Szatmári Hírlap, 1903. július-december (2. évfolyam, 147-292. szám)
1903-09-04 / 201. szám
azatmar, íauj. szepiemper Péntek. Második évfolyam 201. szám. Előfizetési árak: Helyben házhoz hordva: Egész évre . . 12 kor. Fél évre ... 6 kor. Negyedévre . . 3 kor. Egy hóra . . 1 kor. Vidékre postán küldve: Egész évre . . 16 kor. Fél évre ... 8 kor. Negyedévre . . 4 kor. Egy hóra ... 2 kor. Egyes szám ára 2 kr. (4 fii) Szerkesztőség: Kainczy-utcza 6. szám. SZATMÁRI HÍRLAP POLITIKAI NAPILAP A SZATMÁRI FÜGGETLENSÉGI és 48-as PÁRT KÖZLÖNYE. Megjelenik naponta (hétfő kivételével.) Hirdetéseket méltányos, szabott árban és egyezség szerint felvesz a kiadóhivatal, Kazinczy-U 6 Apró hirdetések 10 szóig 40 fillér, minden további szó 3 fillér Nyilttér sora 30 fillér. Kiadóhivatal: Kazinczy-utcza 6. szám. Telefon 106. Lapvezér: URAY GÉZA Főszerkesztő : BARTHA KÁLMÁN Felelős szerkesztő: HARSÁNYI SÁNDOR Csak politizáljunk vígan. Szatmár, szeptember 3. Mi magyarok ma holnap egész világtekintélyek vagyunk a politizálásban. Ugv látszik az az egyedüli ambicziónk, hogy az egész világ foglalkozzék a mi politikai állapotainkkal. Mi — büszke magyarok — első sorban jogász náczió vagyunk : tehát értünk is a politikához. Nálunk mindenki első sorban politizál nemzeti kötelezettségből. Hazafiui érzésünk tölti be egész valónkat, az ország sorsa fekszik a szivünkön, s ilyenkor minden igaz magyar a politikai harcztéren küzd. TJtczán, kaszinóban, kávéházban, vasúton, a fürdőben egyebet se teszünk, mint a politikai helyzetet vitatjuk. Nem uj dolog, de érdekes, mint igazság, hogy ha két amerikai összejön társaságban, az első kérdés, amit egymáshoz intéznek : mi az ön üzlete? A német is ilyen praktikus gondolkozásu, de ő már ezt az első kérdést igy varriálja: mi az ön hivatása? Ám, ha két magyar találkozik először, a formaságok után egyik bizonyára azzal kezdi: mi lesz az obstrukczióval, hogy leszünk az ex-lexxel, ki lesz a miniszterelnök ? Nem csoda, ha újságjaink kénytelenek alkalmazkodni ehhez a közhangulathoz. Politikai válság idején a magyar publikum szinte megköveteli, hogy nap-nap után politizáljunk. S ha ez a politikai válság, ez az akut politikai kérdés hetekig, sőt hónapokig elhúzódik, akkor pusz tithat az országban bárminő elem, megrendülhet a közbiztonság, — egyébről nem fogunk hallani, egyebet nem fogunk olvasni, mint politikáról. Nálunk, oh nálunk a politizálás honfiúi kötelesség! A malom alatt elkezdve, a vidéki kaszinókon és egyleteken keresztül — egész a nemzeti és zsentri kaszinóig lelkesedéssel üzzük a politikát. Ha belepusztulunk is . . . Kolonics mondása jut eszünkbe, aki szegénynyé akarta tenni országunkat előbb, hogy aztán rabbá tehesse. Mi pedig szegénységünkben szeretnők a politikai rabság kötelékeit lerázni, holott ahhoz nincs erőnk. A múltak bűne ez egyébként, mely nem arra gondolt, hogy országunkat gazdaggá, gazdaságilag függetlenné tegyük, hanem örökkön- örökké a politikába mélyen elmerülve, gravámenerekkel töltöttünk heteket, amig testvéreink a zsebükre gondoltak. Iparuk megerősödött, kereskedelmük felvirágzott. Nem elmélkedtek, de cselekedtek. Nem politizáltak, hanem dolgoztak. Hagytak bennünket esztendőkön át politizálni. Jól számi’ottak. Tudták, hogy olyan ország vagyunk, ahol a politika az egyedül üdvözitő és boldogító passzió. S ezt a mi gyengeségünket — szomszédaink és az osztrákok — alaposan kihasználták. Azt mondjuk erre ellenvetésül, hogy