Szatmári Hírlap, 1902 (1. évfolyam, 1-42. szám)
1902-11-12 / 3. szám
2 Szatmár, szerda SZATMÁRI HÍRLAP. 1902. november 12. 3 szám. ORSZÁGGYŰLÉS. A képviselőház ülése. Saját tudósítónk távirata. Budapest, nov. 11. A képviselőház mai ülésén a napirend előtt Apponyi Albert gróf elnök kijelentette, hogy a Nessi Pál ügyében még a tegnapi nap folyamán órtesi-1 tette Fejérváry Géza honvédelmi minisztert, hogy a Nessi ellen inditott j becsületügyi eljárást, a képviselőház további intézkedésig szüntesse be. Az elnök intézkedését a Ház általános helyesléssel fogadta. Az indemmtás-hoz először Ráth Károly függetlenségi képviselő szólott hozzá. Ráth kifogásolja, hogy a kormány politikája egyáltalán nem istápolja a nemzeti törekvéseket, így pl. megtörténhetett itt Magyarországon, hogy Brassóvármegye hivatalosan kifejezte sajnálkozását a helységnevekre vonatkozó törvény miatt.. Korodi-Lutz dr. közbekiált; — Nem igaz! Nem úgy van! Felkiáltások a baloldalról: — Hallgasson! Ráth Károly óriási zaj közepette végre kijelenti, hogy az indemnitást nem fogadja el. Zárt ülés. Apponyi gróf elnök jelenti, hogy több képviselő zárt ülést kért, tehát felhívja a hallgatóságot, hogy hagyja el a karzatot. Addig pedig az ülést felfüggeszti. A zárt ülésen Kossuth Ferencz azzal indokolja a zárt ülés kérését, hogy Plósz igazságügyminiszter tegnap a menetelmi bizottság ülésén kijelentette hogy a mentelmi jog megsértése csakis fogsággal való fenyegetés esetén forog fenn. A mentelmi jog csakis a Házban elmondott szavakra, az ott elkövetett cselekvésekre terjed ki s igy a Nessi ügyében nem látja fennforogni a mentelmi jog megsértését. Szóló kifejti, hogy ezen felfogás mélyen sérti a parlament szuverenitását. (Helyeslés a baloldalon.) Széli Kálmán miniszterelnök konstatálja, hogy a zárt ülésre egyáltalán nincs ok. A kérdés nyilváno- j san is tárgyalható, annál is inkább, mivel a Piósz nyilatkozatát háromszázan aláírták. Többek felszólalása után az elnök elrendelte a nyílt ülést. Harcz az aranyért. Betörés egy aranybányába. — Saját tudósítónktól. — Nagybánya, november 11 Furfangos módon kieszelt, vak- : merő betörést követett el két nagybányai bányamunkás tegnap éjjel a Nagybánya szomszédságában levő, borpataki aknában. A veszedelmes betörők : Hind András és Kávéi Antal bányamunkások mindenáron nagy kincshez akartak jutni s ebbeli szándékuk megvalósitásában, a legelszántabb bűntettre vetemedve, betörtek Pokol Elek borpataki bányájába, hogy az ott felhalmozott mintegy kétszáz-' ezer korona értéket képviselő aranyat elrabolják, de szándékuk nem sikerült, mert a bánya őre észrevette a betö- j rést, fellármázta a gazdát s elszánt, kemény harcz után, sikerült a tetteseket megugratni, a kik a nyomban megejtett nyomozás folytán, már j a hatóság kezébe kerültek. A párját rítkitó vakmerőséggel j végrehajtott betörés részleteiről nagybányai tudósitónk az alábbiakat te- j legrafálja: Előkészületek a betörésre. Pokol Elek borpataki aranybányája már esztendők óta nem fizetett s hiába kutattatott a tulajdonos a föld mélyében, nemes érezre nem akadtak a bánya munkásai. A bánya tulajdonosa azonban nem vesztette el bizalmát a kincs kutatása iránt s szakadatlanul folytatta a munkálatokat, habár minden eredmény nélkül. A hosszas kutatásnak azonban mégis meg volt az eredménye, mert néhány hónappal ezelőtt nemes érezre akadtak a munkások s ettől a percztől kezdve, a bánya csak úgy ontotta a kincseket. Szakértők állítása szerint a Pokol Elek borpataki bányája, nehány hónap óta 