Szatmári Hírlap, 1903. január-június (2. évfolyam, 1-146. szám)
1903-01-16 / 13. szám
SZATMÁRI HÍRLAP el kellett szöknie Nagyváradról — szerelmes asszonyi csókok tulsága miatt, Pár napig nyugodtan is czimbalmoz- hatott Nagyváradon s erős elhatározást telt, hogy hü marad ezután a feleségéhez. Egy szép napon azonban elegáns, szép asszony nyitott a czimbal- mos lakásába: — Megszöktél előlem, de én érted jöttem. A czimbalmos javában magyarázta meg az asszonynak, hogy a feleségét, gyermekeit nem hagyhatja el, uj vendég jött. Egy szintén fiatal s szintén elegáns nő, a ki meglepetésében majd elájult, mikor a czimbalmos mellett megpillantotta — a másik asz szonyt. Nagyon drámai jelenet következett. Mind a két nő kapaczitálta a czimbalmost, hogy vele szökjék s szidta, szapulta egymást. Közben hazaérkezett a féleség ... A czimbalmos anyósa pedig fellármázta az egész nagyszalontai czigány-kolóniát. Közben az asz- szonvok bankókat nyomnak a Jancsi czimbalmos kezébe, hogy azt gyorsabb elhatározásra bírják. A nagyszalontai czigányok pedig összegyülekeztek, hogy megakadályozzák a nagyszalontai Rigó Jancsi elszöktetését. Az anyós két rendőrt is keritettt A rendőrök karonfog- ták a két hölgyet. — Nacscsága! Tessenek velünk jönni! A hölgyek kétségbeesve néztek Janicsira: — De Jancsi! Jánoska! Hát neked nincs szived ? — Nekem van, de a rendőr uraknak nincs. A városházánál Neszmirák nagyszalontai rendőrfelügyelő vallatóra fogta a hölgyeket s kiderült, hogy az egyik egy nagyváradi vasúti tisztviselő neje, másik egy nagyváradi szép leány. Nyíltan bevallották, hogy a czimbalmost még Nagyváradról szeretik s el akarták csalni magukkal. A rendőrfelügyelő nyomban letartóztatta a családi béke ellen törő hölgyeket s délután haza- tolonczoltatta Nagyváradra. * Teljes tanácsülés. A városháza kistanácstermében tegnap délelőtt Pap Géza polgármester elnöklésével teljes tanácsülés volt, melyen a folyó ügyeket intézték el. * Lakoma Marczali Henrik dr. tiszteletére. Abból az alkalomból, hogy Marczali Henrik dr., egyetemi tanár, az országos hirü tudós Kovács Béla kir. tanfelügyelő vendége, a kir. tan- felügyelő tegnap délben illusztris vendége tiszteletére ebédet adott. A barátságos lakomán jelen voltak a többek közt Fochtel János dr., Mátray Lajos, Kelemen Samu dr. és Hancz Jenő dr. Az első pohárköszöntőt Kovács Béla, a házigazda mondotta, vendégeire emelve poharát. Utána Pechtel János dr. Marczali Henrik dr.-t, a tudomány kiváló emberét éltette, majd Mátray Lajos a vendég szerető házigazda egészségére ürítette poharát. A kedélyes lakomának csak a késő délutáni órák vetettek véget. * Hurczolkodá6 a városnál. A városházán tegnap nagy rendetlenség uralkodott. Hurczolkodtak. Hiába, a költözködés még a városházán is, ahol 13. szám. Szatmár, péntek pedig mindig példás rend van, rendetlenséggel jár. Egyes hivatalok helyiséget változtattak. A tanácsi és elnöki iktató átköltözött a litográfia helyiségébe, mig a litográfiát a régi tanácsi iktatóba helyezték át. A költözködés azonban hamar megtörtént s igy újra helyre állott a szokásos rend. A hivatalnokok pedig nyugodtan folytathatták félbeszakított munkájukat. * Az uj tisztviselők esküje. A város három újonnan választott tisztviselője Ferencz Ágoston tanácsjegyzö, Lónárd István dr. I. aljegyző és Krü- zsélyi Barnabás II. aljegyző a tegnapi tanáesü'ésben a hivatalos esküt letették. Ferencz Ágoston, ki megválasztatásáig is ideiglenesen ellátta a tanáes- jegyzői teendőket, már mint megválasztott tanácsjegyző folytatja munkásságát, mig a két aljegyző, kik egészen uj tisztviselői a városnak, legközelebb megkezdi működését. e Tűzoltás elméletben. Azt min denki tudja, hogy a vagyonpusztitó tüzet oltani kell. Még azt is tudják, hogy ez az oltás vízzel történik. Csakhogy a tiiz kiütésekor a laikus mégis elveszti a fejét és izgatottságával, kiabálásával egy cseppet sem csökkenti a veszély nagyságái. A tűzoltás