Szatmári Hírlap, 1903. január-június (2. évfolyam, 1-146. szám)

1903-05-12 / 107. szám

2 Szatmár, kedd SZATMÁRI HÍRLAP 1903. május 12. 107 szára. eszközölni ez idötájt lehetetlen, mert a kövezósi munkálatok csak minden 10 évről 10 évre vannak megállapitva s ezen a renden változtatni a szabály- rendelettel ellenkezik. A jelenlegi 10 esztendő 1909-ben fog lejárni, akkor fel lehet vetni a kérdést. A javaslat már azért sem telje­síthető, mert a Honvéd utezának ama része nem is belterület. Ezután hosszabb vita indult meg a fölött, hogy a kérdéses hely belterü­let-e vagy nem ? A vitában részt vet­tek Pap Géza, Teörsők Károly dr. Koresztszeghy Lajos dr. és Kelemen Samu dr. A közgyűlés végre szavazással döntött a kérdésben és 23 szavazattal 18 ellen elfogadták Pap Géza javas­latát, hogy az ügyet kiadják a tanács­nak tanulmányozás czéljából és az tegyen javaslatot a kikövezésre nézve (A konverzió.) A városi kölcsönök konvertálása tárgyában Pap Géza polgármester is­mertette az engedményeket, a melye­ket a Jelzálog Hitelbantól kapott. Egész terjedelmében felolvasta a bank újabb ajánlatát, a mit a közgyűlés vita nélkül elfogadott. A határozathozatal után Teör- sök Károly felszólalt ugyan, hogy ő a konverziót most se fogadja el, de a felszólalást a közgyűlés azért sem ve­hette figyelembe, mert elkésve jelent­kezett szólásra. A mikor pedig Pap Géza polgármester erre figyelmeztette, leült ugyan, de rendithetlen flegmával kijelentette: — Akkor apellálni fogok! (Apróbb ügyek.) A magyar iskolahajó felállításá­nak költségeihez a közgyűlés 50 koro­nát szavazott meg. Lórencz Pál városi kertész fize­tését 900 koronáról 1000 koronára emelte fel a közgyűlés. A németi gör. kath. egyház ké­relmét, hogy a város a kántori java­dalmak fedezésére adott 800 koronát 1400-ra emelje fel, a közgyűlés el­vetette. A homoród csatornán átvezető két uj hid épitését elrendelte a köz­gyűlés. A zenede segélyezésére a köz­gyűlés megszavazta a kért 1200 korona segélyt, de kikötötte, hogy ezen ösz- szegnek megfelelően négy szegény sorsú növendék részesüljön ingyenes oktatásban. A Kossuth kert mögötti földek kisajátítása tárgyában a gazdasági szak- bizottság előterjesztését egyhangúlag tudomásul vette a közgyűlés, úgyszin­tén tudomásul vette a Szatmár—erdődi helyiérdekű vasút részvénytársasággal a villamos áram fogyasztására meg­kötött szerződés felbontására vonat­kozó tanácsi javaslatot is. Különböző hatósági átiratok tu­domásul vétele után a közgyűlés dél­után 6 órakor véget ért. TÁVIRATOK. A király Budapesten. Budapest, május 11. (Saját tudósitónk távirata.) Ö felsége a király ma este nyolcz órakor Becs­ből Budapestre utazott. A képviselőház ülése. Budapest, május 11. (Saját tudó- tósinktól). A képviselőház mai ülésén Apponyi Albert grót elnökölt. Az ülé­sen névszerinti szavazással vették tudo­másul Széli Kálmán válaszát, melyet Rákosi Viktor szombati interpelláczió- jára adott. Ezután a kvóta küldöttség ügyében folytatták a vitát, melynek során Ugrón Gábor szólalt fel. A kvótabizottság nagy fontosságát fejte­gette. Különösen a mióta a Korona szók'a a kvótát megállapítani. Ez — mondta — az abszolutizmusra ve­zethet és Magyarország kizsákmányo­lására irányul. Nessi Pál szintén a kvóta küldöttség ellen beszélt. A Ház húsz ellenzéki képviselő .indítványára zárt ülést tartott, melyen Rátkay Lászió, Holló Lajos és Lengyel Zol­tán tiltakoztak az ellen, hogy a Duna ünnep alkalmából a Házat kivilágítsák. Apponyi Albert felvilágosítása után is­mét nyílt ülés volt, a melyen a hol­napi napirendet állapították meg. Az ülés ezzel véget ért. Nagyvárad uj püspökei. Budapest, május 11. (Saját tudó­sítónktól). A „Budapesti Közlöny" holnapi száma közölni fogja Szmre- csányi Pál róm. kath. és Radu De­meter gör. kath. püspököknek nagyvá­radi püspökké történt kinevezését. Egy város lángokban. Budapest, május 11. (Saját tudó­sítónktól.) Ide érkezett hírek szerint Windisehgrátz város tegnap éjjel óta lángokban áll. Eddig 60 ház égett le és nagyon sokan lettek hajléktalanok. Fogságra iíélt ügyvéd Budapest, május 11. (S aj át tudó­sítónktól) A budapesti kir. törvény­szék