Szatmári Hírlap, 1902 (1. évfolyam, 1-42. szám)

1902-12-11 / 27. szám

26. szám. Szatmár, csütörtök SZATMÁRI HÍRLAP. 1902 deezember 11 3 feltűnt a bizottságnak s mikor beha­tóan kutatták ennek a különös körül­ménynek az okát rájöttek, hogy a nagyobb fizetéssel bíró városi tisztvi­selők csakis kényelmi szempontból pályáztak a kisebb dotácziós város­gazdái állásra. Már pedig a városra nézve egyáltalán nem kívánatos, hogy olyan egyén nyerje el a városgazdái állást, ki arra csak azért pályázik, mert az kényelmesebb állás,mint az övé. A közérdek megkívánja, hogy a vá­rosgazda agilis, tevékeny és szorgal­mas tisztviselő legyen, ne pedig olyan, ki mindenekelőtt’a kényelmet tekinti és képes ezért anyagi áldozatot is hozni. Ezért mellőzték a helyi pályá­zókat, nem pedig protekezióból avagy elfogultságból. A kandidáló bizottság a kije­lölésnél tekintettel volt még arra is. hogy fiatal életerős ember nyerje el az állást, kiről feltehető, hogy igyekvő, szorgalmas és tevékeny tisztviselője lesz majd a városnak. E mellett azt is figyelembe vették, hogy az illető­nek megfelelő gazdasági képessége is legyen. Ez a tiszta igazság, mit csak azért szellőztettünk, hogy a kandidáló bizottság egyes tagjait megvédjük a különféle gyanúsításoktól. * Nincs restanczia. A város teg­napi közgzüléséről hozott tudósításunk­ban, a polgármesteri jelentés kapcsán megemlítettük, hogy a városi ügykeze­lésben nagy a restanczia. Ez — mint utóbb megtudtuk — tévesen lett kö­zölve, mert a jelentésben szó sincs restancziáról, aminthogy a városi ügy­kezelésben ez időtájt tényleg nem ta pasztaiható visszamaradás, s ha el­vétve akad egy-egv jelentéktelenebb elintézetlen ügy, az csak az időközök­ben hirtelen előállott anyagtorlódásnak tudható be. A városi ügykezelésben gyébként — mint magunk is meggyő­ződtünk — éppen az a dicséretes, hogy, mig másutt halomszámra felsza­porodnak az elintézetlen ügyek, nálunk az év végével aligha akad egy elinté­zetlen akta, daczára annak, hogy há­rom lényeges köztisztviselői állás már régebben nincs betöltve. * Meg lesz a gyorsvonat Már többször szóvá tettük a gyors­vonat ügyét s mindenkor azon re­ményünknek adtunk kifejezést, hogy a kereskedelmi miniszter méltányolva városunk jogos kivánságát, vissza­adja a gyorsvonatokat. Mint most a legmegbizhatóbb forrásból értesülünk, a gyorsvonatok visszaállításának kér­dése véglegesen befejezést nyert, a mennyiben már egész bizonyos, hogy a gyorsvonatok január else­jétől közlekedni lógnak. A most közlekedő két vegyes vonatot azon­ban elveszítjük. A cserét a legna­gyobb örömmel vesszük. Láng La­jos, az uj kereskedelmi miniszter valóban üdvös újévi ajándékkal ked­veskedik ezzel Szatmár város kö­zönségének. * Teljes tanácsülés. A városháza kistanácstermében tegnap délelőtt Pap Géza polgármester elnöblósével teljes tanácsülés volt, melyen a folyó ügyek nyertek elintézést. * Ghorin Ferencz adománya. Chorin Ferencz dr., városunk dísz­polgára 100 koronával hozzájárult a néhai Farkas Antal emlékét megörökítő alapítványhoz. E nemes cselekedetével csak ismert áldozat- készségéről tett tanúságot. * A hasznos vadak védelme ér­dekében. Az állatországban épen ugv megvannak a társadalmi osztályok, mint az embereknél. Az állatország büszke arisztokratái, a tigris, az orosz Ián, hiéna, tőlünk több ezer mértföld- nyire tartózkodnak félelmetes nagy er­dőségekben, mig nálunk csak a közép- osztályhoz tartozó farkas, vaddisznó, róka itt-ott egy-egy hiuz és más ap­róbb vadak szállásolták be magukat. Hatóságaink azonban a vadak társa­dalmának még ezt a középosztályát sem látják szívesen s irtó hadjáratot indítanak ellenük, mert a vadak hasz­nos polgári osztályának, az u. n. sze­líd vadaknak ártalmára vannak. Irtó hadjáratot indítanak tehát ellenük az egész vonalon. A földmivelési minisz­ter e tárgyban kérdést intézett az al- ispáni hivatalhoz, hogy a megye terü­letén hány farkast és hiuzt pusztítot­tak el az idén és hogy a megye fize­tett-e ezért tagliákat és mennyit. Az alispán