Szatmári Hírlap, 1903. július-december (2. évfolyam, 147-292. szám)

1903-07-30 / 172. szám

Szatmár, 1903. julius 30.

Csütörtök.

Második évfolyam 172. szám.

Előfizetési árak:

Helyben házhoz hordva:

Egész évre . . 12 kor.

Fél évre ... 6 kor.

Negyedévre . . 3 kor.

Egy hóra . . 1 kor.

Vidékre postán küldve: Egész évre . . 16 kor.

Fél évre ... 8 kor.

Negyedévre . . 4 kor.

Egy hóra ... 2 kor.

Egyes szám ára 2 kr. (4 fii) Szerkesztőség: Kainczy-utcza 6. szám.

Megjelenik na.fi.qnta

(hétfő kivétess*©!.)

HirÉIgfésaket

méltányos',Szabote árha* éa egyezség szépet félvese a kiadóhivatal, Kegiríü^-ttfi,

Apró hirdetesinir

10 szóig 40 fillér, minden további szó 3 fillér Nyilttér sora 30 fillér.

Kiadóhivatal: Kazinczy-utcza 6. szám. Telefon 106.

Lapvezér:

URAY GÉZA

Főszerkesztő :

BARTHA KÁLMÁN

Felelős szerkesztő:

HARSÁNYI SÁNDOR

A kis hamis.

Szatmár, julius 29.

Az alsó-ausztriai kereskedelmi és iparkamara a napokban tette közé múlt évről szóló jelentését. Bennünket magyarokat ez a jelentés kiválóan érdekelhet, mert közelebbről megvilágítja Ausztriának gazdasági viszonyát hazánkhoz.

A jelentés e részének csattanója az a kimutatás, mely szerint Magyarország 1902-ben valamivel többet exportált Ausztriába, mint a mennyit onnan behozott. Ennek a szép bengáli tűznek a fényében úszik a jelentés egész okoskodása, mely a legremekebb tűzijátékot fejti ki annak az apotheozisnak, hogy ime a szegény Ausztria mennyit szenved a hazánkkal való közösség alatt. Amilyen tüneményes ez a sistergő röppentyű, a Lajtán túli oldalról szemlélve olyan hamar el is pattan és marad belőle — egy kis salakos hamu.

Mert mi következik abból, hogy mi tavaly többet szállítottunk Ausztriának, mint az nekünk ? Tán az, hogy gazdaságunk hatalmasan fellendült, egyszerre — úgy éjszakán át — fényes polczra vergődött és a szomszéd birodalom gazdaságát lenyűgözi, leigázza, tönkre silányit- ja? Hogy a közösségnek csak mi látjuk hasznát, Ausztria pedig csak kárát vallja ? Hogy amannak romjain építjük föl sziklaerős várunkat, melyből visszaverünk minden támadást? Tán még se lesz egészen úgy. Csak kissé szemügyre kell venni azt a bizonyos kimutatást. Mit is szállítunk mi Ausztriába és mit kapunk mi onnan?

Mi Ausztriába küldjük nyers terményeinket, búzát, rozsot, kuko- riczát, zabot, bort, kendert, lent, azonkiviil lisztet és kisebb mennyiségben gépeket és helyibök kapunk rongyokat, norinbergi árukat, játékszereket, piperéket, csodabalzsamokat, esernyőket, nyakkendőket és Isten a megmondhatója miféle más, nem mindig éppen kétségtelen értékű, úgynevezett ipartermékeket. Szomorú jele a mi gazdasági állapotunknak, hogy az áldástrejtő termőföldből verejtékes munka révén keservesen szerzett terményeinket silány árakon vagyunk kénytelenek „jó szomszédainknál1 elkótyavetyélni, még pedig ijesztően nagy mennyiségekben és ennek a helyében nyomorúságosán szerzett pénzünkön czifra sallangot vásárolunk a statisztika furfangjait jól ösmerő osztrákoktól. De azért még nekik áll feljebb, mert hiszen 1902-ben — a nyomasztó gazdasági viszonyok hatása alatt — már nem lehettünk oly gavallérok, mint azelőtt, minek következtében Ausztriából kevesebbet hoztunk be szemnek tetsző, haszontalan holmit, mint amennyi értékes terményt odaküld- tiink.

