra, de ebben a pillanatban orkánszerü vihar tört ki az ellenzéki pad­sorokban, a mi pár perczig tartott. Tisza bemutatja a kormány kineve­zéséről szóló királyi kéziratot, a melyet az etnök az ellenzék folytonos zajongása köz­ben felolvastatott, majd jelentette, hogy a kéziratot átküldi a főrendeknek. Aj folytonos lármában Tisza István ismét szólásra emelkedett s beszélni kez­dett. A királyi kéziratot — úgymond — kötelessége volt bemutatni s programmját is kész elmondani, ha meghallgatják. Szatmár, nov. 4. Pályájának csúcspontját érte el a mi­nap egy értékes magyar művész, Lippay Bertalan. Idehaza kevesen ismerik, de an­nál inkább Olasz-, Német- és Francziaor- szágban s a balkáni udvaroknál. A legna­gyobb körök népszerű arczképfestője ö. Hire jön most annak, hogy X. Pius arczképét festeti Lippayval. A kép, mely trónusán ülve, teljes díszben ábrázolja a katholikus világ fejedelmét, nagyjában már elkészült. A pápa tegnapelőtt fogadta a Va­tikánban Lippayt. Megölelte, megcsókolta a művészt s nejének s gyermekeinek hogy- léte felől kérdezősködött. Lippay ugyanis egy olasz grófnőt, a ki Viktor Emánuellel is rokonságban áll, vett feleségűi. A pápa megmutatta Lippaynak Fe­rencz József király, Erzsébet királyné és Ferencz Ferdinánd trónörökös arczképét. — íróasztalomon őrzöm e fotográfiá­kat — mondotta a pápa — mert nagyon szeretem az ön királyát, de a trónörököst is. Imádkozom éretük naponta. , A pápa aztán megtekintette Lipp iy müvét s el volt ragadtatva. Elrendelte nyom­ban, hogy erről a képről száz és százezer fényképmásolatot készítsenek, hogy a katho­likus világ erről ismerje a pápa porhüve­lyét. Ez lesz a pápa hivatalos fényképe. X. Pius e szavakkal búcsúzott a mű­vésztől : — Hogy egy kis elismeréssel lehes­sünk a te ut.ólerhetetlen művészi alkotáso­dért, melyhez szívből szerencsét kívánunk neked és hogy irántad való atyai szerete- tünket és becsülésünket bebizonyítsuk ezennel pápai udvari festővé nevezünk ki téged és neked és családodnak az örökös pápai grófi rangot adományozzuk és óhaj­tom, hogy még számos ilyen remekművel ajándékozd meg a világot . . . Gróf Lippay Bertalan meghatva, bol­dogan távozott a Vatikánból. S az árva­megyei turdosini kicsiny zsidó temetőben talán megmozdult egy halott. Ott fekszik gróf Lippay Bertalannak atyja, a tisztes­ségben és becsületben megőszült Lippner Sámuel, a ki sok-sok erdőre való tutajt szállított le a sebesvizü Vágón a duna- menti városokba. Lippner Sámuelnek má­sodik fia a legújabb pápai gróf, a ki mű­vészetével olyan sikert ért el, a milyenre kevés példa van. Lippay Bertalannak három fivére él még idehaza. Az egyik szolgabiró Nyitra- megyében, a másik tiszti orvos Torontál- ban, a harmadik fakereskedő Budapesten. SZÍNHÁZ. — (Szezon előtt). Rövidek a napok s hosszúak az esték, amelyeken az unalom, szinte hihetetlen nagyságban terjenged szét szárnyait. Máshol vidám az élet, pe­zseg esténként a színház kör. yéke, nálunk Thália csarnoka előtt mélységes a csönd. Az a vigasztaló, hogy ez a helyzet már nem fog soká tartani. Még három hét és minálunk is megkezdődik a szini évad. Krémer Sándor színtársulatának most van főszezonja Eperjesen, a hol is a közönség nagyérdeklődése mellett tartauak előadáso­kat. Krémer a napokban Budapesten járt és több újdonság előadási jogát szerezte meg E daraboknak Szatmáron lesz a premiérje. Krémer Sándor a társulatát is kiegészítette, a midőn Széli Gizellát, a vidék egyik jó- nevü szende színésznőjét szerződtette. A szini évad előleges jelentését az igazgató már legközelebb kifogja bocsájtani. ÚJDONSÁGOK. Papp Lajos áthelyezése. A püspöki határozat megmásíthatatlan. Szatmár, nov. 4. (Saját tudósitónktól.) A szatmári gör. kath. egyház napok óta tartó forrongása ma vagy holnap véget fog érni. A harcz, az ellenállás mit se használt s a bonyodalom­nak az a csattanója, hogy Papp Lajos lel­késznek távoznia kell Szatmárról. Eleget kell tennie a püspöki határo­zatnak, a mely szent és megváltoztathatat­lan. Szatmár város tanácsa, minthogy érde­kelt fél, ez ügyben néhány nap előtt átira­tot intézett Szabó János szamosujvári püs­pökhöz s tudomására adta, hogy a hívek ellenállást fejtenek ki papjuk érdekében. Az egyház híveinek forrongása káros hatással van az egyház jóhirnevére nézve, arra kérte tehát a város a püspököt, hogy lehetőleg sürgősen intézkedjék az ügyben, egyszersmind szolgáljon bővebb felvilágosí­tással, hogy az áthelyezés miért történt. A város átiratára tegnap érkezett meg Szabó János püspök válasza. A püspöki le­irat részletesen közli az egész ügy keletke- zézét. Papp Lajos ellen — mondja a leirat — különféle vádak merültek fel. A vádak mellett súlyos fegyelmi vétségeket is köve­tett el, a melyek miatt a püspöknek igy kellett intézkednie. Mielőtt áthelyező hatá­rozatot hozott volna a püspök, fegyelmi vizsgálatot indított Papp Lajos ellen s en­nek folytatásaként történt az áthelyezés. A leirat ezután áttér arra, hogy Papp Lajos érdekében Péter György egyházi gond­nok vezetése alatt küldöttség járt a püspök­nél. Szabó János a küldöttség előtt nem mondotta, de a leiratban világosan kifejezi, hogy elhatározása megmásíthatatlan. Papp Lajosnak az aknasugatagi parochiát kell elfoglalnia. A püspök egyben közli a tanácsosa, hogy Ambrus György esperest megbíztál hogy a biveket világosítsa fei az elhatáro­zásáról s tudassa velők, hogy az esetre, ha továbbra is ellenállást fejtenek ki, úgy bün­tetőjogi következményeket vonnak maguk . után. Papp Lajost utasította a püspök, hogy uj állását 8 nap alatt foglalja el, különben, a legszigorúbban fog vele szemben eljárni. Végül megemlíti a püspök, hogy .a lelkészi állásra közelebb meghirdeti a pá­lyázatot. * Öngyilkos honvédhadnagy. A szatmári 12, honvédgyalogezred tisz­tikarát mély gyászeset érte tegnap. A tisztikar egy általánosan kedvelt és szeretett tagja, Iklódy István honvéd­

Next

/
Thumbnails
Contents