Szatmári Hírlap, 1903. január-június (2. évfolyam, 1-146. szám)

1903-01-10 / 8. szám

8. szám. 1903. január 10 3 Szatmár, szombat SZATMÁRI HÍRLAP bódét fel kell becsültetni és nyilvános árverésen eladatni. A tanács utasítást kapott a szükséges intézkedések meg­tételére azzal, hogy az árverésen be­érkező ajánlatokat bejelenteni köteles. Az egykor annyira kedvelt aréna is tehát, mihamarabb emlékké válik. * Subvenczió a Lóversenyegy­letnek. A szatmári Lóverseny egylet az­zal a kérelemmel fordult a városhoz, hogy a szokásos 800 korona évi segélyt az egylet részére ez évben is folyósítsa. A gazdasági szakbizottság tegnapi ülé­sén foglalkozott a kérelemmel és azt teljesitendőnek találta, mivel a város­nak erre vonatkozó régi határozatai mintegy elvi kijelentést tartalmaznak, melyek a várost az évi rendes segé­lyek folyósítására erkölcsileg úgyszól­ván kötelezik. * Kisegítő állatorvos. Kovács Bálint városi állatorvos előterjesztést tett a tanácsnak, hogy az állategész­ségügy terén a teendők annyira fel­szaporodtak, hogy legjobb igyekezete daczára sem elégítheti ki egyedül a nagymérvű szükségletet és kérte, hogy melléje a város kisegítő állatorvost al­kalmazzon. Tegnap foglalkozott a gaz­dasági szakbizottság Kovács Bálint elő­terjesztésével és mivel az abban fog­laltak meggyőzték a szakbizottságot arról, hogy Kovács Bálint a felszapo­rodott munkát egymaga csakugyan nem képes végezni, elhatározta a szakbizottság, hogy kisegítő ál atorvos- ként Somogyi Mátyás kir. állatorvost évi 800 korona javadalmazás mellett alkalmazzák. A kisegítő állatorvos fel­adata lenne a helyi és szatmárhegyi vásárokon az állategészségügyi viszo­nyokat figyelemmel kisérni és a gya­nús állatokat megfigyelés alá venni. * A városi szölötelepek eladása. A városi szölötelepek eladására nézve Pethő György gazdasági tanácsos elő­terjesztésével tegnap foglalkozott a gazdasági szakbizottság. A bizottság hozzájárult a gazdasági tanácsos előter­jesztéséhez azzal a módosítással, hogy a Kís-Lippa alatti szőlőtelepet nem adja el, hanem a Szatmárhegy jelen­legi nagy forgalmára és jövőbeli fejlő­désére tekintettel, megtartja, mivel erre a területre a jövőben valamely köz- czél megvalósítása végett szüksége le­het. Az eladandó telepekre vonatkozó szerződések, minthogy a város tulaj­donát képező ingatlanok eladásáról van szó, a közgyűlés elé kerülnek. * Még egy pályázó. Tegnapi szá­munkban megírtuk, hogy a városnál üresedésben levő jegyzői állásokra kik pályáznak. A pályázók névsorából té­vedésből kimaradt Lénárd István dr. ügyvédjelölt, aki az 1. aljegyzői állásra pályázik még pedig — mint hírlik — nagy kilátással. * Hadmentességiadó fizetése. Tankóczi Gyula h, rendőrfőkapitány hirdetményt bocsátott'.ki, melyben mind­azokat, a kik az 1892—1902 ig terjedő időben mentettek fel hadkötelezettsé­geik teljesítése alól felhívja, hogy a jövő hóban a katonai ügyosztálynál feltétlenül jelentkezzenek, mivel nem elentkezés esetében a távolmaradók iadmenlességi adójuk háromszorosá­val. esetleg hatszorosával lesznek megbírságolva. Minthogy ezen magas Dirság kivetését a törvény rendeli, dszszük, hogy az érdekelt adókötele­zettek igyekezni fognak a főkapitány elhívásának saját érdekükben a leg- jontosabban eleget tenni. * A galambok réme. Déli tizen­két órakor puskalövés riasztotta meg a Deák-téren járó-kelőket. Az emberek ijedten futottak össze s öngyilkosság­ról rebegtek. Az iskolákból kiszabadult diákok rohanva igyekeztek a templom felé, a honnan a lövés hallatszott. És akkor kitűnt, hogy a lövést Makaí Sándor lovas rendőrtiszt tette a templom ormán nyugodtan gubbasztó ölyvre, mely napok óta nagy pusztítást vitt végbe a szelíd galambok közt. A golyó talált, mert a következő pillanatban a hatalmas ölyv véres szárnyakkal ver­gődött a földön. Makai zsákmányát nagy gaudium közepette vitte a ren­dőrségre, a hol érdeklődéssel nézeget­ték a halálra sebzett ragadozót. A ga­lambok barátai illő jutalomban része­sítették az ügyes vadászt. * Elfogott tolvaj czigányasszony. A