mi is fejlődtünk. Mi is haladtunk. Lehet. De vájjon mi ez a fejlődés ahhozképest, a mit szomszédos osztrákok éppen az utolsó 25 - 30 esztendő alatt elértek? Mi a mi iparunk, kereskedelmünk az övékhez képest? Hol van ami gazdasági erőnk, a vagyonosodásunk az övék mellett ? Hol van az állami adminisztrácziónk, kultúránk, közegészségi, közbiztonsági állapotunk az övékhez viszonyítva? Pedig az ő munkájuk nehezebb volt, mint a mienk lett volna. Mert országunknak fekvése, helyzete, természeti gazdaságai ezerszer több alkalmat nyújtanak egészséges ipar, virágzó kereskedelem kiépítésére. De mit is busulunk ezen, minek csüggedni ?! Megmaradt a mi gondosan ápolt, hőn szeretett politikánk, amely „ápol bennünket és el is takar“. El ám alaposan! Itt éj"i bajosan tudna, de itt „politizálnod és halnod kell!“ Az átkos politizálás pedig nap- ról-napra jobban befészkeli magát hozzánk. Átjárja egész közéletünket, impregnálja társadalmunkat, növeli a válaszfalakat Elszigeteli és elhidegiti az embereket egymástól, s igy végzi romboló, pusztító munkáját, amelynek legjo ban örülnek osztrák testvéreink. A mig nekünk a politika a száraz kenyerünk, addig nekik bőven jut a kalácsból. TÁVIRATOK. A király Budapesten. Budapest, szeptember 3. (Saját tudósítónktól.) Ő felsége ma este fél 8 órakor Budapestre érkezett. A nyugoti pályaudvarnál ezrekre menő közönség gyűlt össze, a mely lelkesen megéljenezte a királyt. Az állomásnál Márkus főpolgármester és Rudnay főkapitány fogadták ő Felségét. A trónörökös a hadgyakorlaton. Arad, szeptember 3. (Saját tudósítónktól.) A hadgyakorlatok ma kezdődtek meg Lippán. Ferencz Ferdinand főherczeg ma reggel kíséretével Lippára érkezett. A város lobogó- diszben áll s az állomáson ezrekre menő nóptömeg fogadta. A főherczeget Molnár Viktor temesmegyei főispán üdvözölte. Az üdvözlésre Ferencz Fer- dinánd magyarul a következőket válaszolta : — Nagyon köszönöm a szép fogadtatást. A felséges ur nagyon sajnálja, hogy nem jöhetett el a gyakorlatokra. TARCZA. Akkor szerettelek . . . Mikor azt mondtad, nem tudsz sze- , retni, És gyűlölsz kimondhatatlan ; Mikor azt mondtad, hagyjalak el S ne higyjek a szavadban. Amikor összezúztad lelkem, A hogy szerelmed esdekeltem, Mikor csókot kértem és nem adtál, Megsértettél, lenéztél, elhagytál. Akkor szerettelek . . . Balassa Sándor. A költő. Irta: Emil Marriot. Mikor megszületett, a szerencse istennője épp rossz hangulatban volt; átadta az újszülöttet egy kohóidnak, a kinek egyetlen és igy legfőbb tulajdonsága volt a rosszakarat. — Mi legyen ebből a kis emberkéből ? — kérdezte a kohold. — Költő ! — mondotta az istennő. A többi a te dolgod. A kohold megdörzsölte a kezeit és mosolygott. Kevés embernek jut szerencse, vagy csillag az életben. Legtöbben sle- milek vagyunk, a kikre ráül a sors és agyonnyargalva visz a czélhoz. A legtöbb ilyen szerencsétlen slemil finom lélek, a kiben nem fejlődött ki az üzletiesség és az alázatosság tulajdonsága. A slemil végigrobotolja az életet, hibákat követ el az érintkezésben és vagy korán, vagy későn érkezik mindenhova. A sors választja ki magának és a kohold gondoskodik, hogy semmi cselekedetük ne sikerüljön. A költő fiú ilyen szerenesétlon órában született és a sors ráütötte a bélyeget. Szegényke nyugodtan aludt a bölcsőjében, falánkan szívta a tejet és nem gondolt arra, hogy az ő keresztapja egy rosszakaratú kohold, a ki már előre mosolyog azokon a gonoszságokon, a