Szatmári Hírlap, 1903. január-június (2. évfolyam, 1-146. szám)
1903-05-23 / 116. szám
2 Szatmár, szombat — helyesekből vagy helytelenekből, az közömbös — el akarják kerülni. Ily esetekben csak a kormánynak van valóságos többsége, de az általa beterjesztett törvényjavaslatnak többsége csupán formai. A kisebbség tehát a lappangó többségi akaratnak szerez érvényt és megbuktatva a kormányt elhárítja az útból a valódi többségi akarat szabad kifejlésének akadályát. Ez szigorúan alkotmányos eljárás. Éppen ezért nem várható oly kibontakozás, hogy az ellenzék leszereljen, mert a kisebbség jogos állásponton : a valódi többségi akarat álláspontján áll. Áttérve az ellenzék által követelhető engedmények kérdésére, a czikk ezeket a következőképen formu- lázza: az engedményeknek reális érté- küeknek kell lenniök, különben a küzdelem czéltalan volt. Egyetemes nemzeti óhajt kell képviselniük, nehogy a pártkeretek elfogadásuknak akadályul szolgáljanak. Oly téren kell mozogniok, hogy érvényesülésük ne jelentse a többségnek megtörését a kisebbség részéről, mert ez a gyakorlati megoldást nehezítené és mert az ellenzék ma amúgy sem számit arra, hogy kormányra jusson. Végül kell, hogy az engedmények a korona részéről is elfogadhatók legyenek. E nyomon haladva, arra a következtetésre jut, hogy nemzeti vívmányok terén csak látszólagos engedményekre számíthatunk, mert ezen a ponton dynasztikus érdekekkel jövünk összeütközésbe. E tételt a következőképen magyarázza : A népek gondolkozásmódja ma világszerte forrongásban van. Az alkotmány a királyt és a nemzetet egyenrangú tényezőknek ismeri ugyan, de amikor ez a két akarat szembe kerül egymással, — és ez nem egyszer megtörténhet — millióknak a lelkén suhan át a gondolat: Milyen arány ez, milliók és — egy. Ezért látjuk Európaszerte a dinasztikus törekvést, mely a hadsereget mint a dinasztikus rendszer legerősebb támaszát távol akarja tartani a nemzet gondolatvilágától és a népiélek érzéseitől. Olyan államokban, ahol a hadsereg nemzeti, mint Németországban, ezt azzal érik el, hogy külön katonai gondolkozásmódot teremtenek és azt belegyömöszölik a katonába, (eindrillen). A katonai hiúságnak fölkeltése, hogy aki a császár kabátját viseli, mindenkinél különb ember, — a polgári elem kicsinylése — a külön és mindenek- fölött álló katonai Standes-ehre megteremtése, ezek a már hozzánk is becsempészett katonai fogalmak: mind alkalmas eszközök egy külön katonai kaszt létesítésére, mely mereven el van zárva a haladó polgári gondolkozás alakulatai és és a polgári érzés hullámzásai elől. Nálunk a különböző nemzetiségekben meg van erre a czélra: a természetes formáczió. Széjjel kell szórni a különböző nemzetiségű katonákat és nem engedni a nemzeti érzés öntudatra jutását, nehogy a hadsereg bármikor is megérezze a nemzeti akarat érverésének lüktetését. Ne áltassuk hát magunkat! Ezen a ponton a dinasztia nem fog engedni, mert saját érdekeit látja koczkáztatva. A kibontakozás tehát természetszerű szükségességgel az anyagi érdekek mezejére terelődik. Ez helyes is, mert a fölháboro- dás onnan fakadt, hogy a népet újabb terhekkel rójják meg. A czikk két egyenértékest ajánl a katonai javaslatokért. Az egyik : a közős államadósságok függőben levő konverziójának megoldása. Magyarország 1867-ben, a törvény szerint méltányossági alapon át vállalta az osztrák államadóságnak egy részét. Miután nem lehetett szó arról, hogy azonnal megfizessük a tőke-adósságot: évi kamathozzájárulásban fejeztük azt ki. Az évente maSZATMÁRI gunkra vállalt kamat 29 millió 188.000 forint volt, ami az államadósságoknak akkori 5 százalékos kamatozása mellett 1167 millió korona tőketartozás nak felel meg. E terhes kamatozású tőketartozást jogunk van visszafizetni és azt immár a magunk hitelére, olcsóbb kamatozású Kölcsönre változtatni. Ausztria azonban kerek 1500 millió koronát követel, vagyis 833 millió korona többletet, mert évi 29 millió 188.000 írt kamat 4 százalékos konverzió mellett 1500 millió korona tőketartozásnak felel meg. Ausztria tehátkonvertálhatugy hogy terhei csökkenjenek, — mi ellenben fizessünk ugyan olyan évi járulékot mint eddig, tőke tartozásunk pedig növekedjék néhány száz millió koronával. E perfidiával szemben egységes a magyar közvélemény. A kormányelnök maga kijelentette a parlamentben, hogy az osztrák álláspont jogtalan. Tessék tehát