rendőrség tegnap elfogta Fodor Éva czigányasszonyt, aki már tolvaj- lásért többször volt büntetve s mint közveszélyes tolvajnő régi ismerőse a rendőrségnek. Megmotozása alkalmá­val különböző húsféléket találtak nála, melyekhez tilos utón jutott. Termé­szetesen lecsukták, * Pinczetú'z. Az éjszaka egy óra körül kellemetlen inezidens zavart meg bennünket, lázas éjjeli munkánkban. Javában szerkesztettük a „Szatmári Hirlap“-ot, midőn egy tűzoltó rontott be nyomdánkba és rémülten kiáltotta : — Tűz van a pinczében 1 A szedők, a korrektor, a metör, a gépmester, szóval: mindannyian ab­ban hagytuk a munkát és siettünk a tűz oltásához. Szerencsére a tűzoltók ép szomszédságunkban vannak s igy elég gyorsan hozzáfoghattak a tűz lo­kalizálásához. A Litteczky könyvnyom­dája alatti pinczében az ott felhalmozott nagymennyiségű papír, dobozok és üres ládák gyultak meg, eddig ismeretlen okból. Midőn e sorokat írjuk, éjféli két óra körül, a tűzoltók még mindig erősen dolgoznak a veszedelmes elem elfojtásán. Mi azonban csak rójjuk a betűket lázasan, a szedők ott állnak a szekrények mellett, mert reggelre várja a közönség a lapot — még ha nyom­dánknak a teteje égne is, és nem alat­tunk dühöngne az elem. c Házasság akadályokkal. Az egyik szomszédos községben történt ez a história, melynek hősei egy fiatal leány, meg egy legény, akik egymással házasságra óhajtottak lépni. A boldog jegyespár már az anyakönyvvezető előtt állott, midőn egy öreg anyóka lépett a hivatalos helyiségbe: — Maga a vőlegény? = fordult a fiatal emberhez. — Igen. — Egy levelét hoztam magának. Olvassa el, mielőtt az „igent“ kimond ja! — s ezzel egy levelet nyújtót át a vőlegénynek. A mennyasszony ezalatt a kínos inezidens alatt elsápadt, rémülete azon­ban tetőpontra hágott, midőn a vőle­gény határozott hangon kijelentette, hogy: — Nem házasodom! S ezzel minden magyarázat nél­kül ott hagyta az anyakönyvi hivatalt. A menyasszony elájult, a násznép szerte oszlott s az esküvőből természe­tesen semmi sem lett. Hogy mi lehe­tett abban a levélben, azt nem tudni, bizonyos azonban, hogy Ámor isten már ismét alaposan megjátszotta magát. MULATSÁGOK. Ma . . . A szatmári jótékony nőegylet estélye A mai nap kimagasló eseménye az a fényes estély lesz, mely a „Pan­nónia* gyönyörű táneztermét tündér­kertté fogja varázsolni. Megjelennek szép asszonyaink és leányaink a sima parketten, hogy Terpsychorének hó­dolva, szolgálatába álljanak szivük leg­nemesebb érzelmének, mely egyénisé­gükhöz méltó czélt szolgál, a jóté­konyságot. Szép lesz ott minden, a ragyogó fényárban úszó csilláros terem, a szin- pompában tündöklő hölgykoszoru, a sok árusátor, a hangverseny s bizony nem csoda, ha ennyi szép nő láttára megpuhulnak a kemény férfi szivek, mégnyilnak az erszények és hullani fog a csengő érez. A jó szivek munkája fog ott megnyilatkozni, hogy hasonérzést kelt­sen a szórakozást kereső közönségnél. És bizonyára nem hiába pazarol­ják szeretetük melegségét és fényét. Az eredménynek meg kell lenni! Meg is lesz! Ifjú szép leányaink és áldott szivíi asszonyaink szemeiben és szivében a jótékonyság tüze él, mely lobogó lángjával bearanyozza a báli termet, — a melengető sugarak elvégzik aztán áldásos munkájukat. Nincs kétségünk az iránt, hogy a nőegylet mai estélye olyan ritka szép sikerrel fog járni, mely ez estélyt a saison mulatságok koronájává teszi. A csizmadia ifjak batyubálja, a szatmári önálló csizmadia iparos ifjak e hó 24-én a „Csizmadia Ipartársulat“ termeiben jótékonyczélu batyubált ren­deznek, melyre a rendezőség nagy buzga­lommal készülődik. A mulatság az ér­dekeltek és a közönség körében külö­nös rokonszenvvel találkozik, mivel iparos ifjaink mulatságai már régen szüneteltek és igy biztosra vehető, hogy a most rendezendő mulatság meghozza a kívánt sikert. EGYLET. = A ref. egyháztanács közgyű­lése. A szatmári ev. ref. egyháztanács e hó 11-én a ref. egyház tanácstermé­ben délelőtt 11 órakor ülést tart a következő tárgysorozattal: Egyházfi vá­lasztás. Folyó ügyek. = Felolvasás a „Gzeczil egye­sületben“. A szatmári „Katholikus ka­szinó“ és a „Szatmár egyházmegyei Irodalmi kör“ holnap délután fél 5 órakor a „Czeczil egyesület“ helyisé geiben felolvasó ünnepséget rendez. A felolvasás iránt széles körű érdeklődés mutatkozik, a mit természetesnek ta­lálunk, ha figyelembe vesszük azt a nagyérdekü műsort, melyet az elnökség ezen alkalomra összeállított. Az elnök­ség a felolvasó ünnepségre meghívókat bocsátott ki, mely egyúttal az ünnepség műsorát is tartalmazza. A műsor a következő: 1. Mazurka, szerzetté Kovách Leo. Zongorán előadja a szerző, kiséri a m kir. honvédzenekar. 2. Felolvasás. Tartja Bagossy Bertalan ur. 8. Asszony szeretnék lenni. Mo­nolog Török Istvántól. Előadja Szabó Margit k. a. Fehér-Gyarmatról. 4. A m. kir. honvédzenekar já­téka. 5. Humorus felolvasás. Tartja Abaffy Jenő ur. Belépődíj: személy-jegy 40fillér. Család-jegy 1 korona Műsor után a kath. kaszinó helyiségében társas szó­rakozás. TÖRVÉNYKEZÉS. § A jövő hét bűnügyi főtárgya­lásai. A szatmári kir. törvényszék a jövő héten a következő bűnügyekben tart főtárgyalást: jan. 12.: Róth György és társa magánokirathamisitás büntette, Kádár György hatóság elleni erőszak büntette, Demerak József és társai lopás büntette, Tyertyes György lopás büntette, jan. 13: Argyelán Györgyik közokirathamisitás büntette, Moldován Juon és társa távbeszélő megrongálásának vétsége, Kerekes Má­ria lopás büntette, Szabó Eszter gyer­mekülés büntette, Markovits Ferencz sikkasztás büntette, jan. 15: Arí Fe- renezné gondatl. okozott emberölés vétsége, Kerekes László lopás büntette, Botyán Alexa okirathamisitás büntette, Mihák György erős felindulásban elkö­vetett halált okozott s. testi sértés büntette, Román Péter lopás büntette, jan. 16: Fábián Bertalan s. testi sér­tés büntette, Josif Stefa hat. ell. erő­szak büntette, Vakarcs Róza lopás büntette, Gyapjas Sándor lopás bün­tette, Csorba Jánosné s. testi sértés büntette. § Halálos játék. Gál Károly fia­tal parasztim szeptember 26-án fütyö- részgetve szántogatott a csengeri föl­deken, amikor egyszerre eszébé jutott, hogy játékból az egyik lóra köti a kö­zelben játszadozó Szilágyi Sándor 5 éves gyermeket. A gyermek nagyon megörült a dolognak és szívesen rá- állott a játékra, mely halálát okozta. Alig kötötte ugyanis Gál a lóra a gyermeket, a két paripa a kis fiú csapkodásaitól megbokrosodott s vad futásnak eredt. Mire megfékezték a megvadult állatokat, a szerencsétlen gyermek halva volt. A lovak halálra rúgták. A törvényszék gondatlanságból okozott emberölés vétségéért vád alá helyezte a könnyelmű paraszt suhan- ezot, de mivel a tárgyalás során ki­tűnt, hogy a vádlottat gondatlanság nem terheli, a törvényszék felmentő Ítéletet hozott, § Véres Donáth nap. Az idei Donáth búcsú estén véres verekedés történt aSzatmárhegyen. Szabó András napszámos részegfőve] belekötött ifj. Oláh Józsefbe s a kezeügyóben levő vasvillával megakarta ütni. De pórul járt, mert Oláh kiragadta kezéből a vasvillát és alaposan ellátta a részeg atyafi baját, úgy, hogy az heteken át nyomta az ágyat. Oláht ezen tettéért tegnap vonta felelősségre a törvény­szék és az enyhítő körülmények figye­lembevételével 8 napi fogházra itéite. Az Ítélet jogerős. KÖZGAZDASÁG. Budapesti áru- és értéktőzsde. — A „Szatmári Hírlap“ távirati tudósítása — Budapest, jan. 9. Zárlat 5 órakor: Búza 1903. áprilisra..........................7.72-7.73 Rozs 1903. áprilisra ............................6.67—6.68 Za b 1903. áprilisra..........................6.11—6.12 Tengeri 1903. májusra.....................5.67—5.68 Repcze augusztusra..........................—.-------.— Zá rlat 5 órakor: korona Osztrák hitelrészvény ............................691.50 Ma gyar hitelrészvény .......................... 733.50 Leszámitolóbank r észvény...........453.76 Rima-Murányi vasmű részvény . . . 487.— Osztrák-magyar államvasuti részvény . 694.76 Küzuti vasút.................................. 628.— Városi villamosvasút részvény . . . 322.50

Next

/
Thumbnails
Contents