Ez a jelenség a fejlődésünket megbénító közösségnek a következménye. Az ausztriai kamara úgy tesz, mint a kancsal mészáros : nem oda vág, a hova néz. Mert a kis hamis dehogy is vonja le abból a körülményből, hogy múlt évben többet küldtünk oda, mint a mennyit behoztunk, azt a következtetést, hogy nekik kívánatos a közösséget megszakítani. Sokkal okosabb ökelme. Tudja nagyon jól, hogy ebből a még mindig kiválóan agrikultur országból, melyről most is még az a hit van elterjedve, hogy mézzel- tejjel bővelkedő Kanaán, a tejfelet ők szűrik le. Tudja nagyon jól, hogy a közösségnek mi adjuk meg az árát, s azért dehogy is akarja ezt a közösséget föloldani, hanem épp ellenkezőleg — s itt látszik ki a lóláb — tiz évnél hosszabb időre kívánná azt megköttetni!

Hát annyira szenvednek szegény sógoraink a nagy baj alatt, hogy minél tovább akarnak benne megmaradni 9 Hát oly borzasztó nekik a közösség, hogy semmi szin alatt se akarják azt megszüntetni ?

Tiszta dolog, hogy nem akarnak egyebet, mint továbbra is a haragosat adni, hogy ezentúl is kihasználhassanak, anélkül, hogy viszonossági kötelezettségük legyen Csakhogy — hála Istennek — más szél fuj errefelé mostanában a négy folyam — hárombércz határaiban. Feleszméltünk már, ösmerjük már a kis hamist!

Néhány évre le kellett ugyan mondanunk az önálló vámterületről. Sajnos, hogy úgy van; mi fájlaljuk ezt, nem a sógor. De vigasztal bennünket az a tadat, hogy ez a néhány év épp elég lesz arra, hogy lassan bár, de biztosan előkészítsük a talajt, melyen — szilárdan és daczolva az osztrák barátságnak — megteremthetjük gazdasági önállóságunkat.

Tomboló vihar

a képviselőházban.

Saját tudósítónk távirata.

Budapest, julius 29.

Olyan óriási vihar tombolt ma a képviselöházban, a milyennek a magyar parlamentben eddigelé nem volt párja. De különös dolgok is történtek a mai ülésen. A napirend előtt Papp Zoltán kivett a tárczájából tízezer ko rónát ropogós bankókban és letette a Ház asztalára. A tízezer koronát azért kapta Papp Zoltán, hogy hagyja abban az obstrukcziót. A fölháborodás tomboló vihara zúgott végig az ellenzék padjain, midőn nyilvánvaló lett, hogy az obstruáló képviselőket pénzzel akarják megvesztegetni, hogy hagyják abba a nemzet érdekében folytatott hazafias harczot. Ez a tízezer korona csak előlegnek volt szánva — mondotta Papp Zoltán — sokkal többet is ígértek utólagosan, ha azonnal elutazik a fővárosból és nem vesz részt az obstruk- czióban.

A tombeló viharban Papp Zoltán nem folytathatta leleplezéseit s Tallinn elnök felfüggesztette az ülést.

A szünet ntán Papp Zoltán folytatta leleplezéseit. A pénzt Dienes Márton volt országgyűlési képviselőtől kapta, de hogy Dienes kinek közvetítette az ajánlatot, nem tudja, mert ezt Dienes nem akarta elárulni.

Erre újból kitört a vihar és az elnök a nagy zajban elrendelte, hogy a deponált tízezer korona a Ház pénztárába helyeztessék el, Papp Zoltán mentelmi jogának megsértését pedig a mentelmi-bizottsághoz tette át.

Alig csöndeseden le egy perezre az óriási zaj, midőn Lovászy Márton emelkedett szólásra és hasonló vesztegetési kísérletet jelentett be. A Lovászy Márton szerkesztésében megjelenő Magyarország czimü lapnak kiadóhivatali főnökét is megakarták vesztegetni, még pedig sokkal nagyobb összeggel, hogy a lap változtassa meg harczias irányát s foglaljon állást az obstrukezió ellen.

Erre a zaj, a megbotránkozás zugó £ihara még nagyobb erővel tört ki s perczekig akadt meg ismét a tanácskozás menete. Tóth János háromszor is szólásra emelkedett. Beszélni is kezdett, de szavai mindany- nyiszor elvesztek a lármában. Tóth János negyedszer is szólásra emelkedett s most már érthető volt valamennyire harsogó szava. Azt indítványozta, hogy a parlament küldjön ki sürgősen egy bizottságot a megvesztegetések megvizsgálására.

Az indítványt egyhangúlag elfogadták, mire az elnök ismét felfüggesztette az ülést, hogy a felizgatott kedélyek lecsilapodjanak.