150—200,000 korona értékű nemes erezet szolgáltatott havonta tulajdonosának. Ezt a körülményt irigyelte meg módfölött a két vakmerő bányamunkás és elhatározták, hogy mindenáron megkaparitják a bánya mélyében felhalmazott, mintegy kétszázezer koronát érő nemes érczet. A betörés értelmi szerzője Hind András volt, a ki egy szép napon imigy szólította meg a pajtását Kávéi Antal bányamunkást: — Hallod-e czimbora, mi gazdag emberek lehetnénk, csak egy kis bátorság kellene hozzá. — Talán inkább szerencse — vélekedett társa szándékáról mit sem sejtő Ivavel Antal. — Nem a’ pajtás, csak bátorság, ismétlő Hind s azután beavatta Kávéit bűnös szándékába. Kávéit is csakhamar elvakitotta a meggazdagodás vágya s czímborául szegődött a bűnös tervhez. Azonnal meg is beszélték a betörés részleteit, kiosztották egymás között a teendőket és a betörés végrehajtására a tegnapi éjszakát állapították meg. A betörés. Éjjeli tizenkét órakor indult útnak a két munkás a borpataki bányához. Előre számotvetettek a tettenérés eshetőségével és hogy minden körülményre készen álljanak, az esetleges gyilkosságtól sem irtózva, mindketten ellátták magukat gyilkoló szerszámokkal, töltött revolverek és élesre fent, hosszú késekkel. Jól tudták, hogy Pokol Elek bányatulajdonos hol tartja a kincset ; egyenesen odamentek s óvatosan hozzáláttak a betörés nem éppen könnyű munkájához. Hosszas és fáradságos munka után végre felfeszi- tették a nehéz vasajtót s előttük volt a kincs. Éppen markolni kezdték a drága portékát s szaporán rakták a magukkal vitt bőrtarísnyákba, midőn a bánya őre meghallotta a zajt és óvatosan körülnézve, észrevette a két alakot, a mint egy tolvajlámpás gyér világítása mellett, dézsmálták az aranyat. Az őr hirtelen lármát csapot, fölköltötte Pokol Elek tulajdonost, a I ki töltött revolverét magához véve,1 kisietett a bányába. A harcz. A mint a betörők észrevették,! hogy tetten érettek, az első pillanatban menekülésre gondoltak, de ezt már már nem tudták oly gyorsan végrehajtani, hogy akadály tanul elillanjanak. A legelszántabb harezra ha-j tározták tehát el magukat, s a mint Pokol Elek az első lövést sütötte reájuk revolveréből, ők is elsütötték revolvereiket ; de a lövések az éj sötétjében czélt tévesztettek s senkiben sem t ttek kárt. Öt-hat lövés következett még ezután, mig végre sikerült a két elszánt embernek elmenekülni. A gazda a bányaőr és a lövés zajára oda sereglett emberek utána vetették magukat a betörőknek, akiknek sikerült az éj leple alatt nyomtalanul eltűnni. A nyomozis. Pokol Elek a borpataki bánya tulajdonosa, még az éj folyamán lóra ült, belovagolt Nagybányára, a hol felzavarta a csendőröket s nyomban jelentést tett a vakmerő betörésről. A csendőrök azonnal erélyesen hozzáláttak a nyomozáshoz, a 'mely nem várt gyorsasággal eredményre vezetett. Alig viradott még meg midőn a csendőrök erősen vasraverve a nagybányai járásbíróság börtönébe kisérték a borpataki bánya példátlanul vakmerő betörőit. A kora délelőtti órákban Inán- csi Jenő nagybányai vizsgálóbíró kihallgatta a két betörőt, akik beismerték tettüket s csak azzal védekeznek, hogy elvakitotta őket a sok kincs. A vizsgálóbíró még folytatja a vizsgálatot, mert alapos a gvanu, hogy a betörés eszméjébe több bányamunkás is beavatva volt. ÚJDONSÁGOK. Kivándorlások Szatmérmegyébői. Szatmár, nov. 11. Nyomorúságos időket élünk. A létért való küzdelem ádáz harcza folyik mindenfelé. Drága a kenyér s nyoinasztóak a megélhetési viszonyok. ínség tört ki mindenfelé s ha ilyenek