mesterség és pedig nagy, nehéz és felelősséggel járó mesterség, melyet tanulni és tudni kell. Hivatásos tűzoltóink is lelkiismeretes tanulás és előgyakorlat után lépnek a porrondra, de ekkor az tán biztosan is végzik mesterségüket. Mint értesülünk, a tűzoltó egyesület téli elméleti előadásait a tagok részére vasárnap délután 2 órakor kezdi meg a városi színházban, mely előadásokon önkéntes tűzoltóink teljes számban fognak megjelenni. * Géza napja. A kalendárium ma „Géza“ napját jelzi s igy városunk polgársága gratulácziókkal halmozza el mindazokat, akik ma nevük napját ünnepük. A sok ünneplő közül mindenekelőtt érdemes polgármesterünkről Pap Gézáról emlékezünk meg, aki már tegnap este megünnepelte névnapját. Mondanunk sem kell, hogy ez alkalommal számosán felkeresték polgármesterünket, hogy névnapja alkalmából igaz, őszinte üdvözletüket tolmácsolják. Ugyancsak névnapjukat ülik ma Bé- késy Géza árvaszéki tanácsos és Uray Géza a függetlenségi párt tekintélyes elnöke, akiknek szintén bőven kijut a gratuláczióból. * Elszállított elmebeteg. Argyi- lán Mihálvné majorbeli lakoson már régebben jelentkeztek az elmebetegség tünetei, de mert nyugodt maniokus állapotában sem emberben, sem tárgyakban nem tett kárt, a család otthon tartotta a beteget. A szerencsétlen beteg lelkiállapota azonban az utóbbi időben annyira elborult, hogy komoly veszély nélkül nem hagyhatták szabadon. Tegnap aztán a hatóság gondoskodott róla, hogy az élőhalott asszony megtalálja a kellő felügyeletet. A mentők tegnap reggel Argyilán Miháiynét az uj majorból a vasúthoz vitték, a honnan Szarvadi rendőrtizedes felügyelete alatt Nagy-Káliéba, az örültek házába szállították. * Az átvonuló katonaság élelmezése. A honvédelmi miniszter körrendeletét bocsátott ki, a mely a beszállásolt katonaság élelmezéséért a katonai kincstár által megtérítendő dijakat sza- bályoza. A térítési összeg az étkezésért a következő: a dunáninneni részekben* 43 fillér, a tiszáninneni részek ben 35, a tiszántúli részekben 36, a királyhágóntuli részekben 31, Horvát- Szlavonországban 37, Budapesten 5?, Fiúméban 52, Kassán 51, Kolozsváron 42, Nagyszebenben 38, Miskolczon 35 fillér. * Hitelesítő közgyűlés. A hitelesítő küldöttség tegnap délután tartott ülésén, hitelesítette a közgyűlés jegyzőkönyvét. * Telekkönyvvezetöi vizsga. Nagy Lajos, a szatmári kir. törvényszék dij- noka tegnapelőtt a debreczeni kir. táblánál a telekkönyvvezetői vizsgát sikerrel letette. * Megkerült gerendák. Szűcs János, Zrinyi-utezai íádártól a napokban ismeretlen tettesek két kifaragott gerendát elemeitek. A megkárosított ká dár jelentést lett a lopásról a rendőrségnél, mely erélyes nyomozást indított. A tolvajok, úgy látszik neszét vették a dolog kellemetlen fordulatának s tartván a következményektől az éjszaka szépen visszavitték a gerendákat. Elképzelhető, mily nagy volt Szűcs uram bámulása mikor tegnap reggel meglátta az eltűnt gerendákat. Őrömében nagyot rikkantott és természetesen azonnal visszavonta panaszát. * Hölgyek öröme ! Ezrekre menő eüsmerő levél bizonyítja, hogy a legjobb szer a szépség ápolására az általam készített Dr. Letman-féle arczkenőcs. Egy tégely ára 1 korona, hozzávaló szappan 80 fillér. Pouder 1 doboz 1 korona. Csak nevem és arczképemmel ellátott tégelyt kérjünk és fogadjunk el! Kérem egy próbarendelményt tenni. Gyarmati Emil városi gyógyszertára a Szent-Háromsághoz Baján. Viszonteladók nagy kedvezményben részesülnek. * Özv. fábián Györ^yné lapunk mai számában megjelent hirdetésére felhívjuk olvasóink szives figyelmét. MULATSÁGOK. O Az iparos ifjak bálja. A szatmári iparos ifjak kedd este értekezletet tartottak, melyen elhatározták, hogy szokásos farsangi báljukat ez évben is megtartják. A tánczmulatságot, mely a Pannonniában lesz, február 8-án tartják meg. A rendezőség az értekezleten nyomban megalakult és megállapította a teendőket. Mint értesülünk, a rendezőség különös buzgalmat