Szatmári Hírlap, 1903. július-december (2. évfolyam, 147-292. szám)
1903-09-18 / 212. szám
nemzet akar élni, ezt csak a függetlenségi párt programmjának alapján teheti. így ássák a közös ügyeknek sírját azok, akik azt fenn akarják tartani és e válságból diadalmasan fog kibontakozni az Önálló és független Magyarország. C. kj/jűi tiüflti, j_/o mcm. Szatmár, szeptember 17. (K. S.) A magyar szabadság. Pozsonyból ma azt a különösen hangzó hirt távirja tudósítónk, hogy a pozsonyi főkapitány Djevet béget, a ki Bécsben a török nagykövetet arczul- ütötte s ügyének befejezéséig Pozsonyba tette át lakását, kiutasította a városból. Kiváncsiak vagyunk, mi közünk ahhoz, hogy Bécsben egy nagy ur pofon üt egy másikat, a ki még nagyobb ur, mint ő és mióta lehet valakit kiutasítani, mert becsületsértést követett el — Bécsben. Ezt a szabadságot úgy látszik Horvátországból hozta magával a granicsár miniszterelnök ur, a kinek gyöngéd utasításaira vezethető vissza ez a kis kimutatás. Ugyan kérdjük, hova kellene tolonczoltatnunk a horvát urat, a ki mindennap arczul úti — a magyar nemzetet. TÁVIRATOK. Véres főpróba az Operában. Budapest, szeptember 17. (Saját tudósitónktól.) A m. kir. operaház ma véres balesetnek volt színhelye. A színpadon a Lohengrin operát próbálták az egyik főszerepben Anter Györgygyel, akit tudvalevőleg most szerződtetitek Drezdából Burrián tenorista helyére. A főpróbán a párbaj jelenetnél Anter a játék hevében úgy vágta főbe kardjával Beck Vilmost, hogy eszméletlenül rogyott össze. A kard egy 10 czentimeter bosszú sebet ütött Beck fején. Beck később magáhinni benne . . . Van kert is a villa mellett ? — Van bizony ! No nem nagy, de csinos. Majd én még elküldöm oda a a kertészünket és teleültettetem a te virágaiddal. — Hátul lehetne zöldséget ültetni bele . . ■ Czukros kis majmom, menynyire sajnállak! — Jó, hogy röpül az idői Már fél hat. Mennem kell! Isten veled, drága kis madaram. . . . Pá, pá, pá ! — No, puszit! — Nem, nem 1 Most már vőlegény vagyok ! Nem szabad ! Nem is hiszed, hogy én milyen jellem vagyok! Pá ! . . — Ah 1 Pá! . . . Apropó 1 Várj még egy pillanatig ! Mondd, jó fizetése van egy gépészmérnöknek ? — No, az attól függ, hogy kicsoda és hol ? — Talán ismered is. Fényes Ferencz. — Ohó! Annak pompás jövedelme van! Legalább tizenötezer forint. És különben is gazdag ember. •j— Igazán? Ez derék! Akkor hát minden jól van. — Hogyan? Mi dolgod van vele? — Megmondom őszintén. Ő már pár nappal ezelőtt tett nekem ajánlatot, de én mindeddig visszautasítottam. Pedig bőkezű volt az ígéreteiben. — Hah! És most elfogadod ? — Miért ne ? Nem várhatok, a mig gróf jön 1 — Habaha! És még nekem azt esküdözted, hogy szeretsz 1 — Persze, hogy szerettelek 1 De hisz te házasodol! — Oh ! Ennyi csalfaság! Most már elhiszem azt is, hogy soha sem szereltél engem ! . . . így higyjen az ember a nőknek! El, el innen! . . . hoz tért. A „Lohengriu“ előadása e sajnálatos baleset következtében elmarad. Elitéit soeziálista. Budapest, szeptember 17. (Saját tudósitónktól.) A budapesti törvényszék ma tárgyalta Groszman Miksa ismert szocziálista agitátor királysértós bünperét. A törvényszék Groszmant 4 havi fogházra Ítélte. Ugyancsak ma került tárgyalásra Welter Jakab szocziálista osztály ellen való izgatást ügye. Weitert a vád alól felmentették. KJ LJ -TV -A m A XI ± Szatmár, szeptember 17. (Saját tudósítónktól.) Hivatalos kijelentések szerint Magyarország és Ausztria közgazdaságilag egymásra vannak vagy volnának utalva. Egymás nélkül seminitse jelentünk, erőink szétfor- gácsolódnak, gyenge lábon járunk, mig egymással karöltve haladva rengeteg hasznokat huzunk, gazdagodunk,vagvo- nosodunk és a nagyhatalom szerepet játszszuk. Szóval egymást kell támogatnunk, kiegószitnünk, segélyeznünk, hogy összességben, végeredményképp kiválót, két állam jólétét, boldogulását előmozdító dolgokat alkossunk. Csakugyan igy van, ha osztrák szemüvegen át nézzük a viszonyokat, kétséget nem szenved ez a tény, ha Ausztria mérlegeli a dolgok mibenállá- sát. Mert Lajtán túli szomszédaink vannak oly egoisták, annyira szeretik és kedvelik magukat, hogy nagyobb fejtörés nélkül