Szatmári Hírlap, 1903. január-június (2. évfolyam, 1-146. szám)
1903-02-10 / 33. szám
2 1903. február 10. 33 szám Szatmár, kedd S Z A T M A R I H I R L A P. ORSZÁGGYŰLÉS. A képviselőház ülése. Saját tudósítónk távirata. Budapest, fehr. 9. A képviselőházban ma csendben és rendben folytatták a katonai javaslatok tárgyalását. A szónokok nagy része az ellenzékről került s igy természetesen hevesen támadták a javaslatot. Az ülés érdekessége Széli Kálmán azon indítványa volt, hogy a ház szerdától kezdve 3 óráig tartson ülést. Az indítvány felett csak holnap határoznak. Az ellenzék természetesen ellene lesz az indítványnak, mert ezáltal hosz- szabbakká lesznek az ülések s igy az obstrukezió által kevesebb napot nyernek. Az ülés lefolyásáról tudósítónk a következőket telegrafálja : A képviselő ház mai ülésén az első szónok Balogh László, Kossuthpárti volt, aki hosszabb beszédben támadta a javaslatot. Utána Domahidy Elemér beszélt a javaslat mellett. Szóló a javaslatot megszavazza, mivel a népesség szaporodásával a véderőképességnek is természetszerűleg növekednie kell. Sürgeti a véderötörvények revízióját és kívánja, hogy a közös hadseregbeli nyomtatványok magyarul is kiállítassanak. Szalay László, Kossuthpárti, a véderő fejlesztésére inkább a legénység jobb kiképzését, felszerelését és kihasználását tartja alkalmasnak, semmint a létszámszaporitást. Beszéde végén határozati javaslatot nyújt be, melyben indítványozza, hogy a magyar- országi hadiskolákban hozzák be a kötelező magyar tannyelvet. Bakó József szintén támadta a javaslatot. Az ülés végén Széli Kálmán miniszterelnök, indítványt nyújtott be, hogy szerdától kezdve 3 óra délutánig tartsanak ülést. Az indítvány felett holnap szavaznak. TÁVIRATOK. Lujza herezegnő szanatóriumban. Genf, február 9. (Saját tudósitónktól.) Lujza herezegnőt, kinek nyugalomra van szüksége, saját kérésére a Neuss melletti szanatóriumba felvették. Tegnap utazott oda Géniből. Emberirtó orkán. San-Franciskó, febr. 9. (Saját tudósítónktól.) A San-Franciskó társaság nevű szigeteken óriási vihar dühöngött, mely nyolez szigetet tönkretett és ezernél több embert elpusztított. Wickenburg jelölése. Újbánya, február 9. (Saját tudósitónktól.) Az újbányái kerület Rufíy Pál lemondása folytán egyhangúlag Wickenburg Márk gróf kereskedelmi államtitkárt jelölte képviselőnek. A város közgyűlése. — Saját tudósítónktól. — Szatmár, febr. 9. Városi parlamentünk szürke egéről az ólomszinü felhők eloszlottak tegnap valami kellemes, eddig nem tapasztalt derűt láttunk a képviselő- testület arezán fölragyogni. A I. városatyák már három óba előtt sűrű sorokban vonultak föl a közgyűlési terembe s szinte látni lehetett rajtuk, hogy ezúttal komoly hivatásuk tudatában házi parlamentáris jogaik gyakorlása végett jöttek. Örömmel registráljuk e hirt, mert hatalmas képviselőtestületünk öntudatos erejének megnyilatkozását ilyen ekkla táns módon még nem láttuk megnyilatkozni, a minek oka arra vezetendő vissza, hogy ezúttal nagy, országos fontosságú törvényjavaslattal szemben kellett egy ad hoc beterjesztett indítvány alapján véleményt mondani. A Kovács Leo indítványa nagyhullámokat vert fel és jóllehet a hivatalos város annak a napirendről való levételét javasolta, a közgyűlés az erők érdekes összemérése után az indítványt mégis elfogadta. Nagyobb vita volt még akövezési munkálatok megállapítására vonatkozó tanácsi javaslatnál. A gyűlésről részletes tudósításunk a következő: (A polgármester jelentése.) Hugonnai Béla gróf főispán, a közgyűlés elnöke, pontban három órakor megnyitotta a közgyűlést és a hitelesítő küldöttség kirendelése, a hitelesítés helyének és idejének megállapítása meghatározása után felolvastatta a polgármester múlt havi jelentését. A polgármester