fog kifejteni a bál sikere érdekében és az érdekelt körök már is élénk érdeklődéssel néznek a februári farsangi tánczmulat- ság elé. (+) A molnárok álarezosbálja. A nagygőzmalmi molnárok február 1-én a Vigadó összes termeiben nagyszabású álarczosbált rendeznek. Az álarezosbálon mulattató és kaczagtató jelenetek lesznek továbbá fényes kivilágítás, görög- tüz és értékes dij-kiosztások. Á rendezőség mulatságos meghívót bocsátott ki, melyben részletesen elősorolja, hogy mi minden fog történni az álarezosbálon, melyen csekély 1 koronáért min denki részt vehet. Az árarczosbál este 7 órakor kezdődik. EGYLET. = A Lorántffy Zsuzsánna egyesület felolvasása. A „Lorántffy Zsuzsánna egyesület“ a ref. fögymnasium tornacsarnokában tegnap este hat órakor fényesen sikerült felolvasást tartott. Nagy és díszes hölgyközönség jelent meg az érdekes felolvasáson, melynek mint az egyesület felolvasásainak rendesen az kölcsönöz különös érdekességet, hogy változatos, vonzó műsorból áll. A tegnapi felolvasás is kellemes műélvezetet nyújtott a közönségnek, 1903. január 16 3 melyből kiemelendőnek tartjuk Lukácsy László zenetanár művészi becscsel biró fuvolajátékát. A szereplők, Hadady Lajos dr. Veress Lajos, Saja Viktor, Bőd Sándor és Ostváth Elemér egytől- egyig rászolgáltak a közönség lelkes tapsaira. TÖRVÉNYKEZÉS. § Felmentve az emberölés vádja alól. Mihók György avas-ujfalusi gazdaember valami csekélységen ösz- szetiizött egy ottani suhanczczal, a kit a czivakodás hevében úgy fejbe talált ütni, hogy a szerencsétlen suhancz az ütéstől szörnyet halt. A kir. ügyészség Mihók ellen erős felindulásban elkövetett emberölés büntette miatt vádat emelt s a szatmári kir. törvényszék tegnapra tűzte ki az ügyben a főtárgyalást. A főtárgyalás során azonban beigazolást nyert, hogy Mihók jogos önvédelemből használta botját, mivel a tanuk egybehangzóan azt vallották, bogy a vádlott volt a megtámadott, a kit ellenfele kővel megdobált és homlokán súlyosan meg is sebesitette. A tanuk vallomása alapján a törvényszék Mihók Györgyöt a vád alul fölmentette. Az ítélet jogerős. § A csendörök becsülete. Veres Józsefné, egy szemrevaló gyöngyi parasztmenyecske nagyon megharagudott egyszer a nyalka, kakastollas vitézekre s nem valami nyájasan nyilatkozott arról a két csendőrről, akik egy alkalommal hivatalos házmotozást tartottak nála. A mérges menyecske ugyanis tolvajoknak nevezte azért a törvény embereit, mi miatt, természetes, hogy duplán gyűlt meg a baja a törvénynyel. Tegnap vonta felelősségre a szatmári kir. törvényszék Papp József elnöklete alatt Veres Józsefnét, aki azzal védékezett, hogy nagyon dühbe hozta a nála megtartott házkutatás. A törvényszék a vádlott asszonyt 8 napi fogház és tiz korona pénzbírságra ítélte. Az ítélet jogerős. REGÉNYCSARNOK A LEJTŐN. 39 Regény: Irta: Glaretie Gyula. De nem. Egyelőre megtartja a pénzt, később majd meglátja . . . várni fog; mert lesz türelme várni. Nézte a járókelőket; az emberek sietve, egymást taszigálva haladtak, bizonyára dolgaik után; a járda szélén szegény ördögök a sáros havat seperték. Mor- nas úgy vélte, ez a sok ember valamennyi ki van játszva; nagyon is könnyen le hagyta magát igázni a munka, a kötelesség, fárasztó feladata által. Oh! az ostobák! Mikor olyan könnyű felszabadulni a rabiga alól és boldogan élni az ügyesnek, az erősebbnek jogánál fogva ! . . . És Darvin összes theoriái a „küzdés a létért“ felett uj formában nyilatkoztak meg Mornas előtt. Mit tett ő, az egyes egyén? Csak alkalmazta a kolektivisták, a nemzetek által követett törvényeket, a mit győzelmesen hirdetnek a hódítók, megénekelnek a hős énekesek! A legmerészebbé a siker, a legrettenetesebb hódit legtöbbet! . . . És az ő hadi zsákmánya — mosolygott e szó felett — még nem is nagyon károsítja meg azt, akitől elveszi. Ezt a kérdést már többször felvetette magában és, az ő szempontjából, mindig sikerrel oldotta meg. (Folytatása következik.)