is belátják, miképp nekik, igenis, szükségük van reánk, mindamellett egyre azt hajtogatják, hogy a köz- gazdasági együttműködés keretében atyailag gondoskodnak rólunk. Oly látszatot adnak a közösségnek, mint ha teljesen nélkülözhetnének minket, de merő jóindulatból, testvéri szerétéiből és végtelen optimizmusból Magyarországot mellettük és velők haladni nagy kegyesen megengedik, hogy a mi gyámoltalan, szegény és önállóságra képtelen közgazdaságunk hathatósan fellendülhessen. Ez az érem egyik oldala. A másik oldala bezzeg egészen mást, sőt amazzal homlokegyenest ellenkezőt mutat. Nekünk egyáltalán nem telik örömünk az Ausztriával való közgazdasági együttműködésben, sőt szivünk mélyéből kivánnók, hogy —- ha az osztrákok balra haladnak — mi jobbra fordulhassunk. Hő óhajtásunk lenne e közösség megbontása és tán még imádságunkba is fogaduók és foglalnék a sógorokat, ha odahatni iparkodnának, hogy tőlünk elszakadjanak. No, de ez eddig még csak utópia. Oh csak nagy hangon szónokolnak a különválásról, egyre hangoztatják, hogy könnyebben lélegzenek, ha tőlünk megszabadulnának, azt hajtogatván, hogy mi alattomban minden idegszálunkkal ragaszkodunk hozzájuk, holott alapjában véve úgy van, hogy ők kapaszkodnak belénk. Ez is olyan „fogtam törököt, de nem enged“-féle. Az osztrákok fújnak, tajtékzanak, hogy elszakadni akarnának tőlünk, de mi be- léjök csimpaszkodunk, pedig oly görcsösen kapaszkodnak kabátunk végébe, hogy szinte el kellene metszeni ruhánkat, ha kezük ügyéből akarunk kerülni. Holmi húsz esztendőre akarnák velünk odaát némelyek a kiegyezést megcsinálni, de ne adj Isten, hogy valaki azt merné hinni, az ő érdekükben, hanem tisztán a mi kedvünkért. Érdekes és jól megjegyzendő, hogy a húsz esztendőre való kiegyezés terve a hangadó és illetékes körök óhaja, mig az elszakadást áhitozók azok, kiket az egész világ minden befolyást nélkülöző krákélereknek ismer. Akárhogy van, akármint van, bármennyire csűrjék és csavarintsák a dolgokat, mi egyet szeretnénk, egyet óhajtanánk, s ez a közgazdasági függetlenség, mert az ég jóvoltából már olyan fokon és polczon vagyunk, hogy el tudunk biczegni immár a saját lábunkon, de meg fokozatosan erősödnénk, ha nem volnának mögöttünk és mellettünk olyan hátramozditók, mint kedves 11 1 11 JJ A 1 szomszédaink, kik a mi bőrünkön élős- ködnek, a mi vérünket szipolyozzák. Csakhogy nem igen vannak oly kilátásaink, hogy a nagy lidércznyo- mástól, mely légzetünket elfojtja, egyhamar megmenekülhessünk, még sokáig béklyóba leszünk szorítva, akárhogy tudnánk, akarnánk előre menni, lehetetlenség, mert amit produkálunk, abból nekünk vajmi kevés marad, frissiben elszedik, bezsebelik az osztrákok, akik annyiszor megveregetik a vállunkat, megczirógatják arczunkat és közben amit csak lehet, eloroznak tőlünk — merő szeretetből és jóindulatból. Tartsa meg az Isten jó sokáig őket — de csak maguknak ! SZÍNHÁZ — (A szinügyi bizottság ülése). A szinügyi bizottságnak ritkán akad dolga. Szatmár város színházi igényei — legalább a külső jelek szerint — az utolsó évben rendkívül csökkentek. A szini évad megcsonkítása csak egyik eredménye ennek a visszafelé fejlődött igénynek. A múlt évi szini saison aztán fényesen beigazolta, hogy egy társulat városunkban még akkor is tud boldogolni, ha teljesen szervezetlen, ha az előadásoknak egyáltalában nincsen művészi becse és ha az egyes bemutatott darabok külső fényének és a megkívánt seenikai hatásnak emeléséhez a megfelelő eszközökkel, nem rendelkezik. A múlt évadban előadott darabok szegényes, sőt sok esetben botrányosan gyatra kiállításai állandóan visszatetszést keltettek, ügy látszik, hogy ez évben, — legalább a darabok kiállítása tekintetében — némi javulás fog beállani, mert a szinügyi bizottság tervbe vette, hogy a régi díszleteket átfesteti, ezenkívül pedig egy egész csomó uj díszletet, fog Spanraft Vilmos operaházi aiszletfestönél megrendelni. ÚJDONSÁGOK Pont 8 órakor! A gyermek az élet folytatása. Talán ezért szeretjük annyira a gyermeket. Csücsüjgetjük mint csecsemőt, beczézgetjük mint gagyogó babát, dédelgetjük minden léptében és féltékeny gondoskodással, remegő