Szatmári Hírlap, 1903. január-június (2. évfolyam, 1-146. szám)
1903-03-21 / 67. szám
67. szám. Szatmár, szombat SZATMÁRI HÍRLAP. 1903. márczius 21. 3 motor tulajdonosát, hogy a motort mielőbb szállítsa el, mert ugyanarra a helyre fogják az uj villamos motort felállítani. * Az első segély. A balesetek alkalmával előforduló első segély nyújtásról a mentők goudoskodnak, a kik már számos emberéletet mentettek meg áldásos működésükkel. A mióta a fővárosban megalakult a mentőegyesület, azóta majdnem minden vidéki városban összeálltak a jószivü emberek síétre hozták azt az egyesületet, melynek tagjai a szerencsétlenségeknél legelső sorban enyhítik az áldozatok fájdalmát. A vidéken, többek között Szatmáron is létesült mentöegyesiilet, mely eddig is sok esetben jótékonyan működött. Atzól Károly dr., a budapesti mentőegyesület elnöke, folyó hó 28-án Szatmárra érkezik és a helybeli inentőegyesület- ben felolvasást fog tartani. A város tanácsa mai ülésében foglalkozott ezzel az ügygyei s a további teondökkel Tankóczi Gyula főkapitány, tűzoltó főparancsnokot bízta meg. * A Kossuth-kert díszítése A meleg időjárás már munkálkodásra szólítja a gazdaembert. Mindenütt megkezdődnek a tavaszi gazdasági munkálatok, különösen pedig a kertészet körébe vágó dolgok. Szatmár város gazdasági hivatala is hozzá látott a munkához, hogy a Kossuth-kertet ezen az éven minél díszesebb virág- ültetményekkel gazdagítsa. A város e czólból az ország több inükertészétöl dísznövényeket és virágokat rendelt, a melyeket már legközelebb elültetnek a Kossuth-kertben. * Hajsza a betörő után Fisch Sámuel szatmári lakosnak a Károlyi- uton lévő boltjába tegnap este egy csavargó kinézésű alak jött be. A boltban azonban senki se volt s a csavargónak hirtelen az a pokoli ötlete támadt, hogy a pénzesfiókot kirabolja. Hamarosan a pudlihoz ugrott és kinyitotta a fiókot, de a zajt meghallotta Fiseb a szomszédszobában. Mikor az üzletbe lépett, a csavargó vakmerő szemtelenséggel elemelte a fiókot és megszökött. Fisch utána rohant, s többed magával üldözőbe vette a tolvajt. A Szamos hidjánál a csavargó eldobta a pénzes fiókot és eltűnt az éjszakában. A káros feljelentésére a rendőrség erélyesen nyomozza a vakmerő tolvajt, de eddig eredmény nélkül. — A fiókban szerencsére nem volt nagy összeg. * A nagybányai festőiskola. Mint nagybányai levelezőnk irja, a nagybányai festőiskolába, mely Grünwald, Réti, Thorma és Ferenczy mesterek vezetése alatt áll, az idei nyár folyamára már eddig is igen szép számú tanítvány jelentkezett felvételre. A tanítványok között vannak külföldiek is, mi a nagybányai szabad iskola jóhirét igazolja. Nagybánya város tanácsa most teszi meg a kellő lépéseket arra, hogy a festőiskola, melyben a tanítás teljesen ingyenes, állami segélyt kapjon. Óhajtandó volna, hogy e szabad festőiskola működését állandóan, télen is folytassa, a mi úgy volna lehetséges, ha a város egy téli műteremről is gondoskodnék. Ez a városnak áldozatába nem kerülne, mert a műterem busásan meghozná építési költségeinek kamatait. * A szatmármegyei bányászat hanyatlása. A szatmármegyei messze földön hires, valamikor virágzó arany- bányászat — mint nagybányai levelezőnk irja — a tönk szélére jutott, mert a részvényesek nem rendelkeztek a megfelelő tökével, hogy a rossz idők beálltával is folytassák az üzemet vagy ha rendelkeztek is, nem koczkáztatták vagyonukat. A magán bányákat egyiket a másik után zárták be s ha üzemben tartották is, a csekély befektetés miatt nagyon nyomorúságos volt az üzemben tartás. így azután nem csak temérdek kincs maradt kiaknázatlanul, hanem a magán bányák pusztulását szocziális szempontokból is nagyon keservesen megérezte a vidék lakossága. Csak helyeselni tudjuk tehát, hogy azon bányákat, melyeket a részvényesek megfelelő tökével üzemben tartani nem tudnak vagy nem akarnak, inkább eladják, mintsem évtizedeken át kiaknázatlanul hevertessók. Most a borpataki Kisborzás—Szent