Szatmári Hírlap, 1903. január-június (2. évfolyam, 1-146. szám)
1903-04-16 / 86. szám
vitás területet a derék öreg Szamos folyó kiapadása létesítette. Egyszer ugyanis vissza vonult a viz a földterületről s igy támadt ez a peres földrész, melyet úgy Klein Vilmos, mint Kotaí Lajos a magáénak akart mondani. Perre került a dolog. Évek hosszú során több métermázsára emelkedett a peres akták száma. Talán alig van ügyvéd Szatmáron, a ki ne „dolgozott“ volna ebben az ügyben. Sok 'tárgyalás. Ítélkezés, felebbezés után végre döntött a bíróság. Az Ítélet Kótai Lajos javára döntött. Ebbe azonban nem nyugodott bele Klein Vilmos. És most következik a szenzácziós fordulat. Klein Vilmos ugyanis egy újabb feleb- bezésében újabb érveket hozott fel, inig a dolog oda lyukadt ki, hogy egy harmadik személy, Szatmár városa csapott fel a föld tulajdonosának. A sok régi városi térkép tanulmányozása után kitűnt, hogy a peres földdarab tulajdonképen se Klein Vilmost, se Kótay Lajost, hanem Szatmár városát illeti meg. Ennek folytán e hó 17-én városi és bírósági kiküldöttekből álló bizottság fog megjelenni a peres földdarabnál s ott a régi térkép nyomán felmérést fognak eszközölni, mely a nagy per végleges döntésében fontos szerepet fog játszani. Ezek után csak az történhetik, hogy, amint a város hivatalosan is kimondja a peres föld darab tulajdonjogát, az évek óta pereskedő felek egymás keblére borulnak és közös egyetértésben szidják a fiskálisokat, akik a hosszú évek folyama alatt a rengeteg perköltségeket zsebrerakták. * Jönnek a póttartalékosok. A katonai javaslatok felfüggesztett tárgyalása, az ellenzék kitartó obstruk- cziója és a sorozások elhalasztása eredményezték azt, hogy az idén a tavaszi fegyvergyakorlatokra behívott pót- tartalékosok száma jóval nagyobb, mint tavaly. A katonai helyőrség tegnap értesítette a város tanácsát, hogy mintegy 3000 póttartalékos vonul be e hó végén Szatmárra. A póttartalékosok 6 csoportban jönnek és pedig e hó 22-én. Az elszállásolás iránt már intézkedett a város gazdasági hivatala s a Szamos hidján túl lévő tiszti barakkokat a napokban fogják berendezni az elszállásolás czéljaira. Alig egy hét s az utczákon uj arczokat látunk na- gyobbára »póttartalékba“ való véznább vitézeket, a kik nehéz lépésekkel, lejtenek tova a teli borjú alatt az aszfalton. Ezek az emberek persze nehezen fognak ismét beletörődni a tizenháromnapos czifra, de keserves katona életbe. * Wlassics miniszter az alkoho lizmus ellen. A közoktatásügyi miniszter rendeletet adott ki, melyben utasítja minden fokú iskoláknak igazgatóját, hogy az olvasókönyv, az egészségtan, az embertan, a tanítóképző intézetekben pedig a neveléstan tanítása fonalán világosítsák fel, oktassák ki a tanuló ifjúságot a szesznek az emberi szervezetre gyakorolt gyilkos hatásáról. A miniszter egyidejűleg figyelmezteti a tankönyvirókat, hogy a rendelet kibocsátása után megjelenő iskolai olvasókönyvet, egészségtant, embertant és neveléstant engedélyezni nem fog, ha a szeszélvezet ellen való mozgalmat egv egy olvasmánynyal szolgálni nem fogják, vagy az alkoholizmus káros I 86 *zám Szatauár, csütörtök SZATMÁR voltát erkölcsi, anyagi, egészségügyi és közgazdasági tekintetben, a növendékek szellemi fejlettségének fokához képest az illető osztály tantervéhez alkalmazkodva, kellőképen meg nem világítják. A rendelet egyaránt szól a fiú- és a leányiskolára; tehát a legmesszebb menő harczot jelenti a szeszélvezet ellen. * Egy rendőri jelentés. A rendőrségen sokan nevetnek most egy jelentésen, melyet a rendőrlegénység egyik tagja terjesztett be a főkapitánynak. Az éber rendőr tegnap éjjel egy kóbor lovat talált az utczán. Persze nem hagyta éjnek idején az utczán csatangolni, hanem elkapta a ló gyeplőjét és annak rendje és módja szerint bekísérte a kóborló állatot. Igen ám, do a rendőröknek minden apró tevékenységről jelentést kell tenniök. Így tett a mi rendőrünk is. Leült s ökölnyi betűkkel megírta ildomos jelentését, melyet korra