ma Kahina Ferencz ügyvédet iz­gatás miatt három havi fogságra ítélte. A korváth zavargások. Pécs, május 11 . (Saját tudósi­tónktól). A Baranya-Szent-Lörinczról induló vonaton a kupékban több he­lyen leszaggatták a magyar táblákat. A zavargás egyre terjed. Bródon a csőcselék bezúzta az állomás ablakait és a magyar hivatalnokokat véresre verték. Letartóztatott szerkesztő. Eszék, május 11. Saját tudósi­tónktól.) A Narodna Obrana czimü lap szerkesztőjét és munkatársát letar­tóztatták, kik több igazgató czikket ír­tak lapjukban. A vizsgálóbíró a szer­kesztőségben házkutatást tartott és az összes lappéldányokat lefoglalták. Lezuhant turista. J3écs, jnájus 11. (Saját tudósi­tónktól.) A szomszédos Hohenvald nevű hegyen ma szerencsétlenség tör­tént. Livor a igen Sekintélyes iparos ibolyát szedett a hegyen. Egy sziklán megcsúszott és 100 méter mélységbe zuhant. Livora szörnyet halt. Egy havi közigazgatás. Az ex-lex a közigazgatási bizottságban. — Saját tudósitónktól. — Szatmár, május 11. Szatmár város közigazgatási bizott­sága tegnap délelőtt tartotta meg ren­des havi ülését a városháza nagyter­mében. Az ülés igen látogatott volt és a bizottsági tagok közül többen nem­csak a havi jelentésekhez szóltak hozzá, hanem igen üdvös indítványokat is tettek. A beterjesztett havi jelentések szerint úgy a város, mint a többi ható­ságok ügykezelésében semminémü aka­dályok nem fordultak elő. A közigaz­gatási bizottság megelégedéssel konsta­tálta azt is, hogy a város közegészségi állapota kitűnő. A javaslatok között különösen üdvös Kelemen Samu dr. indítványa, ki ugyanis a polgármester havi jelentésével kapcsolatosan azt ja­vasolta, hogy a közigazgatási bizottság írjon fel a kereskedelemügyi miniszter­hez, hogy a szatmári posta és táviró hivatalnál az eddigi esti szolgálatot éj­félig egészítse ki. Az adóbehajtások körül a mostani törvényen kívüli álla­potra való tekintettel ugyancsak figye­lemre méltó határozatot hoztak. Kele­men Samu dr. a pénzügyigazgató azon javaslatával szemben, hogy az adóhát­ralékot bírósági utón hajtsák be, kimu­tatta, hogy ez sehogy sem fér össze az 1867-iki törvénynek ide vonatkozó sza­kaszával, azért indítványozta, hogy a pénzügyigazgatósági előterjesztéseket a közigazgatási bizottság vesse el. Az indítvány a közigazgatási bi­zottság véleményével találkozott s egy­hangúlag elhatározták, hogy a javasla­tokat leveszik a napirendről. Az ülés lefolyásáról részletes tudó­sításunk a következő : (A havi jelentés.) A közigazgatási bizottság ülésén Pap Géza polgármester elnökölt, ki az ülés megnyitása után a múlt hó­napról szóló jelentését terjesztette elő. A jelentés szerint a város ügy­kezelésében és forgalmában, nem kü­lönben az árvaszéki ügykezelésben a legpéldásabb rend uralkodott. A meg­tartott pénztárvizsgálat alkalmával — szinte mindent rendben találtak. A be­érkezett ügydarabok kevés kivétellel elintéztettek. A közigazgatási bizottság a je­lentést tudomásul vette. (A távirdász,olgálat.) Ezután Kelemen Samu dr. állott fel szólásra. Alkalomszerűnek látja -- úgymond — hogy a polgármester havi jelentésével egyidejűleg indítványt terjeszszen elő a posta- és távirdai szolgálat meghosszabbítása tárgyában. Különösnek találja, hogy Szatmár vá­rosa eddig semmit sem tett arra nézve, hogy az esti 9 órai posta zárlat kiegé­szíttessék, holott a város nap-nap mel­lett növekvő forgalma megkívánja, hogy esti 9 órán túl ne legyünk elzárva a világtól. Kéri a közigazgatási bizottsá­got, hogy intézzen felterjesztést a keres­kedelemügyi miniszterhez a posta- és távirdai szolgálatnak éjfélig való meg­hosszabbítására nézve. Ezzel kapcsolatosan Vajay Ká­roly t. főügyész az indítványt azzal egészítette ki, hogy a szatmárkegvi postán a telefonszolgálatot az eddigi 6 órától eltórőleg 9 órára emeljék fel, mertkülönösen nyáron szükséges, hogy a Szatmárhegyen időző szatmáriak érintkezhessenek a várossal. A közigazgatási bizottság egy­hangúlag elfogadta az indítványt és megbízta Pap Géza polgármestert, hogy a kereskedelmi miniszterhez e tárgyban sürgős felterjesztést tegyen. (A közegészség.) Dr. Jéger Kálmán főorvos ol­vasta