József-félo bánya került eladásra s a részvényesek, ha nem is mesés összegeket, de tisz tességes árt kaptak a bányáért, melynek eladását Hanesch megbízott közvetítette. Ha a német tőkepénzesek vállalkozása sikerül, valószínűleg jobb napok virradnak a borpataki bánya- tulajdonosokra, kiknek bányájuk jelenleg csak holttőke. * Két névsor. Már a kormánypárt leg Széli imádóbb tagjai sem tagadják, hogy közeleg a válság. Széli bukni fog. Persze töméntelen sok a koinbináczió a jövő kabinetre. Most budapesti tudósítónk két névsort küld. Mindketőnek vannak hívői. Kuriózumból itt közüljük a két, egyébként elég valószínűtlen, névsort: I. Miniszterelnök: Lukács László. Kereskedelmi: Hioronymi Károly. Belügy : Wekerle Sándor. Földművelés : Tisza István gróf. A többi marad. II. Miniszterelnök, belügy : Tallián B, Kereskedelmi: Hieronymi Károly. Földművelés : Tisza István gróf. Felség személye körüli : Andrássy Gyula gróf, Közoktatásügyi : Berzeviczy Albert. Igazságügy : Hódossy Imre. * Rabló czigánykaraván, Szat- márvármegye néhány községének lakosságát egy pár nap óta egy kóbor czigánycsapat garázdálkodása tartja izgatottságban. Faraó leszármazottjai vakmerő rablásokat követtek el mindenütt, a hol csak eddig megfordultak. Fényes nappal hatoltak be a lakásokba, a honnét mindent, a mi csak kezük ügyébe akadt, elemeitek. Tegnap Batiz községben jártak s több gazda ember lovait vitték magukkal szerszámostól. A károsultak feljelentették az esetet a csendőrségnek, mely erélyes vizsgálatot indított a czigányok kézrekeritésére. Az eddigi nyomozatnak azonban még nincs eredménye, az azonban kiderült, hogy a sárközi erdőben tartózkodtak eddig a rablók. * A városi faiskolának. A város gazdasági hivatala nemrégiben előter jesztést tett a földmivelési miniszternek, hogy a szatmár-városi faiskola részere adományozzon néhány száz darab facsemetét. Darányi Ignácz földmivelési miniszter ma értesítette a város tanácsát, hogy a faiskola czél- jaira 300 drb. akácz- és 3500 drb. vadcsemetét utalt ki. A város a facsemetéket. később az országutak mentén fogja elültetni. * Elragadt lovak. Könnyen végzetessé válható baleset történt vasárnap — mint levelezőnk irja — Nagybányán a Főtéren. Teleki János gróf kocsija ott állott az egyik üzlet előtt, midőn a lovak valamitől megijedve, elragadtak. A kocsis valahol a dolga után járt s a kocsin csupán csak a szakácsnő ült s igy nem volt, a ki a lovakat megfékezze. A megvadult lovak szörnyű iramlással a Szent-Miklós- tór felé tartottak s Isten csodája, hogy a mint a szűk átjárón átvágtattak, a kocsi darabokra nem tört. A szakácsnő látva a fenyegető veszedelmet, kiugrott a kocsiból és súlyos sérüléseket szenvedett. A lovak most egyenesen a Szent- Miklós-téren levő panorámának tartottak, mely körül nagy csoprtosulás volt. A tömeg ijedten rebbent szét a megvadult lovak láttára, de igy is nagy szerencsétlenség történhetik, ha a kocsi bele nem ütődik s meg nem akad egy patasztszekórbe, a mi egy pillanatra vissza hőköltette a vágtató lovakat, mely alatt azután sikerült megfékezni a tajtékzó állatokat. x Szatmár és Vidéke elsőrangú czipőraktára Vuja JáflOS Szatmár, (Keresztes-ház.) Ajánlja a n. é. közönség szives figyelmébe az újonnan érkezett férfi, női és gyermek tavaszi és nyári czipő különlegességeit, a legelegánsabb és legújabb divat szerint, a legjutányo- sabb árak mellett. EGYLET. Uj jótékony egyesület. Az általános szegénység a meg élhetési viszonyok rosszabodásával az utóbbi időben olyan ijesztő mérvben lépett fel, hogy annak enyhítésére a jószivü társadalom kénytelen volt erélyes akcziót indítani. A nyomor pusztításai elleni védekezés ma már kötelességszerüen háramlik a társadalomra, mely meg is tesz mindent, hogy e rettenetes sociá- lis betegséget orvosolja. Különböző czi- meken működő egyesületek gyakorolják a jótékonyságot minden városban, úgy nálunk is. A végczél azonban valamennyinél egy: enyhíteni a nyomort. E