Szatmári Hírlap, 1903. január-június (2. évfolyam, 1-146. szám)
1903-02-12 / 35. szám
2 Szatmár, csütörtök 1903. február 12. 35 szám. hölgy reprezentál, sejourt tart, öltözködik, hölgyeit fogadja, látogat, lovagol és Isten tudja még mit nem tesz. Reggel a gyermeket beviszik az udvari személyiségek az anyához; az homlokon csókolja, azután kiviszik megint és egész nap, egész éjjel másoknak felügyelete alatt marad. Lujza herczegnő a rideg szász udvarban a polgári élet romantikájáról álmodozott. Hallott valamit arról a kis kunyhóról, a melyben két boldog szerelmes is megfér. És vágyódott a kis kunyhó után. Persze nem minden arany, a mi fémlik. Kunyhókban is akadnak boldogtalan emberek. Lujza herczegnő azt hitte, hogy a boldogság a kunyhókban van. Kunyhó alatt értett egy nyolez szobás lakást Genfben, a genfi-tó partján és egy nyolez szobás lakást Mentoneban. Kisebb kunyhóban szerelmes pár csakugyan meg nem fér, különösen ha az egyik szerelmes királyi palotából röpült ki. Ám ebbe a „kunyhódba is csakhamar bevonult a gond. Giron, a nyelvmester nem győzte pénzzel. Nyolez szobás kunyhók rendszerint drágák egy kicsit. Azután a fejedelmi szökevényeknek passziói is voltak, a melyeket hazulról hozott. Azokról úgy egyszerre lemondani vagy leszokni egy nap alatt mégsem lehetett. A trónörökösné annak a tudatára ébredt, hogy a kunyhókban is vannak boldogtalan emberek és hogy ö is éppen eme boldogtalanok közé tartozik. A megbánás erőt vett rajta. És igy hadd jöjjön az igazság, ha közhelylyé válik is, a helyeit, hogy valósággá lenne, hogy az anyai-szeretet győzött. Ö visszatér szüleihez újra a salzburgi palotába Giron nélkül. Ott nem kunyhó várja, de most már tudja azt is, milyen az élet a kunyhókban. Mégis jobb lesz a palotában. Tehát Isten veled Giron, kalandos élet, vándorlás, kunyhó. Kezdjük ott, a hol elhagytuk kevésbé boldogan, egy kicsit, vagy talán nagyon is megtépve, meg- hurczolva. S ha már élőről kell kezdeni, jobb előbb, mint később. “ SZÍNHÁZ. — (Az idők jele ) Mikor a „Szatmári Hírlap“ tárgyilagos, higgadt, de szigorú hangon tartott színházi reczen- zióira egyes laptársaink az elfogultság bélyegét iparkodtak rásütni és ugyan akkor túlságos jóakarattal pártolták Krémer Sándort és színtársulatát; mi csak mosolyogtunk és nevetve jegyeztük meg: «lesz még idő, midőn a „Szatmári Hírlap“ a legkedvezőbb kritikát fogja gyakorolni a színtársulat felett. És ime megjegyzésünk máris valóra vált, mert laptársaink egymás után kezdenek kijózanodni Krémer Sándorból s ugyancsak megfenték kritikusi tollúkat és alaposan meglecz- kéztetik a direktort és társulatát azon botrányos előadásokért, melyek napi renden vannak a színházban. Megelégedéssel vesszük tudomásul laptársaink felszólalásait, amelyekkel fényes erkölcsi elégtételt szolgáltattak nekünk. Laptársaink kritikáit, melyek egyébként minden tekintetben megfelelnek a valóságnak, mutatóul itt adjuk. A „Heti Szemle“ szószerint a következőket írja: A jutalomjátékok közötti közöket folyton silány előkészülettel, gyenge összjátékkal, sokszor szinte boszantó kezdetlegességgel előadott régi ismert darabok töltik ki, s közönség aránylag 5Z ATMA R mégis van, legalább minden háton van néhány zsúfolt ház. A színigazgató panaszkodik, a várostól elengedéseket kér, a drága személyzetre hivatkozik, s a mellett nem látjuk, hogy a közönség igényeinek eleget tenni igyekeznék. Azt a szimpathiát, amivel a társulatot a direktor személye miatt fogadtuk, lassanként teljesen eljátszsza azzal a közönynyel, amit az egész közönség tapasztal s mind hangosabb kifejezéssel kifogásol. Egy-egy héten át alig van 1—2 előadás, ami a legenyhébb kritikát is kiáltaná! Hangoztatjuk már hetek óta, hogy több figyelmet kérünk a játékra, több gondot a betanulásra, s a panaszok alatt az előadások színvonala még mindig sü- lyed. Az ilyen indolencziát a sajtó jóindulata többé nem takargathatja s ha közönségünk igényével épen nem törődik a