S arra, hogy a felizgatott kedélyek lecsillapodjanak nagy szüksége is volt a kormánypártnak, mert a beavatottak s igy az elnök is sejtette, hogy az imént lecsendesedett vihar nagyobb erővel fog kitörni, a mint az ülést ismét megnyitja. S csakugyan ki is tört elementárisabb erővel, a mint Héder- váry emelkedett szólásra, hogy megtegye ismert javaslatát a kormány Programm fölötti vita félbeszakítására. Ez már valóságos orkán volt, a mely — úgy látszott — hogy nyomban elsöpri a granicsárt. A képviselők a padokat verdestek, sípoltak, fűtyöltek, daloltak, s az elnök hosszú perczekig hiába rázta teljes erejéből a csengőt.

Ebben a fülsiketítő zene-bonában Héderváry egy papírlapot adott át a terembiztosnak, hogy vigye fel az Írást az elnöki emelvényre. Az ellenzéki képviselők, ezt észrevéve, felrohantak az elnöki emelvényre, Rátkay László az elnök kezéből akarta kiragadni az ivet, mire Tallián elnök ismét felfüggesztette az ülést.

Az izgatottság még ezután is soká tartott s a zene-bona nem csillapodott le, akkor sem, a midőn az elnök ismét megnyitotta az ülést.

Az ülés megnyitása után az elnök két mentelmi esetet jelentett be: az elnök és a Ház jegyzőjének megsértését. Ezután húsz képviselő kérelmére zárt ülést rendelt el.

A viharos ülés lefolyásáról részletes tudósításunk a következő:

Tallinn Béla elnök tiz órakor megnyitja az ülést.

Rátkay László jegyző jelenti, hogy Papp Zoltán napirend előtti felszólalásra jelentkezett.

(Megvesztegetési kísérletek.)

Papp Zoltán általános érdeklődés közepette állott fel szólásra s kijelentette, hogy ezennel 10 ezer koronát tesz le a Ház asztalára. Ezt az összeget — úgymond — tegnap adták át neki, hogy azonnal utazzék el Budapestről és az obstrukezióban ne vegyen részt. Sőt azt is meg Ígérték neki, hogy később többet is fog kapni.

Papp Zoltán beszéde alatt elementáris erővel tört ki a vihar. Óriási zaj, lárma keletkezett, a melyben elveszett a szóló szava, de nem hallatszott az elnök folytonos csengetése sem. Elnök kénytelen . volt az ülést felfüggeszteni.

Szünet után Papp Zoltán folytatta beszédjét. Elmondta, hogy az, a ki a pénzt adta ás később még nagyobb összeget helyezett neki kilátásba, Dienes Márton volt országgyűlési képviselő volt. Arra a kérdésemre — folytatta — hogy a kinek a megbízásából adja a pénzt, nem akart felvilágosítást adni.

A zaj újra növekedett, mely csak nehezen csillapult le.

Elnök kijelenti, hogy a 10 ezer koronányi összeget a Ház pénztárába bevételezi és Papp Zoltán mentelmi jogának megsértését a mentelmi bizottsághoz teszi át.

Ezután Lovászy Márton szólalt fel. Bejelentette, hogy a szerkesztésében megjelenő „Magyarország“ ez. lap kiadó főnökét is megakarták vesztegetni óriási összegekkel, csakhogy a kormány ellen való harczot beszüntessék.

A zaj és lárma egyre fokozódott, majd ismét lecsillapult és érthető lett Tóth J ános szava, a ki azt indítványozta, hogy a Ház bizottságot küldjön ki a vesztegetések megvizsgálására.

Az indítványt egyhangúlag elfogadták és elnök az ülést felfüggesztette.

(A bán merénylete.)

Szünet után Khuen Héderváry miniszterelnök az előre jelzett napirend indítványát akarta benyújtani, mire a függetlenségi képviselők kirohantak a terem közepére és kijelentették, hogy nem maradnak a Házban. Majd fülsiketítő lárma, zaj támadt, úgy, hogy elnöknek újból fel kellett az ülést függesztenie.

Szünet után Héderváry újra beszélni akart. Az ellenzék azonban nem engedte szóhoz jutni. Óriási lárma, fütyülés és énekléssel akadályozták meg beszédjét. Majd a padokat verdesték s amidőn a miniszterelnök egy papírlapot akart átadni a terembiztosnak, hogy vigye el a házelnöknek, az ellenzékiek újból kirohantak padjaikból és felrohantak az elnöki emelvényre.

Rátkay László utána is kapott a papirlapnak, a mely az elnök kezében volt.

Ez a jelenet óriási izgatottságot szült a Házban, s elnök az ülést felfüggesztette.

Szünet után elnök újra megnyi-