maradnak továbbra is a viszonyok, válság felé közeledik az ország. A nép munkát követel, munkát, hogy napi szükségleteit kielégíthesse S nincs, a ki segítsen a bajokon. Kívánságuk kiáltó szó a pusztában* A kormány minduntalan ígéri, hogy segít a bajokon, majd Ínség munkákat ad, gondoskodik a szegény ember éhező családjáról, de tenni semmit sem tesz. Nem egyéb ez, csoda által gyönyörű szép lett a királykisasszony, s a hűséges alattvalók egy része boldogabban halt éhen e tudatban. A királymama boldogságtól sugá-1 rozva mondotta: — De most már meglesz az ün" népség! — Igen, igen! — sürgette a király. És a csodaszép királykisasszony könnyezve szólt: — Igen. Könnyezett, mert kínosan fájt az arcza a folytonos erőltetéstől. Hasogató, éles fájdalom ette végig magát minden arczizmán, merev zsibbadás fogta el, és lüktetve remegett piros ajka. A költők azt mondták, hogy vágytól remeg. Könnyezett, és anyja azt hitte, hogy a boldogságtól sir. Pedig a fájdalomtól könnyezett, meg attól a fájó kérdéstől, hogy miért nem született szépnek. III. Meg is tartották az ünnepségeket. Csupa ragyogó szin, ezüst-csörgés, vidám kaczaj, érdekes tolongás volt aznap a kastély. A szomszéd ország herczege egy pillanatra egyedül maradta könnyező királykisaszonnyal. — Miért oly szomorú? _ kérde zte tőle. A királykisasszony hazudott: —- Mert most szép vagyok. — Nos, és ? — Nos és most férjhez kell mennem. Itt kell hagynom jó szüléimét. A herczeg kiegyenesedett: — Mondja csak, azt hiszi, hogy véletlenül maradtunk mi ketten egye dűl? — Azt . . • — Hát nem úgy van. Én már egész nap keresem az alkalmat . . . szeretem . . . szeretem ... És lovag módra leborult apró, aranyhimzéses czipellöje elé. Valami kéjesen fájó érzés futott végig a lányon. Ezt még soha nem mondta neki senki. S most, hogy először érezte szépségének hatalmát, az első szeszély belopódzott leikébe. Szeretett volna egy pillanatra arezfintoritás nélkül nézni a fiúra, úgy, csúnyán. De akárhogy szerette is volna ellentállott szeszélyének. Szaggató fájdalommal, egyre köny- nyezve, szomorú mosolylyal nézett a fiúra : — Szeret: — Igen. — Hát ezt maga nem merné mondani, ha nem volna rá birodalmainak pollitikai oka. — Óh . . . — Hagyja csak. Tudom én, hogy most mi következik. Most majd az apámmal maradok véletlenül kettesben, s ö majd szép finoman, mosolyogva, talán sírva, suttogva rám parancsol, hogy legyek a maga felesége . . . így van az. És én engedelmeskedni fogok. A herczeg szólni akart, de abban a pillanatban boldogan mosolyogva bejött az öreg király. Kívülről valak- hivta a herczeget. És véletlenül kettesben maradt a szomorú királykisasszony az apjával. IV. A mese vége? Olyan, mint a többié. Egymáséi lettek, boldogan éltek alattvalóik nagy örömére, akik örültek, hogy ily szép uralkodónéjuk van, s ez örömben könnyebben sorvadtak el a munkában. A királykisasszony pedig szép maradt, de folyton könnyezett. Mindig többet könnyezett, mert idővel mind nagyobb lett a fájdalma. Ezért is a történelmet nagy könyvekbe vegyesen piros és fekete betűkkel iró szerzetesek őt a „könnyező szép királynénak“ nevezték el. V. És igy könnyeznek közöttünk sokan, gyöngelelküek, akik kínos fintorral adják a világ előtt a becsületest, mig lelkűk mélyén rosszak. De meg kell nekik bocsátanunk, mert azért is könnyeznek, amiért nem születtek jellemeknek, min ahogy én megbocsájtottam az én szép királykisasszonyomnak az ő fájdalmas csalásáért. Vagy nem érdemel borsánatot az az asszony, aki a szépségéért egy életen át szenved?