aggodalommal védelmező őrangyalai leszünk, a mint bontogatni kezdi gyönge szárnyait és az otthon selymes puha fészkéből először röppen ki a kis apróság az élet útjára. Mert az élet utján az első lépést a gyermek akkor teszi meg, a mikor a kis buksi puha kacsóját kézbe fogva, az iskola padjába vezetjük. Addig a gyermek csak szerete- tet érzett, csak mosolyt látott, a kit csupa verőfény vett körül és akinek nem volt egyéb gondja, mint a szőke hajú babát öltöztetni, vagy az ólomkatonákat exercziroztatni. Egyszerre aztán uj világ nyílik meg a gyermek előtt. A nagy szürke teremben, a hova bevezetik, 70—80 hasonló apró pajtás nyüzsög-mozog és fenn a kathedrán ül egy bácsi, aki beszél érthetetlen dolgokról. A fogékony gyermeklólekről a sötétség leple lassanként kezd lehullani és a sok ákom-bákomból kialakul a betű ismerete. Ettől az időtől kezdve aztán a gyermeknek meg vannak a maga kötelességei, melyek ránehezednek a gyermek vállaira. Ezek a kötelességek aztán a szervezet erős- bödésével egyre fokozódnak, nőnek. A szülők pedig örülnek is gyermekük értelmi fejlődésének, de sajnálják is őket, hogy szegénykéknek oly hamar meg kellett ismerkedni az élet gondjával. Mert a tanulás gond ám a gyermeknek és pedig nagy gond. De emellett a tanügyi hatóság kötelességének tartja, hogy az apró csemetéknek olyan gondokat is varrjon a nyakába, a mire semmi szükség nincsen. Egy ilyen érthetetlen, kényelmetlen, szigorú és semmivel sem indokolható az az intézkedés is, mely- lyel elrendelték, hogy a gyermek pont 8 órakor legyen az iskolában! Se előbb, se utóbb, hanem pont Sorakor. Ha előbb megy, nem engedik be, ha elkésik, megbüntetik! Ez a rendelkezés tehát dilemma elé állítja a gyermeket. Vagy előbb megy és az utczán ácsorog, a mi tólidőben a gyermek egészségére végzetes is lehet, vagy elkésik, mely esetben büntetést kap. A büntetéstől a gyermek fél, tehát inkáhb ott fog a tanítás kezdete előtt az utczán csavarogni, semmint a büntetés szégyenét kelljen elviselnie. Az utczai ödöngésnek, az utczai csavargáshoz való ezen erőszakos hozzászok- tatásnak pedig' igen szomorú következményei lehetnek később. Mert meg fog engedni a tisztelt tanügyi hatóság, de lehetetlenség ám az indulás és érkezés pillanatát mathe- matikai pontossággal másodperezre kiszámítani és igy a gyermekek zöme vagy korán, vagy későn érkezik az iskolába, de semmiesetre sem pont 8 órakor. Ha netalán azért nem engednék be a gyermekeket 8 óra előtt az iskolába, mert a padok összefe- ragását és a falak bemocskolását féltik a gyermekektől, úgy ez ellen a leghatározottabban tiltakozunk. Azt az iskolát az adózó közönség pénzéből építtették és ha a padok majd ötven év múlva — használhatatlanok lesznek, hát csináltatnak másokat. De az összes iskolák valamennyi padja nem ér any- nyit, mintha a drákói rendelkezés miatt csak egyetlen gyermek egészségét is veszedelemnek teszszük ki és már zsenge korban hozzászoktatjuk a gyermekeket az utczai csa- tangoláshoz, ami később erkölcsi érzületének és gondolkozásának kialakulására is nagy befolyással lehet. A szülők aggodalmas szeretete ott lebeg a gyermek felett az iskolában is. Ez a szeretet aztán föllázad, ha látja, hogy gyermekét egy indokolatlan intézkedés kínos helyzetbe juttatja. Nyissák ki tehát azokat a kapukat haladéktalanul, hogy az iskolába menő gyermek na találjon maga előtt 8 óra előtt zárt ajtókat! Mert hát a szülők mégis csak a gyermeküket és nem a padokat féltik! Sávor Kálmán. Egy hirt olvastam . . . Egy hirt olvastam a lapokban, Nem is oly rég a napokban, Más csak úgy könnyen át szaladta Nekem a könyeim kicsalta. Mit is érdekelt volna másat, Hogy valahol piczi sirt ástak, Másnak csak hir volt, nekem halálom. . Belé temették egész világom. Baka Elek. * Eötvös Károly és Barabás Béla Szatmáron! Az országos függetlenségi pártnak két oszlopos tagja, Eötvös Károly és Barabás Béla holnap este városunkba érkeznek, a honnan vasárnap reggel Tisza- becsre utaznak. A közönség bizonyára meg fogja ragadni az al kaimat, hogy a népszerű vajda és a függetlenségi párt országos nevű alj.i?uo• szepiemoer i*. ziz szám k magyar közgazdaság önállósága.