jelentése a városi kölcsönök konvertálásáról nyújt részletes felvilágosítást. A konvertálásra eddig csupán a „Magyar Jelzálog Hitelbank“ ajánlata érkezett be, mely a várostól 30 napon belüli választ kér. A „ Jelzálogbank“ aján lata szerint a városnak az annuitásos törlesztésekből évi 15200 korona megtakarítás lenne, a mi 7—8 százalék pótadó csökkenést jelentene. A gazdasági szakbizottság határozata alapján azonban a polgármester több nagy- pénzintézetet fog ajánlattételre felhívni, hogy hátha a már meglevő ajánlatnál még kedvezőbbet kaphatnánk. Erre azonban a polgármester jelentése szerint nincsen kilátásunk. A jelentés második részében beszámol a megfeneklett dohánybeváltó- hivatal ügyéről. Ez a nagy fontosságú hivatal a hegyi ut és a majorok közti utou a vasút mentén emelendő épületben lenne elhelyezendő, mely czélra a város 2400 korona értékű telket ajánlott fel és erről a központi dohányjövedéki igazgatóságot értesítette, a mire azonban ez mai napig sem válaszolt. A polgármester a választ most megsürgeti. A polgármester jelentését a közgyűlés tudomásul vette. darálta le, gyorsan. Aztán — hogy parlamenti formában fejezzem ki magam — minden oldalon élénk mozgás támadt. Ferencz Ágoston tanácsjegyző olvasta fel a Kovács Leó indítványát. Hatalmas, dörgő éljenzés fogadta az indítványt. Kuruczok és mamelukok együtt lelkesedtek a honért, mert az a jószokásunk mégis csak megvan : ha fizetni kell, mindannyian — kuruczok vagyunk. De mivel mameluknak is csak lenni kell, hát a lelkesedést megzavarta elsősorban Kőrösmezey Antal főjegyző, kifogásolván az indítvány szövegezését. Kovács Leó bátyánk pedig kitett magáért. Olyan tőről-metszett, hazafias dikeziót vágott ki, hogy a lelkes hangulatban valósággal nemzeti szinti árban úszott az egész terem. Á kuruez vitában résztvett Ve- réczv Antal, Uray Géza, a ki egyébként is brigadérosa a szatmári kuruezoknak, Tűnődi Márton és Kelemen Samu dr., mindannyian az indítvány mellett, a mi körül-belül azt jelenti, hogy egyformán szidták a németet. Különösen Kelemen Samu vágta i a rezet. Olyan megcsontosodqjtt szél- A baloldali, dühös politikai beszédet önzött, mint egy ketreczéböl kisz- tt, mameluk. Pap Géza polgár- aggodalmasan váltig csóválgatta ránt aki azt mondja: 'amu, Samu, még egy ilyen hatalmas ellenzéki dikezió és — elvesztettünk. Egyéb inczidens aztán nem is történt. A közgyűlés nagy lelkesedéssel egyhangúlag elfogadta a Leo bátyánk indítványát, aki c pillanatban bizonyára Szatmár legmegelégedettcbb férfia és a diadalmámorban talán még Mátray Lajost is keblére ölelné, szólván hozzá ekképen: — No öcskös, hát ki a nagyobb, ki a dicsőbb -— én-e vagy te ? Mert hát pajtás : mikor mentetted meg te — a hazát ?! % A mi ezután történt, az a megszokott egyhangú, unalmas sablonszerű eszmecsere volt. A városatyák lassankint megszöktek, az érdeklődés teljesen megcsappant, csak itt-ott keletkezett egy kis lanyha vita. Még a zenedij elengedése tárgyában sem akadt egy hang, a mely a tanács javaslatát bírálat tárgyává tette volna. Mert hát, mi az a rongyos másfélezer korona a nemes város pénztárának, ha — muzsikaszóra kell. Egész más, ha egy szegény pap fizetéséről van szó, ott háromszáz korona is nagy summa. Úgy kell önnek Gramma tisztelendő ur, miért nem lett ön is — Thalia papja ? A lelki üdvösség ápolása suviksz a primadonnák pajzán mosolyaihoz képest. fő* Va. óito WQt. Vét, t Különben úgy halljuk, hogy Kré- mer legközelebb újabb istáncziaval járul a városhoz, nem kevesebbet, mint a Deák-teret kérvén rekompenzálásául annak, hogy kegyeskedik neki szatmári színigazgatónak lenni. Szinte mérget merünk reá venni, hogy meg is fogja kapni ; sőt ráadásul még a következő apró ajándékokat is megszavazzák neki ; 1., a lánczos