hó 25-én városunkban egy uj jótékony egyesület alakul Kereszt- szeghy Lajos dr. elnöklete alatt, melynek czélja az állami elemi iskolai tanulókat segélyezni. Az elnökség az alakuló közgyűlésre meghívót bocsátott ki, melyet az alábbiakban közlünk: Meghivó. A szatmári áll. el. iskolai szegény tanulókat segítő egyesület folyó hó 25-én d. e. 11 órakor tartja meg alakuló közgyűlését a városháza tanácstermében. Fölkérem mindazokat, a kik a helybeli áll. el. iskola tantestülete által eszközölt gyűjtés alkalmával az áll. iskola szegény tanulók fölsegitésére adakoztak : ezen alakuló közgyűlésen megjelenni és a tanácskozásban részt venni szíveskedjenek. A hasonló humánus czélt szolgáló egyesületek elnökségeit ezen utón kérem föl, hogy közgyűlésünkön megjelenni, vagy azon magukat képviseltetni szíveskednének. A gyűlés tárgyai: 1. Az 1902—1903. tanévi gyűjtésről, adakozásokról és segélyezésekről való elszámolás. 2. Az alapszabályok megállapítása. 3. A választmány és tisztikar megválasztása. Szatmár, 1903. márczius hó 14. Dr. Keresztszeghy Lajos, az áll. el. isk. gondn. elnöke. TÖRVÉNYKEZÉS. §. Egy vacsoráért — hét hónapi börtön. Harmath Márton asztalos legény, ez év január végén Spinetti Sándor nagybányai kereskedő raktárában úgy éjféltájban egy kis szemlét tartott a szalámi rudak között s onnan egy 3 kiló súlyú kiszáradt szalámit rövid utón elemeit, melyből jó étvágy- gyal fogyasztott el az udvaron egy adagot. A szalámira Harmath megszomjazott, és hogy szomját oltsa, a szomszédos Dobai Andrásné borkimérésének pinezéjét nyitotta ki azután álkulcscsal s ott magába szedett egy liter tavalyi ó bort. A bor hatása aztán a tolvaj asztalos legényt nagyobb működésre ösztönözte, mert újból behatolt Spinetti raktárába és innen a bolt helyiségbe ment, a hol feltörte a pénztárt, az ott levő 2 kor. 20 fillért zsebre vágta, ezzel, mint a ki jól végezte dolgát, egy korcsmába tért be borozni. A kárvallottak reggel jelentést tettek a rendőrségnél, melynek emberei a nyomozást rögtön megindítva, csakhamar kézrekeritették a betörőt, kit éppen akkor fogtak el, mikor a lopott szalámi utolsó szeleteit fogyasztotta el. A szatmári kir. törvényszék tegnap Ítélkezett a tolvaj asztalos fölött, a kit betöréses tolvajlásért hót hónapi börtönre Ítélt. Az ítéletben úgy a vádlott, mint a kir. ügyész megnyugodott. § Bűnügyi főtárgyalások. A szatmári kir. törvényszék, a jövő hét folyamán a következő bűnügyekben tart főtárgyalásokat. Hétfő, márczius 23. Meilinger Jakab elleni zsarolás és becsületsértés vétsége. Pásztor Geng József elleni közokirat hamísitás büntette és jogtalan elsajátítás vétsége, Miska Juon és társa elleni súlyos testi sértés vétsége miatt. Kedd, márczius 24. Ifj. Kuzzora János és társa elleni súlyos testi sértés büntette, Altfatter József elleni lopás büntette, Dióssy Adolf és társa elleni párviadal vétsége miatt, Tóth Vaszil a. Vaszilé hatóság elleni erőszak büntette miatt. Csütörtök, márczius 26. Neuman Lajos elleni hamis vád büntette, Balázs Grigor és társa elleni lopás vétsége, Kiss János elleni súlyos testi sértés büntette miatt. Péntek, márczius 27. Dicső Károly elleni lopás vétsége, Illés Gáspár és társa elleni közokirathamisitás büntette, Vakarcs Lajos elleni lopás vétsége, Mariska Juon elleni súlyos testi sértés büntette miatt. SZERKESZTŐI ÜZENETEK Dabreczen. Kivánságtokat teljesítettem. Magam is azon a nézeten vagyok, hogy elég volt ebből a lepényből egy sütet, amiapéknek ugyan nem es- hetik jól, de annál jobban örülhet neki apohos őrgróf. A csupaszképü pohost gondolom, mert a másik, a kaoz- kiás bajuszu, viccfaragó pohosnak kissé magas ez, s nem ért hozzá. Pestről hazajöttem ; minden rendben. A színházi hyénával — hisz tudjátok, kit gondolok — beszéltem; Budapesten, a „Royal“- ban — szerkeszt. A karakán — akarom mondani — a Kemény gyereknek szóljatok, hogy abban a dologban Írjon nekem. — „Hungária“ törzsasztalbeli lumpok — áldásom reátok!