társulat, jóindulatot a hírlapoktól ne várjon ; nekünk is vannak kötelességeink, s e kötelességet nem rendelhetjük a végletekig alá a jóindulatnak. A héten olyan előadásokban volt részünk, ami türelmünket végkép kimerítette. A „ Szatmár Németi“ igy ir : Nem valami kedvező hangon referálhatunk az elmúlt hót színi előadásairól. A közönség rendesen látogatja a színházat, az előadások pedig a középszerűség színvonalán is alul állanak. Az igazgató nem fordít kellő gondot a rendezés és az előadásokra. Figyelmeztetjük tehát a direktor urat, hogy igyekezzék a kivánalmaknak és a közönség müigéuyeinek megfelehkfokra emelni az előadásokat, s ne áll*i elő olyan panaszokkal, hogy megélni nem tud és hogy eddig is deficzittel dolgo zott. Ha ő megfelel a követelményeknek, s ha ekkor sem mutatkozik nagyobb fokú szinpártolás, akkor jogosan emelhet panaszt. Nem lehet szó nélkül hagyni, hogy a fiatalabb színész generáczió idejének nagy részét a kávéházban tölti. Igaz, hogy erre azt mondhatják, hogy kinek mi köze hozzá. De mi azt hisszük, hogy csaknem minden nap 4 — 6 órát igénybe vevő próbák és az előadások annyi idejét veszik igénybe annak a színésznek, hogy szereptanulásra alig marad ideje, ha tehát am- biczió van némelyikben, akkor azt a kevés időt annál inkább föl kell használnia, mert kávéházban nem lehet szerepekre előkészülni. íme a társulat nő tagjai, akik nem járnak a kávéházba, meglepően felülmúlják szerep- tudás dolgában a férfiakat. Amit mi tehát már a szezon elején konstatáltunk, most a szezon derekán akczeptálják laptársaink is. — (A debreczeni szinügyi bizottság — és a színház. A szatmári szinügyi bizottság valóban példát vehetne a debreczeni kollega testülettől arra nézve, hogy tulajdonképpen mi is a kötelessége a színház ellenőrzésére s a lokális színészet fejlesztésére első sorban hivatott erkölcsi testületnek. A szatmári kivételével azonban az ország valamennyi sziniigyi-bizottság a úgy fogja fel hivatását, mint azt a szomszéd debreczeni tette, melynek tegnalőtt tartott üléséről, mutatóul röviden a következőket közöljük: Az ülés elején a bizottság Gulyás István dr. indítványával foglalkozott, melynek lényege az, hogy a színházi bizottság erősebben ellenőrizze a színház művészi nívóját, hogy ott olyan dolgok ne történjenek, a melyek a művészi ízlés rovására mennek. És ebben a tekintetben a színházi bizottság kör- vonalozza a maga eljárását. Ö igy gondolja ezt. I H I R L A P, 1. A színházi bizottsági tagok jelenjenek megpoutosan páholyaikban. 2. Rendezessenek nyilvános főpróbák. Állításának igazolására felhozza a Loute botrányos előadását, amely a házasságtörésnek zeng utálatos dicséretei. Hosszas vita után az indítványt azzal a módosítással fogadták el, hogy a darabok felett a polgár- mester fog határozni. A színtársulat működéséről pedig Fejér Ferencz dr. a következőket mondta: A lehető legnagyobb reménynyel nézeti Makó Lajos működése elé, nagyon sajnálja, hogy ezek a reménységek mind füstbe mentek. Társulata minden kritikán aluli. A milyen jó társulata volt Makó Lajosnak Szegeden és Budán, ép olyan rossz Debre- czenben. Sok előadás valósággal gyötrelem a közönségnek. A kik tudnak játszani, azok valahol elhagyták a hangjukat, a kiknek hangjuk van, azok absolute nem tudnak játszani! (Mintha csak nálunk beszélt volna. Szerk.) Adjon felvilágosítást az igazgató a szerződtetésekre vonatkozólag, akkor azán ő is pozitív előterjesztést fog tenni. Ezután sorra veszi az egyes tagokat, igazságos kritikával emlékezik meg mindegyikről. Végül leéri Makó Lajost, hogy a saját jól felfogott érdekében szervezze újra Virágvasárnaptól kezdve társulatát. A bizottág végül egyhangúlag elfogadta Fejér Ferencz indítványát, a mely az igazgatót társulatának újbóli korrekt szervezésére utasítja. Mutatványul remélhetőleg elég ennyi, bár történlek még azon az ülésen egyéb dolgok is. Valóban nem ártana a mi sziniigyibizottságunknak is egyszer-egyszer a színház