templom lánczát, 2., a Kölcscy-szobor körül emelendő kerítést, 3., az Árpád-utczai sorompót, 4., A régi vashid maradványait, 5., a szikvizadó tiszta jövedelmét és 6., a leendő szatmárhegyi gör. kath. paróchiát. * Az utczák rendbentartása zavarta még fel pár perezre a közgyűlést, s ezzel elcsendesedett minden. A városatyák ismét pihenhetnek egy hónapig s én is letehetem a krónikási tollat. A februáriusi közgyűlés után a mi parlamentünk tnárcziusig nem ad dolgot a krónikásnak. Tehát a viszontlátásra a jövő hónapig. Dixi. * (Köves Leó indítványa.) Rokonszenvvel és általános tetszéssel találkozott Kovács Leo indítványa, a ki kérte a közgyűlését, hogy ellenezzenek minden olyan kormányjavaslat törvényerőre emelkedését, mely az országra uj terheket ró. az indítványt nagyobb beszédben indokolta. Ko vács Leo szerint az országot már századok óta nyúzza az osztrák. A magyar nemzet olyan mint az oroszlán, nem törődik a légycsipésekkel, de talpra áll és szembeszáll a komoly ellenséggel. Az ellénség pedig itt van a képviselőházi javaslatokban. A magyar ipar és kereskedelem pang, a kitűnő munkaerők kivándorolnak Amerikába és legújabban Németországba, a dk pedig helyébe jönnek, azok nem munkaerők, hanem pióczák. Lehetetlenség tehát elfogadni javaslatot, mely az országtól súlyos anyagi és véráldozatot kíván. A kiben magyar szív, magyar érzés van, mint ö benne, az elfogadja indítványát. Nagy éljenzéssel fogadott beszéde után Kőrösmezey Antal a tanács vé- eménye mellett érvel, hogy az indítvány felett térjenek napirendre, mivel az nem alkalmas tárgyalásra, mert a képviselőház kezét a szabad cselek vés- ren megkötné. Veréczy Antal az indítványt a mostani kormányjavaslatokkal szemben indokoltnak tartja, de abban a véleményben ö is, hogy az indítványt abban a formában, a mint azt Kovács Leo előterjesztette, elfogadni nem lehet. Úray Géza melegen méltatja Kovács Leó hazafias érzését, de az indítványt mégis csak azzal a módosítással fogadhatja el, hogy ez nem „minden“ javaslat ellen, hanem ezúttal csak a katonai javaslatok elfogadása ellen irányuljon. Sokkal fontosabb e javaslat, semhogy a fölött napirendre lehetne térni. Hugonnai Béla gróf elnök szerint Uray indítványa fölött nem lehet érdemleges határozatot hozni, mivel az beadva nem volt és a tárgysorozatba rém volt felvéve. Kelemen Samu dr. erélyesen tiltakozik az elnöklő főispán kijelentése ellen, mely sérti a szólásszabadságot. Lendületes beszédben fejtegeti, hogy a törvényhatóságnak elvitázhatatlan joga van a tett indítványok felett határozni. A dolog érdemében rámutat Kovács Leó indítványának és szóbeli indokolásainak ellentétére, kifejti azután, hogy Veréczy Antal és Uray Géza haladtak helyes nyomon, midőn a katonai javaslatok elfogadása ellen hozandó felirat mellett szálltak sikra. Ajánlja, hogy Uray Géza indítványát egyhangúlag fogadják el, mert ezzel nagyobb lesz a határozat erkölcsi értéke. Kőrösmezey Antal főjegyző szerint a közgyűlés csakis olyan indítványok fölött határozhat, melyek önállóan lettek beterjesztve. Kelemen Samu dr. nem kiváncsi a főjegyző véleményére és széles alapokra fektetett replikájában újból kéri az indítvány elfogadását. id. Csomay Imre szerint Kovács Leó soha olyan szépen és igazán nem beszélt, mint most. De ö is csak a módosított indítványt fogadja el és követeli, hogy tiltakozzunk a katonai javaslatok elfogadása ellen. Kovács Leó kijelenti, hogy csatlakozik az Uray Géza módosított indítványához. Pap Géza polgármesternek semmi kifogása, hogy felírjunk a képviselőházhoz, mert a város, ha a katonai javaslatok ellen felír, csak önmagához lesz következetes. De ebben a tárgyban a múlt év november havában egyszer már felirtunk és igy sem czélja, sem értelme nem lenne, ha újból fel-