fel ezután havi jelentését, mely­ből kitűnt, hogy Szatmáron az összes hevenyfertőző kórok megszűntek. Az iskolákat és óvodákat még a múlt hó 20-án megnyitották. Jelentése végén indítványozta, hogy a közigazgatási bizottság a jövőre nézve hozzon szi­gorú határozatot, hogy mindazon ta­nítók és tanítónők, kiknek családjá­ban ragadós beteg van, ne érintkez­zenek az iskolába járó gyermekekkel, mert csak igy érhető el az, hogy a ragadós betegségek tovább ne terjed­jenek. Jelentette továbbá a főorvos, hogy a mészárszékeket megvizsgálta és sok helyen rendellenes állapotot talált, a melyről a főkapitánynak tett jelentést. (A pöruyertes város.) Ezután Dr. Vajay Károly t. fő­ügyész terjesztette elő havi kimuta­tását. a melyből kitűnt, hogy a vá­rosi főügyészi hivatalba a múlt hó­napban 141 ügydarab érkezett be. Ebből 132 darab elintézést nyert. Fel­olvasta továbbá a kúria végérvényes ítéletét, melylycl a magyar királyi ál­lamvasutak igazgatóságát 3940 ko­rona 90 fillér kártérítésre kötelezte. Még 1898. évi április 2-án történt, hogy Szatmár város tulajdonát ké­pező Saár erdőben nagy tűz pusztí­tott. A tűz úgy keletkezett, hogy az erdő mellett elhaladó vasúton a moz­donyból kitóduló szikrák felgyújtot­ták az avart s a fiatal cserjésből 130 hold kiterjedésű terület elpusztult, A város beperelte az államvasut igazga­tóságát. A per csaknem öt évig hú­zódott, s a napokban lett vége. A Kúria az államvasutak igazgatóságát 3940 kor. 90 fillér kártérítésre köte­lezte, egyben pedig a felmerült 1222 kor. 68 fillér perköltségek megfize­tésében is elmarasztalta. (Tanügy.) Szatmár város tanügyi állapotá­ról Kovács Béla kir. tanácsos, tan- felügyelő tett jelentést. A jelentés sze­rint a ragadós betegségek miatt be­zárt iskolák megnyíltak. A tanítás kétszeres szorgalommal folyik, hogy a közeledő évzáró vizsgálatokra a ta­nuló ifjúsága teljes évi anyaggal el­készüljön. (Pénzügy.) Kemény Alajos pénzügyigazgató rövid jelentést terjesztett a közigazga­tási bizottság elé. A jelentés szerint a múlt hónapban az adóbehajtás körül nehézségek nem merültek fel. A jelen­tés után a pénzügyigazgató az adók­nak bírósági utón va’ó behajtásra kért felhatalmazást. (Az ex-lex.) Kelemen Samu dr. nem járul a javaslatokhoz. A mostani törvényen- kivüli állapot miatt adót sem közigaz­gatási, sem pedig bírósági utón behaj­tani nem lehet. Kéri a javaslatokat el­vetni, mert az nemcsak, hogy a kie­gyezési törvénynyel nem fér össze, de a pénzügyminiszternek az adóbehajtás­ról kiadott rendeletével is ellenkezik. Hosszasan fejtegette, hogy a pénzügy­igazgatónak az adó behajtásra vonat­kozólag előterjesztett felhatalmazási kérelme szabálytalan és ismételten kérte a közigazgatási bizottságot, hogy az ügyeket a napirendről vegye le. Fejes István dr. minden tekintet­ben osztja Kelemen Samu nézetét. A közigazgatási bizottság egyhangú határozattal elutasította az adóbehajtás iránti javaslatot. Érdekes megjegyezni, hogy ugya­nez indítvány a vármegye közigazgatási bizottságánál szó nélkül keresztül ment, a mi a vármegyénél uralkodó pasás- kodó rendszerre vet szomorú világítást. Ott — úgy látszik — az adóprés tör­vénytelenül is működik. (Börtön ügyek.) Dénes Lajos kir. ügyész a kir. törvényszék fogházáról tett jelentést. A jelentés szerint a múlt hóban nagyobb bűnügyek nera foglalkoztatták a kir. ügyészséget. A fogházban jelenleg 102 fogoly van, a kik közül 83 férfi és 13 nő. A rabok többnyire jogerős Ítélettel kiszabott büntetésüket ülik le. A közigazgatási bizottság ülése ezzel véget ért. ÚJDONSÁGOK. Népgyülés akadáiylyal. inzultált rendőrtiszt. Szatmár, május 11. (Saját tudósítónktól). A napok­ban történt, hogy a szatmári szoczia- listák Tankóczi Gyula főkapitányhoz népgyülés iránti engedélyért folyamod­tak. A kérvényt Mónus József, Nyisz- tor György és Klein Farkas Írták alá, a kiknek Tankóczi Gyula főkapitány megengedte, hogy a népgyülést meg­tarthassák. A népgyülésnek tegnap, va­sárnap délután 4 órakor kellett volna az István téren lefolyni, a hová a ren­dőrség Kiss József rendőrtisztet küld­te ki. Délután úgy 3 óra tájban moz-

Next

/
Thumbnails
Contents