melyeket a kis költő jövendő életpályáján akadályokkal állított fel. A költőnek fogalma sem volt erről és megkezde életpályáját tele nagy szerű reményekkel és vágyakkal, mint a többi emberek, mint mindnyájan. Anyai szeretet után remegett és nem volt anyja; meghalt, mikor a kis költőt a világra hozta. Mostoha anyja volt és mostohatestvérei, a kik valósággal kínozták gyermekkorában. Vagyonnal nem birt és előkészült a küzdésre a mindennapi kenyérért. De fiatal volt és erős, az idegei még nem voltak megtámadva tehát küzdött, fáradott. És nem tudta, hogy hiába, mert ő a balsors egy kiválasztottja volt. Megelőzte a kortársait és olyan müveket alkotott, a mik bizonyára feltűnést keltettek volna, ha a kohold nem gondoskodik az ellenkezőjéről. De a kohold bekötötte a kortársak szemeit és azok nem vették sem a költőt, sem a müveit észre és ő szegény maradt és ismeretlen. Tiz év múlva újak léptek fel, a kik akarva, vagy véletlenül az ő nyomdokain írták a dolgaikat: csak rosszabbul nála. A kritika kibontotta előttük a zászlóját és a komoly kritikusok egymásután gratuláltak a fiatal és friss tehetségeknek. A mi költőnk pedig az első és legjobb, éhezett otthon és száraz kukoriczaszárból czi- garettát sodort, hogy ne fagyjon meg. Lassankint megöregedett és az idegei elromlottak. De küzdött tovább. Nem hitte el, hogy ő, éppen ő, legyen valódi mostohája a sorsnak. Száz ajtót megkopogtatott és egyik sem nyílt meg előtte. Az emberek kinyitották az ablakrostélyt és káromkodva húzták be a fejüket. Valami végtelen vágyakozás kergette őt sikerek, boldogság és szerelem után. Ö is kinyújtotta, mint más, a karját a gyönyörű, karcáu termetek után, de nem érte el őkel. Nem volt olyan betegség, csapás vagy szerencsétlenség, ami nem gyötörte volna. Minden ág öt verte, minden féreg őt rágta. Egy hang sem emelkedett a védelmére, egy kar sem sietett, hogy felfogja a csapásokat, a miket neki szántak. A kicsinyek megverték, mert nem voltak pártfogói és a nagyok rúgtak rajta, mert kényelmes volt nekik és mert alattuk állt. Sőt nagyon gyakran nem röstelték fölemelni az útról egy követ, hogy hozzávágják. ősz, öreg, száraz és csöndes lett. Föladta végre a harezot. Zárkózott lett és nem mondta el senkinek, mennyit szenved. Csak egy forró vágya maradt vissza: vágy a halál után. A halált sírta, utána küldte az ölelő karjait. Megváltásnak hitte. Végre elért az ősz költő a halálos ágyáig. Megfordult az ágyában és kereste az egyetlen barátját a halált. Ott állt mellette, fekete szalonba öltözve. Szépen, sápadtan és előkelőén. — Itt vagyok — mondta a halál és kinyújtotta sápadt kezét utána. Légy nyugodt. Finomabb sorsod lesz nálam, mint volt az életben. A beteg költő könyezett, megcsókolta a halál sápadt kezét és azt mondta: — Nem félek tőled. Szorits meg ahogy akarsz, nem fáj majd jobban, mint az életben fájt. És idegesen összerezzent, mert észrevette, hogy a halál nem egyedül van. Egy szőke, sápadt és nyúlánk asz- szony állt mellette szomorúan, kö- nyezve. — Ki vagy te, szőke tündér ? — kérdezte a haldokló költő. — Nem ismerlek ! . . . Oh, jól tudom, hogy nem is. Figyelmeztet^!! Róth Fülöp kárisbádi czipőraktárat ajánljuk at. vevőközönségnek mini legolcsóbb bevásárlási forrást, Közvetlen a Pannónia szálloda mehett. Szatraár és vidéke legnagyobb czipőraktára Az előrehaladott nyári idépy miatt a Epég raktáron leVő nyári szipes czipők eredeti gyári árakon kaphatók. ■■■■■»«■■■■