a kérdésére adandó válasz­hoz most gyűjti össze a főszolgabiró- ságoktól az adatokat. * Járdák tisztántartása. Most hogy az utóbbi napokban erős havazás volt s az utczákat sürü hó lepte el, a ház- és üzlettulajdonosok közül szá­mosán figyelmen kivül hagyják a jár­dák tisztántartására vonatkozó szabály­rendeletet. a mi miatt a rendőrség az illető ház és üzlettulajdonosok ellen megindítja a kihágási eljárást. Igen sok ember ellen érkezett a rendőrség­hez feljelentés azért, hogy a gyalog­járókról a havat és jeget nem takarí­tották el, valamennyit birsággal fogják sújtani, azonfelől az illetők költségére a rendőrség napszámosokat állít a járdák tisztántartására. * A püspök a szegény gyerme­keknek. Meszlényi Gyula püspök 100 korona adományt tett a szegény gyer­mekek felruházására. Az agg egyházfő jószívűségét és emberszeretét a kis­gyermekekre is kiterjeszti, kiket a püs­pök jótékony fillérei meleg ruhához juttatnak, a, czudar, kemény hidegben. * Az Éger lecsapolása. Ez a kis vizecske a maga szeszélyeivel sok kel­lemetlenséget szerez a körülötte fekvő birtoktestek gazdáinak, úgy hogy szük­ségessé vált ellene a legerélyesebb rendszabályokat alkalmazni. Minthogy pedig egy gonosz élet elpusztítására a leghatályosabb eszköz, ha azt teljesen megsemmisítik, az Égerre is kimondták a halálos Ítéletet, melyet most hajtanak végre. Az Éger lecsapoló társulat el­nöke, Gieszwein István, tegnap tett jelentést a helybeli főszolgabírói hiva­talnak, hogy az Éger lecsapolását meg­kezdették. Ezzel tehát megszűnnek az érdekelt birtokosok jogos panaszai * A felekezeti iskolák ellenőrzése. A közoktatásügyi miniszter a felekezeti középiskolák meglátogatásával s azok­ban az állami főfelügyelet gyakorlásával az 1902—3. tanévre a következőket bizta meg: a miskolczi és sárospataki ev. ref. főgimnáziumokra Géresi Kál­mán főigazgatót a szatmári és a máramarosszigeti főgimnáziumokra Szi- eber Ede kassai főigazgatót, a besz- terczebányai algimnáziumra Dunay Ferencz beszterczebányai főigazgatót, az eperjesi főgimnáziumokra Szieber Ede kassai főigazgatót, a késmárki, iglói, rimaszombati és rozsnyói főgim­náziumokra Dunay Gerencz beszter­czebányai főigazgatót. * Nyugdíjazások a MÁV-ná I A debreczen czimü laptársunkban olvas­suk: A magyar királyi államvasutak sok hivatalnoka vonul január elsejé­vel nyugdíjba. Többen már be is adták lemondásukat: még többen a kereske­delmi minisztertől várják a meglepetést A magyar államvasutak beleidében különben nagy változások lesznek és beszélik, hogy Hieronymi Károly a kereskedelmi miniszter jóváhagyásával szavazott a M. Á. V. ez idei költségve­tése ellen. * Uj erdőó'r. Pap Géza polgár- mester a megüresedett II. osztályú er- dőőri állásra Magyar Györgyöt ne­vezte ki. * Baleset a fürészgyárban. Vég­zetes baleset történt tegnap délután a fürészgyárban. Szabó Károly 14 esz­tendős fiú csupa kedvtelésből a fűrész­telepre ment s érdeklődéssel nézte, mint fűrészeli a gép a fát. Az egyik ott dolgozó munkás figyelmeztette a bámészkodó fiút, hogy baj történhetik, mert a fa forgácsa csapódik és meg­sebezheti. Alig hangzott el a figyel­meztetés, a fiú felsikoltott és szeméhez kapott. A kicsapódó faszilánk a job szemébe hatolt még pedig, oly erővel, hogy a szeme kifutott. A szerencsétle­nül járt fiút hazaszállították s azonnal orvost hívtak hozzá, de hiába; job szemét örökre elveszítette. * Magyar kézi ipar. Felhívjuk azon olvasóink figyelmét, akik a téli idény beáltával czipő szükségleteiket beszerezni óhajtják, Mertz József Szat­már Deák-téri üzletére. Kizárólag a legjobb anyagból előállított magyar kézi munka gyártmányú czipői, csiz­mái stb.. E szakmabeli árui tartós jó minőségével, szolid üzletárai, valamint pontos és előzékeny kiszolgálásával teljesen kielégíti a nála vásárló közön­ség igényeit. * Az elejtett duvadak statiszti kája. Darányi Ignácz földmivelésügyi miniszter leiratot intézett Biharvárme- gyéhez, amelyben elrendeli, hogy az elejtett duvadakról szóló kimutatást terjessze fel