reggel bevitt az iktató hivatalba. A jelentés pedig szó- ról-szóra igy hangzik: Tekintetes főkapitány ur! Tisztelettel jelentem, hogy az éjszaka egy csavargó lovat fogtam el. Ezen csavargó lovat tisztelettel bekisértem a városházára. Hivatalos tisztelettel X Y közrendőr. * A vizi repertyum. Tegnap délután egy összetöpörődött apró emberke gurult be Kiss József rendőrtiszt hivatalos szobájába. Hóna alján egy hatalmas fatuskót czipelt az öreg, kezében pedig egy nagy árkus papirt tartogatott. — Hát neked mi bajod ismét Gyurka — kérdezte a rendőrtiszt. — Már mint nekem ? Hát kérem megesett a baj. Beverték a fejemet. Ehun van a vizi repetyom rulla. Kiss József kibontotta az Írást, a melyben az orvos azt bizonyította, hogy Debreczeni György szatmári lakost egy nehéz tárgygyal fejbe ütötték, s e miatt 8 napig tartó gyógyításra van szüksége. — Ki vert meg ? — kérdi Kiss. — Ki, hát a gazdám Kiss Mihály, aki ott lakik a Hajnal-utczában. Ezzel a fával kólintott fejbe, úgy, hogy elszédültem, pedig semmit se csináltam. Debreczeni Gyurka ismerőse a rendőrségnek, alig van hét, hogy meg ne vernék. A feje olyan már, mint egy bőr lapda a sok varrott és beforrott sebektől. A rendőrtiszt jegyzőkönyvet vett fel az esetről s azt mondta Gyurkának, hogy elmehet. — Igenis megyek, szólt. Félutról azonban visszatért. — No mi kell ? — Hát izé azt a vizi repetyumot nem kapom vissza ? * A kereskedelmi miniszter egy SZerÜSit. Az útadóról szóló törvényes intézkedések szerint eddig az volt a rend, hogy ha valamely állami adót a pénzügyigazgatóság, vagy a közigazgatási bizottság törültetett és ha a fél azt akarta., hogy a törlésbehozott adónak megfelelő útadó is leírassák terhiéről, akkor e végett külön eljárást kellett folyamatba tennie. A miniszter most úgy óhajtaná egyszerűsíteni ezt, hogy az útadó leírásért külön folyamodni ne legyen kénytelen az adózó fél, hanem akkor, amidőn a közigazI HÍRLAP. gatási bizottság az állami adót törüli : egyúttal mindjárt az útadót is törülje az adózó terűéről. — A miniszternek ezen leiratát a legközelebbi közigazgatási bizottság elé fogják terjeszteni; de mint értesülünk, ezen rendelet végrehajtása olyan nehézségekbe ütközik, melyekről a miniszterhez följelentést kell intézni. Nevezetesen: Az adók legnagyobb részét nem a közigazgatási bizottság, hanem a pénzügyigazgatóság törülheti. így tehát az említett egyszerűsítő rendelet a törlésre kerülő útadóknak csak egy jelentéktelen részét érinti és nincs intézkedés arra nézve, hogy mi történjék azokkal az útadókkal, melyeknek alapul azon állami adók szolgáltak, a mölyek törlése a közigazgatási bizottság hatáskörébe nem tartozik. Czélszerütlen az egyszerűsítés továbbá azért, mert ennek értelmében minden adóleirásra vonatkozó előterjesztést az útadó ügyirataival is föl kellene szerelni és ez nagyon jelentékeny fölösleges munkát idézne elő, mert ez a fölszerelés teljesen czélta- lan és szükségtelen volna azon ügyeknél, melyeknél a közigazgatási bizottság az adótörléssel nem rendelné. Pedig az adók törlése iránti előterjesztések között az elutasítás sokkal gyakoribb, mint a törlés elrendelése. Végül azért is végrehajtja a rendeletet, mert a közigazgatási bizottságban az állami adóügyek referense a polgár- mester s igy ezt a két adónemet egy előterjesztésre elintézni csak az esetben lehetne, ha a polgármester már előre tudná azt, hogy a pénzügyigaz gató előterjesztései közül, mely ügyeket részesíti kedvező határozatban a közigazgatási bizottság. * Megzavart istenitisztelet. Ezen a czimen lapunk tegnapi számában megírtuk, hogy a németii ev. ref. templomban két fiatal suhancz megzavarta az istenitisztelet áhitatos csöndjét. Ma, szerdán annak kijelentésére kértek fel bennünket, hogy istenitisztelet után a templom előtt nem volt csoportosulás. Az isteni tisztelet zavarók az egyházi beszéd alatt csak hangosan beszélgettek és nem lármáztak. Egyébiránt pedig a nevüket sem tudják biztosan az illetőknek, akik a pré- dikáczió alatt hangosan