és a reper- toir ügyével foglalkozni. Vehetnek példát más városok hasonló bizottságaitól. ÚJDONSÁGOK. Nagy hozományok. Sikerült tréfa. Egy jó humoráról ismert szatmári úriemberrel történt meg a napokban ez a história. Az Eötvös-ut- cza elején haladt a családjával: feleségével és három bájos leányával, mikor szembe találkozott egy fiatal emberrel. Az érdeklődve nézett rájuk, a családapa hasonlóképpen ő reá, majd elhaladva egymás mellett, visz- sza is fordultak. És ebben a pillanatban megálltak mind a ketten. —- Zoltán! — Kedves bátyám! Tényleg régi ismerősök voltak, de nem találkoztak már hosszú évek óta. A viszontlátás öröme igen nagy vala, de e közben a família előre haladt. Az öreg utánuk kiáltott: — Gyerekek, gyertek csak vissza! Azok jöttek. — A famíliámat nem ismered még, persze nem is ismerheted. Nézd, ez a Terka lányom, — félmillió van a háta mögött. A kis leány bájos pukkedlit csinált. — Itt a Margit leányom, az ő háta mögött csak háromszázezer forint van. Újabb pukkedli következett. — Végül maradt a Böske, mögötte is van kétszázezer forint. A Zoltánka tágrameredt szemekkel hallgatta ezt a mesés gazdagságot. Nem is tudtam, hogy kedves bátyám ilyen gazdag! Az öreg ur kedélyesen elnevette magát: — Nem vagyok én gazdag, kedves öcsém, csakhogy’ éppen az „ Osztrák Magyar Bank“ szatmári fiókja előtt állunk s igy talán kevés is volt az a pénz, a melyikről azt mondtam, hogy a leányaim háta mögött van. * Egyezség a Siemens és Halske czéggel. Megírtuk, hogy a Siemens és Halske ezég bizonyos differencziák- ból kifolyólag port indított városunk ellen, de ugyanakkor azt a kijelentést tette a peres ezég, hogy a békés megoldás elől, amennyiben az érdekeinek megfelel, nem zárkózik el. Mint megbízható helyről értesülünk, a békés megoldás tegnap, hosszas tanácskozás után létrejött. A Siemens és Halske ezég megbízásából ugyanis tegnap itt járt Molnár Mór dr., a ezég teljhatalmú megbízottja. A villany világítási szakbizottság, élén Papj Géza polgár- mester majdnem két teljes napon át tanácskozott Molnárral s végre nagy- nehezen megegyezésre jutottak. A megegyezés, természetesen : még nem végleges, mert a közgyűlés jóváhagyásától függ. A békés megoldás folytán a város megszabadul egy kétes kimenetelű pör bizonytalanságától. A megegyezés részleteit illetékes helyen még nem tartják a nyilvánosság elé valónak. * Meggyanúsított koronák. Négy darab csillogó ezüst egykoronásnak kellemetlen kalandja volt a héten. Megesett szegényeken az a szégyen, hogy a rendőrségre kerültek s a Tankóczy Gyula h. főkapitány mellényzsebében voltak nehány napig irgalmatlanul bekaszlizva.S ez a középkori barbárság mindazért történt, mert azzal . yanusitotlák az ártatlan egykoronáso- kát, hogy — hamisak. Ugyanis megírtuk lapunk keddi számában, hogy a rendőrség igen érdekes pénzhamisitási ügyben folytat nyomozást. A lázas nyomozásra pedig az szolgáltatott okot, hogy négy darab olyan egykoronás került a rendőrség birtokába, a melyek csodálatosan hasonlítottak ugyan a valódi ezüst koronásokhoz, de színük feltűnően elütött azoktól. Nossza lelt ene hivatalos eljárás. Jegyzőkönyveket vettek fel; lázasan megmozdult az egész nyomozási apparatus, s két-három napig nagy körültekintéssel és még nagyobb titoktartással keresték azt az ördöngős masinát, a melyik olyan csodálatosan hű egykoronásokat tud gyártani. De az ördöngős masina nem került meg, ellenben Tankóczy Gyula h. főkapitánynak pompás ötlete támadt. Néhány napi eredménytelen nyomozás után eszébe jutott a súlyosan meggyanúsított egykoronásokat szakértővel megvizsgáltatni.A szakértő: Dominusz Simon ékszerész pár pillanatnyi vizs- gálás után rendithetlen hidegvérrel kijelentette, hogy a 4 drb. egykoronás olyan valódi, mint akárcsak az ő boltjában a brilliáns. És a rendőrség szivéről, mintha nehéz kő esett volna le, annyira megkönnyebbült a szakértői vélemény folytán. A terjedelmes jegyzőkönyvek bizonyára röstelkedve