a vármegye. A miniszter a törvényhatóság területén elejtett far­kasok, hisszük és egyéb kártékony va­dak számát kivánja tudni s az össze­állítandó nagy statisztika érdekében hasonló körrendeletét intézett az összes törvényhatóságokhoz. A kimutatás ösz- szeállitását legközelebb megkezdik a vármegyei főszolgabiróságok. EGYLET. (*) A Kölcsey-kör felolvasó es­télyei. A Kölcsey-kör irodalmi szak­osztálya legutóbb tartott ülésén elha­tározta, hogy minden két hét csütörtök délutánián a városháza nagytermében felolvasó estélyt tart. Az első ilynemű felolvasás folyó hó 16-án lesz, a mikor is dr. Tanódi Márton az egészségügy­ről fog előadni. Ezen felolvasások is­meretterjesztők lesznek s általában azon czélt fogják szolgálni, hogy egyes tudományszakokat népszerű módon te­gyék hozzáférhetővé és kedveltessék meg a közönséggel, ellentétben a ma­tinékkal, a melyek csak szórakoztatásra rendeződnek. Irodalom, történelem, földrajz, természettan, közgazdaság mind programmon van s mindegyik szakra megvan nyerve, aki felolvasson. Foglalkozott még a szakosztály a pá­lyakérdések kitűzésével s abban álla­podott meg, hogy két pályázati tételt hoz javaslatba. Az egyik 50 kor. díj­jal egy elbeszélésre s a másik 1(X) kor. díjjal .Kölcsey Ferencz műkö­désének legfőbb irányai“ ezimü ko­moly dolgozatra. Az ülésen jelen vol­tak : Mátrai Lajos elnök, dr. Tanódi Márton, Biki Károly, Melles Emil, Radó Bertalan, dr. Fodor Gyula, Bagossy Bertalan, dr. Fejes István és dr. Dávid István szakosztályi tagok. Itt jegyez­zük meg egyúttal, hogy egyik laptár. sunk a „Kölcsey-kör“ szabad lyceumi előadásához olyan figyelmeztető meg­jegyzést fűz, mintha az előtt az eshe­tőség előtt állanánk, hogy ezen nép­szerű tudományos előadások az „is­ten télén ségnek, vallástalanságnak és a hitetlenségnek lennének buján tenyésztő melegágyai.* No hát ez teljesen ki van zárva, mert az előadást tartó Tanódi Márton dr. személye elég garantia arra, hogy értekezésének tár­gya komoly és tanulságos lesz és hogy az ellen morálethikai szempontból ki­fogást tenni nem lehet. Az ilyen nép­szerű előadások a mai kedvezőtlen egészségügyi viszonyok között csak hasznosak lehetnek s részünkről csak helyeseljük, hogy a „Kölcsey-kör“ ilyen komoly irányú tevékenység kifejtését is czélul tűzte maga elé. MULATSÁGOK. (—) Ifjúsági bál. Fényesnek Ígér­kező tánczmulatság van készülőben városunkban. A vármegye és váro 3 fiatalsága elhatározta, hogy január hó 17-én nagy bált rendez a Pannónia dísztermében. Az előkészületek lázas gyorsasággal folynak s a közönség kö­rében is élénk tetszéssel találkozott az ifjúsági bál terve. Az előkészítő bizoitság ezúton is felkéri a rendezésre felkért fiatalságot, hogy deezember 10-ón este 6 órakor a Társaskörben tartandó rendező bizottsági ülésen lehetőleg tel­jes számban megjelenni szíveskedjenek. KÖZGAZDASÁG. Budapesti áru- és értéktőzsde. — A „Szatmári Hírlap“ távirati tudósítása — Budapest, decz. 10. Zárlat 5 órakor: Búza 1903. áprilisra .......................... 7 78 7.79 Rozs 1 903. áprilisra..........................6.74—6.75 Zab 1 903. áprilisra..........................6.34—6.36 Tengeri 1903. májusra...................5.82—5.83 Repc ze augusztusra........................—.-------.—• Zá rlat 5 órakor: korona Osztrák hitelrészvény ........................ 669.— Magy ar hitelrészrény ...... 702.76 Leszámitolóbank részvény................... 440.— Rim a-Murányi vasmű részvény . . . 463.50 Osztrák-magyar államvasuti részvény . 690.25 Küzuti vasút...........................................611.— Városi villamosvasút részvény . . . .324.— Bérlet 18. szám Szelvények érvényesek Csütörtökön, deezember hó 11-én A BÁNYAMESTER. Oporette 3 folv. írták: West és Held. Zenéjét szerzetté: Zeller Károly. SZEMÉLYEK: Roderik Boda F. Fichtenau Juhász Ilona Zwack Szeutes J. Elfrida Bera Rózsa Tsida Krémer S. Dúséi Baróti R. Martin Ferenczy J. Nelly Lónyai P. Srtóbel Ligethy Babette Vedrődi Gizi Kezdete fél 8 órakor.

Next

/
Thumbnails
Contents