érvényt szerezni a jogos álláspontnak. Ha tőlünk a közös ügyek czél- jaira újabb áldozatot követelnek, — tessék lehetővé tenni, hogy közös adósságunk terhén a mai pénzviszonyoknak megfelelő konverzióval könnyithessünk. Ausztria kiobstruálta a maga számára a két kormány által már elfogadott egész kiegyezésnek revízióját. Ezt az egy anyagi jogunkat hát mi is kíobstruálhatjuk magunknak. Szükségtelen, hogy örökké Ausztria balekjei legyünk és mikor gazdaságilag fojtogatnak ; mi nemzeti jelvényekről és zsinórokról folytassunk meglehetősen plátói ábrándozást. Gazdaságilag kell erőseknek leniünk, mert ha megvan a gazdasági erőnk, képesek leszünk majd kíküzdeni nemzeti jogainkat is. Gazdasági erő nélkül ellenben soha. A másik követelmény: teljes biztosíték annak a régi követelésnek végrehajtására, hogy a hadügyi beszerzéseknek költsége kvótaszerüen fog eloszlani Magyarország és Ausztria között. A kifogás eddig mindig az volt, hogy Magyarországon nem szerezhető be minden iparczikk. Ez részben lehet igaz. De nem szolgálhat annak akadályául, hogy a beszerzések végmérlege szerint Magyarországon használtassák föl a reá kvótaszerüen eső összeg. Az exorbitans katonai követelésekkel szemben, a minimális követelés az, hogy ami a kiadásokból a nemzet számára visszatérülhet, az téríttessék vissza és a nemzet gazdasági életében való forgalmával szolgáljon gazdasági erőnk emelésére. Mert nem az a kérdés, hogy nem roskad-e össze az ország a mostani katonai javaslaiok terhe alatt. Hanem az, hogy anyagi erejének egyoldalú kihasználásával, nem terheljük-e meg oly mértékben, hogy épen akkor fog összeroskadni, amikor alkalom nyílik majd kimutatni a katonai javaslatoknak — gyakorlati értékét. A czikk a következő parabolával végződik. Eszembe jut a szegény Jónás esete. Mindig világkörüli útra készült és beszerezte a legköltségesebb uti- készletet és a legdrágább térképeket. Mire teljesen fölszerelve, mindennel készen volt, épen csak arra nem maradt pénze, hogy — utijegyet váltson. A „Hangya“Nagybányán. Merénylet a nagybányai kereskedelem ellen. Szatmár, május 22. Nagybányán — mint lapunknak jelentik — fogyasztási szövetkezetei szándékoznak alakítani, mely a magyar gazdaszövetség Hangya nevű fogyasz tási szövetkezetével szerves összefüggésben állana. Nem mondjuk, hogy a „Hangya“ szövetkezet működésének nincs létjogosultsága oly kisebb felvidéki falvakban, ahol a község egyetlen szatócsa kénye- kedve szerinti uzsora haszon mellett árusítja a mindennapi fogyasztási HÍRLAP czikkeket; de mint a legtöbb üdvös akczió elfajult, ma már kétségtelen bebizonyult, hogy visszaéltek a szövetkezetek alapításával is. A fogyasztási szövetkezetek ugyanis nem elégedtek meg azon terrénummal, melyet működésüknek az élet viszonyai úgyszólván kinálva kínáltak, hanem reávetették magukat a városokra is s ezzel állami protekczió mellett egy igen hasznos, produktiv osztályt: a kereskedő osztályt támadták meg megélhetési feltételeiben, a nélkül, hogy a városi fogyasztási szövetkezetek egyszersmint bár a legkisebb mértékben a közönség érdekét szolgálták volna. Ha tehát egyik-másik kisebb faluban van is létjoga a fogyasztási szövetkezeteknek, határozottan áldástalan és romboló a működésük ott, a hol tisztességes kereskedelem bonyolítja le a vevöközönség szükségleteit. Megdönthetetlen statisztikai adatok igazolják, hogy nagyobb városokban a tisztességes kereskedelem mellett a fogyasztási szövetkezetek napról-napra tengődni is alig tudnak s a legtöbb helyütt nagy veszteséggel zárják működésüket, mely vesztességeknek kiegyenlítése természetesen a szövetkezeti tagokra hárul, kik az alapszabályok tizedik szakasza értelmében az üzletrész aláírásával a szövetkezet összes kötelezettségeiért a jegyzett egy vagy több üzletrész ötszörös értékéig szavatosságot vállalnak. Jól értsük meg e szakasz intézkedését, mely bizonyára szerfölött ki- józanitólag fog hatni azokra, kik talán a kereskedő osztály iránt érzett ani- mozitásból lelkes hívei a szövetkezeteknek. Nem jelent mást e szakasz, mint azt, hogy az üzletrész aláírói, ha egy húsz koronás üzletrészt jegyez nek, már száz korona összeg erejéig szavatosságot vállalnak a szövetkezet minden kötelezettségeiért. És jól értsék meg a szövetkezetek hívei azt is, hogy a szövetkezetek a tisztességes kereskedelemmel szemben teljesen versenyképtelenek volnának, ha