beszélgettek * Javíthatatlan zsebmetsző. Bánó Tóni jeles firma, akinek a zsebmetszés terén óriási prakszisa van, s oly ügyesen „operál“, hogy alig veszik észre. De ha néha megesik vele az a baleset, hogy a kotorászást megérzi a zseb tulajdonosa, úgy hamarosan eltűnik a tömegben. Mindazonáltal rajta vesztett már egy nehány Ízben s ült is a zsebtolvajlásokért börtönt és fogházat. Javulásra azonban nem igen van hajlandósága. Tegnap a vásáron kevés alkalmas médiumot talált. Egyszerre felvillant a szeme, észrevett egy jól öltözött embert. Rögtön mellette termett s szerencsésen kihúzta zsebéből a zsebkendőjét, a melyben 30 fillér volt csupán. Egy éber rendőr azonban észrevette, hogy Danó Tóni kajánul mosolyog s igazolásra hivta fel, akkor gyorsan eldobta magától a zsebkendőt. A turpiság kiderült s a tolvaj ezigányt ismét lezárták. EGYLET. = A Lorántffy Zsuzsánna Egylet közgyűlése, Szatmár vármegye legifjabb kultur egylete, a Lorántffy Zsuzsánna Egylet tegnap délután 6 órakor tartotta évi rendes közgyűlését, a szatmári ev. ref. főgymna- sium tornacsarnokában. Nagy számú intelligens közönség jelent meg a közgyűlésen közte igen sok előkelő urihölgy. Az elnöki széket Domahidy István elnök foglalta el és bejelentette, hogy az elnöknő: özv. Thurman Olivórné családi okok miatt gátolva van a megjelenésben és igy ő fogja a közgyűlést vezetni. Az elnöki megnyitóban Domahidy István meleg hangú szavakban emlékezett meg mindazokról, kik a Lorántffy Zsuzsánna Egylet felvirágoztatása körül tevékenységet fejtettek ki. Az érdeklődést, az egylet iránt továbbra is kéri a tagoktól. Az elnöki megnyitó után Böszörményi Emil dr. az egylet agilis titkára olvasta fel jelentését. Ä nagy gonddal készített jelentés, magas irodalmi színvonalon álló munka. A szép titkári jelentésben a nő hivatását és annak munkakörét a társadalomban ecsetelte, poetikusan, színesen, úgy, bogy a közönség a jelentés végén perczekig óljenzett és tapsolt az egylet nagykópzettségü, agilis titkárának. A titkári jelentés szerint az egyletnek jelenleg 59 alapitó, 13 pártoló és 329 rendes tagja van. A titkári jelentés után Ozsváth Elemér egyleti pénztáros terjesztette be a pénztár állapotát, mely szerint a Lorántffy Zsuzsánna Egylet összes tiszta vagyona 4711 kor. 77 fillér. A pénztárnok jelentését szintén egyhangúlag vette tudomásul a közgyűlés, melyet Domahidy István elnök szép záró beszéde rekesztett be. Közgyűlés után felolvasó estély volt, mely alkalommal Bakcsy Gergely ev. ref. főgymnasiumi tanár olvasott fel a kikeletről. A felolvasás a közönség körében nagy tetszést aratott. A felolvasás előtt és után az iparos dalárda adott elő egy-egy éneket. 11)03 április 1(1. 3 TÖRVÉNYKEZÉS. § A szombathelyi halálos párbaj, (Saját tudósitónk távirata.) Az egész országban kinos szenzácziót keltett annak idején a szombathelyi halálos párviadal, a melynek Dr. Ernuszt Géza, a Dunántúl egyik ismert ügyvédje esett áldozatul. A párviadalt a szombathelyi törvényszék szigorúan bírálta el, amennyiben harmadfélévi államfogházra ítélte Stieber Györgyöt. A győri királyi ítélőtábla tegnap foglalkozott az ügygyei és helybenhagyta a törvényszék ítéletét. KÖZGAZDASÁG. Budapesti áru- és értéktősde — A ,Szatmari Hírlap* távirati tudósítása — Budapest, ápril. 16 Zárlat 5 órakor: Búza 1903. áprilisra ........................7.81 -7.82 Rozs 1 903. áprilisra..........................7.03—7.64 Zab 1 903. áprilisra..........................7.46—7.47 Tenge ri 1903. májusra...................6.76—6.76 Repcze a ugusztusra........................6.42—6.43 Zá rlat 5 órakor: korona Osztrák hitelrészvény ........................ 675.60 Ma gyar hitelrészvény ........................ 726.— Le8zám itolóbank részvény........ 469.— Rim a-Murányi vasmű részvény . . . 482.— Osztrák-magyar államvaauti részvény . 688.60 Küzuti vasút ............................................612.— Vár osi villamosvasút részvény . . . 306.76 Kiadó laptulajdonos: A szatmári függ. és 48-as párt.