óriási előnyöket nem biztosítana részükre a törvény, amely törvényt a ruthén akczió hívta életre, de nem oly czélból, hogy a nyert kiváltságokkal a szövetkezetek a tisztességes, szolid kereskedelem ellen éljenek. Ámde végeredményében a szövetkezetek az állam auktoritása, támogatása mellett a nemzet leghasznosabb, legproduktivabb osztályának üzennek hadat, anélkül, hogy a fogyasztó közönség érdekeit képesek volnának védeni, vagy az üzletrészesek anyagi helyzetét felvirágoztatni. Amiből önként következik, hogy mig oly helyeken, hol az uzsorával határos üzérkedéstől kell a fogyasztó közönséget megmenteni, addig oly városokban, hol tisztességes kereskedelem áll a vevő közönség szolgálatára, mi létjogosultságuk sincs. S — miként a „Nagybánya“ írja — különösen Nagybányán nincs létjogosultsága, ahol még a fogyasztóközönség érdekeinél is magasabb érdekek szólanak a szövetkezet megalakítása ellen s hol a kereskedelem a legtisztességesebb versenyben a legszolidabb árak mellett hozza áruit forgalomba. Nagybányán — sajnos — egyedül a kereskedelem és ipar az, a mely még kenyeret képes adni a verejtékező munkának s biztosíthatja a város fejlődését. Ily megdöbbentő viszonyok mellett valóban romboló, áldástalan munkára vállalkozik az, ki még jobban megakarja nehezíteni az ottani kereskedők és kiskereskedők amúgy is súlyos helyzetét és ismételten hangsúlyozzuk, még a reménysége nélkül is annak, hogy a szövetkezet alakításával a fogyasztó közönség érdekeit szolgálhatná. ügy értesülünk egyébként, hogy a szövetkezet alapításának szerencsétlen eszméje nem találkozik rokonszenvel se a városi tanács, sem pedig a nagy- közönség körében, a mi a nagybányai intelligens közönség józan gondolkozására vall. 1903. május 23 116 szám. SZÍNHÁZ. — (Wagnerczikklus a Magyar királyi Operaházban.) A budapdsti Operában nagy zeneművészeti esemény van készülőben. A magyar kir. Operaház igazgatósága ugyanis Wagner Richárdnak eddig előadott összes dalműveiből Wagnerczikklust rendez, még pedig oly módon, hogy először sorra előadják a zene nagy mesterének ki- lencz dalmüvét, melyek a következők: A bolygó hollandi, Tannhaueser, Lohengrin, A nürnbergi mesterdalnokok, Tristan és Isolde, A Rajna kincse, A Walkür, Siegfried és Istenek alkonya, azután pedig külön czikklusként ismétlik az utóbb nevezett négy előadást, vagyis a Nibelung gyűrűje czim alá foglalt tetralógia négy darabját. Az Operaház, hogy ez előadásokat lehetőleg mindenki számára hozzáférhetővé tegye, bérletet is hirdet oly módon, hogy az első kilencz előadásra a rendes helyárakból 30 százalék engedményt nyújt. Bérelni lehet továbbá emez első cziklusnak csak utolsó négy előadásra is 25 száz. engedmény mellett, valamint a második cziklus 4 előadásra szintén 25 szász, engedménynyel. E második cziklusra, melynek előadásai junius 13-án, 14-én, 16-án és 18 án fognak megtartatni, előreláthatólag a vidéki közönség számára is nyitnak külön kedvezményes bérletet, sőt az igazgatóság abban fáradozik, hogy a vidéki bérlőközönségnek a kereskedelmi minisztérium utján kedvezményes vasúti jegyeket eszközöljön ki a második cziklus idejére. A Wagner előadásokban Operánk művészein és művésznőin kívül hirneves külföldi művészek is fognak közreműködni, úgymint, Brozel Fülöp, a london Co- vent Carden színház, Dippel András, a new-yorki Metropolitan Operahouse és Tyssen József, a majna frankfurti Operaház tagja. ÚJDONSÁGOK. Egy bankigazgató öngyilkossági kísérlete. Riadalom Nagybányán. (Saját tudósítónktól.) Futó tüz- ként terjedt el és nagy riadalmat okozott szerdán délelőtt — mint levelezőnk írja — Nagybányán az a hir, hogy Gondos Gyula, a Nagybányai polgári hitelbank részvénytársaság igazgatója édes atyjának, dr. Gondos Mórnak Timárköz 10 sz. alatt levő lakásán öngyilkossági kísérletet követett el. A hir igaznak bizonyult. A derék, törekvő fiatal ember, ki több évi távoliét után csak nemrégiben került haza Bécsből s ki egész visszavonultan csak a munkának élt, öugyilkossági szándékkal mellbe lőtte magát súlyos sebet ejtve. A reggeli órákban még egészen jókedvű volt, rendesen végezte napi teendőit s mivel sem árulta el sötét szándékát. Tiz óra múlt nehány per- czel, midőn édes atyja: dr. Gondos Mór kimenve, magára hagyta a szobában. E pár percznyi egyedüllétet használta fel végzetes szándékának kivitelére. Mellén széttárta mellényét, ingét
